Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. november (6. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-29 / 278. szám
A tör vény szigorénak alkalmazása mrggyorsította a barotiiíibcgj iijíést a kiinszentiiiiklósí járásiján A baromfibegyüjtés üteme a kunszentmiklósi járásban az utóbi időben meggyorsult. Kun. szentmiklóscn egy.egy piaci ra. pon öt százalék emelkedés is volt. Ez az emelkedés annak volt köszönhető, hogy a járás területén mindenütt érvényesítették a törvény szigorát és a hátralékos gazdálkodókra kivetették az 5— 10 százalékos emelést és a bír. Ságot, A kivetések után rohamo. san emelkedett a begyűjtési eredmény. Mig azelöjt alig volt hetenként csak egy .két százalék emelke. dés, az utóbbi hetekben 25 százalékot ugrott a járásban a fcaromfibegyüjtés eredménye. Kniiszentmiklóson egy nap alatt 30 mázsa szárnyast is felvásárolt a szövetkezet. A járás pedig a kilencedik hgly. röl a hatodikra ugrott a legutolsó értékelés szerini. Tény az, hogy a járás és köz. ségl tanácsok nem vették — az utóbbi néhány hetet kivéve — elég komolyan a begyűjtési terv. uek ezt a részét. Főként a terménnyel foglalkoztak és a baromfi., élő. állatbegyüjtést elhanyagol. Iák. Kunadacson és Kunpeszéren a községi tanács még mindig így gondolkodik. Ezekben a közsé. gekben az időben való teljesítés helyett a dolgozó parasztok uagyrésze inkább a kulákok és spekulánsok sugaUnazására hallgatóit, A jól teljesítő községek mellett ezek szégyenére vannak a járás, nak. de az egész megyének. A tanácsok feladata ezekben a köz. Bégekben a törvény szigorának alkalmazásán kívül kipellengé. rezni, leleplezni a spekulánso. kát. Alkalmazni kell a törvényt a késlekedőkkel, a hanyagokkal szemben. Tudatosítani kell a baromfibegyüjtés fontosságát. Kunadacson visszavetette a be. gyűjtést az is, hogy a szövetke. zet csak egy hét múlva rizet te ki a beadojt baromfi árát, A törvény szigorának alkal. mazása tehát megváltoztatta a baromfibegyüjtés képét a kun szentmik,ósi járásban. Azok, akik spekulá'-tak eddig, helye, sebbnek látták teljesíteni a be adást. Arra is rájöttek — iga?, elég késön, — hogy ráfizettek a halogatásra. Ha idejében ele get tettek volna az állam iránt kötelezettségüknek, akkor nem kellett volna a bírságot is fi. zet ni. Nemcsak a kunszentmiklósi járásban, hanem megyénk va lamennyi járásában és községé, lsen a tanácsok alkalmazzák kellő súllyal a törvény szigora, és a baromfibegyüjtési terv teljesítésére éppen olyan gondot fordítsanak, mint a begyűjtési terv többi részére. Megyénk orvosai első békegyűlésiikön határozatot hoztak: A szovjet orvostudomány tapasztalatai nyomán fokozzák munkájukat Kecskeméten az SZTK nagytermében tartották megyénk orvosai első nagy békegyülésüket A gyűlésen reőZivett, dr, Radó Sándor, az Országos Béketacác.- kü Idői te is. Kadó Sándor elvtárs ünnepi beszédében párhuzamot vont a Szovjetunió és az imperialista államok egészségügyi helyzete, politikája között. Amíg Amerikában például a tudósok azon tanakodnak, hogyan, milyen gyilkos eszközökkel lehet csökkenteni a népek létszámát és szándékosan nem harcolnak a fertőző betegségek ellen — addig n Szovjetunióban és a népi de ínokratikus országokban az orvostudomány az,ért harcol, hogy egészséges embereket, neveljen a társadalomnak. A hozzászólások foglalkoztak megyénk eddigi eredményeivel, az orvosok munkájával Dr, Somogyi Lajos ‘-isztiföor- vos jelentette, hegy a gyógyító orvost szolgálatot kibővítették, megyénk területén 22 ilyen mii. ködik. Javasolja a budapes'-— !.jjosmizsei útvonalon megálló létesítését és Helvéciára betegszállító jármű beállítása;, hogy ezzel is meggyorsuljon az orvosi szolgálat. Dr, Róih Miklós felszólalásában példaképül állította a szovjet orvosokat és ígéretet tett, hogy hasonlóképpen szolgálja a nép egészségügyét. Elmondotta, bogy a rendelőintézet párosver- nenyben Van Szolnokkal. Jelenleg az abortus gyógykezelésére folynak eredményeket mutató kísérletek Dr. Solt Aladár beszámolt arról. hogy a kecskeméti kórház dolgozói bekapcsolódtak a , gyó. gyítsunk jobban”-mozgn lomba. Felszólalásában megemlékezett a Koreában dolgozó magyar orvosok hősies munkájáról, méltatta és hangsúlyozta az orvos- tudomány munkájában a Szovjetunió támogatását és pártunk szerepé-. Az újonnan választott vezetőség ezután határozatot olvasott fel a gyűlés résztvevői elő t. A munkg megjavítása érdekében a békegyúléi elfogadta, hogy; Kiterjesztik a megyében a „gyógyítsunk jobbau”-mozgal map A szovjet orvostudomány tapasztalatai nyomán még jobban fejlesztik tudásukat, hogy az ötéves terv építésének nagy munkájában minél több egészséges dolgozó vegyen részt. A megye területén, járásokban, falvakban megtartott béke- gyiUéseket ellenőrzik, szakmailag és politikailag irányítják Segítik a járási orvosokat- Az orvosi békegyülés ezután a határozati javaslat alapján távirat 0' intézett Rákosi eivtárs- hoz. A járási kultúrverseny mind nagyobb tömegeket mozgat meg járásaink és városaink teriile. tén. Kiskunfélegyházán a közelmúltban rendezte a járási tanács népművelési csoportja az első megbeszélést a népművelési előadókkal és a kultúresoportok vezetőivel a verseny megszelje, zéséről. A versenyben álló csoportok egyik legfontosabb fel. adatuknak tartják a tejesít, tnényversenyben kifejtendő mun. kájuk jó szervezését, Arra az elhatározásra jutottak az érte. kezieten. hogy a Szabad Föle Téli Esték előadások sikerét kultúrműsorral segítik elő. Az a tapasztalat, ahol az SZFTE- elöadást kultúrműsorral is alá. támasztják, ott megnő a látoga. lók száma és a dolgozók szívesen hallgatják az értékes elő. adásokat. Megbeszélték a rendezendő kultúrműsor anyagát és megállapodtak, hogy a kulturális .anyagot minden alkalommal legalább két héttel előbb olymódon osztják el, hogy az összehangolható legyen a Szabad Föld Téli Este.elöadás témakörével. Amikor példáu Filmbemutatók as öntözésről Bács.Kiskun megye területén ez öntözésről és talajjavításról az alanti helyeken lesznek film bemutatások : Kecskeméten: november 29-én, csütörtökön délután fél 4 óra. kor az Árpád, moziban Kiskunfélegyházán: november SO.án, pénteken délután 6 óra kor. Kunszentmiklóson: december 4-én, kedden dolinán 6 órakor. ftunave-csén; december 5.en, szerdán délután 6 órakor Hartán: december 6„án, csn. törtökön délután t> érakor, i Miskén: december 11.ín, ked den délután 6 órakor, Kalocsa": december 12.én, szerdán délután 6 órakor. Baján: december 11.én, pénto. ken délután 6 órakor. \ Kiskőrösön: december 19-én, szerdán délután 6 órakor. Kiskunhalason: december hó 20. án, csütörtökön 6 órakor. Felkérjük az összes tsz.tggo. kát és az álkitni gazdaságok dolgozóit, valamint az egyénileg dolgozó Uisparasztok'-M, hogy az öntözés és talajjavítás ezen ni. vés filmbemutatóján minél nagyobb számban vegyenek részt. Belépődíj nincs. mezőgazdasági jellegű előadás, ra kerül sor, a kultúrműsor anyaga olyan jelenetekből, szavalatokból tevődik össze, Eme •yek a falusi osztályharc kérdé. sével foglalkoznak. Ha Irodalmi tárgyú az előadás," akkor a műsor is az előadás tárgyát tá. masztja alá. regényrész.etet ol vasnak fel, a szavalatok a tár. gyalt kö-tő terméséből kerülnek ki, stb. összeállították a munkaterveket, melyben előre kijelölték, hogy melyik Szaba Föld Téli Estéken melyik kultúrcsoport fog műsort adni Lesz dolguk a kiskunfélegyházi kultúrcsoportoknak, mert a tanyavilágban 34 helyen indult meg a Szabad Föld Té;i Este- előadás. Ezeket az előadásokat általában tszcsk.ben, tanyai iskolákban rendezik meg, ahol a közönségszervezés munkájába bevonják a DISZ .fiatalokat, az iskolák úttörőit is, A tervekbő. előrelátható, hogy alaposan fel kell készülni a többi városoknak, járásoknak is, ha nem akarnak elmaradni a verseny, ben, Ki3kunféiegyháza kezdő ményezése biztató jelenség, me -yet követniök kell megyénk többi csoportjainak is fcSácskiskunmegyei N'EPUJSAL az MDP Bácskiskunmegyel Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő; KOVAKI PETEK Szerkesztőség: Kecskemét, Szó eben y i tér 1. sz. Telefon: 26—la 25—22 és 20—ÖV sz. Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Szlchenyi.tér 1, Telefon: 22.09 Kecskeméti Nyomda, le*.: 24-Ufc Felelős; Faragó imra igazgató Vasárnap Félegyhásán játszik a Bp, Vasas NB I-es csapata A félegyházi sportközönségnek a sikeres bajnoki év befejezése után ritka sporteseményben lesz része: a Bp, Vasas NB I.es csapaia barátságos mérkőzést játszik a Kiskunfélegyházi Vasas NB II-es csapata ellen, A Bp. Vasas csapatában szerepelnek a Vasas válogatott játékosai: Bakó, Teleki, Szilágyi, Illovszky, Gyulai, Virágh. A mérkőzés alkalmával ünnepélyes MHK.jelvénykiosziás is lesz, este pedig ünnepélyes évzáró vacsora a Vasjs.székház. ban. Kiesési rendszer szerint folynak le a Téli Kupa küzdelmei A megyei TSB a Téli Kupa labciarúgórnérközései az ereded tervtől eltérően, nem körmérkö. zések, hanem kiesési rendszerű mérkőzések formájában kerül, nek megrendezésre. A kétcsoportos beosztás megmarad, a részvevő csapatok számát azon. ban mindkét csoportban lß.ra emelték fel, A kisorso't csapa, tok két mérkőzést játszanak egymással, a két mérkőzés ösz- szesített eredménye adja a győz. test. A továbbjutó csapatok a következő fordulókban ugyanígy játszanak egymás ellen, a ki. eső csapatok pedig vigaszdíjért fognak küzdeni. Az eddig le. játszott mérkőzések eredménye beszámít. Az elmaradt mérkőzéseket is figyelembevéve, december 2.án az újrendszerü Téli Kupa első fordulójában a. következő csapatok ebben a párosításban vesz. nek részt: Északi-csoport: Kecskemét! Petőfi—Izsák, Dunapataj—Keps. keméti Vasas, Kecskeméti Hon. véd—Kiskőrösi Honvéd, Kalocsa —Kiskunfélegyházi Lokomotiv, Kiskunfélegyházi Honvéd—La, josmizsei Lokomotív, Kunszent- miklós—Szabadszállási Honvéd, A Kecskeméti Platter mérközé. sének ügyében a fegyelmi bt. zottság fog dönteni, a Kecs. keméti Dózsa—Kecskeméti Epí- tök.mérkőzést a vásárnapi Dó. zsa.dómöre való tekintettel később játszák le. Déli.csoport: Kasymár—Kis. kunhalasi űregfiúk I (visszavágó- mérkőzés, a vasárnapi mérkö. zést Katymár 3j2 arányban nyerte), Kiskunhalasi Lokomo. tív—Bácsbokod, Qara—Bacsal. más. Jánoshalma—Hajós, Kiskunhalasi Bástya-Bajai Dózsa, Kelebia—Bácsalmási Bástya Dávod—Hercegszántó, Madaras —Kiskunhalasi Kinizsi. Kiskunhalasi Bastya—Bajai Dózsa 1:0 (0:0) Baja, Labdarúgó Téli Kupa, Vezette: Szabó Göl.övő: Sándor, Szöglet: 4:3, K, Bástya: Hets — Szilasi, Jedlicska, Durdon — Hirth, Kon! dás — Weszli, Sándor, Bognár, Miskolczi, Szabó. B, Dózsa: Várszegi — Csilics, Mándity, Jánossy — Sólymos, Huszti — Csicfekó, Bukros III., Bokor, Matos, Kolovics. Az első félidőben jobbára me. zőnyjáték fo.yik. A kapun alig kerülnek veszélybe. Az erélyte. len csatárok nem tudnak gól. helyzetet összehozni. Fordulás után a 9. percben Sándor, Mándity diszkísérc e mellett a kifutó Várszegi mellett a kapu közepébe lövi a labdát. 1:0. Lassan némi föíénvi harcol ki a Dózsa, de eredményt nem tud elérni. A Bástya kitű. nőén működő vécéimé mindent hárít, sőt, az utolsó percekben az elörehúzódó Hirth majdnem újabb gólt szerez, A játék alapján fordított is lehetne az eredmény, de a döntetlen igazságo. sabb vo-na. Jók: Jedlicska, Hirth, Sándor, illetve Csilics Soiymos, Matos. Bajai Építők— Komlói Bányász 2:2 (1:1) Barátságos labdarúgómérkö. zés Baján, 1200 néző. Vezette: Hammer. Szöglet: 7:2 az Építők javára. Góliövök: Tisza vő,gyi, Fábik II., illetve Károlyi, Kertész, Komló: Horváth’— Bíró, Zsó. tér, Pfluger — Szám II., Fás. kerti — Pőlinger, Károlyi, Kertész, Schmelcz, Huszti, Építők: Fábik I. — Hirmnn, Márton, Borbély — Bódi (Hó. ner), Vojnovics I, — Sulyok, Fábik II,. Schádt, Tiszavö.gyi, Heringer, A játék elején mezőnyjáték alakul ki. A 8. percben Fábik II fejjel Schádt elé játszik, aki az alapvonalig fut, onnan Tisza, völgyi elé gurít, akinek közeli lövése a felsö.écen csattan (min. taszerü akció volt), A 12, percben Schádt 20 méteres lövése is a felsökapufat tatája. Az Építők kerülnek némi fölénybe és ennek eredményeképpen a J.4 percben Tiszavölgyi lövése a * felsökapufa alatt jutott a hálóba, 1:0. Szépen játszik mindkét csapat. A 25. percben Huszti beadását Fábik I. elvéti (foghatná; és Károlyi a felsösa. rokba fejeli, 1:1. Fordulás után eleinte Komló támad és a 16, percben lesre, állítás hibás volta miatt a gyors Kertész eredményes. 2:1. Ezután nagy Epítők.fölény ala. kul ki, amit több szög.et is je. îez. A 24. percben a kitünően játszó Heringer remekül ívei középre Fábik II. nagyszerű érzékkel emelkedik a fejek fölé és jól helyezet} fejessel jut., tatja a labdát a bal felsősarok. ba. 2:2. A 30. percben tűzijátékot rendeznek az Építők Kom ó kapuja előtt, de Schádt lövését a kapufa védi, a visszapattanó abdát Tiszavölgyi lövi kapura, amit Horváth szerencsével öklöz szögletre. Mezőnyjátékkal ér véget a mérkőzés. Az NB Il.es komlói csapat kissé kényelmesen, lapos iskola, játékkal igyekezett ellenfele fő é kerekedni. Nem számítottak ar. ra, hogy a jó Építők' kemény ellenfél *Iesz. Az Építők váltó, gatva, hol hosszú labdákkal fut. tatták a jó formában levő szél. süket, hol a beisocsatárok la. pos labdákkal adogatva igye keztek megközelíteni a komlói kaput. Több gólhelyzete az Építőknek volt. Jók: Heringer (a csapat leg. jobbja), Márton, Sulyok, Fábik n„ illetve Pfluger, Fáskerti és Kertész. — A megyei tanács végrehajtó bizottságának kereskedelmi oszr tálya felhívja a megye dolgozói, nak figyelmét, hogy a bajai vá. sár december 2_án nem lesz megtartva A pótvásár december 9-én lesz, MONUS Zsuzsanna kecskeméti lakos tehenének járata elve. szett. Megsemmisítem, — Király sk, oszt..vezető, " 23464 Kiskunfélegyháza készül a járási kultúr verseny re