Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. augusztus (6. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-18 / 192. szám

Kövessük az élenjáró községeket. Katymár m&r maga mögött hagyta Madarast 1951. augusztus 18. szombat Alkotmányunk ünnepének napjára tervünket 125 százalékra teljesítjük — jelentette táviratban Rákosi elvtársnak a kiskunfélegyházi járás dolgozó parasztsága Az egész megyében gyorsuló ütemben folyik a cséplés és a begyűjtés. A kiskunfélegyházi járás táviratban jelentette Rá kosi elVjársnak, hogy tervét eddig 100.9 százalékra teUesl- tette. A távirat szövege a kö­vetkező; .JJrdga Rákosi elvtársi öröm. mei jelentjük, hogy egészévi begyűjtési tervünket, ami 907 vagon, „ mai nap 908 vágón és 7'í mázsa gabonával teljesítet­tük, így tervünket eddig 100.9 százalékra haj tot Ink végre. Ez­zel válaszolunk az imperialis­táknak, Gröszúknek, Titónak és bandájának. ígérjük, hogy al­kotmányunk ünnepének napjára tervünket 125 százalékra telic- sítjük és harcot indítunk azért, hogy november 7-re 200 száza­lékra emeljük eredményünket. Továbbra is kommunista, becsü­lettel harcolunk a békéért.” A kiskunfélegyházi járásban több mint ezer dolgozó panaszt áll versenyben. Ezidáig 181 dol­gozó paraszt teljesítette beadási kötelezettségét 200 százalékon felül. A járásban 5 község már 100 százalékon felül teJjesltette előirányzatát, így Szánk 173 százalékkal, Csolyőspálos 164.8 százalékkal, Tiszaújfalu 154.4 százalékkal és Jászszentlászló 137,3 százalékkal. De a járás •öbbi községei is erősen az élen járók sarkában vannak. Kun­szállás elérte a 92.4 százalékot, Alpár a 87.4 százalékot. A járás a napi begyűjtési eredményben még mindig tartja az átlagos napi 30 vagont. A vasárnapi begyűjtés alkalmával is a legtöbbet a kiskunfélegy­házi járás gyűjtőit be, 20 va­gont, a többi járások 3—5 va. gónos begyűjtésével szemben. A járás egy hét alatt közel 25 százalékkal növelte eredményét. Begyűjtésben lemaradt városok ! A kiskunfélegyházi járás után Kecskemét városa másodiknak jelenti büszke örömmel, hogy egészévi gabonabegyüjtési ter­vét te'jesket'te. A városi párt- szervezet és a tanács a követ, kpzo táviratban közölte ezt a megyei pártbizottsággal: örömmel jelentjük, hogy egészévi gabonabegyüjtési ter­vünket augusztus 16-án 101 szá­Iíövessétek Kecskemét példáját! záiékra teljesítettük. ígérjük, hogy az eddiginél is fokozottabb ütemben folytatjuk a begyűjtést, hogy évi tervünket minél na­gyobb százalékban túlteljesítsük, ezzel elősegítsük ötéves tervünk megvalósítását és a béketábor erejének növekedését. Begyűjtésben lemaradt váro­sok! Kövessétek Kecskemét pél' dáiáí! Az alkotmány évforduló­ját megyénk minden városa, já­rása és községe a hazafias kö. telesség példamutató tejesíté­sével, első helyünk megtartásá­val ünnepelje. A hátralévő na­pok harcában sorakozzatok fel az élenjárók mögé, mint a fel- egyházi járás és Kecskemét vá. rosa, ahol a győzelem a jó fel- világosító munka, a lelkes ver­seny eredményét hirdeti. A népnevelő munka hiánya miatt több dolgosó paraszt nem teljesítette beadási kö te i ese t tségét K erekegyhásá n KEREKEGYHÁZÁN, a köz. ségi tanácsháza előtt nagy tábla hirdeti azok nevelt, akik élen­járnak a gabonabeadásban. Szó­ró [h József dolgozó paraszt pél­dául 187 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét, Tuska József 922 kiló gabonát adott be, Viczián Márton még ennél is többet: 1258 kiló gabona be­adásával erősítette államunkat. Nagy munkában vannak a községi tanác3 dolgozói, szinte percenként futnak be a jelenté­sek, hogy ez és ez a dolgozó pa­raszt teljesítette beadási kötele­zettséget. Persze, Kerekegyházán sem megy simán. Vannak szép szám­mal olyanok is, akik nem értet­ték meg, hogy beadási kö. telezettségük teljesítésével ha­zánkat erősítik, a békét védik. Ilyen például Faragó József 7 holdas dolgozó paraszt, aki még Viszonozzuk az Gabonatermésünk jóvá.] na. gyobb, mint az egyénileg dolgo­zóké. Két év alatt, jóformán a semmiből nőtt ki a mi szép gazdaságunk. Államunk segít­sége és szorgalmas munkánk nyomán gazdagodik, erősödik csoportunk és lesz napról-napra szebb az életünk. A sok segítséget, amiben ed. dig is részesített bennünket az állam, ml most azzal viszonoz, zuk, hogy nyomban a cséplés a múlt hónap 21-én elcsépelt. de még egyetlen szem gabonát sem adott be. — Tíz mázsa gabonája ter­mett, teljesíthetné köieiezettsé. gét — mondják a tanácsházán, így vélekednek Gy. Tóth Pál 5 holdas dolgozó parasztról is. Gy. Tóth Pál a múlt hónapban, 2it.én csépelte cl gabemáját. A termésére sem panaszkodhat, csaknem 17 mázsás termése van! mégis elmaradt 4 beadással. Nem teljesítette beadási kö­telezettségét Ritter Imre 10 hol­das dolgozó paraszt sem, pedip 17 mázsás terméséből könnyen eleget tehetne kötelességének. A községi tanácsházán nem nagyon tudják, hegy kik nem teljesítették beadási kötelezett­ségüket. A nyilvántartási lapok csak nagy nehezen kerülnek elő, bogyan kerülnének hát ezek az „eredmények” a versenytáblá­ra? Mi az oka, hogy ezek az állam segítségéi után beadjuk gabonánkat az ál­lamnak. Már eddig 349 száza, lékra teljesítettük terménybe­adási kötelezettségünket. Tud­juk, hogy példamutatásunk a terménybeadásban azért is fon. tos, mert az egyénileg dolgozó parasztok méltán elvárjait tő­lünk, hogy élen járjunk hazafias kötelezettségünk teljesítésében. Rokolya Jánosné, a harkakötönyi Petőfi- tszcs ta&ja. egyébként becsületes dolgozó parasztok még mindig nem tet­tek elege.) kötelességüknek ? Elsősorban a községi tanács lélektelen munkája. Nem kísé­rik figyelemmel, kik azok, akik elmaradtak beadási kötelezett­ségük teljesítésében. Pedig ezek neveit is ki kellene írni a vcrsenytáblára. Egyetlen eset. ben sem kíséreljék meg, hogy a lemaradók kötelezettségét fel­emeljék. — Majd beadja, hiszen van ideje — így mondják a ta. n ácsházán. Hiba az is, hogy a községi pártszervezet nem vé­gez jó felvilágosító munkát. Nem keresik fel ezeket a dol­gozó parasztokat, nem ma. gyarázzák meg nekik, elmara­dásukkal az ellenséget eegiik, hogy akadályozzák nagy ter­veink sikeres teljesítését A községi pártszervezetnek és a községi tanácsnak haladékta­lanul meg kell javítania munká­ját- Ne hallgassák cl, hogy van­nak olyan dolgozó parasZ(ok, akik nem sietnek eleget tenni kötelezettségüknek. A népneve­lők magyarázzák meg ezeknek a dolgozó parasztoknak, hogy beadási kötelezettségük félémé, lése meljett még igen sok min­dentől elesnek. Nem részesül­nek abban a megbecsülésben, amelyben a kötelezettségüket jól teljesítő dolgozó parasztok részesülnek, akik a beadási kö­telezettség teljesítésével, túltel­jesítésével bizonyítják be, hogy igaz harcosai a béke ügyének. Dunaegyházán a társadalmi bizottság miért nem gazdája a begyűjtésnek? Dunaegyháza község a járás­ban a hatodik helyet foglalta el a legutóbbi kiértékelés szerint a beadási terv teljesítésében. Ez inkább gyenge, mint jó ered­mény. A lemaradás egyik oka, bogy mint általában a dunave- csei járásban, úgy itt is a társa, dalmi bizottság elhanyagolja a munkát. A bizottságnak hetenként kel. lene megtartani összejövetelét. Azt, hogy a társadalmi bizottság tagjai mennyire nem törődnek a begyűjtés kérdésével, bizonyítja az is, hogy legutoljára össze sem jöttek. Pedig a társadalmi bizottság jó vagy rossz munkájától függ, hogy a község teljesíji.e a be­gyűjtési tervét. Dunaegyházán például nagyon gyengén ío-yik a népnevelő munka. A tanács hat dolgozója osztotta fel egy. más között a három cséplőgépet és csak ök szokták ellenőrizni a munkát. Maga a tanácselnök elvtlrsnö így nyilatkozik a társadalmi bi. zottság munkájáról: — Ha össze is jönnek a bizottság tagjai, meghallgatják a gyűlést, határo­zatot hoznak a munka megjavf tására, de a határozat csak ha. tározat marad. A társadalmi bizottság mun­kájáért elsősorban a község pártszervezete a felelős. A köz. ségi pártszervezet titkárának, aki szintén tagja a bizottságnak, kell irányítani a begyűjtés me­netét. A bizottság tagja a tanácséi, nők, meg a többi tömegszerve- zetek képviselői is. Ilyen módon az a feladata, hogy a falu társadalmi és gazda­sági erejét összefogja, moz­gósítsa a dolgozó paraszto. kát a begyűjtési terv telje, sítésére, illetve túlteljesí­tésére. Ezt kellene tenni a társadalmi bizottságnak Dunaegyházin is. A község a lemaradást úgy tud. ja csak behozni, ha a társada’mi bizottság minden egyes tagja fáradságot nem kímélve kiveszi a részét a begyűjtési munkából. Követni kell Orr Imre bizottsági tag példáját, aki már eddig is 130 százalékban teljesítőre be. adási kötelezettségét. Maga a tanács . 5 lássa el a társadalmi bízott, ság tagjait konkrét felada­tokkal és a gyűléseken szá. móljának be az elvégzett munkáról. Osszák be a köz­séget körzetekre és minden, ki a maga területén ellen­őrizze a begyűjtést. Kísérje figyelemmel azokat a dolgozó parasztokat, akik élesé, peltek már, de még nem teljest, tették az állammal szemben a kötelezettségüket. Meg kell ma. gyár ázni, hogy a terv teljesítése törvény, a gyors beadás pedig hazafias kötelesség. Meg kell cáfolni a kulákság aljas rágalmait. A nép ellenségei Dunaegyházán is kihaszoá'ták azt, hogy a népnevelő munka nem megy jól. Azt hiresztelték, hogy aki nem ad le C-vételf. jegyre gabonát, az egyáltalán nem vásárolhat a szövetkezeti boltban iparcikket. Persze ehhez nem kell kommentár, mert a szövetkezti boltban most is van és lesz is elegendő áru és vásá­rolhat mindenki. Persze, ekí C- vételijegyre is leadott gabonát, az utalványra kedvezményeseb­ben vehet magának olyan ipar. cikkeket, amelyekre szükség« van. Feladat az is, hogy népsze­rűsítsék azokat a dolgozó pa­rasztokat, akik élenjárnak a be. gyűjtésben. Hyen például IVarga András, aki 230 százalékban. Csorba István 4 holdas gazda, aki 550 százalékban, Szabados János (Fülöp), aki íi’00 száza­lékban teljesiietite beadását. Miklán János kisparaszt az elő­írt 122 kg helyett 258 kg-ot, Benkovics Imre (Ga]ázs) az elő irt 300 kg helyett 488 kg-ot, Bergendi Flórián az előirt 44f> kg helyett 789 kg-ot adott be. Ezeket a dolgozó parasztokat is vonják be a népnevelő mun­kába. A tömegszervezetek moz­gósításával ki kell szélesíteni a felvilágosító munkát. Váljon tényleg valósággá „a cséplőgép, töl a begyüjtőhelyre” mozgalom. Szervezzék meg a versenyt. A legutolsó tanácsülésen körülbe­lül 20 tanácstag hívta ki egy. mást versenyre, de az csak ki-1 hívás maradt. Nem lett tudato­sítva. hogy a gazdák ne csak vállalást tegyenek, hanem igye. kezzenek azt végre is hajtani. A járási tanács is több segít, séget nyújtson a társada'mi bí. zottságnak. Ezek szükségesen: ahhoz, hogy a társadalmi bízott, ság Dunaegyházán i3 a begyüj. t'és gazdájává legyen. VIT-HIREK A Komszomol küldöttség meg. látogatta a magyar fiú alokaf. A mintegy 100 tagú ifjúsági cso­portot Rapochin, n Komszomol Központi Bizottságának képvi­selője vezette. • Az „Innsbrucki katlanból” ki­szabadult nyugatéurópai ifjak kisebb-nagyobb csoportokban megérkeztek Berlinbe. • Az amerikai katonai rendörök által Ausztriában feliartózta. toit francia VIT-küWmég SS0 tagja augusztus H-én megér­kezett Prágába. • A VIT angol ifjúsági kül­döttségének több mint 1200 tag­ja tüntetett Berlinben a béké­ért, az Ifjúsági diákság egysé­géért­• A német ifjúság magyar fel­irattal ellátón díszes albumot ajándékozott a magyar Háta-, lóknak. è

Next

/
Thumbnails
Contents