Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. július (6. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-20 / 167. szám

Népnevelőink minden cséplőgépnél végezzenek felvilágosító munkát A kom ima h isi tik példamutatásával szélesítsük tömegmozgalommá a gabona begyűjtési versenyt Bátya, Miske dolgozó parasztjainak is jól jön a gyorsbeadási jutalom és a minőségi íe'ár a gabona után A szövetkezeti gyűjtőhelyeken de a falvak utcáin is nagybetűs plakátok hívják fel a dolgozó parasztok figyelmét, hogy a ha. táridő elölt beszállított gabona után 4 forintos jutalmát, a minő­ségi termés után pedig felárat kap a gazda. A gyors beadás hazafias kö­telesség és egyben dicsőség. De éppen a ju|a:cm m att egyéni érdeke is a gazdának. A jutalomként kifizetett, jóformán ajándék (isc«ele. százasok jól jönnek a házhoz, cipőért, téli- holmiért cserél gazdát az a pénz a szövetkezén boltban, Miskén éppen Csörgő Mihály 7 holdas gazda beadását könyveli el a szövetkeze^ át­vevő. Persze, hogy jutalom is jár, hiszen még majdnem meleg a búza, ahogy a gépből kijött. A számolás eredménye megmu­tatja, hogy Csörgő Mihá'y_ ke­nyérgabonából túl is teljesítette beadását. 482 helyen 568 kg.ot adott be. Úgyszintén az árpá­nál i3 ■ 11% helyett 149-et mutat a mázsa, — Nem dekásiam én. Nem vész el az a. felesleg, oda jut, ahova kell — mondja Csör­gő. S számolja a kapott pénzt. z9 forint a föle. Ez a gyors- bcadási jutalom. De jár még egyéb is. 80-as fajsúlyú a búza, 10 ferdít 44 fillér minőségi fel­árat is kap Csörgő Mihály. Bátyán is a géptől fordulnak a kocsik a szövetkezeti rak. tár élé. Balázs Ferenc hogy- hogynem, nem hallott a beadási jutalomról. A kötelezettsége 204 kg, az első fordulóval csak a felét vitte be. Persze, megapta a 4 forintos jutalmat, ami[ nem tudott mire vélni. A szö­vetkezetben azonnal megma­gyarázták neki, hegy mi ez. Balázs Ferenc sebesen .elköszönt és félórán belül újra ott V0U■ 337 k<j búzát és 5Jf kg árpát adott bt\ túlteljesUepie kö­telezettségét. — Lám, milyen jó, hogy beadtam. így rendben va­gyak az előírással, 'meg egy kis többletpénz is megüti a marko­mat, Figyelmeztetem is a szom. szédairnat, há|ha ok sem vették eddig figyelembe a beadási jutalmat. U'upcsia István 110 százalékra teljesítette beadását. Mázsán­ként megkapta a prémiumot és mivel búzája elérte a 79.5 faj­súlyt, a minőségi felár is járt. Sáfrán T. István a legelső vojr Bátyán, aki a géptől egyenesen a szövetkezetbe vitte a gabo­nát és 100 százalékig teljesítette beadását. 21 forint gyorsbeadási jutalmat kapott­Példájukon a többi dolgozó paraszt is a géptől siet teljesí­teni a beadást, mint Kovács József is. Sürgeti társait is. — Nem kell ketszer-háromszor rakodni. Menjen' a gabona oda, ahova való, a fejadag és vető­mag a padlásra, a kötelezettség meg a raktárba. Minek rejte. gessük otthon és várjunk vele? Szükség van arra. Aztán, iám, jutalmat is kapunk, s az se ku­tya. Nemcsak dicsérettel jutal­maz bennünket a kormányzat, hanem pénzzel ts. Pedig csak a köte'ességünket teljesítjük, ha a gép tői azonnal beadjuk. tüiégiléiiiél is viâçysizzaiiik minden szedni ggasiomtra l A esépléssel az ezávi jó ga­bonatermésünk utolsó munirait végezzük el, épp ezért a cséplés lebonyolítására rendkívül nagy gondot kell fordítani. A cséplési munkákat a legjobban és legejö- vigyázatosabban kell elvégezni, meg kell gátolni a szemveszte­séget és az ellenség minden kárt- okozó tevékenységét. A szemveszteség elkerülése érdekében « cséplés megindulá­sakor, valamint cséplés közben állandóan tartsuk figyelemmel n cséplőgépei és. ha bármily csekély rendellenességet tapasz­talunk, azonnal küszöböljük ki azt. Megyénk területén napok óta folyik a cséplés. A beindulás óta az eredmény azonban nem kielégítő. Ennek oka, részben a cséplési munka hiányos, sok helyen fele­lőtlen szervezése, továbbá a gé­pek lelkiismeretlen kijavítása s azok felelőtlen átvétele. A kalocsai járásban például az elmúlt napokban még a 71 gép rayonirozásából mind­össze 8 dolgozott. Solton pe­dig a 20 gép közül egy sem indult be. Előfordult az is, hogy kiküldtek cséplőgépet, de mázsát nem. Ezért állott a bajai járásban a gépállomás egyik cséplőgépe egy egész napon át. Sok géphiba fordult elő a cséplés megindulásakor a ma- gángépeknél, annak ellenére, hogy tulajdonosaikat, felszólí­tották, hogy gépeiket hozzák rendbe. A községi tanácsok felelőtlen munkájúra vall, to­vábbá a járási és megyei ellenőr­zésre is, hogy ezeknek a gépek­nek a zöme nem úgy csépelj mint azt dolgozó parasztságunk elvárja. Hiányos ellenőrzésre vall az Is, hogy Kiskörösön Adóm János kulák gépét időben nem javította ki és traktorát, annak ellenére, hogy id lett ja­vítva, nem állította he a csép- lésbe. Előfordult az is, hogy rosszul állították be a gépeket. Például Rém községben, ahol a Kilián György-tszcs-nél a csép­lőgép 60 százalékos szemvesz­teséggel csépelt- De ugyanott a meghajtó erőgépnél naponta 6—7 üzemzavar is adódott- Tanácsain!; ügyeljenek arra, hogy a cséplésnél is kiküszöböl­jük a szemveszteséget. Állandóan ellenőrizzék • szalmát, nincs-e közötte csépeletlen kalász. Gon­doskodjanak arról, hogy min­den egyes gépállitást ellenőriz­zenek. Legyen gondjuk arra, hogy az osztályozóhenger min­denütt megfelelő helyen legyen beállítva. És nem utolsó sorban fordílsanak nagy gondot arra, hogy a cséplésnél mindenütt be­tartsák a tűzrendészet! előírá­sokat. Gondoskodjanak min­denütt megfelelő mennyiségű viz készenlétben tartásáról, továbbá az oltóeszközök gondos kijavítá­sáról és készenlétbe állításáról. A cséplés megyei átlaga az elmúlt hét végén csak 6 szá­zalék volt. Egyénieknél 4, állami gazdaságoknál 17, tszcs- nél 19 százalék. Fokozzuk tehát mindenütt a cséplés ütemét, szervezzük meg jobban a cséplő­gépek közti versenyt. Ara tógépek et kölcsönöznek gépállomásaink több megyének Megyénk gépállomásai az aratás sikeres befejezésével át­adtál; aratógépciiket az aratás­ban lemaradt megyéknek. Bor­sód megyében a miskolci megye- központnak és Nógrád megyé­ben a salgótarjáni megye- központnak eddig 23 ara-tógépe.; adott át a bácskiskunmegyei megyeközpont, hogy segítse meggyorsítani ezekben a me­gyékben az aratást. Az eddig átadóin, gépeken kívül még több aratógépet juttatnak a gépállo. mások más megyei központok­nak s mintegy 52 kölcsöngéppel járulnak hozzá az aratás orszá­gos gyors befejezéséhez. ÓOGOGOOOOGOOOGOOOGOGOOOOOOGOOGGOOGGOOGOOOGO VILLÁM Kiskőrös járási BEFŐSZ szervezet titkára! A cséplőmunkások részére tartandó értekezleteket albér­letbe adtad ki. Helyes hogy aktívákkal dolgozol, de hely­telen, hogy nem ellenőrződ azok munkáját. A cséplőgépek meglátogatásakor is inkább politikai támogatást adj, mint gyakorlati segítséget a szalmahordáshoz, aminek az a lát­szata, hogy erőddel kérkedsz és lebecsülöd a dolgozók tu­dását. Bácsalmási állami gazdaság vezetősége! A cséplőmunkásokkal nem ismertettétek a cséplési normá­kat. A munkások napokon keresztül dolgoztak, anélkül, hogy tudták volna, mi jár a munkájuk után. Azt sem tu­datosítottátok, hogy ha a dolgozó két héten keresztül rendszeresen túlteljesíti a normát, 50 kg kenyérgabona ör. lésére kap engedélyt a fejadagon felül. Nem használtátok ki ennek a jelentős kedvezménynek tudatosítását a ver­seny fokozására. Kiskőrösi gépállomás! Az asztalos még csak most csinálja nektek azokat a ver­senytáblákat, amelyeknek már régen a gépeknél kellene állniok. Akkor akarjátok nyilvánosságra hozni és szervez, ni a versenyt, ha régen befejeződik a cséplés?! Kiskunhalasi DEFOSZ szervezet! Panaszkodtok hogy vontatottan megy a hordás s a meg­gyorsítására azt a módszert találtátok ki, hogy a cséplö- géptulajdonosokat teszitek felelőssé a behordásért. Hol ma­rad a felvilágosító munka a dolgozó parasztság között, hogyan gondoljátok ilyenfajta felelössététellel sikeresen megoldani a lemaradást? Inkább magatokat és az aktivá, kát, a dülőfelelősöket tegyétek felelőssé a felvilágosító munka elhanyagolása miatti GGGGGGGGGGGOGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGOGOb Egyéni- és párosversenyt szervesnek augusztus 20-ra a Bajai Magasépítési Vállalat dolgozói A Bajai Magasépítési Válla­latinál a pártszervezet és szak­szervezet jó politikai munkája napról.napra nagyobb lendüle. tét ad az augusztus 20-ra me, induit versenymozgalomnak. A vállalat dolgozói párosversenyre hívták ki a bácsbokodi építkezés dolgozóit. Vállalták, hogy a munkahely 116 százalékos átlagát 126 szá­zalékra növelik. A 100 százalé­kon alul teljesítők számát a fe­lére csökkentik s a brigádokat Tamási István foktői kulák lmnlajstromából Aratását szabotálta, közszükségleti cikkeket rejtett el, feketén őrölt, elpusztította tavalyi termését, gyujtólapokkal . tüzek előidézésére készült Foktő dolgozó parasztjai, mint mindenütt az országban, most végzik a cséplési, a tarlóbukta­tást és a másodnövények veté­sét. A dolgozók minden erővel harcolnak a szemveszteség ellen és úgy feleltek a Grösz-banda haZaáruló aknamunkájára, hogy elfogadták a sol|iak békearatási felhívását és vasárnap is arat­va. előbb fejezték be ezt a mun­kát, hogy a cséplés után minél- elöbb a raktárba szállíthassák a dolgozó nép kenyérgabonáját. De az osztályeilenség Foktőn sem maradt téflen. Tamási Ist­ván 32 holdas kulák aljas me­rényletet szőtt a dolgozó nép ellen. Már gabonáját is csak többszöri figyelmeztetés után aratta le. A túlérett gabona. 20 százalékos szemveszteséggel ke­rült asztagba. Tamási István kulák minden rést kihasznált, ahol árthatott a nép államának. Elhanyagolta földjeinek műve­lését, közszükségleti cikkeket rejtett el, feketén őrölt, elpusz­tította a tavalyi gabonáját. A Párt és a dolgozó nép éber­sége lerántotta a napokban er­ről a kulákról is az álarcoj. Leleplezték és bünlajstromával együtt átadták a rendőrségnek. Ha bünlajsiromában végig­lapozunk, akkor a következő döbbent es cselekményekről szá­molhatunk be. Tamási István nemcsak terményeke| vont ki a forgalomból, hanem lőszereket, gyujtólapokat is gyűjtött, ame­lyekkel bő termésünket igye­kezett veszélyeztetni. A házku­tatás során előkerült 5 zsák búza, 3 zsák árpa, 2 zsák zab. Ezeket a terményeket vagy a zsizsik tette már tönkre, vagy pedig megrothadtak, mivel a földben voltak elásva. Napvi­lágra került 22 darab puskatöl­tény, 16 darb pisztolytöltény és 20 kilogramm puskapor, továbbá 6 darab olyan gyuj tólap, amely- lyel egy egész határt fel lehetne gyújtani. A gyujtólap olyan, ha eldobják, egy bizonyos hő­fokon meggyullad és tüzet idéz ölő. Célja az volt ennek a haza- árnló bitangnak, hogy a cséplés ideje alatt tüzeket idézzen elő. Előkerült még 5 zsák tavalyi .csövespaprika. Szerződése volt, de terményét nem szolgáltatta be, hanem azt saját maga leda­rálta és elfeketézte. A padláson, a gerendák közé rejtette el a cséplőgép új csapágyait és. több- száz da.rab, a cséplőgéphez való facsavart. A ruhák közé szétszórtan he­lyezet el 100 doboz gyufát, to­vábbá egy pár 1800 forintos ló- ozerssámof, amelyet kéíéve vá­sárolt. Talállak még 20 kilo­gramm szappant, 40 kilogramm sót, nagyobbmennyiségü cukrot és cérnát. Az udvaron, az ócskavasak alatt rejtette el egy tizliteres kannában a benzint. De ez csak egy része volt az elrejtett holmiknak, mert a töb­bit anyja lakásán dugta el. Ott az istállóban egy gödörben el­ásott két zsák morzsolt- és három zsák csöveskukoricát, amelyek nagyrésze már meg­romlott- A ház minden részében eldugdosva t^áltak nagymeny- nyiségü sót, cukrot, gyufát és kukoricát. Találtak még pisztoly- és puska töltényeket. Több üvegben szétmér,e az összehará­csolt petróleumot. Csirkeólpadlá- sán egy vadonatúj szétszedett kocsit találtak. A basaparaszt fittyet hányt a kollektív szerződésnek is. Ti­zenhétéves gyermeket fogadót), aki libáját őrzi. A gyermeknek évi fizetésül egy inget adott. Az árurejtegetö, szabotáló és a nép kenyerére törő kulákop mint a nép ellenségét a dolgo­zók leleplezték és a rendőrség­nek átadták. Népnevelőink munkájúi segíti elő a NÉPNEVELŐ­S&xet olvasása 90 százalékban beszervezik a versenybe. A munkahelyeken minőségi munkát végeznek, a selejtet 3 százalékig íecsökken- tlk. Az anyagfakarékosság vo­nalán forint értékben 50 ezer forintot megtakarítanak. A be­fejezési határidőt — amennyi­ben az anyag biztosítja — tar­tani fogják. A műszaki vezetés a brigádok részére biztosítja a munkateret, A technikusok az építkezéssel folyamatossá te­szik a felmérési többletmunka­elszámolásokat. Az önelszámoló egység, amely július 1-én kezdte meg működését, a hátralékként mutatkozó május és Június havi munkát 25-ig bepótolja és nap. rakész állapotban viszi tovább, Az építkezés 10 naponkénti el­számolását a normaelszámolók késedelem nélkül teljesítik, hogy a kiértékelés megtörténhessék. A műszaki vezetők, munkaveze­tőik és építésvezető vállalják, hogy az előre való utalványo­zást a tcrvfelvontás szerint el­végzik, így a brigádok az előt­tük álló feladatokat ismerik majd. Az építkezésen nemcsak a munkahelyek, de a brigádok is vállalást tettek augusztus 20-ra. Pécsi István kőmüves.brigádja 105-röl 115-re, Bohner Ferenc brigádja 130-ról 140-re, Mészá­ros Lajos 160.ról 170-re, Frey János 110-ről 120-ra, Szendrődi János és Papp János lakatos- brigádja 105-ről 115 százalékra tettek felajánlást. A segédmun­kás-brigádok közül Kaczmajer Mátyás 170-ről 175-re, Farkas Jánosné brigádja 110-ről 120-ra, Sétáló Ferenc brigádja 90-ről 120.ra vállalta a teljesítmény emelését. Felajánlást, tettek az átképzős-brigádok is, mint Cto- rebics Borbála kőműves-, Rei- nauer Mihály és Hl!ez István ácstanuló brigádjai. Levelezőok írja: Császártöltés községben Mol­nár István volt az első, aki a géptől egyenesen a begyűjtő- helyre szállította gabonáját. Be. gyűjtési előirányzatát 100 száza­lékban teljesítette. Hasonlóan cselekedett Tóth Albert, aki nemcsak 100 százalékban telje, s ítetle hazafias kötelességéi, hanem C-vételi jegyre 199 kilo­gramm rozsot is adott be. — (Sobujtá József, Császártöltés.). I

Next

/
Thumbnails
Contents