Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. február (6. évfolyam, 27-49. szám)

1951-02-18 / 41. szám

PETRiCH GIZELLÁBÓL,

AZ EGYKORI KIS SZÖVOTANONCBÓL KONGRESSZUSI KÜLDÖTT LETT

Petrich Gizella élete, mint any- nyi más dolgozó élete, szebbé és boldogabbá változott napjainkban. A múlt, mely munkáját, fiatalságának erejét megrnbolta, sok keserűséget rejteget emlékeiben. Hat elemit végzett, mint ezínje- ies tanuló. Olt kellett h'agynia az iskola padjait, mert szükség volt munkájára, öten voltak testvérek. Apja géplakatossegéd volt. Vágyakozó sóhajai számtalanszor szálltak az elhagyott iskola felé, mert tovább szeretett volna tanulni. De mint mondja: — Nem ■colt mód, nem volt rá lehetőség, így kora ifjúságától arra volt kárhoztatva, hogy másoknak robotoljon. Varrni tanult. Mikor ezt a szót kiejti, hogy „tanultam“, gúnyos mosoly ül ki az ajkaira. Tanulása ugyaDis nem állt másból, minthogy gazdájának gyermekét dajkálta• Mint tanuló, szolgáló lett, akinek a legnehezebb munkát is el kellett végezni,

1934-ben került a gyárba

Felveti tekintetét és kitekint a gyár udvarára, szeretettel ölelve át az annyira ismert falakat. Mint fiatal leányt odaállították az egyik szövőgép elé. Hat bélig, a tanulás ideje alatt egyetlen fillért sem keresett. Az akkori Posztógyárban Sombor József mérnök irányította a termelés munkáját Az eredményes munka elismerése további hajszolásban nyert kifejezést. A még révedező és nem biztonságos munka, mint a szövést-tanuló Petrich Gizellánál, hajclbálásban, durva szidalmakban részesült Sombor „mérnök úr‘‘ részéröl.

De elmúlt a hat hét is. Ekkor kijelentették előtt®, hogy felszabadult. Boldogan kezdett a munkához. Végre a hét végén, ha hazatér, leteheti az asztalra keresetét. Támogathatja apját, segítheti testvéreit. Sok öröme azonban ebben sem tellett. A Posztógyár tőkés kizsákmáuyolói értették annak a módját- hogyan kell a dolgozók pangóit fillérekre átváltoztatni.

Petrich Gizella ebben az időben alig keresett többet heti 4— S pengőnél. A többi levonásba került Szakadás, erőszakos géphiba előidézés. De volt még sok más ok, amiért 10—20, 50 fillérek kerültek levonásra. Végeredményben ezek a fillérek, mint felnövekedett pengők növelték és gazdagították a gyár tőkés urait.

Petrich Gizella apja ie a gyárban dolgozott. Később még egy nővére került be a gyárba. Most már hárman dolgoztak és kerestek, hogy inegélbetőségiiket biztosíthassák, életüket úgy ahogy, tengethessék. A német fasizmus döugő léptei megindullak és felgyújtották a világot. A gyár hadiüzem lett. A parancsolást, a munka-hajszát, az elnyomást, az üldözést Csapóra „százados úr“ gyakorolta a gyáron belül. Az apának és lányainak mindjárt az első napokban összeütközése támadt a hatalmában kéjelgő Csa- porával Csapóra meg is büntette az apát ée két leányát. Mikor a gyárban a dolgozóknak ruhane- mfteket osztottak, Petricbék nevét a listáról maga Csapóra húzta ki. Sőt] Ki is pellengérezte őket. Petrich Gizella emlékezetéből így isméili a megbélyegző szavakat: — Petrich Antal, Petrich Gizella, Pptrich Margit hetenként együttesen 60 pengőt keresnek. Mégis ruhaneműt kértek. Ahol egy családban 60 pengő a heti kereset, ott jut mindenre bőven.— Csapóra a gyár kegyetlen zsarnoka ugyanakkor a maga semmittevéséért, munkúsnyúzásá- ért és naplopásáért heti 500 pengőt vágott zsebre.

Keserűek az emlékek,

még keserűbb a múlt. melynek még az emléke is nyomasztó, mély sóhajba tud csak fulladni.

1944-ben a felkavart vihart langyos, éleiüdítő napfény váltja fel Áa eddig elnyomott, kirabolt és kizsákmányolt ember úgy érzi, hogy újjászületett. Ereiben frissebben pezsdül a vér. Keikébe a boldog öröm lopakodik. Mikor ezt a szót hallja, hogy szabadsúg, felszabadulás, szíve gyorsabban dobban.

Petrich Gizella is ezt érezte. Újjászületett. A sok keserűség mintha egyszerre elröppent volna.

— Mis lesz most már « mi életünk. Boldogabb, szebb és örömtelibb, — mondotta otthon szüleinek, mikor a felszabadulás utáni napon kintjárt a gyárban. Látta, hogy a győzelmes csaták hős katonái mint segítettek neki és még pár dolgozónak, hogy a munka, az élet a falak között újból megindulhasson.

Tizennégyen voltak az első dolgozók künn a gyárban. Közöttük volt Petrich Gizella is. Megfeszített munkával hoztak helyre 14 szövőgépet és megindították a munkát. Munkájuknak lendítő ereje a szabadság volt. Dalukban ott Csendült a felszabadulás öröme.

Petrich Gizella ezután még lendületesebben dolgozott. Eredményei folyton növekedtek. Az üzem folyamatos munkájának biztosítása után az elsők között volt, aki eredményeit 145 százalékra fokozta. Az elsők között volt, aki társával, Vidákovics Ki ellel áttért a háromgépes szövőrendszerre 34^-35.000 vetést termeltek. Petrich Gizella mindenkor hűséges segítőtársa volt dolgozótársainak. Visszaemlékezett tanuló- korára. Amikor minden hibáért, minden lemaradásért csak szidás és korholás volt a bér. Máskép lesz ezutáu, — határozta el magában. Az egyik mellette álló gépen Zöldi Kató tanult szőni. Petrich Gizella odaállt melléje. Segítette munkájában, hogy minél előbb Katóból is jó szövőnő lehessen.

Petrich Gizella mindenkor példamutatóan élenjárt, a termelésben és a tanulásban.

— Az első pillanattól kezdve

éreztem a Párt segítségét,

támogató kezét, mely utat mulat a számomra — mondja. — Ujjongani. szinte hangosan nevetni szerettem volna, hogy én, az egyszerű szövőnő, akinek a múltban annyi keserűségben volt része, most ilyen megbecsülésben részesülök. Engem állítottál; oda példának, hogy engem kövessenek.

Petrich. Gizella 1950-beu a gyár helyettes gondnoka lett. A

Párt lelkes munkájáért, példaadásáért kitüntette és hathetes pártiskolára küldte. Mikor hazatért, elhatározta, még lelkesebben fogja nevelni a fiatalokat. Munkáját még jobban fo. kozni fogja, hogy kiérdemelje a Párt bizalmát. Ma már ő a gyár gondnoka és az üzemi pártszervezet agitációs propaganda felelőse. Mindenütt ott van, ahol annak szüksége mutatkozik. A népnevelő munka fo- kozásával nem egy sikert ért el. Mint az alapfokú politikai iskola vezetője, rögtön fölfigyelt az iskolai lemorzsolódásra. Az

egyéni meggyőzés erejével maga hatott oda, hogy a lemorzsoló, dást megszüntesse. Az 50 százalékos lemorzsolódást máris 25 százalékra csökkentette.

Annak örül a legjobban, hogy két húgának már nem kell végigjárnia és végigszenvednie azt az utat, melyen ő végighaladt.

— Nyitva áll a tanulás lehetősége — mondja szemében örömteli tűzzel —, és a kicsi Évából vegyészmérnök, Piriből pedig tanárnő lesz.

Petrich Gizella a kongresszus küldötte.

— Mit jelent számomra ez a kitüntetés? Végtelen boldogsá. got. ígérem, hogy méltónak is fogok bizonyulni erre a bizalomra. Arra a helyre, melyre Pár. tóm állított, mindig osztályomért fogok harcolni. Azért a munkásosztályért, melynek ke zében a hatalom, a békét jelenti.

A moszkvai Vladimir Bjies-gyár üzemi Komszomol bizottságának titkára, I. Eajabaskin, átnyújtja a Vörös Vándorzászlót az esztergainühely legjobb Komszomol Ifjúság! brigádjának.

KOMMUNISTÁK

(Részlet Eozl®v* a* „Egy bjele- russj! partizán feljegyzései’' című

könyvéből.)

Éjjel átvergődtünk az ingoványon egy kis szigetre. Vizesen, halálos fáradtan érkeztünk meg. Jó lett volna tüzet rakni és megmelegedni, de notn lehetett. Nem messze tőlünk, a ,,ZsaIa’‘-szovhozban németek voltak. Eles torokba apókat hozott hozzánk 'a szél. A mi fülünknek olyanok voltak ezek a hangfoszlányok, mint a kutyaugatás.

Fel kellett készülnünk arra, hogy itt töltjük az éjjelt.

Egy kis szélcsendes helyet kerestünk. Száraz leveleket s mohát hordtunk odt, néhány száraz gályát szúrtunk a. lo'.dbe. majd fenyőágakból tetőt készítettünk. .Meglehetősen kényelmes ikis lcrnbsáiort eszkábáltunk így össze. Roman Naumo- vics Afacsurszkij, aki elsőnek mászott be, valósággal áradozott a. gyönyörűségtől- Meleg is volt. száraz is volt ez a kis fészek s olyan illat terjengett odabenn, mint a réten.

Ideiglenesen tábort ütöttünk a kis szigeten. Jermakovics utasításunkra értesítette a partizán csoportok összes kommunistáit, hogy a földalatti körzeti pártbizottság meghívja őket értekezletre.

A ,,Fenyő“-szovhoz és Posztala falu között egy kis erdei tisztáson gyűltek össze a kommunisták 1941 július 2l-én. Összekötőink a tisztástól négy kilométerre várták őket. Engem mindez a munkások for- radalometóttii titkos május elsejei összejöveteleire emlékeztetett

A tisztás közepén egy megfeketedett égerfatönk állt ki a főidből. Petrenko négy cöveket vert be még mellé a iöldbe. valahonnan eickerített egy deszkát és rátette a tönkre. Ez lett a titkár asztala.

Egyke szaporodtak az emberek a tis,táron. Délután hárem ónkor Luferov nvo matékosan kijeigntgttg:

— Ideje volna elkezdeni. Majdnem mindenki itt van

Közös határozat alapján — mint a Ijuoana; körzeti pártbizottság vezetőségi tagja, ö nyitotta meg a gyűlést.

Andrej Sztyepanovics Luferov régi szokás szerint megkopogtatta ceruzájával a röglönzött asztalt. Egyszerre csend támadt. Mindenki közelebb húzódott. Fél körben ültünk. a íüvön.

— Ki gondolta volna, ki hitte volna elvtársak, hogy körzeti párígyülésünket egyszer majd ezen az e.hagyett erde'i tiszláson kell megtartanunk —- kezdte meg megnyitó beszédet Luferov. — De- hát zord idők jöttek, ránk, nehéz viszonyok közé kerültünk. De a mostan; nehéz körülmények. kőzett sem szabad csüggednünk, hanem önfeiáldezúan és kitarioan harcolnunk kell a mi igaz ügyünkért. Ezen a. helyen most a földalatti pártbizottság gyűlt össze. Néhány tucat kommunistához besztélek. Meg vagyok győződve arról, hogy minden körzetben legalábo any- nvi ikommuniistát lehet összegyűjteni. Tehát élünk. Es élni is fogunk, drága elvtársak, harcolni fogunk utolsó csepp vé- rünkigj

— Most pedig, elvtársak, felkérlek benneteket, hogy mutassátok’ meg 1ag sági könyveiteket.

mindenki mozgolódni kezdett. Ki a kabátbélését fejtette fel, ki a sapkáját fordította ki, egyesek a csizmájukat, vagy a cipőjüket húzták le, hogy a talpbetét alól kihúzzák pártígazoivanyu- kat. Az elvtársak busmen emelték magasra piros könyvecskéjüket. S hirtelen — mintha kiviiágosodott volna a tisztás, mintha kivirágzott voina a fiatal nyárfa.

Andrej Sztyepanovics fénylő szemmel, hosszasan nézte a felemelt tagkönyvek piros szőnyegét. Percekig állt így mozdulatlanul, de senki sem eresztette le kezét

— Kukrás! — szólíiótta meg hirtelen »z eínök a jelenlevők egyikét,

A megszólított nyomban telemelkedett.

— Ülj le, — mondta Luferov. — Nem lehet ;áinn a mögötted ülőket. .Miért nem

mutatod a tagkönyvedet. Elveszítetted, vagy odaadtad valakinek megőrzésre? Mend meg az igazat!

Alelivzr.udi' ánlu'as, a radkovicsi községi tanács elnöke zavartan hunyor- gatoti, kerülgette a szót s a. füle tövéig elpirult.-. Bűnösnek érezte magát s akaratlanul is irigykedve és tisztelettel méztt* szomszédai piros könyvecskéit.

— Nem, Luíorev elvtárs, nem veszítettem cl á páriigazolványomat. Elástam, — nyögte k; végül Kukras.

— Honnan tudjuk, hogy tényleg clás- tad-e, avagy megsemmisítetted. Hogy juthatott eszedbe, hogy tagkönyv niilkü! jössz pártgyüiisünkre?

Érezni Itt ize let hangjában áz ingerültséget. Luferov nőm,értette, mi az oka, hogy egy ember, akit régóta ismer s akit maga ajánlott a Pártba, tagkönyv nélkül jelenik meg a pártgyűlésen. Maga Kukras szemmel.áihaiolag nem ús pru- bálta tisztára mosni magát. Csupán kérte Lutere vöt, hogy nézze e.Jiibáját s engedte meg, hogy résztvehessen a gyűlésen.

— A STvüliéstőI kérd ezt, ne tőlem! — mondta Luferov. — Ila az elvtársak elhiszik neked, hogy nem vesziletted el tag- könyvedet, vagy nem adtad oda az ellenségnek, akkor talán meg fogják engedni, hogy itt maradhass.

— Németek jöttek hozzánk. Féltem, hogy megmotoznak..- — Kukras bizonytalanul nézett hol Luíerovra, hol a többi elvtársra s szemével az ismerős kommunistákat kérést*.

— Te! Te még azt merted hinni, hogy ha elástad a tagkönyvedet, akkor a németek fel sem merik tételezni rólad, hogy kommunista vagy!? Msgsimogatjál: majd a fejedet s ajnároznak?!

Kukras felugrott, mintha kígyó marta volna meg. Könny csillogott a szemében.

— liiTtái saií! — kiáltotta elcsuk lé liangon. — Elvtársak, adjatok két órát. csupán két órát s elhozom tagkönyvemet,

— Nem tudsz megfordulni két ©ra alatt^

— jegyezte meg Luterov.

— De meg tudok. Itt lakom, a kolhozban. Lovon megyek.

Elhatározták, hogy elengedik Kukrast a tagkönyvcért. ,

Bondar intett Jermakovicsnalc s az — megbeszélve a dolgot Pasunmal- — mlpden eshetőségre készen külön biztonsági őrszemeket állított ki, egy embert pedig Kukras után küldött.

Ezen a gyűlésen megvitattuk a pártmunka Sztálin elvtárs beszédéből loiyá harci' kérdéseit. Elsősorban segítséget kellett nyújtanunk a pártszervezeteknek abban, hogy a íö.dala.!ti munka új, előttük még .smeretlen módszereire térjenek át. A ljubamai kommunisták közül kevesen ismerték ezeket a módszereket. A párttagok többnyire fiatal emberek veí- tak, akik az ö!éves tervek idején, léptek be a Pártba. Honnan is tudnák, mi a konspiráció, m; az a földalatti munka.

I»e a legfontasabb az volt, hogy a pártszervezetek tevékenységét a partizán- mozgalom kiszélesítésére irányítsuk. Harcolnunk kellett azért, hogy a partizán- mozgalom az egész nép ügyévé váljék.

Egyhangú szavazással megválasztottuk a fö.dalatli körzeti pártbaottságot. Megfogadtuk, hogy a földalatti munka nehéz viszonya; között sem ejtünk foltot a Párt vakító tisztán ragyogó becsüleita.

Felálltunk. Megrázó erővel szárnyait a párthimnusz fenséges dallama a polos? im ég felé:

„Fel, fel tj rabjai a főidnek,;•’<

...Bealikonyodott. A gytYés részvevői már kezdtek szétszéledn.. Egyszerre xsav kilép Alekszandr Kukrás a oyártafjgeibőt. Csapzottan, zihá.va ja ént meg a tjs/'á- son. Annyira elfulladt a Fiekzete, mgy nem tudott szó.ni. Félrelrajtotta köpenyt*, s béléséből egy izzadságtól nedve, p ír - igazolványt vett clö=

— lit a tagkönyvem... Bm'a', meg bármilyerj feladattal, elvtársak!