Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. március (6. évfolyam, 51-74. szám)
1951-03-18 / 65. szám
A TAVAS*! MU A KA HELYKETK a császártöltést állami gazdaságban A szovjet' agrotechnikát alkalmazzák A cssü.wlrtöliési állami gazdaság üzemegységeiben teljes ütemben folyik u tavasz} munka. Az enyhe Idő lehetővé tette a talajmunkák idejében való elkezdését. Herrn az’irodában Űrmös István, az állatni gazdaság vezetője adott, rövid tájékoztatót a tavaszi munkák állásáról. — A munkaerőt idejében igyekeztünk biztosítani, ami sikerült is, A brigádokat a szőlő, paprika és magrépalermcléshez megszerveztük. Állami gazdaságunk 250 hold gyapot vetését vette tervbe- A munkaerőt ide is biztosítottuk, Csak még a brigádot nem szerveztük meg. _ A sz.ölonyitáíit befejeztük. Elvetettünk 50 bold fajta-borsót, 10 hold hagy. luamagot és 25 hold zabot. Március 5-ig kiértékeltük munkásaink eddigi' egyéni eredményeit azoknál, akiknél eaL már lehetett. A növénytermelő brigádoknál Hauther Mátyás, Seits István és Turuecker István 125 százalékot ért el a trágyaüordásnál. Sebőn Jáúos, Heti József ée Ginár János a borsűvelésuél 110 százalékot teljesített. Dicséret a jó munkásoknak — Kuchmijller Ad ám répapriz- m a felelős is dicséretet érdőmél odaadó és szorgalmas munkájáért. Az állattenyésztés vonalán Bo- hoczki Péler tűnt ki Jó munkájával- Egedi István a bízómarhák- nál vállalta a 30 kilogramm átlagos súlygyarapodást. Ezt a vállalását 33 kilogrammra teljesítette az állatok gondos ápolásával és takarmányozásával. A szovjet tapasztalatok és módszerek alkalmazása már a rsászártöltési állami gazdaságban is folyamatban van, bár még konkrét eredményekről nem tudnak be. számolni. Bajai János vezető agronómus erről ezeket mondja: — Hatalmas segítséget nyújt a sxovjet agroiechniku, A szovjet termelési módok a nagyobb terméseredményt biztosítják. A növénytermelésnél is igyekezünk alkalmazol állandóan nagyobb mértékben a korszerű gépeket, Ezzel sok munkaerőt szabadítunk fel. Például a műtrágyát már géppel szórtuk. — Tejhozamunk növelése szempontjából — mondotta az állami gazdaság vezetője — például a tőgymasszírozás igen jelentős- A tejcsatornák ezáltal kibővülnek és sokkal nagyobb a tejelülcépesség, így tudták elérni a kolhozokban a " hatvan literes fejési átlagot egyes tehénfajtáknál. Mi még csak most vezettük ezt he, de bízunk benne, hogy nemsokára Jelentős eredményeket tudunk elérni. Tannak hiányosságok la a csá- szártöLtési állalmi gazdaság munkájában. Például a 40 hold szőlő fordítását, amelyet december 31-ig. ütemeztek elő, csak februárban fejezték be. A munkafegyelem kérdése sem valami jói áll. Bizonyítja ezt Varga László esete is, amint arról a gazdaság vezetője beszámolt, aki segédagronómus- ként működött az öregcsertőj üzemegységben. Varga László hiányosan hajtotta végre a feladatokat. Ezért szükség volt a gazdaságból való eltávolítására. — A munkafegyelem niegszi. lárdítása fontos feladatunk. Ebben főként az üzemi pártszerve, zetünk segítségére támaszko. dunk. Sajnos, az oktatás, amely szorosan összefügg a fegyelem kérdésével, nálunk el van hanya. goivá — mondotta erről az állami gazdaság vezetője. Az üzemi pártszervezet feladata, bogy a kongresszusi határozatok értelmében meg. javítsa a munkát. Rákosi elvtárs megállanltotta a beszámolójában, hogy állami gazdaságaink is tele vannak gyermekbetegségekkel. Rámutatott arra, hogy rengetek a tennivaló a politikai színvonal eme. lése, a munkafegyelem, a jobb szervezés, az anyagtakarékosság, a felelős egyéni vezetés stb. terén. Nem szabad hagyni a bro. Sárákat az íróasztalfiókban porosodni, mint azt Mészáros István teszi a császártöltési állami gazdaságban. Arra kell töreked, ni, hogy nocsak meg legyenek a füzetek, hanem a dolgozók azt el is olvassák. Rákosi elvtárs beszéde nélkülözhetetlen iránytű valamennyiünk számára. Be kell indítani az oktatási munkát rendszeresen. Ha ez biztosítva lesz, akkor a munkafegyelem is megerősödik és ez a gazdaság ezutáni eredményeiben is megmutatkozik majd. Jónás és Je/es elvtársak népnevelő munkával seqítik Kecelen a tavaszi munkálatokat A jó népnevelő, felvilágosító munka biztosítók arra, hogy a pártszervezet minél nagyobb tömeget tudjon mozgósítani egy'egy feladat elvégzésére■ így hát a pártszervezetnek nagy súlyt hell fektetni a népnevelOgárda kiépítésére és oktatására. A keceli párt- szervezet komolyan foglalkozik ezzel a kérdéssel, megbízza, a népnevelőket kisebb'nagyobb feladatokkal, amit ők el tudnak végezni. Nem kielégítő a munkaszervezés — elmaradt a szerződéskötésben a kecskeméti gépállomás A múlt héten indultak ki a kecskeméti gépállomás gépel, hogy a szerződésileg lekötött munkákat elvégezzék. Részben a kedvezőtlen időjárás miatt a kecskeméti gépállomás múlt be. ti tervét csak 35 százalékban tudta teljesíteni. Egyetlen dolgozó sem tudott 100 százalékos eredményt elérni. Tavaszi tervük teljesítésével 16.8 százalékra állnak, eddig 340 holdon végezték el a talaj, munkát. Munkájuk fogyatékosságára vall, hogy szerzödéskötéslleg a tavaszi terv csak 58 százalékban van biztosítva. Ennek oka a rossz munka- szervezés. A téli javítások alatt népnevelő, munkára csak az újonnan beke. rült dolgozókat engedték. A régi, népnevelömunkában járta, sabb elvtársakat csak a javítás, ra állították be. Ezt a lemara. dlst most úgy próbálják behozni, hogy a szabad műszakosok végzik a szerződéskötést. Erre van idejük, mert éjjel-nappali műszakban dolgoznak. A munkák rosszulvitelének az is oka, hogy a vezetőség között állandó a megnemértés, a szét. húzás. A gépállomás vezetője önállóan, egyedül akarja vezetni a gépállomást. Ezért egészséges viszony nem tud kialakulni a ve. zetöség között, ami lendítöje lenne a munkának. Ballők Mátyás elvtárs nem viszonylik jól a kritikához sem, a pártszerve, zetet Is ö akarja vezetni. A dolgozók körében sem népszerű, mert nem találja el a szükséges hangot. A legfontosabb feladatnak az elvtársak azt tekintsék, hogy a vezetőséget összehangolják, beszéljék át a tennivalókat és meg fog javulni a munka is. Mutas. sanak rá Ballók elvtárs hibáira, hogy azokat levetkőzve, sokkal jobb munkát tudjon végezni. A Kiskunfélegyházi Gépgyár dolgozói tovább szélesítik a munkamódszerátadási mozgalmat A Kiskunfélegyházi Gépgyár dolgozói jó munkát végeztek a kongresszusi munkaverseny idő. szakában, s valamennyien elhatározták, hogy tovább folytatják harcukat a még jobb eredmé. nyék eléréséért. Az üzem dolgozói termelési értekezleten megtárgyalták a verseny tovább fokozásának feltételeit s versenyre hívták egymást. így tovább folytatják az üzemen be-.j teljesen megszüntették a 100 százalékon aluli teljesítményeket. Most elhatározták, hogy úgy mint Kelemen Béla villanyhegesztő is, tovább szélesítik a munkamódszerátadási mozgalmat ■ a magasabb teljesítmények elérésének érdekében 1U1 folyó munkaversenyt a jobb brigád”, a „legjobb mü hely” és a „legjobb egyéni versenyző” büszke címének elnyeréséért. A műhelyek közötti versenyben második helyre ke. rült „Táncsics” kovácsJorigád tagjai például újabb nagyszerű munkai elajánl ást tettek. Vállal, ták, hogy a deil-kapák kovácsmunkáit a március 25.i határidő helyett 9 nappal előbb befejezik. Ugyanilyen felajánlást tettek az üzemanyagtartály és a Hűtő alagút kbvácsmunkátra is. Vállalták még, hogy a kongresszu. si munkaversenyben elért 130 százalékos teljesítményüket 140 százalékra emelik. Zsolnai Sándor, a „Táncsics” .brigád vezetője na. ponta megbeszéli társaival az elvégzendő feladatokat, elkészítik munkatervüket és műiden lehetőséget felhasználnak a termelés állandó fokozásának érdekében. A Kiskunfélegyházi Gépgyár dolgozói az elmúlt napokban megtartott termelési értekezleten egy új brigádot alakítottak, melyet „Április ^’-brigádnak neveztek el. Az új brigád tagjai felajánlották, hogy a kongresz. szusi munkaversemyben elért 128 százalékos teljesítményüket április 4-re 136 százalékra emelik fel. Nagyszerű raunkafelajánláat tett Kelemen Béla is, az üzem legjobb villanyhegesztője. Április 4-e tiszteletére felajánlotta, hogy a kongresz. szusi verseny időszakában elért 187 százalékos teljesítményét 172 százalékra emeli. Vállalta még, hogy munkamód- szerátadáSsal segíti társait a magasabb teljesítmény elérésé, ben. Az üzem legjobb dolgozói a kongreszusi munkaverseny időszakában eredményesen adták át munkamódszereiket. így Harcolunk a falu szebb életéért— termelő munkánk ellenségei ellen A tanácsok megválasztásával'Patyi Rezső volt halasi nagy,e"- j Jászszentlászlón is fokozottab. - ban indult meg az építő munka. Az egyik utcában a tanács kéz. deményezésére 100 darab három, éves eperfát ültettünk el, egy másik utcában a kiöregedett terméketlen fák helyére 100 darab gyümölcsfát telepítettünk. A községi tanács udvarát szintén 40 darab gyümölcsfával ültettük be azzal a céllal, hogy a dolgozó-le gyermekeinek gyümölcsöt biztosítsunk. A Petőfi-utcán a liszt-cseretelep elé új járdát raktunk le. A pártkongresszus tiszteletére új mozihelyiséget avattunk, ame. lyet községünk dolgozói örömmel látogatnak. Pártunk segit. ségével 15.000 forintos vetitögé. pet kaptunk díjmentesen. Kuk túrszínvonalunk emelésére egy beépített színpadot is elkészítettünk február 2,4-re. Az óvodás gyermekek számára asztalokat, padokat, játszőberendezéseket készítettünk. A kulákok nagy sajnálatára a 3 magánkocsma helyett egy, szövetkezeti vendég, löt létesítettünk, a szövetkezet boltját raktárhelyiségekkel ki bővítettük. Ifjúsági szervezetünknek kultúrtermet létesítőt, tünk, ahol esténként összejönnek, szemináriumokat hallgatnak, olvasnak, szórakoznak. Míg községünk becsületes dől gozói a jobb és többtermésért harcolnak, addig a jászszentlász. lói kulákság a legíondorlatosabb módon szabotálja a tavaszi ve téstervet. így Szabó Kálmán 56 holdas kulák a tisztított vetőmag helyett valóságos szemetet, gyom- magvakat vetett, azért, hogy a mellette lévő termelöcsoport földjét gyommal elárassza. Csá ki József 53 holdas kulák tér. ménybeadási kötelezettsége elől megszökött és így 63 mázsa ga bonát vont ki az ellátásból. Festő Jánosné 40 kg zsírt, nagy. mennyiségű sonkát és hentes- árut, valamint szappant, lisztet, petróleumot rejtegetett lakásán. kereskedő, aki Jászszentlászlón rőfőskereskedö volt, kiárusítás helyett készleteit zugraktárakban eldugdosta. Három világ- vevő rádiót, nagymennyiségű pi. pereszappant, petróleumot, üj zsákokat, sót, női fehérnemű tucatjait és élelmiszereket vont ki a forgalomból. Dolgozóink éberségének kö. 3zönhetjük, hogy a kulákok aljas tevékenységeit felfedeztük. Mi kemény ököllel sújtunk le azután is mindazokra, akik tér. melö munkánknak és községünk dolgozó népének minden gonoszságra elszánt ellenségei, Papp Adám tanácselnök. Hogy a munkájuk eredményes, ebben nem kis része van annak, hogy népnevelőét teke zleteken meggyőző érvekkel fegyverzik fel a népnevelőket. Kecelen a népnevelők személyes példaadással végzik munkájukat. Jónás József elvtdrs 0' holdas gazda, népnevelő a legelsők között volt, aki a tavaszi munkákat megkezdte, Azután indult el, hogy a tavaszt feladatok elvégzésére serkentse dolgozó paraszt társait• Napirendi pontként szerepel mostanában a né pnevelő értekezleteken is a tavaszi munka szorgalmazása. Ezt végzi a keceli pdrf szervezet teljes népnevelőgdrdáju. Mikor fölvetik a kérdést a fel- víldgomdailanabb kis- és közép- parasztok, hogy „a régi világban nem szólt bele senki*', hegy mit hogyun s mikor vessenek, akkor Fejes József népnevelő elvtárs azzal érvel, hogy a múltban non törődtek a parasztság jobblétével Az uraknak nem volt érdekük, hogy a dolgozó parasztok többit tudjanak termelni. De ma mi azt akarjuk, hogy dolgozó parasztjainknak jobb és könnyebb sorsa legyen. Ma kettős oka van annak, hogy körtünk iránymutatása alapján, giinak betartásával végezzük el a tavaszi munkákat is. Haját érdekünk is, hogy a mag mielőbb a földben legyen, hogy a föld jól legyen megművelve, mert több lesz a témái- Hg több a termés, jobban élünk. Országos érdek i-% mert üzemeink, gyáraink is többet tudnak termelni, ha a dolgozók ellátása zavartalan, tehát a munkák jó elvégzésével erősítjük államunkat, biztosítjuk az ötéves terv végrehajtását, amely — mint tudjuk — sok falunak ad villanyt, kiiltúrházat, gépállomást, napközi otthont, lakóházakat és gyermekeink számára biztos jövőt teremt. Azzal, hogy erősítjük országunkat, meg védjük békénket is, amit minden becsületes ember kíván. — Nehéz a dolgunk sok helyen, mert a még kulük’befolyis alatt álló dolgozó parasztot nehezen lehet meggyőzni — mondja Fejes elvtárs. Sok helyen hct a békéről beszélünk, azzal érvelnek, hoyy azt úgysem mi döntjük el, hogy lesz-e háború, vagy nein, hanem akik az országot vezetik. Ilyen esetben Sztálin elvtárs szavaival magyarázom meg, hogy lm mi mindannyian akarjuk a békét, és meg is teszünk érte mindent, a parasztok a korai vetést, a jó talajmunkát, aratást, begyűjtést szorgalmasan végzik, ha a munkások túlteljesítik Mintájukat, akkor erős lesz országunk és biztosított o békénk. Akkor hiába spekulálnak a nép ellenségei a hábo- rúra, meg tudják akadályozni, mert velünk Sztálin cltárs, a Párt és Rákosi elvtdrs. ^Kunszcnímiklósoii az újjáéledt IllOFOSZ-szervezet jól kiveszi részét a tavaszi munkák sikeres elvégzéséből Kunszcntmiklóson a lotnegszer rezetek élvo,salában a DÉFOSZ aalad, amely a kongresszust megelőző hetek során kapott lábra az addigi pangásból. Munkája első eredménye a csoportszervezésben mutatkozol! mug, melyet két útou: a DÉFOSZ-aktivák személyes példamutatásával és a rendszeressé tett nevelő munkával értek el. á-abó József, Sz. Szabó János és Trepák János középparaszt DÉ- FOSZ-tagok elsőnek íriák alá a belépési nyilatkozatot. A szervezet kisgyűlésefcet tartott, egy ilyen gyűlés után Böszlörön azonnal megalakult a csoport 10 taggal és a következő napokban már 19-re nőtt a tagok létszáma. De vizsgáz- nía kellett a szervezetnek az éberségből is- Végh kulák fia, akinek az apja szabotálásért börtönben ül. mindenképpen be akart csúszni a csoportba. A DÉFOSZ leleplezte és a csoporttagság előtt kipellengérezte az ellenséget. Halutka elvtárs, járást DÉFOSZ- titkár azonban látja a hiányokat is. — Az eredmény még mindig csak néhány ember munkája, nem kapcsolódik bele a szervezet egész tagsága, még hiányos az összefogás. Ez megszabja feladatunkat, különösen most. a tavaszi munkák idejére. Fokozzuk a nevelő munkát, ezzel együtt növeljük a DÉFOSZ taSJainak egyéui példamutatását. Átszervezzük, átgyúrjuk a nagyon laza dülőfelolösj hálózatot, élővé, eredményessé tesszük a tavaszi munkaversenyt.- Továbbfolytatjuk az eddigi egyoldalúság felszámolását, beépítjük szervezetünkbe a iközépparoszteá- got. A kongresszusig 22-őt beszerveztünk, ezt továbbfolytatjuk. Közvetlen célunk pedig az. bogy a szervezet minden erővel elősegítse a járásban a tavaszi munkák zavartalan, időben való jó elvégzését. nélkülözhetetlen az agitáció* munkában