Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. június (6. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-23 / 144. szám
a A A katymárl Lenin-tszcs üzemi pártszervezetének harca a magasabb termelékenységért a ma. gyár és délszláv dolgozók közös munkáján keresztül, — A Kecskeméti Gépgyár dolgozóinak csatlakozása az alkotmány ünnepének tiszteletére meginduló verseny-mozgalomhoz. VI. évfolyam, 144. szám Hálatelt szívvel gondolunk a szovjet hősökre 1941. június 22-e 10-ik évfordulóján hálatelt szívvel gon. dőlünk a nagy Szovjetunióra, amelynek népe Sztálin elvtárs vezetésével annyi áldozatot hozott a szabadságért vívott hatalmas csatában, amely vérével váltotta meg, a magyar nép békéjét és szabadságát. Hálával gondolunk az emberiség megmentőjére, akik megnyitották az utat felemelkedésünk, szép életünk, gyermekeink boldogsága számára. Tíz évvel ezelőtt Hitler fegyveresei orvul, gyilkolva, ra. bolva, gyújtogatva megrohanták a Szovjetuniót. Ez a nap kezdete volt a német fasizmus legnagyobb bűntettének, amelyet pályafutása során valaha is elkövetett. Ez a nap betetőzése volt annak a rabló, népeket letipró politikának, amelyet fennállása első pillanatától kezd. ve folytatott, 5 amelynek végcélja, Iránya és legfőbb rendel, tetése a Szovjetunió elleni támadó háború előkészítése volt. Ezen a napon megelége. dettebben ültek asztalhoz a londoni bankárok, jobban ízlett az ital az amerikai fegyvergyárosoknak, mert azjt remélték, hogy napokon belül bekövetkezik a Szovjetunió összeomlása. A hős szovjet nép, Sztálin elvtárs vezetésével, egy emberként kelt fel hazája védelmére. Megkezdődött a harc, mely a szabadság lobogójának Berlinben való kitűzésével, a Hitler-fasizmus szétzúzásával, a fasiszták által elnyomott népek, köztük a magyar nép felszabadulásával ért véget. A második világháború 52 millió halottjának vére szárad Hitler lelkén. Európa szétdúlt városai, elpusztított faival a nácikat vádolják. De vádol, ják a nyugati imperialistákat is. Az 52 millió halottnak vére vádolja mindazokat, akik ma Is háborút akarnak, akik annak kirobbantásán fáradoznak, akik bőrüket nem viszik vásárra, akik nem lövészárkokban senyvednek. Az 52 millió halottnak a vére vádolja a fegyvergyárosokat, hadiszállítókat az „emberhús. 3ql kereskedőket” és ezek haszonélvezőit, megvásárolt, meg. fizetett lakájait. A háború, amely milliók és milliók szá. mára mérhetetlen szenvedést és pusztulást hoz, az elvetemült tömeggyilkosok maroknyi csoportjának növekvő hasznot, a számukra mindennél kedvesebb dollárok és fontok milliárdjai. nak bezsebelését jelenti. Több mint 50 millió ember pusztult el a második világháborúban. Az amerikai tőkések — akik joggal tekintik a háborút hatalmas hasznot jelentő jövedelmi tételnek — minden halotton legalább 1000 dollárt kerestek. Ezen a hasznon az Amerikai Egyesült Államok száz legnagyobb vállalata osztozkodott. A haszon elosztása világosan mutatja, hogy kik és miért akarnak háborút. Az orvtámadás pillanatában sok tényező a fasisztáknak kedvezett. A fasiszták azt gondolták, hogy a náci haderő, „mint kés a vajba”j úgy hatol be a Szovjetunióba'. Soha jósok nagyobbat nem tévedtek. A hitleri fasizmus saját halálos ítéletét pecsételte meg, amikor megrohanta a Szovjetuniót. A szovjet hadsereg Sztálin elvtárs zseniális parancsnoksága alatt kemény harcokban felőrölte a fasiszta csapatok ereiét, megsemmisítő csatákban megverte, óriási arányú ellentámadásokkal kiűzte a Szovjetunió területéről, barlangjáig üldözte és ott pusz. tította el a világuralomra törő imperialista, fasiszta fenevadat. Bebizonyosodott a szovjet rendszer politikai,, gazdasági és erkölcsi fölénye. Bebizonyosodott a szovjet vezetés fölénye. • A Bolsevik Párt és a szovjet nép egyetlen hatalmas tömbbé forrott össze. Az egész nép munkáját és fegyveres harcát a legvadabb viharok közepette is biztosan irányította ,a győzelem felé a legnagyobb vezető, a határozott kezű, bölcs hadvezér: Sztálin. A szovjet hősök megváltoztatták a világ térképét. Milliók és 'milliók szabadultak fel, milliók és milliók szakadtak ki a kapi. talizmus rabláncából. A szabadság megváltoztatta az embereket is. Megtanulták sze. retni a Szovjetuniót, gyűlölni a fasizmust. Százmilliók ismerték fel az amerikai Imperializmusban a béke legvesze. delmesebb ellenségét. Ezért nö nap mint nap a béke vllágmoz. galmának széles tábora. Békét akarnak a dolgozók milliói, az egyszerű emberek szerte a világon. A békemozgalom legszi. lárdabb támasza, a háborús veszély elleni védekezés erős bástyája, a felszabadult országok, a népi demokráciák, amely Sanghajtól az Elbáig húzódik és amelynek élén a legyőzhetetlen Szovjetunió áll. Ez akadályozza meg azt, hogy szerte a világban az imperialisták űzhessék régi mesterkedésüket. De tudjuk, hogy a háborús gyujtogatók nagy erővel folytatják a háborús előkészületeket. Jól ismerjük az előjeleket; a háborús költségvetések felduzzasztása, a brutális beavatko. zás más országok életébe, a fegyverkezések meggyorsítása, Ara 50 fillér 1951. június 23. szombat Harc minden szem gabonáért Az aratógép nyomán dőlnek a rendek a tüiöpszállási Vörös Csillag-termelőszövetkezet földjén Kattog az aratógép a Szabadszállás felé vezető müút mentén. Dőlnek a rendek és szaporodnak a kévék a gép munkája nyomán. A fülöpszállási Vörös Csillag-termelőszövetkezet őszi árpáját aratják. A szövetkezetnek itt 19 hold árpája van egy tagban. A határban a Vörös Csillag kezdte meg az aratást elsőnek. A géppel meg gyorsan is megy a' munka. Egy ember egy nap alatt legfeljebb egy holdat tud learatni megfeszített munkával. A szövetkezet földjén két nap alatt végeznek a tizenkilenc holddal. Az aratógépet Parragi Imre, a szabadszállási gépállomás egyik brigádvezetöje irányítja. Bár még „újonc” a gép kezeié, sében, hiszen azelőtt még nem kezelt ilyen „masinát”, de azért jól megy a munka, j Távolabb a learatott tarlón, a hullámzó kaiásztenger végén szorgalmas munka folyik. A szövetkezet arató-brigádja gyüjiti keresztekbe a kévéket. Serényen hajladoznak. A brigádon belül a két munkacsapat versenyez egymással. A munkacsapatvezetök, Máté Lajos és Kozma Sándor ugyancsak keményen dolgoznak. Losonczy György üzemi párt. titkár szintén az egyik munkacsapatban segít. Szeme örömtől ragyog, amikor az aratógépet figyeli. — Sokat jelent nekünk ez a masina. Learatja a gabonát, összeköti a kévéket. Nekünk nincs más dolgunk, mint össze_ szedni és keresztekbe rakni. Sok munkaerő szabadul így fel. Most itt csak tizennégyen dolgozunk és jól elbírjuk a munkát. A többiek a növényápolást végez, hetik. Kozma Sándor és Losonczy György egy pillanatig megállnak. Losonczy elvtárs nagyot húz az eléje nyújtott üvegből. Jólesik a víz ilyenkor. Kozma Sándor szemei szeretettel pihennek meg az aranysárga kalászokon. íme, megvan a jő növényápolási munka eredménye. — Több mint tízmázsás át. lagtermésre számíthatunk — mon'dja a párttitkár, mintha kL a népek békéjét ég szabadságát védelmező kommunista pártok és a béke minden ülve ellem terror, az ötödik hadoszlop tevékenysége, mint nálunk Grösz József -és bűntársainak aknamunkája, mind arra szolgál, hogy az Imperialisták újabb háborúval Ismét milliárdokat bezsebelhessenek. Ha az imperlatalálta volna a másik gondolatát. Az idén nagyobb a szalma, nagyobb a szem, ez több és jobb munkát követel. Nem mindegy ugyanis sem a technikai felkészültség, sem munkaszervezés, sem pedig szakmai képzettség szempont., jából, hogy hány mázsás átlagtermést takaríthatunk be. Az sem közömbös, hogy a tavalyi 50—60 cm-es szalmatermés helyett az idén 150—200 cm hoszszúságú szalmatermést takarltünk be. — Reggel négytől talpon va. gyünk és este. későig dolgozunk, mert a munka nem tűr halasz. tást. Az aratás ideiében való befejezése azért, is fontos, hogy a szemveszteséget elkerüljük, Már itt me.g kell akadályoznunk a szemveszteséget. A tervsze. rüllenség és gondatlanság kö. vetkeztében az aratástól a csíp. lésig 10 százalékos szemveszteség is előfordult. Nálunk ez csak 10 mázsás átlagtermés esetén is 1 mázsa. Tizenkilenc holdnál pedig mái' tizenkilenc mázsát jelent — mondja az üzemi párttitkár. Ezért hordják óvatosan a kévéket, nehogy egy kalász is elszóródjon, mert minden szem gabonáért harcolni kell. Nem is látni sehol egy kalászt sem a tarlón. — Holnap befejezzük a munkát, akkor azonnal jön a. trak. tor és felszántja a földet, Siló, kukoricát és kölest vetünk ide másodnövénynek. Mire a nap lehanyatlik a horizont mögé, az összegyűlt ke» resztek bizonyítják, hogy az egész napi szorgalmas munkának megvolt az eredménye. A Szovjetunió válaszjegyzéke a nyugati hatalmakhoz a külügyminiszter helyettesek tanácskozásának folytatása ügyében Június 20-án Gromiko elvtárs, a Szovjetunió képviselője át. nyújtotta az USA képviselőjének a szovjet kormány válaszjegyzékét. A szovjet kormány jegyzékében kihangsúlyozta, hogy kész haladéktalanul elküldeni képviselőjét a külügyminiszterek Washingtonban tartandó tanácskozására, ha a külügyminiszterhelyettesek párisi tanácsa pozitiven hozza meg az Atlanti Egyezményre és az amerikai katonai támaszpontokra vonatkozó napirendre tűzésének kérdését. A jegyzék továbbá kihangsúlyozza, hogy a külügy. miniszterhelyettesek párisi ta. nácskozásának ülései megmu. tatták, hogy az USA, Nagy-Britannia és Franciaország képviselői teljesen alaptalanul a négy nagyhatalom külügyminiszterei tanácsa összehívásának feltételeként tüntetik fel azt, hogy a szovjet kormány mond. jón le az Atlanti Egyezmény és az amerikai katonai támaszpon. tok kérdésének általa javasolt megvitatásáról. ■ A szovjet kormányt meglepi, hogy a három hatalom képviselői félnek beleegyezésüket adni ahlwz, hogy az Atlanti Egyezmény kérdését a külügyminisz. terek tanácsában megvitassák. A szovjet kormány ismét kijelentette a jegyzékben, hogy az európai feszült helyzetet szülő valamennyi ok őszinte megtárgyalására törekszik. A szovjet kormány szükségesnek tartja — jelentik ki a jegyzékben — hogy a külügy. miniszterhelyettesek folytassák párisi tanácskozásaikat annak érdekében, hogy az egyenjogúság alapján megegyezés jöjjön léire a külügyminiszterek ffi. nácsa napirendjének kérdésében, tekintetbe véve ezzel kapcsolatosan az Atlanti Egyezmény és az amerikai'támaszpontok napirendre tűzését, mintahogy ez a kérdés döntő fontosságú az európai feszült helyzet felszámolása szempontjából. Ugyanilyen szövegű jegyzéket nyújtott át Gromiko elvtárs egyidejűleg Nagy-Britannia és Franciaország képviselőinek is. Koreai hadijelentés A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága közölte, hogy június 20-án a néphadseregnek a nyugati fronton működő egységei 229 ellenséges katonát és tisztet ejtettek foglyul. listák fokozzák háborús élőké, születeiket, akkor a ml feladatunk, hogy minden erőnkkel harcoljunk a háború megakadályozása. érdekében. Még nagyobb munkakedwel és munkafegye. lemmel kell megállni a helyét mindenkinek a termelés front, ján, az ipar, mezőgazdaság és a szellemi munka területén. Mi azt akarjuk, hogy virágzó ha-1 zánkat ne pusztítsa háború. Erre gondolunk hálatelt szívvel,, béke védelmében. Nálunk in győzelemre kell vinnünk a béke csatáját — dz élet csatáját. Erre gondolunk hálatelt szívvel ' amikor visszaemlékezünk * Szovjetunió elleni hitleri orvtá-1 madás napján. "