Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. november (6. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-15 / 266. szám

Es t orient Alparon*.. Igaz história a becsületes dolgozó parasztról és a póruljárt hutákról Október 7. Alpár község utcáin jólöltözöit emberek sietnek a tanács­it ázn felé. A nagyteremben dolgozó parasztok beszélgetned, ba­rátságosan megvitatnak dolgokat, amíg meg nem kezdődik az előadás. Hosszabb vilázásra nincs idő, mert Haticza János, a, községi, tanács elnöke megkezdi az előadást, A tanácselnök is- merje ti, mennyire érdemes idejében eleget tenni a beadási köte­lezettségnek. Többek között élénken hangsúlyozza: — Ha az ál­lammal szembeni tartozásunknak becsületesen eleget teszünk, megkapja községünk a szabadpiac engedélyt.,, Éppen delet harangoznak, amikor vége a gyűlésnek, A ta­nácsháza ajtaján Csakúgy tódul ki a nép. Kisebb csoportokba verődve haladnak a főutcán. Majanem minden ember arról beszél: a tanácselnök mondogatta, hogy megkapjuk az enge­délyt, de — a beadásunknak eleget téve — vájjon úgy lesz-e f Október 14. Ma ismét vasárnapias a hangulat Alpáron, A dolgozó pa­rasztok vidáman társalognuk a nagytéren, miközben élénk, pat­togó ütemű dalok töltik be a teret. A tanácsházára felszerelt mikrofon hangja most elcsendesedik és egy férfihang csendül [cl az erősítőn keresztül. Olvassa a híreket. Többek között azt is, hogy Alpár község 92 százalékra, teljesítet je a kukoricabe- gyüjtési tervét. Néhány percig beszél, aztán ismét vidám nóta ssáll a házak feleit. 12 óra tájban a térről lassan oszlanak a beszélgetők. Az egyik embergyűrü közepén Kordik András 13 holdas középpa­raszt viszi a szót. Ballagnak hazafelé és a kövesút szélén Nagy Jó-sef 3If holdas kulák a csopoilhoz szegődik. Egy darabig együtt bandukolnak, végül a közelben lakók elválnak. És cs'‘k liordik András megy már Naggyal. Amikor a szövetkezeti kocs­mához érnek, a fondorlatos kulák megáll, majd ennyit mond: — jöjjön be, Kordik szomszéd! A középparaszt először tiltakozik, de végül is Nagy rábe­széli. Ahogyan leülnek az asztalhoz, a kulák máris rendeli a fröccSöket. Kordik azon tűnődik: mi lehet annak qí oka, hogy öt Nagy most behívta. Nem is sokáig kell ezen gondolkoznia, a kulák mindjárt kezdi. — Úgy hallottam, a község 92 százalék­ra teljesítette eddig a begyűjtési tervét. Ne vigyen már maga be, Kordik szomszéd agy szemet se, hiszen hamarosan meglesz a tOO százalék, s akkor busás áron eladhatjuk majd a kukoricán­kat. ., Rövid ideig beszélgetnek, aztán liaZamennek. Kordik And­rás ebéd után azon tűnődik, vájjon miért mondta neki az öreg ku.ák, hogy ne vigyen be egy szem kukoricát se, — Biztosan megint be akar csapni a vén róka — szól a fe­leségének, mint 1938-ban, amikor eladott nekünk 3 hold földet és nem tudtuk határidőre kifizetni. El akart árvereztetni min­denünket. Emlékszel rá, úgy-ef öt évig nyögtük, míg rendezni bírtuk —' mondogatja n középparaszt a jelesé g ének. — Hát most már feltétlen utánanézek az öreg kulák szavainak. Hamarosan előkerül a sublótfiókból a füzet, meg a kurta ceruza. Kordik figyelmesen számolgat. Rövid félórn múltán kezdi sorolni. — Ha már holnap teljesíteni fogom beadási köte­lezettségemet és a szomszédaim is beviszik a járandóságot, ak­kor még a héten meglesz a 100 százalék. Arra megkapjuk a sza­badpiac-engedélyt és a felesleges mennyiségű kukoricánkat sza­badon olyan áron el tudjuk adni. hogy annak az összege kétsze. résen bchozza a beadott mennyiségű kukorica árának különbsé­gét. Tehát ha beadok tíz: mázsát — elsősorban eleget teszek a kötelezettségemnek, másodsorban kapok ér/c 350 forintot, s c:en túlmenően a% eladásra az engedélyt, így a 20 mázsányi felesleg gért, kapok 1,000 forintot, mert még „ héten körülbelül el tu­dom adni mázsáját 200 forintért. Hát hogyne járnék jól, ha be- i';Js«e«t a járandóságot! De ha várakozók vele, meg a szomszé­daim is, nkkor később kapja meg községünk a szabapiac-enge- délyt. Az ast jelentené, hogy ec/v-két hétfel később ■— olcsób­ban kellene odaadnunk a terményünket. Azonban az is közbejö­het, hogy Tiszaujfalu, Tiszakécske, vagy „ többi községek hama­rabb teljesítik a tervet és azok kapják m,Cg a szabadeladási en­gedélyt, Akkor jóval olcsóbban kellene odaadnunk a terményün­ket, vágy pedig messze,bb kellene elszállítanunk. November 10. Élénk, forgalmas a* alpári piactér. Egymásután jönnek a kukoricával megrakott szekerek. Itt van n vásártéren Kordik András 13 holdas középparaszt is, meg n többi szomszédok, akik beadásukkal hozzásegítették Alpár községet „ szabadpiac-enge­dély elnyeréséhez. Szabadon adják már Alpáron a kukoricái, mert eleget tettek a kötelezettségüknek. Koráik András két ko­csi kukoricái mér most át, s boldogan veszi ]c\ a szabadon eladott terménynek nz árát. A középparaszt meg a többi tár­sai is jőlcsö érzéssel gondolnak arra, hogy érdemes volt idejé ben eleget tenni a beadásnak. • Mi történt eközben Nagy „urammal”, a kéretlen tanácsadó kulákkal? Erről csak egy szürke rendőrségi nkta tudna beszélni, amely szépen összefoglalja a. vén gazember kukorica-üzelmeit. Komoly büntetés veti árnyékát a kulákporta fölé. így teljesedik be a régi közmondás igazsága: Rossz tanács « tanácsadónak legrosszabb.., Szerdán kerül bemutatásra Cniky Gergely darabja: AZ ING YENÉLŐK MIT LÁTTUNK VASÁRNAP? November 14-én mutatja be a Katona József Színház Csík y Gergely kitűnő szatirikus vig- játékát, az ,.Ingyenélök”.et. A darab az 1830-as magyar feu- dál.kapitalizmus világában ját. szódig és azokat az élösdieket mulatja be, akik a kizsákmá­nyoló osztály korlátoitságábo, műveltség fitogratásából és az arisztokratákhoz való dörgölö- zésbol éltei-;. A darabban kepvi. selva vannak az akkori varsa dalom jellegzetes í.gurái; ame lyek korrajzát Csiky Gergely mesteri kézzel rajzolta meg. A haladó hagyományok darabjai közül egyik legkiválóbb alkotás, amit a-z bizonyít a legjooban, hogy majdnem száz év után sem vesztette el aktua'itását A darab főszereplői; Ruttkai Má­ria. Károlyi Irén, Balogh Rózsa, Petites Ferenc, Velenczey 1st. ván, Kőszegi Gyula, Mucsi Sán. dór, Korándy Déne3, Az elő­adást Békés András rendezte. Postaláda Szűcs István, Dózsa tszcs elnökének, FülöpszáUás Október 30.án írott leveleiben a mezőgazdasági munkákról tá­jékoztatott bennünket, melyet örömmel vettünk. További leve­lét is várjuk, hiszen az. elvlárs jó levelező, aki sokat tud segí. teni lapunk munkájában. Leve. lét mielőbb várjuk, • Felszabadulás-tszcs elnökének, Császártöltés Kedves Elvtársi A levélben, melyet november 5.én kü dött a gyupotszedésröl tájékoztatja lapunkat. A Kelenföldi Textil, gyár dolgozóihoz Írott levelében, amely a tszcs dolgozóinak kö­zös levele volt, helyesen ma. gy;vrázta meg a gyapottermés jelentőségét. Reméljük, hogy levelei, amelyeket írni fog la­punknak, sok ilyen hasznos ta­pasztalattal fogják segíteni munkánkat, • Hegedűs Ferenc elvtársnak, Szabadszállás Kedves Elvtársi A fásítási versenyről írott levelét örömmel fogadtuk, annál is inkább, mivel megyénk a fásítási tervben ko. moly előnyökhöz jut, A fásítási terv végrehajtása nemzetgazda, sági érdek. Reméljük, hogy az Elvtárs, iuin[ szakember, segít nekünk ebben a tudatosító mun­kában további leveleivel. * Szabó Józsefné elvtársnő, Bácsalmás, Egyesült.tsz Kedves Elvtársnö! Levéléi, melyet a Nagy Októberi Szó. cia’ista Forradalom évforduló­jára irt, őszinte örömmel fogad, tűk. Az anyai érzés legszebb megnyilvánulása volt ez á levél, s ebben az örömében mi is ősz. toztunk, tanultunk belöe. Úgy gondoljuk, hogy az Elvtársnö továbbra is megkeres leveleivel, mely lapunk munkáját elő fogja segíteni, Diftéria és himlőelleni oltás Kecskeméten Kecskeméten megindult az őszi diftéria. és himlőoltás. Az első oltókörhöz tartozó lakosok; II., IH., IV. és X, kerü. letek belterületén, Mária.hegy, Alsó-Felsöszéktö, Budai.hegy, Voellter., Dárdai., Székely- és Miklovics-telepek az SZTK szék. ház földszintén november 19.én és december 17-én délután 2 és 4 óra közöt] kerülnek oltásra. Apróhirdetések P. SZABÓ Pát Kecskemét, Szol­noki-hegy 7—c. sz. ajatti lakos lójárlata elveszett. Megsemmisi. tem. — Király sk, osztályve. zető. " 23363 EGY sötétkék női, hosszúujjú pulllőver elveszett 12-én este 6 órakor Hoffmann János.utca 19. számtól a Kölcsey.utca sar­káig, A becsületes megtaláló, vagy nyomravezető illő jutalom­ban részesül Kecskemét, Hoff, mann János.utca 19. szám alalt. 23359 KOLÖNBEJARATU bútorozott szobát keres magános férfi. — Értekezés: Kecskemét, Mária, körút 21. sz. 23361 PERFEKT gépírónő, 15 éves gyakorlattal, állást keres. — Cim: Kecskemét, Kisfa’udy-u. 23, sz. 23364 Bácsltiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDF Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő; KŐVÁRI PETEK Szerkesztőség: Kecskemét. Szé­chenyi tér 1. sz. Telefon: 26—iy, 25—22 és 20—97 SZ. Felelős kiadó: NEMET! JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság-tér 1, Telefon: 22^—09 Kecskeméti Nyomda. 1'ei.: 24.09 Felelős; Faragó irnre igazgató A Bajai Honvéd sáibogárdi mérkőzésén harmadszor is 2:2 arányú döntetlent éri el. A mér­kőzés csaknem a Honvéd állan­dó fölénye jegyében folyt le, a győzelem azonban ezúttal sem következe“-1 be. Uchlár ugyan már az első negyedóra végén megszerez;e a vezetést, de a további eredmény csak kapu­fákban és kihagyott nagy hely­zetekben jelentkezeit. Sőt az el- sö félidő végén egy vára-lan le- rolranás után a dunakeszi Juhász I. u rosszüiemben kifutó Czi|ko- vies fölött hálóbaemeli a labdát és a félidő így döntetlenül vég- zödö[t. a második félidőben is l'ojyta-ódik a bajaiak nyomasztó fölénye, egy lefújás után mégis már a 10- percben Juhász I. fe­jesgólja a vasutascsapatnak szerzi meg a vezetése. Nagy ba­jai ostrom ufán sikerült csak a kiegyeniiiés Kupcsok révén, de a győzelmet jelen'-ö gólt, már nem sikerült elemi Mi a (anujság a harmadik dön. tétlenből? A meddő fölény nem elegendő a mérkőzés megnyeré­séhez, a csatársor játékának át­ütő erejét sürgősen fokozni kell. Még a ki|ünö Palotásnak is le kell egyszerűsítenie a játékát, labdacipelés helyeit gyorsan, sőt, lendületes támadásokra van szükség. Reméljük, vasárnap így játszik a csapat és ez meghoz­hatta a győzelmet, amely kedve­ző esetben elegendő is lehet az NB II-be jutáshoz. • Kiskunfélegyházán a megyei rangadó a félegyházi csapat Számára hozott sikert. A siker titka a határtalan lelkesedés volt, hiszen technikailag képzet­tebb, rutinosabb csapatot feltet­tek kétvállra a félegyházi Va­sasok. A nézők körében felme­rült a kérdés: vájjon. ha min­den mérkőzésen — főleg az ide­gen pályákon — így játszott vo]na a csapat, kellene.e mes] a kiesés elkerüléséért ilyen ideg­tépő küzdelmet vívnia? Sőt, elegendő leR volna a Vasas Ke­rámia elleni fővárosi mérkőzé­sen ennek a lelkesedésnek csak egy hányada és ma nem kellene aggódva számolnia a gólarányt a rélegyházj szurkolónak. — A szalmatártgSzCrü lelkesedés nem elegendő a tartós sportsikerhez: Céltudatos. - szívós munka és minden mérkőzésen kellően ada­golt lelkesedés hozhatja meg csak a tarlós sikerj. Ha sikerű] a vasárnapi lelkesedésből az utolsó fővárosi mérkőzésre is magukkal vinniök a félegyházi fiúknak, akkor még el lehe[ ke­rülni a kiesés sorsát. De a tá­volabbi jövőre is meg kell je­gyezni, hogy nem az idény vé­gén, hanem már az idény ele­jén meg kell kezdeni a küzdel­met a kiesés ellen. Ez esetben elvan kellemes meglepetés ér­heti a jóképességü csapa;ot, hogy a bajnoki év végén nem a kiesés ellen, hanem a jobb helyezésért kell csupán küzdeni. * Megyei válogattunk rnonori mérkőzése a?<t a tanulságot rejti magában, hogy a jobbképsssé- gü Csapatnak soha sem szabad átvennie az ellenfél Csapkodó stílusát. Amíg a mieink játszat­ták szokotl, tervszerű és stílu­sos játékukat, a mérkőzés két ízben is nyerésre állt. Mikor azonban a 10 főre leolvadt bács- kiskunmegyeiek eljen a pestme­gyeiek kemény., sö| kíméletlen játékba fogtak, a csapat kizök­kenj stílusából és a test-test el­len] harcban erötéljesebb hazai csapat egygólos győzelemmel jött le a pályáról. A megyeközi mérkőzések egyébként igen nép­szerűek. hasznos ldnne, ha Cson- grád, Szolnok. söf, esetleg Ba­ranya, vagy Tolna megye ellen is rendezne a megyei TSB ha­sonló erőpróbákat. Bajai Építők—Szekszárdi Épí­tők 1:0. Szekszárd. Barátságos mérkőzés. Kecskeméti Periöfi—Kelebiai Pe'öfi 6:2 (2:0). Kiskörös, osztá­lyozó mérkőzés. Javuló MHK- és LMHK-munka a bácskiskunmegyei iskolai sportolóknál A megyei oktatási osztály _ a napokban értékelte ki Bács.Kis- kun megye általános- és közép­iskoláinak MHK és EMHK mun­káját. A megye iskolái között folyamatban lévő MHK-verseny teljes kiértékeléséi nagyban megnehezí ette, hogy még min- dig akadnak iskolák, amelyek nem teljesitik az MHK-jelenté- sek jdöben való beküldésére vonatkozó kötelezet|ségüket. — Ilyen iskolák a rnáiételki, tata­házi, du-tnokj, keceli, kunszál­lási, rémi, s b., ahol uz oktatási osztály megállapítása szerint el­felejtették, hogy a testnevelés és sport ma már állami feladat és a jelentések elmulasztása en­nek a feladatnak teljesítését te­szi lehetetlenné. Ezeknek az is­koláknak sürgősen javítaniok kell sportmunkájukon. Sajnos, még középiskoláknál is előfor­dul ilyen hiányosság. így pl. a kiskunhalasi építőipari techni­kum egyáltalán nem, a bácsal­mási mezőgazdasági technikum és a kunszentmiklósi gimnázium csak késve küldi jelentéseit. Az MHK-verseny állása az ál­talános iskolákban általában jó. Majdnem minden iskola teljesí­tette, de igen sok túlteljesítette az évi előirányzatot. így a kecs­keméti járás 198, a bajai járás 185 százalékos, a kalocsai járás 170 százalékos, a kiskunhalasi já­rás 123 százalékos teljesítmény­nyel teljesítette túl a nevezési előirányzatot. Lemaradt ezzel szemben a kunszentmiklósi já­rás, amely 87. a bácsalmási já­rás. amely 75 és Baja város, amely 61 százalékra .teljesítette a nevezési előirányzatot. A pró. bázások is nagyjában megfelel­nek ennek a képnek. Első helyet a kecskeméti járás foglalja el 139 százalékos teljesítménnyel, majd a kalocsai járás követke­zik 120, a bajai járás 111 száza­lékkal. Feltűnően gyenge az eredmény a kunszentmiklósi já­rásban, ahol 37, Bai) városban, ahol 52 é3 Kecskéméi városban, ahol 55 százalék az MHK-pró- bázások eddigi eredménye. Fel­tűnő, hogy megyénk két legna­gyobb városában. ahol minden lehetőség megvan a korszerű sportolásra, ilyen nagy lemara­dás mutatkozik az iskolai MHK, illetve LMHK-munka területén. A 100 százalékon felüli iskolák közül kiemeljük Apostag, Du. naegyháza, FajszJ Foktő, Kalo­csa, LajOsini/.se, Tiszakécske, Kiskunfélegyháza Szabadság­iérj, és Kiskunhalas alsó- és fel- scl városi általános iskolák jó munkáját Igen szép eredmény mutajko. zik megyénk területén a közép­iskolák MHK-munkájában. Kü­lönösen dícséretreméltó, hogy a legutóbb lemaradt középiskolák nagy lendülettel láttak hozzá a lemaradás behozásához és sike­rült is nekik feazárkózniok az élenjárókhoz.. Példaképpen ki kell emelnünk a kalocsai közép, iskolákat és a kiskunfélegyházi tanítóképzőt, ahtfl a kezdeti le­maradás után 100 százalékos eredményeket értek el. Hiányos­ságok mutatkoznak még a már említetteken kívül a kiskunfél­egyházi [anítónöképzöben és a kiskunhalas] gimnáziumban. — Ezekben az iskolákban sürgősen meg kel javítani1 az MHK-mun. kát és a lemaradást nem lehet azzal magyarázni, hogy ezekben az intézetekben (testnevelőtanár- váltpzás volt. Az új tanárok kö­telessége, hogy elődjeik rossz munkáját sürgősen megjavít­sák. összesítve az általános iskolák és középiskolák eredményeit, az| kell látnunk, hogy az évi tervet iskolai vonalon eddig Bács-Kis- kun megyében j 8? százalékban teljesítették. Ez az eredmény biztató, de nem kielégítő. A hátralévő időszakban erőtelje­sebben fokozni kell a munkát hogy a 100 százalékos érédmény mielőbb bekövetkezzék. á

Next

/
Thumbnails
Contents