Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. február (6. évfolyam, 27-49. szám)
1951-02-07 / 31. szám
3 Bács Kiskun megye tanácsa begyűjtési versenyre hívta ki nők megyét. —- A Kecskeméti Konzervgyár Bt. dolgozói vállalásukban annyi nyersanyagot takarítottak meg, hogy két napon át három műszakban dolgozhattak a megtakarított nyers, anyagból. — Termeló'szövetkcze. teink gyorsabb fejlődéséért. A bugaci, bácsalmási és máiéi ciki állami gazdaságok már teljesítették vállalásukat Az étidig végzett munka mérlege A kongresszusi inunkaver- senyzéisröl számos újsághír, még több értekezlet, beszámoló, btigádgyűiés,: faliújság-cikk aiott képet, mutatta meg, hogy valóban olyan nagy mozgalomról van szó, amilyen Pártunk életében, a magyar nép éleiében még nem volt, olyan nagy lelkesedés fűti a széles dolgozó tömegeket, amelyhez foghatóval nem találkoztunk a felszabadulás óta eltelt csaknem hat esztendő alatt. Mire mutat ez? Arra, hogy a dolgozók millióiban. megérlelődött az a tudat, hogy az ország tényleg az övék, hogy az, amit tesznek — maguknak teszik, bogy a szocializmus építésének, a béke harcos ’ meg védésén ek követelményei egybeesnek az egyéni érdekkel, egész országunk érdekeivel. A kongresszusi m unka v ensen yz és minden területen a fokozottabb, felelősségteljesebben végiéit munka arra niulat, hogy a tömegek határozott kötelezettséget vállalnak az ötéves terv tavából feladatainak elvégzésében, a békéért folyó imperiaUstael- leites' harcban. Arra is mutat, hogy' megértették a pártkongresszus jelentőségét, az eddigi eredményeink értékelése és »— a jelenlegi nemzetközi helyzet'’ ben —'további feladataink megszabását illetően. A púi'.kongresszus nagyszerű munkáhö's- tettekre fűlt a . kommunisták vezetésével a széles 'tömegeket, amti felmérhetetlen értékkel bír nemzetgazdasági és a nemzei- iközi béketábor ereje növekedése szempontjából.# Elérkezett -az idő, hogy értékeljük az eddig végzett — a termeléssel kapcsolatos — kongresszusi munkát, lássuk meg, hol .megy jól a feladatok .megoldása, hol kelil gyors beavatkozás, hogy kiköszöriiiödjenek az elkövetett hibák. .•Ír ipari üzemekben, építkezéseken, a verseny folyamén a sikerekhez jelentősen hozzájárult az, hogy a párt és szakszervizét, a oátlalatvezetőség egymáshoz való kapcsolata megjavult, közösen beszélik meg a tennivalókat, segítik egymás munkáját. Ugyanakkor segítik és ellenőrzik a felajánlások teljesítését. Ennek köszönhető az a jelentős eredmény, amelyet a f/ersenyben lévő munkások, nagy száma is kifejez, hogy a dolgozók 70 százaléka tett felajánlást a kongresszus tiszteletére: Ezen belül az építőiparban a :.kérdefi; 2200-ról 5000-ra emelkeftetf a felajánlást teljesítők száma. A versenyzés eredményeként kevesebb lelt a 100 százalékon alul teljesítők száma: a ''meglévő 20 százalékról 15 száza lé lira csökkent. Ez jelentős, vívmánya a kongresszust előkészítő munkának, A munkaversenyben résztvevők száma —- az eddigi legtöbbhöz viszonyítva — 30 százalékkal emelkedett. A sikereknek fontos része az, hogy az agitációs munka lépten - nyomon alátámasztja a- kongresszusi felajánlások telj-esfté- iét. A briigá dértekezletek, röip- gyülések egymást követik és ■ okqit segít ebben a szemléltető igitáiciő is. A Félegyházi Gyár- ■pitő Vállalat röpiPytíléeén a műszaki dolgozók js resztvettek. így együtt még nagyobb eredmények születnek. A termelés azóta mintegy 15 százalékkal einelkedet. A Kecske méU: Konzervgyárban és a l'lal- ter-yyárban az űzetni bizottság vándor versenyzászlót adott a dolgozóknak. A Féléigyházi Gépgyárba,!! minden üzemrészben van faliújság, amire kiteszik azokat, akikre minden magyar dolgozó büszke: az élenjárók fényképéit. A falu, a mezőgazdálkodás frontján is hasonló a lendület. ,\z utóbbi időben egy egész sor új termelőszövetkezeti csoport alakult meg, közöttük I-e-s és U-es típusúak is. A középparasztság figyelme még fokozottabban fordult a szövetkezeti gazdálkodás felé. A január hónapban megalakult 10 csoportba mintegy 110 középparaszt csatád lépett be. De nemcsak, új csoportok alakulnak, Imiiéin fo- yik az új tagok beszervezése is, a csoportok ' •megerősítése. A tiszdkécskei Vetöfi-csopori'ba tgtj hét alatt ló új tag jelentkezett felvételre. Mi más ez, mint mutatója annak, hogy a dolgozó parasztságunk körében mind jobban szélesedik az a fel isinc- rás, hogy a szövetkezeti gazdálkodás előnyösebb az egyéni gazdálkodásnál. Persze, mint semmi, ez a munka sem megy magától, lianem a pártszervezetek részéről fokozott felvilágosító munkát kíván és a éiermeiö- vzövetkezeti csoportok részéről az egyénileg gazdálkodásnál eredményesebb, jövedelmezőbb munkáit. A túrlcevei dolgozó parasztok, akik földcsuszamlásszerűen, ezrével léptek a mezőgazdaság szocialista útjára, élenjáró, követendő példát mutattak az egész ország, így megyénk, községeink dolgozó parasztsága számára is. A csoportok, már a tavaszi munkálatok,r,a készülődnek. A hajósi Maxim Gorkij-csoport- ban 54 holdas szőlőterületen a gyümölcsfákat megtisztították és az épületek kijavítását mar 90 százalékban elvégezték. A gépállomásainkon 72 brigád és S2Ö traktorista vállalt verseny- kötelezettségeit. Madarason a gépállomás kommunistái megszüntették az oktatás lemorzsolódását és négy új brigádot szerveztek, A Vörös Csillag-brigád Állami gazdaságaink is számos felajánlást tettek Pártunk kongresszusáraA bugacpusztpi állami gazdaság baromfitelepének dolgozói vállalták, hogy a tojáshozamot 25 százalékkal felemelik. A tojásiiozam akkor 400 darab volt, most pemár többszörösen túlteljesítette vállalását. A bugacpusztai állami gazdaság 25 százalékkal vállalta emelni a tojáshozamot. Már több mint kétszeresét teljesítették. A felajánlások teljesítésének nagyszerű lendítő ereje az, hogy a kommunisták példamutatása nagymértékben érvényesül, A párttagok nagy számban tettek felajánlást és ez a jó példa ösztönzően hat ü párton kívüli dolgozókra is. Üzemi ipártszerveze- teink az eddig élért eredmóny- nyel nem .elégednek meg, hanem pl. a Kecskeméti Cipőgyár taggyűlése olyan határozatot hozott, mely szerint minden párttagot beszerveznek a felajánlást mozgalomba. A kongresszusi nagy lendületet ipart szervezeteink általában összekötik a Párt erősítésének, növekedésének a feladatával. A kecskeméti pártszervezetek 45 olyan tagjelöltet vettek fel, akik az utóbbi időben elért jó eredményeik',alapján kérték felvételűket. A felegyház,1 építkezésen 20 dolgozó kérte felvételét, közöltük 4 műszaki is. A nagy eredmények azonban nem ringathatnak bennünket abban az illúzióban',.hogy minden rendben megy.’ hogy most- inár nlnc-s semmi, tennivaló, csak várni -a még nagyobb eredményeket. Erről szó sincs, csak dig a napi tojáshozam ruár 800 darab felett van. A bácsalmási állami gazdaság dolgozói a fejhozaminak 10 literről 11 és fél literre való felemelését tűzték ki feladatul. Ezt a vállalásukat túlteljesítették, mert jelenleg napi VZ liter a tejhozam. Az állami gazdaság DÉFOSZ- szervezeto 50 új Szabad Nép élőárról lehet szó, hogy körül kell nézni ,a fogyatékosságok vonalán; melyek azok ia tényezők, amelyek gátolják, akadályozzák a még nagyobb sikerek fi.ébre- jölilét. A ifi,gyeimet elsősorban arra kell összpontosítani, hogy az ágitációs munka élettel telibben folyjon. Észre kell venni a termelésben átmenetileg beálló visszaeséseket -is, pl. azt, hogy a Kecskeméti Gépgyárban, bár volt emelkedés, mégis az üzemi háromszög rossz (együttműködése következtében szaporodott a 100 százalékon alul teljesítők száma. Az is tapasztalható, hogy az üzemi pártszervezeteink és ezekért a feladatokért felelős elatársak nem ismerik közvetlenül a kongresszusi versenyzés kérdéseit. A Kecskeméti Magasépítő Vállal útnál Gyói párltit- kár csak hosszas telefonálás után tudott választ adui a kongresszusi 'verseny mozgalom állásáról. Előfordul nem egy helyen gondatlanság, ami miatt azután a term,elésben jelentős kiesés mutatkozik. így most az egyik kecskeméti építkezésen, ahol az anyagbiztosítás hiányában kapun belüli munkanélküliség van. Előfordult, hogy egyazon munkás ezért egyszer 70 százalékot, máskor 300. százalékot teljesített. Az agitációs munkából meglehetősen kiesik az eddigi eredmények népszerűfizető szerzését vállalta- Ezt ß vállalásukat február 3-ig 40-ra teljesít©, ték. A mdtétellci állami gazdaság traktoros-brigádja Pártunk kongresszusának tiszteletére vállalta hogy az összes hibás gépeket kijavítja február 24-ig- Jelenleg már az összes erőgépek ki vannak javíiva. sitése, a szemléltető agitáció lehetőségeinek kellő kihasználása. A te rm el őszö ve tk ezeti csoportokban tovább keil szélesíteni a felajánlási mozgalmat, különös tekintettel arra, hogy még jönéhány csoport nem vesz részt ebben a munkába,n. Ez>t a feladatot a ‘tanács mező gazda sí gi osztálya is igen elhanyagolta. Általánosságban az tapasztalható, hogy sok az alulról jövő kezdeményezés, de a megyei szernek ezeknek a kezdeményezéseknek nem tudnak az élért állni, nem tudják megfelelően irányítani a mozgalmat. A további sikerek biztosítása érdekében meg kell javítani a vállalások teljesítésiének ellenőrzését is. Ennek szükségességét számlál,an jel bizonyít ja. Ördög elviárs, a kalocsait járás: pártbizottság titkára maga elismeri jelentésében, hogy ,a felajánlások végrehajtása pinc» kellően ellenőrizve. Pártszervezeteink, 9 szak- szervezetek, az MNDSZ, a DISZ „naposabban nézzenek körül a maguk munkaterületén, lássák legfőbb feladatoknak a kongresszusi vállalások teljesítésének ügyéi, leplezzék le ezzel kapcsolatban az ellenség gaz hazudozásatt és teremtsenek új, nagy, hazánkat erősítő erédtni nveket. A katymári állami gazdaság traktorosbrigádja egészévi versenyre hívta ki a bácsborsódi traktorosokat A kalymári -állami gazdaság dolgozói az új normák és alapbérek ismertetése után újabb felajánlásokat tetteik Pártunk kon- gressAisának tiszteletére. Szabadi János traktoros vállalta, hogy az új normákat 120 századikban teljesíteni fogja a tavaszi munkák ideje alatt. Kuoida Ferenc traktoros versenyre hívta ki Balázskovics József traktorost a gépek karbantartására, kezelésére és a munkák pontos megkezdésére, elvégzésire. Az üzemanyagmegtakarítás terén pedig 10 százalék csökkentést vállalt. Péteri Ferenc vontató felajánlotta. hogy a csépiés és a betakarítás idején üzemzavar nélkül fogja a munkálatokat elvégezni, ugyanakkor teljesítményét meny- nyiséglleg 120 százalékra emeli a 100 százalékos minőségi teljesítés mellett. A traktoros-brigád és a gépi csoport versenyre hívja ki a bácsborsódi állami gazdaság traktorosbrigádját és gépi csoportját az egészévi munkálatok elvégzése szempontjából. Olajos István fogatos vállalta, hogy lovait csökkentett takarmányfejadaggal jobb kondícióban tartja. Továbbá a lószerszámok és kocsik fokozottabb ápolásával ezek időtartamát meghosszabbítja. Tunbácz József fogalos-brigád- vezetg vállalta, hogy a.z összes brigádokkal egy romos épületrészt fognak átalakítani 2 pár ló A Magyar Távirati Iroda ie. lenti; A Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Varga Andrást a belügyminisztériumba mimsz'.ei helyettessé nevezte ki. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa az Országos Felsőoktatási Tanács elnö-cávé Dar vas Józsefet, titkárává Orbán részére. Az éltetés idejére pedig etető-boxokat fognak beállítani. Hebők Béla takarmánytelelős vállalta, hogy mindig készen és pontosan fogja kiadni a lovak abrakfejadagját. Balázs András versenyre hívta ki a megye összes állami gazdaságainak magtárosait a magiárban levő anyagok gondozására és tisztántartására. A verseny az egész, évi gazdasági munkák idejére szól. Aradi Lajos párttitkár vál.a.ta, hogy a gazdaság vezetőségével 'karöltve politikai neveléssel és oktatással 10 új kádert nevelnek ki a szocialista mezőgazdaság számára. Tóth József» Katymár Lászlót, tagjaivá László Aladárt, Ajtai Zoitánr, Jancsik Ferencet, Kökény Mihályt, Kenyeres Ágnest, dr. Dollescbol Frigyest, Szeremtel Gyulát, Szabó Imrét, Marót! Ödönt, Erdey-Gruz Tibort, Trencsényi-Waldapfel lm. rét, Vörös Imrét, Máthé Imrét. Kassai Gézát és Kónya Albertet kinevezte. A minisztertanács kinevezte az Országos Felsőoktatási Tanács tagjait