Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-27 / 22. szám

A Politikai Bizottság határozata óta javul a népnevelőmunka Mélvkúton I. típusú termelőcsoport megalakításával biztosítják a kongresszus sikerét Baja így harcol a békéért A mélykúti pártszervezet is készül a pártkongresszusra. A párttagság számos felajánlást tett a kongresszus tiszteletére. Bálint János párttitkár vállal- ta. bogy a pártépitést úgy segíti elő, bogy 12 új tagjelölttel fog. ja szaporítani a pártszervezet létszámát. Ezek főként fiatalok­ból tevődnek majd össze. Kövesdl Joachim párt vezető, ségi tag felajánlotta, hogy négy- ven új előfizetőt szerez a Sza­bad Népnek. Január 20-ig sike­rült is neki már tíz előfizetőt nyerni a lapnak. Bozár István, akt szintén tagja a pártvezetőségnek, egy első tí­pusú termelőcsoport megalakítá­sát vállalta a kongresszus tisz teleiére. A Szovjet Filmhét alkalmával bemutatásra kerülő nagy szov- jet filmek látogatottságának fo­kozásával is elősegítik a béke harcot. Lukács Mária párttag nem könnyű feladatra vállalko- zott akkor, amikor elvállalta, hogy a Szovjet Filmhét alkal­mával 50 dolgozó parasztot győz meg felvilágosító munká­val a szovjet filmek jelentősé­géről, még pedig olyanokat, akik még soha nem voltak moziban. A Politikai Bizottság határo­zatának megjelenése éta Mély- kúton is megjavult az agitációs munka, A népnevelő-értekezlete, két minden héten rendszeresen megtartják. A Politikai Bizott­ság határozata után átszervez­ték a népnevelőgárdát. A pár. tonkívüliekkel együtt 150 nép­nevelőből áll az agitációs front, A Szabad Nép-kampány meg­indulásakor a népnevelő-értekez­leten megtárgyalták a feladató- kát. Mégis január 20-ig csak ál előfizetőt szereztek Pártunk központi lapjának. Ezen a téren eibizakodtak népnevelőink. Sür­gősen javítani kell a munkán. A nemrég lezajlott járási párt. konferencia újabb lendületet adott a pártszervezet munkája, nak. Nézzük meg, hogy nyilatkozik erről Bálint János pártlitkár. — Sok tanulságot vontunk le ebből a konferenciából további feladatainkra vonatkozólag. Szá­mos hibára jöttünk rá. Egyik hiányosság az volt, hogy a ve ze tőség és a tagság között nem volt meg a kellő kapcsolat. Ezen a jövőben változtatunk. Nem foglalkoztunk elegendő mértékben népnevelögárdánk to­vábbi erősítésével sem. Bár a Politikai Bizottság határozata óta élénk javulás tapasztalható, de ez még mind nem elegendő. A következőkben ezen is változta tunk. A tőmegszervezetekkel is erősíteni kell a kapcsolatainkat. Eddig jő kapcsolatot tartottunk a tömegszervezetek közül külö­nösen az ifjúsággal. A DISZ ko. moly segítséget nyújt a Pártnak. A járási pártkonferencia ta pasztalatait leszűrve, a mélykúti pártszervezet is kiküszöbölheti a hiányosságokat. A konferencia utat mutatott a többi feladatok­ra is, amelyeknek megvalósítását minden pártszervezetünk magáé vá tette. Csak a feladatok meg­valósításán keresztül tud érvény re jutni a Párt igazi szerepe. Baján a békebizottságok tag. aí feladatul tűzték maguk elé. íogy példamutatásukkal harcol aak a békéért. így szélesítik ki a békemozgalmat. A Bajai Gyapjúszövetgyárban az élenjáró dolgozókból kerültek ki a békebizottság tagjak A földmüvesszövetkezet, a Dél. óácsmegyei Népbolt békeblzott- ságaí Is jó munkájukkal járnak élen a békéért folyó harc kiszé­lesítésénél. Példájukat követték a többi békebizottságok nagy. része. Akadnak azonban hiányossá­gok is. így például a MAVATJT- aál. Itt a békebizottság tagjait csupán a párttagság soraiból választották. Az AVESZ-ngl, noha a békebizottság már meg alakult, még mindezideig nem sikerült a városi békebizottság­nak a tagok névsorát megkap­nia. Az Állami Áruháziján újjá kellett szervezni a békebizottsá. got. Itt az a hiba történt, hogy a békebizottság tagjaiként főleg olyanokat választottak, akik más jelentős funkciókat is bo. töltenek. Ez gátolta a békebl- zottság zökkenőmentes munká ;át, mert a tagok csak fétmun. iát végezhettek. A város békebizottságiai az üzemekben és a vállalatokná hetenként legalább egy alkalom­mal röpgyüléseket tartanak. Székén a röpgyüléseken a béke. bizottság tagjai minden egyes esetben rámutatnak, hogy a há­borús veszély elhárításának egyetlen útja az, ha minden be csületes magyar a béketáborba iömörül és napi munkájával annak erejét fokozza. Különö­sen kihangsúlyozzák azt, hogy a béke megvédése egyet jeleni, •lazánk megvédésével. Aki sze­reti hazáját, az hazaszeretetét jő termelőmunkájával, áldozat, vállalásával, fegyelmezett ál. .ampolgári magatartásával jut­tatja kifejezésre. Ezen a téren példamutató munkát végez a i'extll Nagykereskedelmi tv V bé- keblzottsága. Nemcsak a vállala­ton belül tart röpgyüléseket, de künn a városban a dolgozók számára is. A Délbácsmegye: Népbolt békebizottsága is je- lentös eredményt ért el agitáci óe munkájával a békeharc ki­szélesítésében. Bakó István középparaszt, mint a békekongresszus tagja például az őszi mélyszántás ági táciős munkáját a maga szemé lyes példamutatásával kötötte össze. Elsőnek végezte el az őszi mélyszántást, ami igen jé hatással volt dolgozó paraszt- társaira. Kelen Gyula, ugyan csak a Békékongresszus tagja, a békéért való agitációk során a bajai járás valamennyi közsé­gében minden alkalmat megra gad békegyülések tartására. Békebizottságaink jó mun­kájukkal azon vannak, hogy a lolgozók legszélesebb soraiban tudatosítsák, hogy a béke és a haza védelmét a tettek szerint télik meg. Beszédeikben, felszó lalásaikban ott élnek mindenkor Obrazcov elvtárs szaval: — „Aki ma nem harcol a békéért az vagy vak, vagy gyáva, vagy gazember.” Szabó János, Baja városi békebizottság titkára. \ askúton a dolgozó parasztság a termelőcsoportok eredmén rein meggyőződött arról, hogy a kisüzemi gazdálkodás nem más, mint egyhelyJben-topogás Kongresszusi 100 mázsás terménybead&si vállalásukat már négyszeresen túlteljesítették A termelőszövetkezeti mozgalom egyre növekszik egyre szé-esedik. Így van ez Vaskúlon js, aho, dolgozó parasztságunk legszéle- sebo sorajbán mély gyökerei vert aj a ludat és az a ieljsmerés, hogy életszínvonaluk további növeke­dését, teletne.kedésüket csakis a társasgazdálkodás tudja egyedül biztosítani. A község dotgozo kis- és körépp3rasztjai már telismer- té'í a nagyüzem} gazda.kodás sok-sok előnyét, a nyári és az őszi csoport látogatások ide jén. Most, hogy közelebbről megismerkedtek az egyes termelőcsoportok zár­számadásaival, a kifizetett munka­egységek nagyságával, ráeszmél­tek. hogy az egyéni gazdálkodás nem más, mint egyheiyben-löpogás, A kőzségoeu a dolgozó parasztság már}s szervezkedik, hogy négy újabb csoport megalakí­tásával, tovább szélesítse falun Is a szo­cializmus építését. Í J csoportok alakulnak Kát 1. típusú, egy II, típusú és egy 111. típusú termelöcsoport megalakításán fáradoznak. A szer­vezés munkálatai már elöreha.a- dottalk. A község délszláv anyanyelvű dolgozol is lelkes egyönte ü- séggel határozták el, hogy maguk is tagjaivá vá nak va­jamé. yik termelőcsoportnak. A kisparasztság mellett jelentős a száma azoknak a középparasz- tokoak I*. akik saját gyakorlati tapasztalataik alapján jöttek an­nak tudatára, hogy szétszórt kis- parcellákoo nem boldogulnak. Vaskútoa újabb termelőszövet­kezeti csoportok megalakításában jelentős segítséget nyújt a mi­nisztertanács most hozott hatá­rozata. A határozat szerint u kö zös gazdaságba oeadott tehenek és anyakocák ellenértékét a közös vagyon gyarapítására fordított oeriuk a hirdetőinket, hogy az uiságba <zént hirdetéseik el mindig a megjelenés e ott vált ii«p t*»P-ie ssiv»skeiien k te »dm. 15 százalék levonása után az ed­digi négy év helyett egy éven be­lül ki kell fizetni a tagoknak. Ez uiösili és szélositj a 111. típusú termelöcsoport megalakításának eddigi kereteit. Ifiágy a7. érdeklődés a középpurasztok részéről A községben egymást követik a dolgozó kis- és középparasziság megbeszélései. Ezeken a megba- szé.ések«n vj.ágitják meg a cso­portok mega lak. tásánek fontossá­gát és jelentőségét. Az I. típusú csoport megalakításába közel tiz középparaszt kapcsolódott be, akik azon vannak, hogy soraikat lovább szélesítsék. A község dolgozói kongresszusi felajánlásukban vállalták újabb termelőcsoportok megalakítását. Ezt most túlteljesíteni igye­keznek, hogy ezzel is bebizo- nyi.hassák, hogy itt, a halár közelségében tovább szélesítik békéért folyó harcukat, hogy méltó feleletet adhassanak a határon acsarkodó Tjto-banda Dérenceinek. Túltelj esikik termény begyűjtési Tálinlásukai A község dolgozói kongresszusi telajánlásukban azonban nemcsak azt vállalták, hogy újabb termelő csoportok mega.akitásával széle­sítik a nagyüzem^ gazdálkodást hanem azt is vállalták, hogy 100 máv sás-mozgalmat szerveznek, a terménybegyuj'.ós sikerének to­vábbi fokozására. A község dolgo­zói lelkes egyöntetűséggel jtt is azon voltak, hogy mozgalmuk túl­teljesítésével bizonyítsák be tu­datában vannak hazafias köteles­ségüknek. Az egyénileg dolgozó parasztok a termelőszövetkezetek­kel karöltve a 100 mázsas-mozgal- mat máris túlteljesítették és eddigi terménybeszolgáltatásuk elérte az 500 mázsát. A mozgalom kiszélesítésében és annak sikeres túlteljesítésében a anácstagok jártak elő' jó péídá val. Víg Gábor tanácstag á lőtt a 100 mázsás mozgalom teljesi'ié sének 'élére. Vinkó Lajos do.go ó kjsparaszi-tanácstag pedig, aki egymaga 1 mázsa, különböző, ter­ményt ajánlott fel, mutatott pél­dát a kötelességteljesitésben. Vaskúiom a dolgozót: megfogad­ták, eddig elért eredményeik to- vábbnöve.ésével, a szocializmus épílésének nagyobb lenöü.etével harcolnak a? 5 éves 1erv mező­gazdasági eredményeinek minél icljeseDb sikeréért. A szövetkezeti mozgatom továbbfejlesztése js ezt a célt szolgálja, mert tuda áb-,n vannak annak, hogy egyén} gazda­godásuk a dolgozó nép államának gazdagodását is jelenti. Békenagygyűlések a megyében Január 30 án (kedden) Február 4-én (vasárnap) Madaras, előadó: líj. Herczog Ferenc, Folsó'szentlván, előadó: Dr. dándoki Antal. Dunavecse, előadó: Bécsj-Sándor. Dúsítok, előadó: Horváth Jó zsef. liömpoe, előadó: Tóth József- Soltvadkert, előadó: Kapitány Ferencnó. Kelebia, előadó: Verdon József Kiskőrös, előadó: Kapitány; Ferenc. Kunszentmlklős, előadó: Szabó Gyula. Aki o megyei pártkonferencián résztvesz: „Életem első nagy kitüntetését a dolgozó nép hálája, szeretete és bizalma juttatta számomra“ — mondotta Rabata Teréz vaskúti tanítónő, a megyei konferencia küldötte Rsbata Teréz tanítónő Yuskú- ton. Az úgynevezett új iskolában t"“,ít. Tanácstag. De amire leg­büszkébb, az, hogy a bajai járási konferencia a megyei küldőitek sorába választotta. Számára a megtiszteltetésen kívül kitüntetést is jeleni ez a választás. .Szerényen igyekszik palástolni eddigi munkásságának eredményeit, molyek a választás sói áa nyertek megbecsülést. — Ötvenhárom gyereket taní­tok. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy pedagógiai mun­kámmal belő.ük a szocialista em­bertípus egy-egy harcosát nevel­jem. Aztán ráterelődik a sző fontos megbízatására. Hogyan fog an­nak eleget tenni? Hogyan fogja megbízatását a dolgozó nép ér­dekében teljesíteni a megyei kül­dött-konferencián? — Három jő szempontot jogok képviselni — mondja Robafa Te­réz. — Az első: az iskolában a békeharc tokozása, a fegyelem megszilárdítása, a tanulmányi eredmények növelése. Hogy sike­resen megvédhessük békénket, olyan embertípust kell nevelnünk, akik tudatában vannak. mit vár tőlük szocializmust építő hazánk. A másik fő szempont, amely a békeharc további, fokozását szük­ségessé teszi, az. hogy itt van pár kilométerre tőlünk a határ. Tito áruló bandája gyűlölettel szemléli eredményeinket, elért sikereinket Ugrásra készen áll, hogy mindent 'eromboljon, hogy a dolgozó pépet újra rabbitlncsbe verje és kiszol- /állassa a: imperialisták érdekei- nekr. ilfffcn ..értelemben . kívánok felszólalni a megyei küldötted- asztó konferencián• El akarom mondani, hogy mi itt az iskolá­ban elszánt harcosai vagyunk bé­kénknek. Minf tanácstag is azon vagyok, hogy a dolgozó nép érde­keit szolgáljam. Felemelkedését, boldogabb és szebb életét. — Végtelen kitüntetés számom­ra, hogy mint fiatal tanítónő, a dolgozó nép bizalmából olt lehetek a megyei küldött-konferencián, A magam munkájával is építője le­hetek elkövetkezendő eredmé­nyeinknek. El jogom mondani, hogy a dolgozó parasztok., pdrtber liek és pdrtonkivüliek szorosan felzárkózva a Fárt mögé. lelkesen követik a Fórt útmutatását. Tud­ják, hogy minden intézkedés az ö érdekeiket szolgálja, további felemelkedésüket biztosítja. — El akarom még azt is mon­dani a küldött-konferenciáns, mint épül falun is a szocializmus. Az elmúlt évek hitctienkedöi mint győződtek meg saját tapasztala taik nyomán az egyetlen és jár ható útról, g társas gazdálkodás­ról. Az eredmények mellett, me­lyek dolgozó népünk további jel- emelkedését lógják biztosítani, azonban egyes hibákra is rá kí­vánok majd mutatni. Iskolám egyes hiányosságaira is. Ezek ki­küszöbölése jelentős eredménye volna további munkánk sikerémt Ut csupán arra kívánok rámu­tatni, hogy az iskola tavaly épüli, folyosóin mindenütt ég a. villany Csupán a tantermekben nem. A téli napok délutáni oktatásai nagyiban akadályozza a. sötétség korai beállta, Tár méter villany- vezeték beépítéséről volna, csu­pán szó. Habata Teréz elgondolkodik Aztán mosolyog. Mosolya dögül szerte árad ’'"'dog öröme, hogy élete első nagy kitüntetését » dolgozó nép hálája, szeretete és bizalma juttatta számára. Kereskedelmi egyezmény a Kínai Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság között Pöktogbea hétfőn kereskedelmj agyezmcnyi Jrtak alá a Kínai Nép- köztársaság és a Magyar Nép- köztársaság között. Az egyezmény értelmében : Kína nyersanyagokat és holyj termékekéi, Magyator- szág viszont. ipari nyersany.gokat és ;gépi • felszerelést szá.iit, ■Az egyezményt a. Kínai Nép­ttö; társaság részér©! Jao Ji Ljn •kereskedelnu miniszterhelyettes, a Magyar Népköztársaság részéről pedig Safrankó Emánuel, nagy­követ írta alá. Az aláírási ünnepségen részt vett Vu Siu Csuan külügymiaisz- terhelyettes, Sa Csian Lj kereske­delmi miniszterhelyettes és a..ma­gyar Ikereskedelmj kütdötlség-tttg­ia‘- , . . ’> \

Next

/
Thumbnails
Contents