Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. június (6. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-16 / 138. szám
nimnifftiiri^tTfciifitri rüftinfnaiiiiiftr ■i VI. évfolyam, 138. szám mm Ara 50 fillér A csátaljai Budai Nagy Antali termelőszövetkezetben az üzemi pártszervezet megerősítésével küszöbölik ki a hiányosságokat. — A Kecskeméti Magasépítési Vállalat Izsáki-úti építkezésének üzemi szakszervezete jó munkával harcol a termelés fokozásáért, a terv teljesítéséért. 1951. június 16, szombat Több nőt a termelésbe Gyorsítsuk meg a növényápolási munka ütemét, hogy az aratásra ne maradjon kapálnivaló! Felemelt ötéves tervünk sikeres végrehajtása érdekében egyre fejlődő iparunknak 600—650 ezer új munkásra van szüksége. Az ötéves tervben hatalmas mértékben növekednie kell az új szakmunkások, mérnökök és technikusok számának. Ezt azonban csak úgy tudjuk biztosítani, ha tömegesen, százezré. vei vonjuk be a nőket is a termelésbe. Minisztertanácsunk ennek érdekében hozta nemrégi. ben azt a határozatot, mely szerint emelnünk kell a termelésben részvevő nők számát. A mi. nisztertanács határozata kimondja, hogy erőteljesen fokozni kell a nők bevonását a szakmunkásképzésbe. Intézkedik arról, hogy a technikumok és az egyetemek, főiskolák női hallgatóinak számát az eddigieknél lényegesen magasabbra kell emelni. Ugyancsak intézkedik a minisztertanács arról is, hogy a dolgozó nők szakmai fejlődését minden vonalon elősegítsék, hogy az arra érdemes, a szak. tudásukat fokozó nőket megfelelő arányban elő kell léptetni. A minisztertanács határozata nyomán, felemelt'ötéves tervünk sikerének biztosítása érdekében tehát több nőt kell bevonnunk a termelésbe. Különösen emelnünk kell a nők arányszámát a munkások, a szakmunkások, a termelés vezetői között. Ez tervünk végrehajtásának egyik, fontos feltétele, ez Pártunk elhatározott szándéka, ez kormányunk politikája. A minisztertanács határozatával kapcsolatosan növekednek feladataink ezen a téren s be kell vallanunk, hogy megyénk, ben még nem sok eredményt értünk el a nőknek a termelésbe való bevonásában. Az üzemi pártszervezeteknek az MNDSZ. szervez,eteknek és a népnevelőknek meg kell érteniök, hogy ala. pos felvilágosító munkára van szükség. Az MNDSZ és a Párt népnevelőire hárul az a, feladat, hogy a még háztartásukban élő nőkkel megértessék, milyen hatalmas feladat vár rájuk is a felemelt ötéves terv végrehajtásában, a szocializmus építésé, ben. A népnevelők harcoljanak az előítéletek, az elavult felfogások, nézetek ellen. A kormány határozata nyomán sok nőben érlelődött meg az elhatározás: maga Is beáll a szocializmus építői közé. Ez azonban nem elegendő. Széleskörű felvilágosító munkára van szükség az üzemeken belül Is, hogy az üzemek dolgozói egyenrangú félként fogadják az új munkásokat, a nőket. Szükség vnn azonban arra Is, hogy meg- Pönböztetett bánásmódban ré. ízesítsük a szocialista épitömunára jelentkező női munkaerő- Gondoskcdnunk kell arról, hogy az üzemek dolgozói tapasztalataik Átadásával segítsék a női munkásokat. A gyárak vezetőinek meg kell érteniök, hogy a dolgozó nő nemcsak munkaerő, hanem ugyanakkor anya Is, feleség is, nő is, akinek meg vannak a maga külön igényei. Nem egy üzemben szándékosan trágár kifejezéseket használnak a nők közelében, hogy ezzel riasszák el a műn. kára jelentkezett nőket. Az üzemi pártszervezetek és az üzemek vezetőségeinek a feladata, hogy erélyesen lépjen fel minden ilyenfajta megnyilvánulás ellen, a mi Pártunk és kormányunk számára nem közömbös, hogy milyen munkakörülmények között dolgoznak a nők. Törvények védik: nem szabad olyan munkára alkalmazni, amely hát. rányos következményekkel jár. hatna egészségére; intézményesen biztosítják a háromhónapos szülési szabadságot Az üzemek vezetőinek gonodoskodniok kell a dolgozó nők szállásáról, meg. felelő öltöző- és tisztálkodó helyiségről. Aki ezt nem érti meg, az homlokegyenest ellentétbe kerül Pártunk és kormányza. tunk politikájával, amelyet a dolgozó nők iránti odaadó gondoskodás jellemez, a Párt és kormányzatunk gondoskodik a dolgozó nők háztartási munkájának megkönnyítéséről, gondos, kodik a gyermekek elhelyezéséről. Felemelt ötéves tervünk világosan előírja, hogy az eddig tervezett 6000 helyett 30.000 le. gyen a bölcsödéi férőhelyek száma és 40 százalékkal emelni kell az óvodai férőhelyek számát is. A minisztertanács határozata előírja, hogy javítani kell a bölcsődék és óvodák élelmezé. sét, Ugyanez a kommunista emberi megértés, ugyanez a figyelmes gondoskodás hassa át a gyá. rak vezetőit, az üzemi bizottságokat a dolgozó nők iránt. Sok minden múlik az üzemi pártszervezetek munkáján. Az üzemi pártszervezetek, szakszerveze. tek feladata, hogy biztosítsák a dolgozó nők jogait, de erről beszélni csak akkor lehet, ha már értünk la el eredményeket a nőknek a termelésbe való bevonása terén. Haladéktalanul meg kell javítani a toborzás munká. ját és ki kell szélesíteni-a felvilágosító munkát. El kell érnünk, hogy megyénkben is egy. re több nő jelentkezzen ipari munkára, az építkezésekre és az üzemekbe. Jó felvilágosító munkával kell elérnünk, hogy megyénkben is minden becsületes, hazáját szerető, békére vágyó nő megértse: szükség van reá, szükség van dolgos karjá. ra. A felvilágosító munka nyomán meg kell érteniök, hogy ezzel nemcsak jövedelmük emelkedik, hanem elsősorban meggyorsítják felemelt ötéves tervünk végrehajtását, hogy hozzá, járulnak a szocializmus építéséhez. A megyei tanács versenyirodája kiértékelte a növényápolási munkák járásonként! helyzetét. A jelentésből megállapítható, hogy dolgozó parasztságunk nagyon sok községben meggyor. síto%ta a növényápolási munkák ütemét, hogy az aratásra ne maradjon kapálnivaló. A járások és városok közti versenyben a versenyiroda kiértékelése szerint a sorrend a kö. vetkező: 1. Félegyháza város 87.2 százalék, 2. Bácsalmási járás 79.2, 3. Kiskunhalas város 78.6, 4. Kecskemét város 78.2, 5. félegyházi járás 76, 6. kiskőrösi járás 73.8, 7. kecskeméti járás 71.2, 8. dunavecsei járás 70.6, 9. kiskunhalasi járás 69.9, 10. Kalocsa város 69.1, 11. Baja város 68.4, 12. kalocsai járás 67.1, 13. hunszentmiklósi járás 63 és 14. bajai járás 62.9 százalék. A cukorrépa egyelését a tér. melőcsoportüik 93 százalékban, az első kapálást 93 százalékban, a második kapálást pedig 51 százalékban végezték el. Sok ter. melöcsoportban kevés a munkaerő, így a növényápolási munkában kissé elmaradtak. Az egyénileg dolgozók az egyelés-OUo Nuschke, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese, aki részt. vett a lidicei áldozatok emlékére rendezett ünnepségen, a Prágában tartott sajtóértekezleten kiemelte, hogy Adenauer terror, ja ellenére Nyugat-Németországban folyik a remilitarizálás elleni népszavazás és a lakosság 90 százaléka a remilitarizálás ellen szavaz. * A Román Népköztársaság állandó békevédelmi bizottságához naponta érkeznek táviratok az üzemek és gyárak 'békebizott. ságaitól, amelyekben a dolgozók vállalják, hogy több és jobb munkával támasztják alá a Bé ke Világtanács felhívására adott aláírásukat. * A mongol nép egyhangúan támogatja a Béke Világtanácsnak azt a felhívását, amely követeli, hogy az öt nagyhatalom kössön egymással békeegyezményt. A mongol országos békevédelmi bizottság adatai szerint a Mon. goi. Népköztársaságban eddig 602.891 ember írta alá a béke-' egyezményt követelő felhívást. * A Gelsenkirchen! ,.Bismarck", bánya üzemi vezetősége azonnali hatállyal elbocsátott két bányászt, mert közreműködtek a népszavazás előkészítésében, A bányászok tiltakozó gyűlésen követelték a két bányász azonnali munkába állítását. * A győzelem, amelyet a szid. liai közigazgatási választások során az olasz békeerök elértek, új lendületet adott a békealá. nél 98, az első kapálásnál 94 és a másodig kapálásnál pedig a 61 százaléknál tartanak. A kukoricáégyelésnél a tér. melőcsoportok 72, az első kapa. lásnál 82, az egyénileg dolgozók az egyelésnél 93, az első kapálásnál 95, a második kapálásnál pedig 38 százaléknál tartanak. A napraforgóegyelésnél a termelőcsoportok 90, az egyénileg dolgozók 99 százalékos ered. menyről számolnak be. Az első kapálásnál a tszcs-k 91, az egyénileg 99, a második kapálásnál a tszcs-k 36, az egyéniek pedig 60 százalékot értek el. A burgonya első kapálásánál a termelőcsoport'ok 90 százalékot, a második kapálásnál 78.at, a töltögetésnél 23 százalékot teljesítettek. Az egyénileg dolgozók az első kapálásnál 98 százalékról, a második kapálásnál 64 és a töltögetésnél pedig 20 százalékról küldtek jelentéit. Megyei viszonylatban a növényápolást összesítve, az egyé. nileg dolgozó parasztok 72.7, a term&löcsoportok pedig 65.7 átlagszázalékban teljesítették. írásgyüjtésl mozgalomnak. A választási sikerek a kételkedőkben is megerősítették azt a reményt, hogy a világ megmenthető az újabb háború borzalmaitól. Az aláírásgyűjtési mozgalom ott is újból fellendült, ahol már eddig is jelentős eredményeket értek el. Tizenegyezer aláírás gyűlt össze Modenában, 140 ezer Reggio Emíliában és 100 ezer Ferrarában és Rovigóban. « Hollandiában tovább folyik az aláírásgyűjtés a Béke Világta. nács felhívására. A felhívást eddig 155.808-an írták alá. • A legújabb adatok szerint Finnországban eddig 314.528 aláírást gyűjtöttek a béke fel. hívására. » A török lapok jelentették, hogy hétfőn kezdték meg Ankarában 21 békeharcos perének A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága, június 14-én közölte, hogy a. koreai néphadsereg egységei szoros együttműködésben a. kínai önkéntesekkel, valamennyi arcvonalon továbbra is sikeresen visszaverik a.z ellen, ség elkeseredett ellentámadásait. A középső és keleti arcvonalon a néphadsereg egységei két nap alatt több. mint hatezer fö-Megyénkben a gabonafélék érése előrehaladott. A déli ré. szén már több helyen megkezdődött az ösziárpa aratása. A kitűnőnek ígérkező gabonatermé. sünk zavartalan, gyors, veszte, ségmen'.es betakarítása érdekében minden erőt mozgósíiani kell a növényápolásra és az aratásra való előkészületekre, hogy amint bekövetkezik egy-egy ga. bonafélének a minisztertanácsi határozatban megjelölt érési állapota, az aratás teljes erővel megkezdődhessék. Az aratásra való jó felkészülésnek most egyik legdöntőbb tényezője a növény, ápolási munkák gyors elvégzése és befejezése. Most minden kapavágás aranyat ér. A községi pártszervezetek, a kommu. nisták most minden erejüket vessék latba a növényápolás gyors, alapos elvégzése érdekében. Ragadják magukkal az egész falu népét és munkájuk nemcsak a jó termésben hozza meg gyümölcsét, hanem a faluba tartó új traktorok munkájá. ban, több villanyban, új kővesuitakban, az Ipar, a munkásosz. tály sokoldalú, s életfontosságú segítésében. tárgyalását. A tárgyalást zárt ülésen folytatják. • Tokióban letartóztattak IS egyetemi hallgatót, akik a helyi önkormányzati szervek választási kampánya során aláírá. sokat gyűjtöttek a Béke Világtanács felhívására. Az egyetemi hallgatók .„ügyét” áttették az amerikai katonai bírósághoz. A japán közvélemény nyomására azonban az amerikai megszálló htóságok 13 egyetemi hallgató szabadonbocsátására kényszerültek. A japán hallgatók petícióval fordultak az amerikai megszóló csapatok vezérkarához, amelyben követelik három társuk szabadonbocsátását. A kínai békebizottság adatai szerint az eddig összegyűjtött’ békealáírások száma 258,963.871, Japán újrafelfegyverzése ellen 258,750.809 személy szavazott. A szavazók Kína lakosságának 54 százalékát teszik ki. n.yi veszteséget okoztak az ellenségnek. Megsemmisítettek 10 nagy kaliberű ágyút, és 13 harckocsit, valamint 2120 puskát zsákmányoltak. Az amerikai-angol' agresszorok csapatai és a líszinmani csapatok a hatalmas veszteség ellenére újabb tartalékokat vetettek a harcba és folytatják kísérleteiket, hogy előrenyomul, janak északnak. Június 14-én 8 ellenséges repülőgépet lőttek le. A nemzetközi hékeharc hírei: A koreai néphadsereg főparancsnokságának június 144 hadijelentése