Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. december (6. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-19 / 295. szám

Megyei kereskedelmünk legíobb feladata: az árűboseg biztosítása A párt. és kormányhatározat sikeres végrehajtása a kereske clelmi hálózat dolgozóitól jelen tös erőfeszítést 'követel. Keres, kedelmi dolgozóink feladata majdnem kétszeresére emelke dett áruforgalom lebonyolítása, Ellenségeink veszett dtihvei szemlélik ezt a hatalmas gyö zelmet, amellyel a speku'ánsok hadára csapást mértünk. Ostoba rémhírek keltésével próbálkoz. nak zavart okozni. Kalocsa kör nyékén azt kezdték híresztelnl hogy az áruböség csak rövid ideig fog tartaníi mindössze de cember 21_ig, Híreikre alapo választ .adnak a megrakott te hergépkocsik százai, a vagón- szá litmányok sokasága, ame lyek olyan tömegű árut szállttá, nak a kereskedelmi boltokba éjjel-n.ppal folyó műszakokban, hogyha többet nem szállítanának is, heteken keresztül elegendő bőséget biztosítana. Az áruszállítások üteme még tovább fokozódik. Bőven ellá. tott raktárakkal, dús választék­kal várja szocialista kereskedel­münk a boldog vásárlókat. Az őszinte örömtől csengő megnyi. iat'kozások a szövetkezetekben és népboltokban napirenden vannak. Barna Lajos né tisza- kécskei 10 hOidas parasztasszony örömében sírva mondta el földmüvesszövetkezetben, hogy Rákosi elvtárs beszéde előtti pénteken a négy gyeremeke ré szere meleg aLóruhát akart vá_ sárolnl. A boltban nem tudott hozzájutni, a piacon akarta megvásárolni, ahol 400 forintot kértek a négy gyermeknek való ruhaanyagért. Ezt az árat kép­telen volt megfizetni. Hálás a pártnak, Rákosi elvtársnak, hogy rendezte ezt a kérdést, mert a boltban már hétfőn 150 forintért meg tudta vásárolni azt a ruhaanyagot, amiért spekulánsok 400 forintot kértek, Ezer és ezer Barna Lajosáéhoz hasonló anya. munkások, tér, me'őszövetkezeti parasztok, egyénileg dolgozó parasztok fe. leségei fejezik ki hálájukat nagy segítségért, amelyet az állam nyújtót) a dolgozóknak az áru szabadforgalmának beveze­tésével. Hogy meleg téllruha, lábbeli és sok más fontos cikk — minden kötöttség nélkül, sza­badon vásárolható, — a szo­cialista munkaversenyben ál'ó munkásosztályunk erőfeszítései, nek, a tervek teljesítésének túlteljesítésének eredménye. Megyei kereskedelmünk álta. Iában sikeresen hajija végre a megnövekedett feladatokat. Jól szervezett munkával biztosítja a szállítmányok útbaindításat a városok és községek felé. Fá­radtságot nem ismerve ' éjjel, nappal folyik az áru kiszállítása és átvétele. A nagy. és kisKeres- delem együttműködése napról. napra szorosabbá válik. A me" gyei tanács kereskedelmi osz­tálya a munkák összefogását és irányítását kézbentartja ugyan, de a járási kereskedelmi szerj veknek és a váll álatoknak még nagyobb támogatást kell, hogy adjon, mert az ellátás és áru- utánpótlás vonalán még elő­fordulnak zavarok. Az egyes területeken meg. nyilvánuló lazaság és bűnös könnyelműség az ellenség mal­mára hajija a vizet, a páhi föidmüvesszövetkezet ügyveze. tője. Kerekes Béla és a szövet, kezet boltkezelője, Szabó Miklós a rendelések feladását elmu­lasztotta. Az lett az ered­ménye, hogy lisztet, sót, rizst és édességcikket nem lehetett kapni a községben. Izsákon ilyen okból kifolyólag liszt nem volt kapható a népboltokban és föld. müvesizövetkezetben. Súlyos hiba az Izsáki szövetkezet ve­zetősége részéről, hogy ,a helyi piac árainak szabályozásával nem törődik legmagasabb piaci árak a megye területén Izsákon vannak, A múlt héten 90 forin­tos vaj, , 4 forintos tej 47 forintos olaj, 38 forin­tos hlzottbaromfi.ár bizonyít­ja .a szövetkezet hanyagsá­gai. A párt- és kormányhatározat végrehajtása dolgozó népünk eddiginél sokkal jobb ellátása megköveteli kereskedelmi dől gozóintól a megalkuvást nem is­merő, Szívós, tervszerű munkát Ehhez kell, hogy segítséget ad­janak a kereskedelmi állandó bizottságok és a kereskedelmi ellenőrzési albizottságok és akti. vák hálózata. Az ellenségre hatalmas csa. -pást mértünk ugyan, de ,az áru, ellátás el.eni támadását mara. dékerejének összeszedésével to­vább igyekszik folytatni, A ha­tározat előtti hetekben a köz. ponti készletből származó 133 forintos bakancsot 380 forintért feketézte el & piacon, a flane lt és kartont és egyéb pamutárut négy-ötszörös áron feketézte el a dolgozóknak. Hibát követ­tek el tanácsszerveink akkor, amikor az ilyen spekulánsokat csupán azzal büntették, hogy a náluk talált bakancsot, kerék. Párgumit, vagy text! árut a bolti árakon adatták el. A határozat megjelenése u]án a spekuláció a rizs felvásárlására és elfeke. tézésére vetette magát. A piaco­kon 30—35 forintért árulják ,azt a rizsa, amelyet kormányunk 16 forintért biztosította a dől. gozóknak. Dolgozó népünk és társadalmi ellenőrző szerveink könyörtelenül leplezzék le ezeket a spekulánsok kát és azonnal adják át ,a leg­közelebbi rendőrhatóságnak, Em. lékezetes még a do.gozóink előtt a Kecskeméti Textil Nagy­kereskedelmi Vállalathoz be­épült bűnszövetkezet leleplezése, amelynek tagjai kihasználva a bürokrácia nyújtotta lehetősé, geket, a Kecskeméti Kiskeres­kedelmi Vállalaton belül akna­munkát folytató Seressel és tár. S:;ival szövetkezve, a dolgozók elöl elvonták és « láncotoknak, pekulánsoknak juttatták a leg­fontosabb ruházati cikkeket. Ezekre a banditákra és a még alattomosan megbújó cinkos .ik. ra mér csapást pártunk, amikor olyan határozatot hozott, amely elsősorban a do gozóknak bizto sitja a szükséges élelmiszer- és iparcikkeket. Ezek ellen és ezek leleplezésére dolgozó tömegeink aktiv, harcos kiállással segítsék államhatalmi szerveinket a párt. és kormányhatározat sikeres végrehajtására. A párt, Rákosi elvtárs gon. doskodása dolgozóink életszín­vonalának jelentős emelkedését eredményezte. A múlt év de­cember első tíz napjához vlszo. nyitva az idén 57 százalékkal több élelmiszer- éa iparcikket vásároltak dolgozóink. A párt. és kormányhatározat megjele. nése óta a piaci árak nagymér. tökben csökkentek A határozat megjelenése előtt a zsír 80— 100 forint között volt a. piaco­kon, ma már 60—70 forint. Az étolaj 50—60 forint volt, ma már 24—30 forint, a burgonya 2 forint volt. ma már 1.50—2 lo. rint, a hizottbaromfi kg.ja 36— 38 forint volt, ma már 28—30 forint. így lehetne sorolni még «ok fontos cikk árát. Ez az ár­csökkenés nem végleges, to vább fog folytatódni — élő bi_ zonyságu! annak, hogy a párt és kormányhatározat a dolgozók javát szolgálja és csapást mér a dolgozókat szipolyózó spekulá. dóra A megnövekedett jövedelem hatalmas vásárlókedvet adott dolgozóinknak. A falvak és vá. rosok dolgozói büszke örömmel válogatják ki a szükséges áru­cikkeket, jó munkájuk ered­ményét. így válik gyakorlattá a szocialista elosztás elve, a ja. vakból a végzett munkája ará­nyában részesül mindenki. Pártunk és kormányunk hatá. rozatára a legméltóbb választ azzal adhatjuk, hogy a munka, fegyelem további szí árditásáv.al, a termelékenység állandó növe­lésével építjük hazánkban a szo­cializmust, mindnyájunk boldog életének zálogát, Engel József, kereskedelmi osztály vezetője Sportere cl ni é 11 y e k Labdarúgás A Kecskeméti Kinizsi Plat­ter labdarúgócsapata vasárnap Lajosmizsén játszott, ahol a helyi Lokomotív együtteséve mérte össze erejét a Téli Kupa. bajnokság keretében. A találko. zó alkalmával a kecskeméti együttes jobb játékával 4:1 (2:0) arányú gyöze.met aratott a lelkesen játszó hazai csapat felett. A lajosmizsei találkozó érdekességét növelte az, hogy Lokomotívban három olyan játékos szerepelt, aki még az elmúlt idényben a Kinizsi Plat, ter Sportkörének volt ,a tagja: Stefán, Balogh és Bakos, Nem sokkal a kezdés után Iván megszerezte a kecskemé­tiek első gólját. 1:0. Ezután vá>. tozatossá vált a játék. A 20. percben Iván ismét eredményes volt. 2:0. A szünet után az első percek­ben Iván szép egyéni akció után megszerezte a Kinizsi harmadik gólját. 3:0. A 25, percben Mo. nori növelte * kecskemétiek elő­nyét. 4:0, Nem sokkal később n lajosmizsei együttes ll.eshez ju­tott, amit Bakos értékesített 4:1. A 44. percben a Lokomotív részéről Bakos ismét ll.est rú­gott, azonban már ezt Körös jő érzékkel kifogta, A Téli Kupa-mérkőzés alk.nl. mával színvonala.3 játék ala­kult ki. Különösen a.z első félidő ben játszottak szépen a csapa tok. A t-.iá kozó színvonaléi emelte volna az, ha a lajosmi zsei közönség sportszerűen bíztatta volna csapatát. Jók; Kőrös Iván, Dobó, Sá­mán, Somodi, illetve Prikkel. Sebella Bakos és Ba!ogh. Ko vács G. játékvezető több eset. ben tévesen ítélkezett. Asztalitenisz A Bajai Vörös Lobogó aszta]i. teniszcsapata vasárnap Kecs­keméten játszott .a Kinizsi Plat, ter csapata ellen. A két asztali, teniszcsapat mérkőzésén igen korszerű színvonalas játszmá­kat láttunk. Végeredményben a Kecskeméti Kinizsi Platter 10:4 arányban diadalmaskodott a Vö­rös Lobogó felett. A kecskeméti csapat ezzel a győzelmével ve. retlenül vezet a megyei asztali, teniszbajnokságon. Birkózás A Kecskeméti Kinizsi Platter birkózócsapata vasára., p Buda. pesten indult az Országos Csa­patbajnokság keretében. A fő­városban az ország legjobb 14 csapata vett részt az e'ődön, tőben. A mérkőzések során a Kecskeméti Kinizsi Platter le- győzte Zala, Tolna és Heves megye csapatát. Ezzel bekerült az első öt csapat közé. A dön­tőben Budapest válogatottaitól és Pest megye legjobbjaitól ka. pott ki a kecskeméti együties. Az elért ötödik helyezés igen szép eredménynek számít, tekin, tettel arra hogy már az elődön­tőben is az ország 14 legjobb csapata vívott egymással küz. delmet. Mindenesetre, ha a Kecskeméti Kinizsi komolyab. ban felkészült volna a találko­zóra, megszerezhette vo na a negyedik, esetleg a hjntndik lelvezést is Amiről Csávoíyon beszélnek A csávolyi tanácsházán ritkán lehet megtalálni a tanács, elnökhelyettest (mert elnök nincs), vagy a tanácstitkárt A csávolyi dolgozó parasztok nem egyszer eredménytelenül térnek haza. mert nincs a tanácsnál senki, aki elintézze, vagy megoldja problémáikat. Simon Antaj elnökhelyettes és Zemankó István tanácsti’kár még a tanács dolgozóinak sem jelentik be hogy hová távoz, nak. Ha hivatalos szervek képviselői jönnek, gyakran órákig kell várniok, míg egyikttk előkerül A pántlikái' elvtárs sokszoi napokon át nem találja' őket, pedig nem egyszer fontos és sür. gös problémát kellene megoldani. Mindig ,,ügyeket” intéznek. Csak az a baj hogy nem a köz. ség ügyeit A dolgozó paraszt nem szívesen megy a tanácshoz, mert arra számít, hogy akit kpres, nem valószínű, hogy meg is találja Pedig a tanács vezető séga azért van, hogy a falu dől. gozóinak a problémáit megoldja és segítse a feladatok mego.dá. Sábán. Csávoíyon ez jelenleg nem így van Van számos égető pro. bléma. amelyet már régen meg kellett volna oldani A község­ben például nincs mélyíti atú kút csak egy és az is rossz. A költ. ségvefésben 5000 forint van beállítva a kút kijavítására. Az alkatrészek, ki tudja, mióta hevernek Baján Maszler János vas. kereskedőnél. Csupán csak Csávolyra kellene fuvarozni őket. Minden tanácsülésen beszélnek a kútról Hiszen a község vízellátásáról van szó. A dolgozók követelik a kút rendbehozá. sát és közel egy éve már, hogy csak ígérete) kapnak. A pénz amely erre a célra ki lett utalva, felhasználatlanul hever. Pe. dig vállalkozó is akadt már a községben, aki rendbehozná a kútat. Másik fontos kérdés az autóbusz.váróterem építése. Mát régóta tárgyalják ezt a kérdést is a tanácsüléseken és egyé!) összejöveteleken. 1500 forintot már össze is szedtek erre a célra társadalmi úton. A község dolgozói szívesen adlak, meri saját ügyükről volt szó. Ebben az ügyben sem tett még sem. mit a tanács vezetősége. Ezeken kívül még számos más kérdés vár megoldásra. A begyűjtésnél is vannak hibák. A baromfi, és napraiörgö.tcrv teljesítésében erős a lemaradás! A mélyszántás is gyenge ütem. ben halad A tanács nem ellenőrzi a kulákokat. Egyáltalán nem tudatosítja a tnéiyszántás Idejében való elvégzésének fontos, ságát, pedig a tartós fagy minden órában beköszönhet. Mindezekért a legnagyobb felelősség Simon Antal elnökbe. lyettest és Zemankó István tanácstitkárt illeti. Azonnal hozzá kell lögnjok komolyabb munkához, meri mu­lasztásaikkal már eddig is sok hanyagságot okoztak. Érezzék át felelősségüket a dolgozó néppel és az állammá) szemben A ta. nácstagok pedig a tanácsülésen hozott határozatok végrehajtá. sát ellenőrizzék és tegyék felelőssé a dolgozó nép nevében azo. kát a tanácsvezelőket, akik amikor a község dolgozóinak ügyé. ről van szó, így viselkednek. áppóhirdetések AZONNALI belépésre felve, szünk gyakorlott könyvelőket, gyors.gépírónöt és álta ános ad­minisztrátort, — Kézzel írott ajánlatot és részletes önéletraj. zot: .Természetbeni juttatás” jeligére a kecskeméti kiadó­ba kérünk, 263 VILAGVEVÖ rádió eladó~~— Kecskemét, Sétatér-utca li. sz. alatt. 23613 BÜTÖftOZOTl' szoba kiadó. — Kecskemét, Csáktomya.utca 69. sz. 23618 DECEMBER 35-én kecskémét— kiskunhalasi vonaton tévedés, löl elvitt aktatáskában 4400 ío. rint értékű OTI-bé yeg volt Kérem a megta.álót, hogy a bélyegeket a városföldi állami gazdaság címére visszaküldeni szíveskedjék (feladó nem szük- éges), a táskát és a benne lévő holmit’megtarthatja, 23616 GALAMB, és baromfikiálítás lesz Kecskeméten 1951. decem­ber 25—26.án, az újkol églum dísztermébe. — Akik ki. állítani akarnak, benevezéseiket adják le december 22-ig a Szabó-drogériában, Kecskéméi, Gáspár András.utca 6. szám alatt. 255 Takarékoskodj a villannyal! VÁROSI bunda, vékony, közép­termetre eladó, — Kecskemét, Munkácsy .utca 45, sz. 23599 KISEBB házat sürgősen kere. sek megvéte're a városban, vagy környékén. — Cimeket a kecskeméti kiadóba kérek. 23592 Értesítjük a dolgozókat, hogy december 21.én, pénteken megnyitjuk Wesselényi.utca 10, szám .platt a tejivó-helyiségün. két. Itt reggel 6 órától este 9 óráig tej, kávé, kakaó, tea, kü­lönféle sütemények á.lanak igen olcsó áron fogyasztóin ]< rendel. kezésére. — Kecskeméti Ven­déglátó Vállalat. 23612 IDŐSEBB vcjü tisztviselő könyvelő, levelező, gyorsíró ál. íást keres, — Hajdú Andor La. josmizse, Közös (143. sZ, ’4049 FIGYELEM! Müvészlemezeket veszek. — Ajánlatokat ármeg. jelöléssel .Magas. áron” jeligére a kiadóba, kerem leadni 23588 Bácskiskunmegyéi JNEP'JJSAG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Fe.eiös szerkesztő: KŐVAKI PÉTER Szerkes?iöség: Kecskemét, Szé­chenyi tér 1 sj. Telefon: 26—19 25—22 és 20- 97 3*. Felelős kiadó: Németi ‘jo^see Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi.tér 1. Teeion: 22 09 Kecskeméti Nyomda. Te.- 24 09 Felelős; Faragó Imre igazgaió

Next

/
Thumbnails
Contents