Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-11 / 8. szám

Ahol az imperializmus, ott pusztulás és nyomor A halai járási DEFOSZ-sserve&et eddig* végsett munká jtínah eredményei és hiányosságai ' Ta szántba vesszük a DÉFOSZ unjál Járási szervezőiének elmúlt évi munkáját, eredményeit és a Juóg mogmy;::tkozt> hiányosságo­kat, megállapíthatjuk» hogy a hi­bák ellenére a DÉFOSZ bajai já rást szervezete jó munkát vég­zett­A járási DÉFOSZ-szcrvezntek- bi n- tömörült dolgózó parasztok valamennyien tudatában vannak annak, hogyha még szorosabban felzárkóznak az MD1* mögé, or"'1"iéiiyeiket niég jelentősebben tudják majd fokozni, bogy ezzel is ’>eegítlie"ék 5 éves tervünk szocializmust építő munkájának sikerét és harcunkat a béke meg- \ é-t’.' 'ért. Minél erősebbek va. gyeink, az ellenség annál veszet­téül) dühvei fordul vívmányaink, öredméni-eink ellen. Dolgozó pa­rasztságunk azonban sziklaszilár- dmi veri vissza mindenkor tárna. (Meaikat és fe'vllúgosí|ő és inda- losító mnnkúv-Val azon van, bogy a még Szervezet űnktől tá­vol állók, megnyerésével növelje .< iclallsla mezőgazdasúgunk ere­jét. Eredmények Hu végigtekintünk eredménye­inken, meg kell állapítanunk, bogy a munkabérek behajlásá­nak frontján DÉFOSZ-szerveze- teink jó munkát végeztek. Az. el­múlt esztendőben kő.000 forint iij'-nn bérö'S'/e-ét. hajlottunk b-1, melyet a kujákok agyafúrt mes­terkedéseikkel el akartak venni tagjainktól. Kamera János bács. borsodi Uulák például 4200 forint ni.’r nVgdolgozott és megszolgál munkabért n’-nrt elvonni és meg- tir'uii, melyhez Májnási Gyula adókezolő nyújtott segítséget. A kalákáknak ez a készséges ki­szolgálója nem hajtotta végre a még akkor fennálló járási főjegy­zői hivatal rendelkezését és ün- huía'múlag a kóláknak haladé­ból adott. DÉFOSZ-szervezeteink a járás­ban. komoly eredményeket értek cl. a tavaszi munkák során. DU- loliiztosaink ebhez jó munkájuk­kal járultak hozzá. Jelentős se­gítséget nvuj^ótJev dolgozó pa­rasztságunk számára a rendsze- ressa megszervezett batárjárá- ' sok.: A nyári munkálatoknál, a Cséplőgépek ellenőrzésénél- a ba- ■ .iát járás területén S7 ellenőrünk működött, akik közül hanyag, vagy nem megfelelő munkája mi­att egyetlen egyet sem kelleit le­váltani. De más vonalon alkal­mazott ellenőreink is öntudato­san végezték munkájukat őrhe­lyeiken. Taglétszámunk is jelentősen entflkedeit az elmúlt évben. Szer . rezeteink több mint 2000 új tag­gal növekedtek. A csépi és idején a DÉFOSZ népnevelői 1220 dol­gozó paraszttal kötöttek gabona- begyűjtést versenyszerződést A békekölcsön jegy zésnél és tanács- választások során folytatott fel világosító munkában 794 DÉ FOSZ-népnevclőnk működőit köz­re. Mindezek mellett az eredmé­nyek mellett vaDnak azonban még hiányosságaink. Az első hiá­nyosság mindjárt a DÉFOSZ ba­jai járási titkárságánál mutatko­zik meg. A munka nem folyt terv­szerűin. önkritikával kell, hogy éljek, amikor feltárom saját hi­bámat. Nem készítettem munkatér­vet, ami pedig nagyban elő­segítette volna elvégzendő feladataimat. így a munkát sok esetben tüz- oltő-módra végeztem. Odarohan­tam, ahol a legnagyobb baj mu­tatkozott. Nem vettem irányt az aktíva-hálózal kiépítésére. Hiány­zott as önállóság matúrámból. Vártam a DÉFOSZ megyei tit­kárságának ösztönzését és az el­végezendő munkára való felhí­vását, ami majdnem úgy nézett ki: — Na, gyerünk, végezd, ne várd meg a másik feladatot, mert még a soron levő sem kész. — Sok üres délelőttöt töltöttem el a bajai járási pártbizottságon. Bc-lecstem abba a hibába, hogyha én a bajai járási pártbizottságon tartózkodom és ott cgy-két, a járásból beérkező elvtárssal el beszélgetek és megvitatom a kér dósokét, hát akkor mlndeu rend­ben van, minden jól megy. Ezek a hibák és hiányosságok eredmé­nyezték, hogy a jól megszerve zeit batáijárások irányítása, n községek között folyó párosver senyek, — melyek pedig szintén jól meg voltak szervezve, — ki­csúsztak a kezemből. Széteső versenymozgalom A rendszeresen megtartott iro­davezetői értekezleteken néra al­kalmaztam kellően a kritikát és nr, önkritikát sem. Arra a hely­telen ál ásponlra helyezkedtem például, hogyha rámutatok egyes irodavezetőink hibáira, akkor azok munkájukat még kevésbbé fogják elvégezni. Szocialista szektoraink üzemi bizottságait sem segítettem kel­lően munkájukban. Üzemi bízott' ságnink megszervezték n iminka- versenyeket, de nem adtam mos számukra a kellő támogatási, nem el'enőríziem kellően a mun­ka elvégzését­Ezek a hibák eredményezték elsősorban azt, hogy a határjá­rásokat nem tudtuk tömegmoz­galommá fejleszteni. Az egész el múlt esztendőben dolgozó pa­rasztságunk úgy n nyári, mint áz őszi munkálatok elvégzéséig nem "l'enőriz.hette páros verseny énei eredményeit. Ez aztán rányomta bélyegét az őszi munkálatok tel­jesítésének eredményeire. Természetesén vannak ez alól kivételek is, mint például Bdcs- szentgyörgy és Hercegszántó, ahol ügy az őszi szántási-vetési munkálatokat, mint az őszi beta, karítást, 100 százalékig ellenőriz lük- Ez azonban nem eredmény, ezzel nem elégedhetünk meg. A bajai járási DÉFOSZ szervezete felismerte hibáit ezen a téren is. De a dülőbiztosi hálózat kiépíté­se későinek mutatkozott és itt újból bebizonyosodolt kapkodó muukárn eredménye. Itá is mula­tott a bajai járási pártbizottsá­gon Nagy Piroska elvtársnő muu. .iám rendszertelenségére, amikor megállapította: — Hókat szalad­gálsz, elvtárs, de a járás közsé­geiben a ' DÉVOHK-szervezetek nemigen mozognak. A bajai járási DÉFOSZ-titkár- ság kampányszerűen végezte a munkáját. Nem kötöttük össze agitáciős munkánkban a gabona- begyűjtést az őszi szántás-vetés és az ipari növények szerződésköté­se fe adatainak teljesítésével. Min­dig csak a soronJevő feladatok teljesítésében merültünk el. Csak a kimondott békekölcsönjegyzés, csak a kimondott tanácsvúlasztás sikerének érdekében harcoltunk, s így munkánkat reszortokra osz­tottuk. így került munkánkba a légüres tér, melyet az osztályel­lenség, a kulákeág igyekezett is kihasználni, dolgozó parasztsá­gunkat mesterkedéseivel munká­jában akadályozni. Laza dűlőbiztosi hálázet Helytelen Tolna, ha nem vizs­gálnánk meg közelebbről irodave­zetőink munkáját is. így például Eükösdön. járásunk egyik eléggé nagy községébe,n 40 dülőbiztos van, — de csak papíroson. — A dülőbiziosoknak kijelölt szemé­lyek nagy része nem is tudott ar­ról, hogy ő dülőbiztos. Elfogad­tam Pankovics Ferenc irodave­zetőnek mindenkori jelentését és nem el'enöriztem, hogy azok va­lóba i helytállóak-e. A bácsbokodí Szervezetünkbe az ősz folyamán beözönlöttek a kulákok, földjeik klsbaszonbérbPadásáéri. így akar­tak menekülni a munka elől, me­lyet a múltban sem szerettek el­végezni. hogy aztán nyugodtan fújhassák a háborús uszitúk rém­híreit. Ottani irodavezciönk jő párnak meg is csinálta a kishu- czonbérleti szerződését. De néz­zük meg Vaskút on Juhász Zsig- mand irodavezető munkáját. Kör­zetében alig tartózkodik- Hiány­zik belőle az önfegyelem. Példamutató asszonyok Azért irodavezetőink között is va;,, aki említésre méltó és dicsé­rete.- munkát végez. Aki tudatá­ban van a DÉFOSZ munkájúnak jelentőségével és fontosságával. Osátalján ö/.v. Yancsa I’éterné irodavezetőnk egyéni meggyőző munkájával lendületet vitt a DÉ­FOSZ ottani szervezetébe. Amel­lett, hogy aktivizálta a tagságot, kultárcsoportut szervezett, kiépí­tette a dülőbiztosi hálózatot és leikos DÉFOSZ-népnevejCcsopor. tot alakitól,1. Szegedi, íinrénö fel- sóczentiváni irodavezetőnk min dt'nkor pontosan teljesíti íelada. (át Garán Kajtdcsi Lajos iroda* vezető viszont azoknak a soraiba tartozik, akik hiányosan végez­ték munkájukat. Javuló munka Felismerve hibáinkat, a DÉ­FOSZ bajai járási titkársága irányt vett munkájának kijaví­tására. Hibáinak kiküszöbölésére elsősorban is munkatervet készít. Mieden hónapban a titkárság nyolc vezetőségi ülést fog tarta­ni és azoknál a szervezeteinknél, ahol a vezetőség megerősítésre szorul, óit azt magam fogom vég­rehajtani. Irodavezetőink szá­mára fontos feladatul lűzzük ki, hogy minden hozzájuk csatolt, köségl szervezet vezetőségi ülésén megjelenjenek. Bc.ndszeresiteni fogjuk a kéthetenként megtartan­dó irodavezetői értekezleteket. Szorosabbra fűzzük kapcsolatain­kat a Szakmaközi Bizottsággal Megszervezzük « szakmaközi tlt- kórság segítségével szocialista szektoraink üzemi bizottságainak oatrönú'ását. A tavaszi munká­latok sikeres elvégzésének érde­kében már most hozzáfogunk a dülőbiztosi hálózat kiépítéséhez, ltendszeresítjük a hetenként megtartandó dülőbiztosi, uftabi- zaitni, Valamint a népnevelői ér­tekezleteket. Fokozni fogjuk az osztályellen­ség, a kulákok elleni harcot- Kö- zépparaSztjni'nkat népszerűsíteni fogjuk a dicsőség-táblákon, han­gos híradókon és a megyei sajtón kérésziül. Kongresszusi felajánlások Pártunk V. kongresszusa feb­ruár 24-éu ül össze. A pártkon­gresszus jelentős irány- és út­mutatás lesz számunkra jövőben elvégzendő munkáink során. Mint egyik legnagyobb tömegszerveze- tíinknek, mindenkor és minden időben u munkásosztály példáját kell követnie. A pártkongresszus­ra úgy készülhetünk jól, ha mun­kánk. eredményeit fokozzuk. Én a magam részéről vállalom, hogy járásom valamennyi községében két-két középparasztot a kongresz- szus napjáig felkeresek és az e—• ‘nt meggvőzés fegyverével biz­tosítom a Szabad Nep-kampány ilyen módon való sikerét, hogy azokat beszervezem a Szabad Nép többr-á-ezres olvasótáborába A kongresszus tiszteletére dol­gozó parasztságunk is felajánlá­saival készül. Kovács József dá- vodi középparaszt felajánlotta, hogy a -------«zás napjára I­tip usú termelőszövetkezeti cso­portot szervez. Hasonló csopor­tok szervezése p’dnlt meg Bátino- nostoron és Csávolyon is. 81, EZ A K ,IÁKOS, , . bajai járási DÉFOSZ-titkár. Az. amerikai imperialisták mér­hetetlen nugy dühvol fordulnak az. egész világ dolgozói felé. lijabb kegyetlenkedéssel a dolgozó mil­liókon — nemcsak saját országuk­ban. hanem a többi kapitalista országokban is — fokozottabb kizsákmányolással akarnak bősz. szút állni a Koreában nap, mint nap elszenvedett vereségükért. De nemcsak Koreában áll rosszul a szénájuk, hanem mindenütt, az egész világ minden sarkán, ahová a Wall-Street urai. üzletemberek és kémek betették a lábukat. Az imperialista hisztéria, amely a Koreában kirobbantott háborúi az egész világra ki akarja széle­síteni, a széles milliók naOV el­lenállásába, szervezett karcába, sztrájkjaiba, béke tüntetéseibe. Ju­goszláviában szabotázs-akciókba ütközik. Lebet-e a népek akarata dien tenni valamit is? Nem. Vagy legalábbis pöruljár clőbb-uíóbb az, aki valamit is próbál tenni. Az imperialisták barbarizmusa nem ismer határt. Alig néhány hét választ el bennünket, hogy a koreai néphadsereg felszabadította Phenjant és alig néhány nap at­tól, hogy felszabadult — a majd­nem teljesen romokban heverő — Szöul. Ezek a fenevadak még mindig nem elégelték meg a vér- s-oinjas rombolást Nem elégelték raeg azt, hogy százezreket végez­tek ki tarfólövéssel. élvuelleme- tésse), csonkítással, a legválogn- lotiabb kínzásokkal. Kevés volt az, hogy bntalmas épületeket, kórházakat, üzemeket, lakóháza­kat a földdel tettek egyenlővé. Ezek a banditák távolról a Fehér Ház, közvetlenül MacArthur uta­sítására, többszáz tonna robbanó és gyujióbombát. dobtak Phenjan. ra. A bombák hntnlmas tüzeke1 okozlak a város minden kerüléte­ién és az első Dapon csaknem 1812 lakóház égett le. Az ameri­kaiak jól tudják, hogy ebben a Városban semmifélo katonai cél­pont nincs. De ha így áll a do­log. akkor az amerikaiak gyorsan hndicélpönttá. minősítik az isko­lákat, a kórházakat, a középüle­teket. A phcnjnni újabb merénylet, mely rettenetes anyagi kárt oko. zott és sok emberéletet követelt, egyenes következménye annak a gaz politikának, amelyet az Egyesült Államok kormánya az lCNSZ-ben végez azzal a különb­séggel, hogy itt a gyilkosok, a puszlitó fegyverek helyett diplo­máciai mezt öltenek magukra. Ma­lik elvtárs, a Szovjetunió képvi­selője, újból rámutatott arra, hogy „az USA kormánya tovább­ra is szembehelyezkedik a béké­vel, a koreai kérdés békés ren­dezésével, „követelt“, hogy az amerikai agresszív erőket vonják ki Koreából és az USA agresz- sziéját; szüntessék meg“. De a* imperialisták azon szándékukon, hogy tüxcsóvdt dobjanak az egész világra, semmit sem változtat­nak, hanem tovább folytatják — a vereségei; ellenére ■— a koreai háborút. A Koreában folytatott impe­rialista politika, melynek minden mozzanata a harmadik világhá­ború széles kirobbantásánnk van alárendelve, minden kapitalista országban megtalálható, különbö­ző formákban- A hisztérikus há­borús politika, mely teljes gözzd igyekszik átállítani a kapitalista országok gazdasági életét is a háború vonalára, szoroson Össze­függ a dolgozó tömegek életszín­vonala eilen indított újabb tá­madásokkal. A kapitalista íegy­verkezés nem jelent mást, niint új nélkülözési, nyomort, u drá­gaság fokozódását, a monopóiiu- mov és a katonai vezetők igáját, a reakció erősödését hozza *i munkásosztálynak. Hogyan néz ki ez a kérdés ti-. Egyesült Államokban? Trumau „rendkívüli állapotot“ hirdetett ki és jelenthet-e ez mást. mint az ország további militarizálá- sát. Ugyanakkor az áremelke­dés fokozódik, az eimult év jú­niusától novemberig lSszáza’ékig .erjedt. A Truman bejelentette „rendkívüli ál lapot“ megtiltja « dolgozóknak, hogy béreik emelé­séért harcoljanak. A fegyverke­zési hajsza hallatlanul nagy osz- szegeket emészt fel, ami kikerül­hetetlenül inflációhoz, a pénz el­értéktelenedéséhez, gazdásági hanyatláshoz vezet. Az angol „munkáspárti“ kor­mán}', hü követője az amerikai néldáuak. azzal a megjegyzéssel, hogy nem akar elmaradni vi­láguralomra törő vetéi.vtársátói a fegyverkezés! hajszában és a munkásosztály elleni támadá­sokban. Truman és Atfleo leg­utóbbi megbeszélése óta az angol kormány sokkal nyíltabban foly­tatja a világháborút előkészítő politikáját. Itt is az angol nép szenvedi meg a háborúra készü­lődés kiadásait. A katonai költ­ségek rohamosan nőnek, ennek arányában drágul a megélhetés * még további ilétssínvonalsüllye­désre kell számítani. Angliában hivatalosan bejelentették, hogy február 1-től kezdve a gyapjú­szövetek ára 30—40 százalékkal fog emelkedni és a nyomorúságé* hús. és konzérvfejadagokat még jobban le fogják csökkentési. A többi marshalüzált ország kormányai szintén fokozzák tá­madásaikat a munkásosztály el­len. A francia kormány háborút visel Vietnamban, összetűzéseket provokál a kínai határon. Táíno- gailja Nyugat-Németország fel­fegyverzését és mint imperialista csatlós, belekapcsolódik a fegy­verkezési hajszába. A frank úgy­szólván mit sem ér. As inflációt óriási léptekkel nő és nagy pa­pírpénz-lavina árasztotta el as egész országot. Hogy fokozódjék a francia nép nyomora, Trumanéfc Eisenhower tábornokot küldték Pánsba, ahol, ahogy kijelentette: „a nagyvezérkor berendezkedése máris megkezdődött a párisi As* toria Szállóban“. Itendkívüi súlyos a dolgozók helyzete Nyugat-Németországhán, amely az amerikai háborús gyuj- togaiók katonai hídfőállásává alakult fit. Az újrafelfegyverzés fokozása, az árak emelkedése kö- vetkeztében a dolgozók életszín­vonala néhány hónap alatt "3d százalékkal csökkent. A kapitalizmus történelme fo­lyamán még soha sem volt olyan rendkívül mély szakadék, a nj/o- morgásra és éhenhalásra kárhoz­tatott néptöníegek és a fegyver­kezési hajszán vagyonokat szerző élősködők maroknyi csoportja között, mint éppen ma. Az Egye­sült Államok. Anglia, Francia- ország monopó'lstái, Nyugat- Németország mágnásai elégedet­ten dörzsölik kezüket; újabb nagy háborús nyereséget .szima­tolnak. De ahogy az elmúlt esz­tendő az imperializmus elleni harcban nagy eredményekkel, gazdagon bővelkedett, úgy egé­szen biztos, hogy ez az esztendő is újabb győzelmeket hoz a béke­tábor számára, a reakció és a há­ború erői elleni, harcban. 4 Pártoktatók Háza előadásai Jan. 11'én (1 u. 6 órakor: „Kommunista magatartás, igaz hazaftság’" címmel — középfokú propagandista szemi­náriumvezetői és hallgatói számára. (Városháza tanács- tefméber.) Előadó: Habas Mihály elvtárs, a Megyei Pártbizottság káderosztáiy'ral: titkára.

Next

/
Thumbnails
Contents