Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. február (6. évfolyam, 27-49. szám)
1951-02-14 / 37. szám
Népnevelő munkánk a. Politikai Bizottság- határozata és az élőt. tünk álló feladatok tükrében. — Baján középparasztok állottak élére az új I. típusú tefmclőcso- port megszervezésének. — Ku. lákportré Hajóson. Mexőg'azdasságnnk tavaszi feladatai M izögazda Ságunk ban 1951- ben jelentősen megnő a szocialista szektor mind az állami gazdaságok fejlődése, mind pedig a termelőszövetkezeti mozgalom hatalmas lendülete következtében. A vetésterületek, valamint az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek termelékenységének növekedés© következtében a mezőgazdaság szocialista szektora új érték* termelése 1950-ről 1951-re kétszeresére emelkedik, ami biztosítja a szövetkezetekbe tömörült dolgozó parasztok jólétének emelkedését. Az ötéves terv második évében, ha csak közepes termeléssel is számolunk, a mezőgazdaság hozamát mintegy 27 százalékkal emeljük 'magosabbra, mint a: 19b0. énben. Mezőgazdaságunk így fokozott mértékben tudja biztosítani a dolgozók élelmiszerellátása terén « reá váró feladatokat. Dolgozó parasztságunk az elmúlt esztendőben 'tapasztalhatta, hogy magasabb terméseredményt a jobb munkával, a fejlett agrotechnika alkalmazásával és az előírt határidő pontos betartásával érhette el. Ezek azok a tényezők, amelyek a nagyobb termést, a jobb eredményt . elősegítették. Kétéves •aövénytermjelésfej- tesztési tervünk előírja, bogy az állami gazdaságokban 35, a termelőszövet kezetekben 25, az egyéni termelők földjein pedig 10 százalékkal nagyobb termést arassunk, mint a hároméves terv utofeó esztendejében, 1949-ben. Melyek azok a feladatok, melyeket mezőgazdaságunknak a tavasz folyamán, meg 'kell oldani? Az első Itiényező, ami 'alapvető fontosságú: a tervszerű munka, a tervszerű termelés. Ötéves népgazdasági terv link pontosan kitűzd azokat a célokat, ameh^eket a termeté« vonalán el kell érnünk. A dolgozó parasztság széles tömeged a Szerződéses termelés útján kapcsolódnak a tervszerű termelésbe. Te rm elös zö ve tkezetdi'n k és állami gazdaságaink pontosan kidolgozott és a népgazdasági tervbe beillesztett üzem tervek-szerint gazdálkodnak. Míg a termelőszövetkezeteknél a szerződéskötést már tető alá hoztuk, addig vannak még községek, ahol a szerződéses termelésre vonatkozó megállapodások még nincsenek a javasolt keretben lekötve. Itt az a leg" siirgősébb feladat, hogy a dolgozó parasztság minél előbb lekösse az élő'rá n ve óit kereteket. A tavaszi vetéstervek végrehajtásánál legfontosabb .feladat, hogy as előírt területeket és határidőket pontosan tartsuk be. Minden növény a tervben, a vetésforgóban előírt, számára a legjobb földbe kerüljön. És minden növényből pontosan annyit vessünk, amennyire szerződésünk van, vagy amekkora területet a terv megállapít. A másik feladat a tavaszi idény megindulása előtt a gépek kijavítása. Gépállomásaink, áliiamd gazdaságaink a pártkongresszus tiszteletére indított versenyben vállalták a gépjavítások batáridő előtti elvégzését. A kongresszusi verseny során egymásután érkeznek kimagasló gépjavítása eredmények. így Kiskunfélegyházáiról, Kis szállásról, Ja ka bszá Húsról stb. A jakabszállási gépállomás érte el eddig a legszebb eredményeket. Az ÁMG megyeközpont vándorzászlójáit mo,st kapták meg jó munkájukért. Szép eredményeket értek el Madarason is. A gépek kijavítását közel 100 százalékban teljééi lették. Gépálllomásainkon és állami gazdaságainkban az eredményeket tovább kell fejleszteni s különösen a munka minősegét kell tovább javítani. Nem elég, hogy egy traktor a tavasszal jól el tudjon indulni, hanem a javítást úgy kel elvégezni, hogy a kijavított gép az egész idényt hibamentesen végigdolgozhassa. Ezen a téren sokat tanulhatunk az elmúlt év la" pasztiajaitaibój, Sok gépállomáson elhanyagolták a minőségi munkát és ezért a .Legsürgősebb munkaidőben a gépek tetemes százaléka hasznaivebetetten volt. Ezit még növelték aiz alkatrészek utánpótlásánál felmerült bürokratikus intézkedések. A gépállomások megyei központja tehát fokozottabb figyelmei szenteljen a gépjavításoknál a minőségi munkára. Nagyon fontos feladat az iis, hogy a gépek valóban dolgozhassanak. Ezt a célt szolgálja a gépi munkaszerződések rendszere, amely lehetővé teszi, hogy ,a gépállomással szerződő dolgozó parasztság jetentös kedvezményekkel vehesse Igénybe ,a termésfokozó gép munkáját, Ig,en sok megyei gépállomásunknál .nem kielégítő a szerződések állása. Nem végeztek jó felvilágosító munkát és így még nem biztosították gépparkjuk teljes kihasználását. További tavaszi fieiladatumk a vetőmag biztosítása és tisztítása. Ezen a területen a végrehajtás szintén nem tűr halasztást. A gépállomásokon, állami gazdaságokban már dolgoznak a szelektorok és mágitisztflók, hogy jól kitisztított, gyommentes vetőmag kerüljön mindenütt a földbe. Ki kell küszöbölni ezen a területen is minden lemaradást, mert jóvá!©" hitetlen hiba, ha a vetés -a veAs angol munkáspárti képviselők két csoportja határosati javaslatot terjesztett as alsóBiás elé Nyugat «Németország njrafeíf egy vérzése ellen Az augol munkáspárt parlamenti képviselőinek két csoportja határozati javaslatot terjesz. tett az alsóház elé. Az egyik határozati Javaslat, amelyet hét munkáspárti képvf. selö — közöttük Crossman, Ml- kardo és Driberg — írt alá, fel- hívja a kormányt, szorgalmazza, hogy az Atlanti Szövetség tagúi!», mai vizsgálják felül a Nyu- gat-Nómetország felfegyverzéséről szóló javaslatot. A határozati javaslat hangsü. tyozza, hogy Nyugat-Németor. szág felfegyverzése által Anglia Nyugat-Németország legreak. ciósabb elemeinek szövetségesévé válnék. A másik határozati javaslat felhívja a kormányt, hogy te. gyen kezdeményezéseket olyan politika kidolgozására, amely biztosítja a békét a nyugati és keleti népek között és végeivel a. fegyverkezési versenynek. Ezt a határozati javaslatot Emrys Hughes, Sidney Silverman, Juli. us Silverman, Harold Davis és nyolc más munkáspárti képviselő írta alá, Harry Pollltt elvtárs, az Angol Kommunista Párt főtitkára, a Daily Workerben egészséges po. litlkai zendülésnek nevezi a mun. káspártl képviselők egy részének megmozdulását. Huszonötezer külföldi fiatal és kétmillió német if jú részvételére számítanak a berlini VIT-en Prágában szombaton véget ért a DÍVSZ végrehajtó bizottságának négynapos ülése. A végrehajtó bizottság határozatot fogadott el, amelyben megállapítja: a DIVSZ- noik és tagszervezeteinek — ma az a legfontosabb feladata, hogy minél ‘erőteljesebben küzdjön Nyugat-Németország . és Japán újrafelfegyverzése ellen. A határozat utasítja a DÍVSZ titkárságát, hogy mozgósítsa a világ ifjúságát a Béke Világtanáes által a bfke védelmére ajánlott összes intézkedések végrehajtására. Javasolja, hogy az ifjúság va- lamenny, politikai, kulturális, vallás^ testnevelési és egyéb szervezetének bevonásával alakítsanak világszerte külön bizottságokat az újrafeifegy- verzés elleni küzdelemreA végrehajtó bizottság prágai ülésén elhatározta, hogy a harmadik VIT-et e,z év augusztus 5-e cs 19-e között Berlinben rendezik meg. A berlini VIT-en 25.000 külföldi fiatal férfi és nő, továbbá 2 millió német ifjú és leány részvételére számítanak. A német részvevők közül mintegy 100.000 Nyugat-Németországbói érkezik majd Berlinbe. A végrehajtó bizottság k áltványban szólította fel a világ ifjúságát hogy készüljön fel a ber.ini VIT-re. A végrehajtó bizottság prágai ülésén újabb ifjúsági szervezeteket vett fel a DlVSZ-be. Ezzel 78-ra emelkedett azoknak az államoknak a száma, amelyok ifjúsága részt vesz a DlVSZ-ben. A koreai néphadsereg főparancsnokságának február 12-i hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársiaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti február 12-én: A nyugati arcvonalon a néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel együtt Szuvontól (SzuiA kínai népi önkéntesek távirata Kim ír Ssen elvtárshos A kínai népi önkéntesek táviratban üdvözölték Kim, ír Szén elvtársat, a koreai néphadsereg főparancsnokát, a koreai nép- . hadsereg megalakításár.ak harmadik évfordulója alkalmából. A kínai népi önkéntesek parancsnokai és harcosai — mond ja a távirat — szorosan összefognak Kim ír Szén tábornok vezetése alatt és a koreai néphadsereggel vállvetve harcolnak, hogy megsemmisítsék az amerikai agresszorokat, felszabadítsák egész Koreát és biztosítsák Korea, a Távol-Kelet és az egész világ békéjét. A kínai népi önkéntesek selyemzászlót ajándékoztak a koreai néphadseregnek. A zászlón * következő felírás áll: „Zúzzátok össze az amerikai imperialista agressziót! Küzdjetek a demokratikus Korea függetlenségéért és egysegéért és védjetek Korea, a Távol-Kelet és az egész világ békéjét!1' gén) északra folytatják Harcukat és súlyos veszteségek0[ okoztak az ellenségnek. Ezeknek a harcoknak folyamán a néphadsereg egységei lelőttek egy ellenséges repülőgépet. Az utóbbi időben az ellenség hátában megélénkültek «a partizán-osztagok. A Kanvon- tariomány déli részében tevékenykedő partizán-osztag az elmúlt két hónap folyamán súlyos veszteségeket okozott az ellenségnek és több körzetet felszabadított- A harcokban megsemmisítették vagy megsebesítették az ellenség több mint 1600 katonáját és tisztjét, foglyulejtettek 'több mint 2ö0-et és hadizsák- ináuyra tettek szert. Tovább tart a helsinki k i hőiéin i; okádok sztrájkja A helsinki kikötőmunkások elhatározták, hogy addig folytatják a sztrájkot, amíg a vállalkozók nem teljesítik követeléseiket. A jobboldali szakszervezeti vezetők a tőkésekkel tartanak. iőmagtiisztítás elhúzódása miatt késik. A minisztertanácsi határozat pontosan előírja minden növényre a vetési határidőket. A vetést a határidő lejária előtt kell elvégezni, kihasználva a korai vetés előnyeit. A kongresszusi verseny megyénkben hatalmas Lendítöje ennek a munkának. Több állami gazdaság dolgozói már jelentették, hagy a vetőmag tisz- iításánál már befejezték a munkát. Dolgozó parasztságunk kövesbe ezt a példát. A gépjavítás és a vetőmag- tisztítás azért olyan fontos, mert ennek a munkának elvégzés« után — -amint kitavaszodik és a talajállapot megengedi —, azonnal elindulhat a, szántóföldi munka. Dolgozó parasztságunk az elmullt évek tapasz találtán azonban azt is tudja, hogy a sikerek biztosítására nem elégségeseik, ezek az adminisztratív, műszaki, és technikai előkészületek. A Havaséi vetésterv sikeres végrehajtása po-litikai, harci feladat. Ezért már most kell felkészülnünk a tervek tudatosítására, a mi n isz terhamác&i h a (árosaiba n foglalt agrotechnikai teendők megismertetésére, mert megyénkben még mindig számosán vannak, akik nem ismerik, mem tudják, hogy a nagyobb termés nem az időjárás függvénye, hanem a jó munkáé. A in ö vény termesztés fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat megjelöli u tennivalókat, a dolgozók állama pedig minden segítséget megad, hogy ezeket a 'tennivalókat valóban jól el ia tudjuk végezni. Az idén is hatalmas tömegmozgalommá kell tenni a nagyobb termésért vívott harcot és az őszi munkák jó elvégzése u'.án most a tavaszi munkára va'ő jó felkészüléssel biztosítsuk az eredményt. Érdemes jól felkészülni, mert nagyobb 'ksz*a termés, ez pedig emeli bevételünket, emeld élelszintvonaluniart.