Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. április (6. évfolyam, 76-99. szám)

1951-04-15 / 87. szám

A volt kalocsai úri kaszinó frissen zöldelő pázsiiján most-piros nyakkendős gyerekek játszadoznak... Stipan Mandity felsőszentiváni délszláv dolgozó paraszt a titóista provokációról beszél Kalocsán,, a Hajnajd-uteából közvetlen kiágazó mellékutca vé­gén kis térség terül el. A térség közepén téglafallal körülvett épü­let terpeszkedik, a volt tiszti ka­szinó. Valamikor ebben az épü­letben vidám élet zajlott; itt mulatoztak a főpapok. íőszolga- birák, valamint a múlt társadal­mi rendszer züllött, erkölcstelen elemei: a dzsentrik. Sűrűn tartottak itt táacmulat- ságot, késő éjtszakába nyúló ti­vornyákat. A kaszinóhoz közel lakó dolgozók, akik napi mun- muukájukban elfáradtak és pi­lléim i szerettek volna, ez a nagy zaj és lárma miatt úgyszólván lehetetlen volt számukra. S bent a kaszinó fényes ter­meiben folyt az ital. Részeg föl­desurak mámorosán ölelgették a kényes úri dámákat. Mulattak az urak, míg az érseki, vagy hoz­zá hasonló íüldesúr földjén vért­izzadt a cseléd. Mulattak, míg a szennyes, dohos, egészségtelen szobában orvosi segítség hiányá­ban meghalt az újszülött. Mu­latlak, míg a munkából kiörege­dett ember koldussá téve baran- go't céltalanul az országúton, vagy miközben a nyomorgó mun- káscsalád asztaláról elfogyott a kenyér. ügy napon aztán rége szakadt az úri tivornyának és a dicstelen úri társaság le­tűnt a történelem színpadáról. A dolgozók számára is csak a keserű múlt emlékei maradtak. S azóta már a Jövő nemzedék­nek hangja szól, túlharsogva minden idők dalát. A kaszinó frissen zöldelő pá­zsitján most kis piros-nyakkendös lánykák és fiúk Játszadoznak nagy örömmel. Vannak köztük olyanok is, akik ezen a napon tesznek fogadalmat; szeretettel Igazgatják azok kendőjét, akik már esküt tettek. A volt teke­pálya fedele alatt hirtelen pat­togós indulóba kezd a rezesban­da. A hatalmas trombiták közül nehéz kikeresni a zenészeket, de fújják teli tüdővel, túlíiarsogva a gyermekek »zásainak vidám Ksibongását­Ebben a pillanatban éles síp­szó hasítja áf a levegőt, ki-ki a maga helyén vigyázzban állva várja a parancsnok utasításait. — Sorakozó] — harsán a ve­zényszó. Még a legapróbb is sza­porán szedi kis. rövid lábait., ha­marosan szakaszokba felsorakoz­va áll mind. Az udvar közepén álló zászlórúdon felkúszik a há- romszínü nemzeti zászló, felhang- hangzik az induló. Sej, haj, száll az ének, szép az élet, zeng az ének; Sej, haj, úttörőnek kedve mindig jó. Az ének befejezése után külön kis szakaszokat alkotva felsorakoz­nak az „újoncok1'. A fiatal tekin­tetekben a kíváncsiság tükröző­dik, várják a pillanatot, amidőn az ő nyakukban is meglengeti a szél a pirosszinű úttörő-nyak­kendőt­Várnak nyugodtan, mert vala­mennyien tagjai akarnak lenni az úttörőcsapatnak. ahol az élet szép és a kedv is mindig jó.*' A íogadalomtétel után a kis „újoncok“ első útja édesanyjukhoz vezetett, akik sze­retettel ölelték magukhoz immár úttörő gyermeküket. A gyönyörűen rendbehozott kultúrteremben gyűlt össze min­denki a fogadalomtétel után, ahol percekkel később előadás vette kezdetéi. Jelentős volt a nap mindenki számára, mert a helyi úttörőcsapat most külön székházat kapott, ahol eddigi­Iveclves Édesanyám | Tudja-e, hogy mit akarnak az imperialis­ták? Uj háborút. Emlékszik még Édesanyám arra az időre, ami­kor nemcsak Édesapám, de Nagy­apám U nem vuUak itthon, há­borúban voltaik. Édesanyám mennyit sírt velem együtt, vi­szontláthatjuk-e még őket vala­ha. Én még kicsinyke gyerek vol­tam, de jől emlékszem, mint zúg­lak el a fejünk felett a repülők százai, hogy bombáikkal városo­kat, gyáraikat, hidakat rombol­janak. Emlékszik-e. Édesanyám, alig volt kenyerünk, ruhánk ie csak gyéren akadt- Hányszor tar­nál szervezettebb életet tud élni. A jelenlévők tekintetében a sze­reiét és hála tükröződik, azért, hogy a Párt gondoskodása mind­inkább érvényre jut a kalocsai dolgozók életében is. Szeretettel gondoltak a kis úttörők is Rákosi pajtásra, aki atyai gondoskodá­sának tanújelét ebben az esetben is bebizonyította. A színpadon ebben a pillanat­ban kis táncoló párok jelentek meg, akik vidáman dob­bantottak apró lábaikkal. A tánc után lelkes taps robbant ki. Mindenkinek tetszett a ki­csik művészete. Edd.g nemigen volt mód arra, hogy tudásukat a dolgozók előtt bemutassák, most amikor saját székházat kaptak, kultúrálta életükben Is döntő változás állott be. Ilyen élet költözött a régi fa­lak közé, akiknek ajkáról vidá­man csendül az újkor himnusza, így vált a régi kaszinó az új tí­pusú emberek nevelésének eszkö­zévé, itt nevelődnek a jövő hő­sei, a kommunizmus ügyéért har­coló bátor katonák. \ A_ udvaron ú jból felsorakoz­tak és kivonultak &z utcára, ahol az esti csendben még sokáig hal­latszott a dal, hogy: .. -Kél;iink ragyog már a nap­fény, .. tot.t az ölében, amikor a pincé­ben háltunk, mikor felzúgott a szirén^ hangja. Kedves Édes­anyám! Április 8-án megkezdő­dött a bókeívek aláírása. Írja alá Édesanyám is ezt a bókelvet, hogy szépen fejlődő országunk tovább épülhessen, tovább szé­pülhessen. Érettem is írja oda nevét, hogy • védhesse azt a bol­dog ‘jövőt, mely ma az ilyen pa­raszti gyerekek előtt is tárva- nyitva áll, mint amilyen én va­gyok. Köszegvári József, VII. osztályú tanuló. Sfipán Mandity, felsőszentiváni 4 holdas diélszláv anyanyelvű dol­gozó paraszt. Egyszerű dolgos ember. Éppen az újságok hasáb­jait olvassa, amikor benyitunk hozzá, Az az ujsághasáb fekszik előtte kiterítve mely a magyar kormány legutóbbi erélyes válasz- jegyzékét ismerteti az aljas titó­ista provokáció ügyében — A magyar külügyminisz­térium erélyes válaszjegyzéke felfedte Titóék újabb gazságát. A magyar ügyvivő ellen elkövetett gaz merénylet ügyében a T'ito- banda úgy cselekszik mint az egyszeri! ember. Tolvajt kiabál, pedig ő maga a tolvaj, ők maguk’ a gyilkosok a gazemberek. Mint egyszerű ember a válaszjegyze- ken keresztül világosan tótom Ti­tóék minden mesterkedését A végtelen nyomort, a jugoszláv dolgozó nép sanyarú és kegyetlen helyzetét a saját maguk által előidézett provokációkkal akarják leplezni. Egyszerű ember vagyok, nem sok iskolát jártam. De még így us teljesein világos előttem, hogy Titóéik nem akarnak tu de* mást szerezni arról, tulajdonkép­pen bérenceik soraiból kik követ­ték el a merényletet. Pedig nekik kell tudni ok a legjobban —és tud­ják is —, kik azok, akik paran­csaikat, utasításaikat végrehajt­ják. Ki hisaii el nekik, hogy abban a városban, ahol vai'ószinüleg na­ponta száz és száli autó robog az utcákon, a fegyveres merénylők és a magyar ügyvivő gépkocsijá­nak találkozása véletlenség. Mon­dom, egyszerű kétkezi parasztcm- bér vagyok. De ahogy végigal vastam a jegyzéikváltást, önkén­telenül is ezek a gondolatok me­rültek fel bennem. Slipán Mandity tekintetét újból ráveti az újság soraira, Ujjával rámutat a jegyzéknek azon sorai­ra, melyek a belgrádi magyai ügyvivő felesége kiutazása enge­délyének megtagadásáról szól. — Gyengén all az az ügy, ahol egy védtelen asszonnyal és egy háromhónapos gyerekkel akarják takar»j az elkövetett gaz merény­letet. — Mi, délszláv anyanyelvű dol­gozók tisztában vagyunk aazal, milyen a becsületes dolgozó nép sorsa odaát, Titóék börtönében. A belgrádi merénylet még az eddig kétkedők szemét is fal kell, bogy nyissa. A községbe nem ás’ olyan régen levél érkezett odaátról. A levélből sok minden kitudódott, hogy az imperialisták láncos ku­tyái és talpnyalói: Tildék és min­denre kész janicsárjai, milyen sorsba döntötték a függetlensé­géért és szabadságáért annyi vért ontott jugoszláv dolgozó népei. A levélből megtudtuk, hogy odaát a dolgozók olyan kenyere.t ehet­nek, melynek 25 százaléka csak a DúziMSrlemény, a többi pedig megállapíthatatlan valami A drá­gaság tombol, 600 dinár 1 kg krumpli. A dolgozókat úgy kény­szerítik Titóék robotra, hogy ha a dolgozó azt nem fogadja el, ak­kor megvonják tőle a kenyér je gyet és éhen pusztulhat. A dolgo­zóik — mini a levél Írja —ruha­neműt csak pontra, és a pontok mellett elvégzett munkateljesít­mény után kaphat. De ebben sincs köszönet, Rossiz minőségű, telje­sen siláiny ruhaneműt adnak. A méregdrága krumpli olya,» ritka­ság, hogy a dolgozók asszonyai! csak nemrégiben is elkeseredé­sükben beverték az üzletek kira­katait, — Titóék azt hiszik, hegy provokációjukkal a dolgozd nép figyelmét el tudják terelni. Azt hiszik, hogy megtévesztésükkel leplezni tudják, hogy tulajdonkép­pen nem mások, mint a dolgozó nép elnyomóé, a tőkések és a ku- lákok készséges kiszolgálói, Ez a levél feltárj» a helyzetei, a ma­gyar külügyminisztérium válasz- jegyzéke pedig fényt vet politikai mesterkedéseikre. — Méltó feleletet csak úgy ad­hatunk Titóéknak és gazdáiknak, ba még szorosabbra vonjuk so­rainkat a Szovjetunió vezette bé­lke táborban, ha eredményeink 1o- vább növelésével tovább szilár­dítjuk a bélketáborf. A béke szá­munkra egyet jelent boldog jö­vőnkkel, egyet jelent a szabad emberek megvédésével a jugo­szláv provokátorok ellen. Walter Géza. Érettem is írja oda a békeívre nevét, Édesanyám... Etái monostori út törő levele Mata István tisztábban lát... Tis óra, A tavaszt nap melegé­ben a szél messze viszi az út po~ vdt- Ameddig a szem ellát, ho­mok sárgállik. Most még csak puszta szölOvesszék, gyenge, eöU diíö vetések tarkítják a Usza- kéeskei határt. Vasárnap van, A faMotháa előtt ünneplőbe sűrűsödik a nép A mikrofon hangján messze hal­latszanak az indulók. Nyugodt falusi vasárnap. Ha az ember jobban figyeli a járókelőket, csak akkor veszi észre, hogy egy-egy pár fehérpaplrt szorongat a, ke­zében, az egyik kis kapun kijön és megy be a másikon. Ez a vasárnap mégsem olyan, mint a többi. Ma vette kezdetét a békelvek aláírása. Fiatal légé' nyék, leányok, komoly, idősebb parasztasszonyok és emberek a pihenő vasárnapjukat is béke- harcra áldozzák, mert tudják, hogy a béke kérdése fontosabb ma, mint az ebédfőzés, fontosabb, mint bármely más munka. A gépállomás új épülete melletti kis házakat is meglátogatják a népnevelők. Sző­ke, mosolygós arcú traktoros le­ány brigddvezet/jjével, Zdmbori B,, t Kannal lép be Mata, Istvdnék kiskapuján. Odabent együtt van ® család. A tűzhelyen fő as ebéd. Mária, a nagyleány gondoskodik a tűzről. Vendég is van: Mata Imre, a 9az~ da testvéröccse. lassan inául meg a beszélgetés. A háziak várják, hogy a népneve­lők elmondják, mijáratban van- na ír. Zámbori Bertalan nem is várat magára soká. Arra gondol, hogy békeharoossd kell tenni őket ie, — Mi újság van maguk felé — teszi fel a szokásos kérdést, Aa ember helyett az asszony felel. — Nino semmi különös. Sze­gény uram beteg. — Azid» csak ninos valami ko­moly baj! jí/jata István lassan a székre ereszkedik. Magam sem tudom, mi bajom lett, de az na' ggobb baj, hogy az orvosok sem tudják megállapítani. Aztán új munkahelyéről, Duna- pentcléröl beszél. Büszkeség érző­dik a hangjában. De az asszony már fog is a panaszba• — Olyan nehéz az élet, nincs már petró' leum, minden olyan drága... — A régi világban S0 fillérért jártam napszámba, megéltem be­lőle és felét félre is tudtam ten­ni — szál Ma\ta is és komoran néz, — Kínéi dolgozott István bá­tyám? — Kóláknál dolgoztam én fiam, de megéltem — Aztán,tudott-e földet venni, hisz az előbb mondta, hogy kere­sete felét félre tette. — Azt nem igen tudtam, de kertészkedéssel is foglalkoztam, szőlőt gondoztam, aztán így él­tünk. — A kulálc sem tudott venni földet, mert ügye a munkásait rendesen fizette? L elfigyel Mata István, de az asszony megelőzi a szóban. — Vett az szépen. Mcggazdago- dott. Mikor magas ára volt a bor­nak, pénzben fizetett. Hiába kér­tünk volna egy hold megművelésé­ért egy hektó bort, Nem adóit. Mikor azután alacsonyak voltak a bordrak, pénzt nem adott, vsak borral fizetett• Mint, aki most Jön rá a áist- nóságra, emeli fel fejét a gazda, de azért újra csak panasszal ól. — Nem ad semmit az a három holdaeska sem, amit kishaszon- bérletben művelek. — Nem gondolt még a csoport­ra? — kérdezi csendesen Zám­bori. — Mi nem gondoltunk még arra és nem is gondolunk. Eleget voltam a más keze-lába, nem kí­vánom vissza. — Hisz az előbb mondta bátyám, hogy jó sora volt a kuldkoknál, itt meg a csoportban a maga ura lenne — felelt Zámbori. Újra az asszony veszi át a szó fonalát. — Nem volt abban semmi jó, hogy a butikoknak dolgoztunk• Nem is sajnálom őket egy szemer­nyit sem, (Jozcrnbér az mind vé~ gig, addig dolgoztattak, míg bír­tuk. De hűt a csoportban paran­csolgatnálmegint csak másnak dolgoznánk. — Ki parancsol a csoportban? Hát a vezető> — Kinek jön a haszon, ha jól dolgoznak? A vezetőnek? L' Inyujtja a szót Mata Ist- vám — Hát úgy gondolom, hogy akik tagjai a csoportnak. — Akkor a magáé is lemé hg belépne. Nem kellene egye­dül küzködni azzal a kis földdel és még ante lett napszám­ba is elmenni. Meglenne a fej' adagja is. fin magam is gazdál­kodtam, mi sem tudtunk megélni belőle- lleggelt&l estig dolgoztunk, mégsem volt semmink. Mióin cső. porttagok vagyunk, szépen élünk. A szükség elment a házunkból ét ha a csoport megerősödik, még jobb lesz. Ha pedig még több oso- port lesz, akkor már nem lesz hi­ány semmiből. jl/sost nehézségek vannak, de 1’-L miért? Mert azok a ku- lákok, akik régen 80 fillért fizet­tek és szívták a szegény ember vé­rét, most árut rejtegetnek. Azért nincs szappan és sok más, mert ezek eldugják. Feletetik a kenye­ret, meg a gabonát az állatatkkai azért, hogy nekünk ne legyen Ezek a >,jó emberek“ nem védik a szegényt. Most sem, meg a múlt­ban sem vették emberszámba. Ma hu, a tanácshoz bemegy, nem rivall magára a jegyző úr. Nem kell szemlesütve előtte állni, hanem olyan parasztember ül ott, mint mi, aki a magunkfajta, érdekeit nézi. — Ha megmaradt volna az « „régi jó világ“, ma nem dolgoz' hatna üunapentetén és az a sok munkás társa, aki ma szépen él rongyosan, éhesen lődörögne a* utcán. 1/ is szünetet tartott Zámbori Bertalan. Mutdék is hall­gattak, bólogattak. A csendet csak az zavarta, hogy Mária u tűzre tett. A két kicsi, szemét nngyrameresztve hallgató ft. Nem értették, hogy mit beszéltek a. na­gyok, de érdekes volt, amint vi­tatkoztak. TJjra a népnevelő szól: — fis ezek a ku'ákok nem néz­nék rossz szemmel azt sem, ha háború tenne, mert nekik ez a vi­lág nem jó. Nem bánnák, ha olyan helyzet lenne, mint Koreában, ahol pusztít a háború, ahol gyere­keket gyilkolnak, És miért? Nem azért, hogy kenyeret adjanak üt éhező millióknak, hanem azért, hogy aß uraknak még több pén­zük, több földjük legyen, hogy vA lógathassanak a munkanélküliek­ben, hogy még 80 fillért *« kelljen fizetni napszámban,. Megint csak hallgatnak. — Hát mi nem it akarunk há­borút, de gazember is az, aki azt akar — zzól újra. aa asszony• — Ha küzdütik is, de legalább béké­ben élünk. Nem kell féltenem a* uramat, a fiamat, aki Ercsiben dolgozik és igazán mindene meg' van. Az ember most sem szól, osak bólogat■ Kezében úi cigarettát tart. — Hát mi azért jöttünk tulaj­donképpen — töri meg a beállott csendet Zámbori —, hogyha nta­gúk is békét akarnak, írják alá a béke ivet. Már húzza is elő a fehérpaplrt, felolvassa a gépelt sorokat. „A Béke Világtanács határozata.“ „Kössön bókeegyezményt az öt nagyhatalomé' Mata István lassan a ceruza után nyúl és munkától nehéz kezével elszántan írja nevét a többi alá. Az asszony kiosit meghatódva nyúl a ceruzáért. 0 is odaírja a nevét. — Nagylány, maga nem akar békét? — kérdezi mosolyogva Zdmbori Máriát. — Az elpirult, de már írja is a nevét. Gyerekes írás­sal ott áll az íven: Mata Mária Ezután a vendég írja a'á Zdmboriék búcsúzkodni kezde. nek. Főzet fognak valamennyiül kel és belül boldogan érzik; U) harcosok szüléitek. Három dolgo­zóval több harcol a békéért, mein úgy kell az embernek, mint áz él­tető napsugár.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents