Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. október (6. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-06 / 233. szám
BÂCSKISKUNMEGYEI A magad hasznára, a haza javáras jegyezz békekölcsönt ! m&wmswwmBsvzammmtimiUW'MBSwimsiWiSW AZ MDP IIÍCSKISMÜIHEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA iriSfeátefttei VI. évfolyam, 233. szám isaüdHulát* 4i'fl üíi tiilvrr 1951. október 6, szombat Minden család jegyezzen békekölcsönt l Irta: Pajjurka Lajosné, a borotai Vörös Október tsz tagja Amikor elolvastam a minisztertanács felhívását, megértet- tem, hogy mi; jelentenek a fej- hívás szavi : ,,a Második Békekölcsön jegyzésével .dolgozó népüak saját, boldogulását, hazánk jobb jövőjét segíti elő!” Saját életemből, a famm éledéből látom, hogy miénk az ország, magunknak építjük. Amit munkánkkal lé-re- hozunk, az mind mind nekünk termi gyümölcseit. Elhatároz tam, hogy elsők között jegyzek békekölcsönt és dolgozó paraszt- társaimmal is megér ettem, ami* én világosan iátok, hogy miénk a haza: de ez nemcsak annyiból ál], hogy elfogadjuk, amit a haza nyújt számunkra, hanem felelősek is vagyunk a haza sorsáért. Tudtam, hogy velem együtt nz országban sokezer népnevelő indul útnak és tudom, hogy a népnevelő munkára most is nagy szükség van. Szeme ugyan mindenkinek van, s aki körülnéz, lá ha'ja, hogy milyen nagy előrehaladást értünk el: de füle is van mindenkinek, s abba az ellenség is bele szokott sugdosni. A kutak pedig nem sugdos igazságot- Nem tetszik neki, hogy ml, dolgozó parasztok, boldogulunk. Azt szeretné, ha magunk és gyermekeink szegénységben élnénk és csak az ő porontyainak lenne meg mindene, a kuiákok hazudnak és a hibákat emlegetik. A hibákat mi sem tagadjuk le. Beszélünk is róluk a falubelieknek és megmagyarázzuk, hogy a hibákat közös erővel sorra kijavítjuk. A kulákha- zugságok ellen pedig erélyesen harcolunk. Van mivel harcolni, ezt állíthatom. A faiunkban még tapasztalható gondok-bajok eltörpülnek a sok nagyszerű eredmény mellett. Ezekről az eredmények, ről beszélek dolgozó parasztosaimnak: és megmondom, hogy B békekölcsön forintjainak segítségével még többet érünk e], még nagyobb eredményeink lesznek. A mi falunk, Borota, igen sokat változott az utóbbi esztendőkben. Uj kövesutat kaptunk, a kültelken szép új Iskolát, s új orvosi rendelőt. Egészségházunk Is van. Az állam vigyáz a mi egészségünkre. A faluban mély. fúrású kutak épültek és szép új tanácsházunk van. Államunk azt a gondo; Is levette a nép válláról, hogy mivel szántsunk, mivel vessünk. Gépállomást kaptunk, ahol húsz jó erőgép, három vontató, egy teherautó dolgozik: számos ara’ó- gép, ve őgép, Cséplőgép, trakío roskapáló és más gép áll a dolgozó parasztok rendelkezésére. A gépállomásbeliek igen jól dolgoznak, meg lehetünk elégedve velük, sőj, büszkék is vagyunk rájuk. Nyári tervüket 111.Y százalékban teljesítették, több traktoros szép ju-almat kaPdit- Vin- kő Bajos például 2193 forintot s a cséplésí eredményéért 800 forintot, Varga András 2879 forintot, Fehér András 2393 forintot, Jagodics János 2178 forintot és még 7—8 traktoros ezer forinton felüli összeget. Faiunk do.gozó parasztjai szépen boldogulnak. Még jobban boldogulnak a szövetkezeti parasztok. Hat I. típusú termelőcsoportunk és egy önálló termelőszövetkezetünk van, a Vörös Október, mely Igen szép eredményekkel dicsekedhet. 1949. őszén alakult 14 taggal, 82 hold földdel, ma pedig 376.an vagyunk, 2067 hojd a földünk. Jó az ál la Állományunk. 33 lovunk, 64 szarvasmarhánk, 60 anyasertésünk, 97 süldőnk, 21 hízónk van. A jó termésből 173 százalék, ra teljesítettük beadási kötelezettségünket és bőven maradi gabona a tagok közötti szétosztásra is. Egy munkaegységre 5 kiló búza, 10 kiló kukorica, 10 kiló krumpli, 2 kiló árpa, 1 kiló zöldség, 1 kiló hagyma, 32 deka cukor és sok más termény esik, köztük széna, szalma, kukorica- szár, répa stb. Ezenfelül a munkaegységre előreláthatólag szép összeget kapnak a tszcs dolgozói. Jópár család már eddig 500 körüli munkaegységet ért el. Markó István és családja ennél is többet, 700 munkaegységet. Ki lehet számítani, hogy a szövetkezeti családok mennyivel több jövedelemre tesznek szert, mint az egyént dolgozó parasztok. Markő Istvánék csak búzából 35 mázsát kap;ak. Tizenhárom család már tehenet vett: Komáromi István kilencgyerme- . kés, Kárász Mihály hatgyermekes családapák is közük van- j nak. Árva, Lajosék, Mészáros Sándcrék. Földi Dezsöék új házat építettek az idén. Tó>h Ferenc pedig, nkt nyolc holddal lépett ke a szövetkezetbe, mindenkinek boldogan újságolja, hogy azelőtt öt év alatt nem vett any- nyi ruhát, mint most egy év alatt, pedig az évvégi elszámolás rríg hátra van. Egész falunk büszke rá, hogy Borotárói már eddig nem kevesebb, mint hat honvédtiszt került ki: Gréczi Imre, Kovács István hadnagyok, Illés Andor, Csorba Márton, Doszpod Mihály és Szloboda Pál alhadnagyok Igen sokan tanulnak felsőbb iskolákon, vagy harmincán, közjük Udvarhelyt István, Juhász János, Sári Imre Tóth Erzsi, Na ráesik | Rács-Kiskun niegye dolgozói elfogadták Best megye dolgozóinak versenytőlStívását Kedves Elvtársak! Megyénk magyar és délszláv dolgozói számtalan esetben tanúbizonyságot tettek a haza iránti szerétéiről. Pártunk vezetésével harcolunk nagy tervünk, az ötéves terv végrehajtásáért, békénk éa boldog jövőnk biztosításáért. Kormányzásunk felhívása a békekölcsönjdgyzés. re újabb lelkesedést váltott ki megyénk dolgozó népéből. Ebben a nagy munkában értünk is el eredményt, azonban ez még ko- ránsem kielégítő, A politikai iö- megniunka széleskörű alkalmazásával mindent megteszünk az előttünk álló feladatok sikeres végrehajtására. Munkánkat jobban megszervezve, különösen biztosítani kívánjuk a dolgozó parasztság uagyobbszámú jegyeztetését a tavalyinál. Munkánkat úgy visszük hogy a terménybegyüjtést, az' őszi mezőgazdasági munkák sikeres végzését meggyorsítva határidőre teljesíthessük. Űrömmel üdvözöljük a versenyfelhívást és annak feltételeit elfogadva, magunkra nézve kötelezőnek tartjuk. Fokozott harcot indítva a kuláhság, a Tito. banda és azok ügynökei ellen, dolgozó népünkre támaszkodva, a Párt Rákosi elvtárs útmutatása alapján legjobb tudásunk szerint dolgozunk. A tapasztalatok átadására, megalakított bizottság első megbeszélését folyó hó 6-án délelőtt, re Budapesten javasoljuk megtartani, Minden időt alaposan felhasználva előre a békekölcsön, jegyzés sikerével, a begyűjtés az őszi mezőgazdasági munkál: határidőre való elvégzésével. Elvtársi üdvözlettel: Megyénk dolgozó népe nevében: BácsklSikunmegyel Pártbizottság, Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága A részletjegyzésben a félegyházi járás, a készpénzjegyzésben Baja város halad az élen A népszavazás színhelye most a magyar falu. A iobb jövőjét építő ötéves tervre, a békére szavaz a nép. Fontos esemény színhelye most megyénk minden városa, falva és tanyája. A járások és a községek egymássá] versenyezve egyetlen közös célért: a Második Békekölcsön győzelméért. Nap, nap u án élénkül a verseny és változik a sorrend. Az elmaradottak erőfeszítéseket tesznek, mert nem akarnak sereghajtók maradni. A kölcsön jegyzési versenyben a megyék közöld sorrendben az elmúlt nap eredményei alapján jelentős változások következtek be. Az. élen továbbra is Hajdú megye van, de Za!a isrné( második lett és erősen megközelítette Hajdú eredményét- A harmadik helyen Veszprém megye áll. Negyedik Pest, az ötödik helyre Heves megye kerültMég mindig lassú ütemben folyik a jegyzés Komárom, Fejér, Békés, Bács és Tolna megyében. Megyénkben a járások és városok közti verseny állása a következő: Az értékelés szerint a részlet- jegyzési ranglistán Baja visszaesett, a készpénzfizetésnél a halasi, a kecskeméti és a kiskőrösi’ járások feltörtek, a kalocsai, bácsalmási és kunsaentmiklósi járások pedig visszaestek. RÉSZLET JEGYZÉSI RANGLISTA: 1. Félegyházi járás 3. Baja város 3. Kalocsai járás 4. Kiskunhalasi járás 5. Kecskemét város 6. Kiskőrösi járás 7. Kunszentmiklósí járás 8. Kecskeméti járás 9. Dunavecsel járás 10. Bajai járás 11, Bácsalmási járás KÊSZPÉNZJEGVZÊSI RANGLISTA: 1. Baja város 2. Kiskunhalasi járás 3. Kalocsái járás 4. Kecskeméti járás 5. Bácsalmási járás 6. Dur>avecsel járás 7. Kiskőrösi járás 8. Kunszentmiklósí járás 9. Bajai járás 10. Kecskemét város 11. Félegyházi járás • Megyénkben pártszervezeteink állatában megértették, hogy a népnevelő munka egyik legfontosabb fegyver a békekölcsön sikeréért vívott harcunkban. — Megértették azt, hogy a népne. velő munka ennek a harcnak a.z élvonalában van. Éppen azért az szükséges, hogy a harcos jól felvértezett legyem, Ismerje a fel- világosig munka legfontosabb szempontjait, ezeknek adja meg a konkrét, helyi vonatkozásait. A népnevelő munka aa egész pártszervezet felelőssége és éppen ezért ezzel a íegfelelősebb elvtársinak, a titkárnak kell foglalkoznia. Ahol ez így történt, ott szép eredményeket értek , el, mert meg |udták győzni a 'dolgozókat a békekölcsönjegyzés jelentőségéről. Ezért Jegyzett Kiskunhalason Várhegyi Sándomé 70 éves szegényházban eltartott asszony 100 forintot. Az Idős asszony el* topogott a tabáni alapszervezethez, hogy összekuporgatott fii. lérjeivel segíts® dlada!ra vinni ötéves tervünket. Slezák János -hatgyermekes soit vadkerti napszámos 200 forintot jegyzett. Jegyzésekor kijelentette: azért «dia ezt a 200 forintot, mert tudja, hogy ezzel is erősíil a nép á1- lamá[. Kiskunfélegyházán a DËFOSZ vezetőfunkcionáriusai uéld.i;'ukkal mutatják meg, ho. gyan kell helytállni a békeharc ezen frontján • ... Mihály, dolgozóink gyermekei. Ezt én mind elmondom a dolgozó parasztoknak. Igazságot mondok és ez nagy erő. Megértetem a falubeliekkel, hogy az ő érdekük és a haza érdeke egy és ugyanaz: minél becsületesebben megteszik a haza iránti kötelességüket, annál több gépre, műtrágyára, iparcikkre, könyvre és má3 támogatásra számphaunk. Szép az éleünk, de rajtunk múlik, hogy még sokkal szebb legyen: ezért jegyezzünk most miDél több békekölcsönt! Ezért mutassanak példát elsősorban a mi termelőszövetkezetünk tagjai. Nagy öröm nekem, hogy a baromiak értenek a szóból. Első nap 2900 forint kölcsönjegyzést sikerült gyüjtenem, második nap 2950 forin.ot- Gréczi Pál 1500 forintot jegyzett. Tamaskó József szintén 1500-ai, Konkola János é3 felesége 1100 forintot, Tóth Júlia 1000 forintot, s férjemmel együ - én is 1100 forintot jegyeztem. A példát, egyre többen követik, a mi falunk ki akar (enni magáért. Én azonban nem elégszem meg az eddigi eredményekkel. Arra gondolok, hogy három kisgyermekem milyen szép, boldog életben nevelkedik. Tanulhatnak, szabadon választhatnak pályát, mert már nem a vagyon, hanem a rátermettség és tudás teszl smberré gyermekeinket. Arra gondolok, hogy mindig jobb a sorunk, a falunk is szépül, jólesik végimenni a csinosodó utcákon. És mennyive] szebb lesz az ötéves terv végére! Ez megsokszorozza erőmet. Még több Családhoz elmegyek, s meggyőzőm őket, hogy saját maguk, családjuk érdekében erősítsék a hazát, jegyezzenek erejüktől telhetőén békekölcsönt! Borosán egyetlen olyan dolgozó parasztcsalád sem lehet, mely ne venné ki részét a békekölcsönjegyzésből. És ne legyen másutt se! Fa, tusi asszonyok, anyák, leányok, kedves asszonytársaim! Kövessétek a példát, a népnevelőkkel -eylbt tegyetek meg mindent, hogy mindegyik faluban, mindegyik dolgozó parasztcsalád tel jesitse kötelességét a család is a haza jövője iránt!