Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. december (5. évfolyam, 198-222. szám)

1950-12-10 / 206. szám

S ]p <0 ]R T Mi lesz vasárnap ? Labdarúgás NB. II. KSzTE—Ceglédi VSK, délután fél kettőkor. Kecskemét. A barát­ságos találkozó előreláthatólag kemény küzdelmet hoz. A hazai csapat a sportszerűtlenséget d kell, hogy hagyja, mert minden csapatnak el megy a kedve a kecs­keméti mérkőzéstől. Továbbá a közönségnek js fegyelmeznie kell magát mindenféle botránytól. Le­het, sőt kell is a csapatunkat lel­kesíteni, hajrázni, de ne fajuljon odáig, hogy játékvezető- és játé. Ivoßverds legyen belőle. Elég nagy példa volt előttünk az utolsó baj­noki összecsapás. Láthattuk, hogy a közönség sportszerűtlen viselke. dése miatt veszítettük el a Ceg­lédi SzSE elleni mérkőzést. Re­méljük ezekulán, ha kemény is, de színvonalas mérkőzést látunk. NB. III. bajnoki. Se. CDOSz—Bácsalmási SzSE. A BSzSE Szegeden játssza utolsó bajnoki mérkőzését, délelőtt 11 órakor Grulich játékvezetésével. A vendégcsapat játékszínvonala az utóbbi jdőben felfelé ívelt és így győzelmet várunk, tőle az EDOSz elleni mérkőzésen­JSzSE—Szőregi Rákóczi DISz. Jánoshalma, tél 2 órakor. Játék­vezető: Soós. A táblázatot nézzük és látjuk, bogy a két utolsó csapat áll egymással szemben és dönte­nek, hogy -melyik marad a ^se­reghajtó’'. I. osztály. ÉDOSz-Platter — Mezőbe gyesi Cukor. Kecskemét, délelőtt fél 10 órakor. Az EDOSz döntő mérkőzé­sét játssza, ha ezen a találkozón megszerzi a két pontot, akkor ax I. osztály bajnoka lesz. Ha végig nézzük az idei szereplését, láthat­juk, hogy kitűnő eredményeket ért el. Ha a Csapat tartja ezt a formáját, akkor sikerül a Cukortól a két pontot itthonfogni. KSzTE II.—Mindszent 12-kor a városi pályán. A KSzTE-től győ­zelmet várunk. Asztalitenisz; Harc az NB. Il-árt. A megyei asztalitenisz I. osztály férfi és női bajnokai oeztályzót játszanak Kecskeméten délelőtt 9 órakor a törvényszék nagytermé­ben. Kiskunfélegyházi Közalkalma­zottak—Baja] KPDSzSE. Kecskeméti Pedagógus Szak- szervezet— Érsekcsanádi DISz (női) % SAKK % A Bástyavégjáték titkai Mai rovatunkban az utolsó évek egyik legjobb végjátékát mutatjuk be. Megfejtése ke­mény dió s ezért több hét időt adunk a végjáték tanulmányo­zására. Minden megfejtőt jutal­mazunk. Megfejtéseket év vé­géig elfogadunk. A végjáték szerzője dr. Krae. mer, követelménye: világos in­dul és nyer. Amint ismeretes, a legtöbb fi­nomságot és váratlan fordulatot bástyavégjátékokban találunk. Rubinstein merült el legmélyeb­ben a bástyavégjátékok titkai­ban, de talán Rubinstein leg­szebb bástyavégjátékai tó elma­radnak a fenti tanulmány meg­lepő fordulatai mögött. Remél­jük, hogy fejtőink nem riadnak vissza a nehéz feladattél. Szicilai védelem A Szovjetunió XVIII. bajnoksága Boleszlavszkij Aronin 1. e4, c5 2. Hf3, d6 3 Fböt, Hc6 4. 0—0, Fg4 5. c3, Hf6 6. Bel, aß (iVb6!) 7. Fc6:f, be: 8. h3, Fh5 9. d3, e6 10 Hbd2, Hd7 11. Va4, Vb6 12. Hh2, Fe7 13. Hc4, Vb5 14. Vc2, d5 15. He3, c4 16. de:, de: 17. g4, Fg6 18. Hf3, h5 19. Hd4, Vb7 20 Hc4:, hg: 21. hg:, c5! 22. Hb3, Vc7, 23. f4, Bh4 24. Vg2, Hf6 25. He5, 0—0—0 26. g5, Fd6! 27. gf:, Fe5: 28. fe:, Ve5: 29. Hd2, Fh5 30. Hc4, Vc7 31. fg: Bg4: 32. Vg4:, Fg4: 33. e5, f5 34. Fg5 Vg7: 35. Hb6f, Kc7 36. Fd8:f, Kd8: 37. Kf2, Vg5 38. Ka8, Vf4f — világos feladta. Rövid hírek a sakkvilágból A Szovjetunió sakkszervezeté­nek vezetősége most készíti elő a jövő év egyik legérdekesebb sakkeseményét: Moszkva, Le. ningrád, Budapest és Prága leg­jobb sakkozóinak találkozását. Ez a csapatmérkőzés mestere­inktől alapos felkészülést köve­tel. — A jövő év hazai Pro­gramm jában szerepel a Charou- sek-emlékverseny megrendezése. — A Szovjetunió XVXTI. bajnok­ságában a 15. forduló után Ke. rész tört élre. — Dec. 18-án ad­ja át a budapesti alszövetség az idei csapatbajnokságok dijait. — Gépíróverseny lesz 10-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a köz- gazdasági íiúgimnázium gépíró­termében. Az irodai és hivatali dolgozók versenykövetelménye nyomta'.ott szöveg másolása 15 percig. A versenyre minden ver­senyző elhozhatja saját gépét. Gvíí jtsön VIGASZDÍJ SOROZATOT! Vigaszdíjb an ezideig a legmagasabb összeget a december havi sorozatokra fizették 1948. december hóban Ft 5400.— 1949. december hóban Ft 2150.— jutott egy sorozatra Kecskeméti mozik VÁROSI MOZI. Dec. 7—13-ig. Sztálin-dijas film! Erdei törté­net. Csodálatos színes szovjet film. — Szovjet és Magyar Hír. adó. Előadáskezdet: fél 6 és fél 8, iinnepuap fél 4 órakor tó. A KRAD MOZI. Dec. 7—10-ig: Legény a talpán. Dec. 10-én, vasárnap d. e. fél 11 órakor matiné: — A nagy mérkőzés. Dec. 11—13. Hétfőtől szerdáig: Égi szekér. Vidám történet. Előadások: 6, 8 és ünnepnap 4 órakor is. Hajai mozik URANiA. December 8—13-ig: Kél pajtás. Előadáskezdet: fél 6, léi 8, vasárnap fél 4, fél 6, fél 8. KÖZPONTI. Decemoer 7—12-ig: Semmelweis. Előadáskezdet: 6. 8i vasárnap 4, 6 és 8 órakor. Városi-pálya Vasárnap délelőtt fél 10 órakor Mezőhegyesi Cukor— ÉDOSz-Platter bajnoki. 5940 ELADÓ kimondott egyesben járó erős ló. Kecskemét, Belsőnyír 115. Gere István. 5898 EGY mély, fehér gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Bem-utca 15. szám. 5884 ELADÓ egy könnyű, széles és KecskeméU KI skeresked elmi Vállalat boltjai a város minden részében § dús raktárral állanak a dolgozók rendelkezésére! Bácsktskunmegyei WÉPÜJSAQ politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: NÉMETI JÓZSEF: Szerkesztőség: Kecskemét, Sző chenyi-tér 1. Telefon: 26—19. és 25—22. sz. — Klskunf élegy háza : Pázmáuy-utca 8. szám. — Baja: Bartók Eéla-utca 8. Telefon: 143 Főkiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság-tér 1-« Telefon: 22-09. Kecskeméti Nyomda Felelős vezető: Faragó Imre féderes hajtókocsi, új és hasz­nált kerekek, fekete télikabát, vaskályhák, villanymotor, gya- lupad. Kecskemét, Yízkeletby-u. I9. szám- 5957 ViwBhrVESROiT* KidLuto* Ideológiai, szépirodalmi, tudományos, ifjúsági, ismeretterjesztő és szakköuyveket vásároljon a KÖNYVESBOLT 1 Kiskereskedelmi Vállalat., Baja, Eötvös-u. 2. Kalocsa, Szent István-út 31. Kecskemét, Nagykőrösi-utea 7. Kiskőrös, Fó'-tőr 6. Kiskunfélegyháza, Petőfl-tér Kiskunhalas, Lentn-tór 6, szám alatti könyvesboltjaiban Kishírek és apróhirdetések — Az Élelmezési Ipari Dolgo­zók Szakszervezetének kecskemé­ti helyi csoportja felkéri a tag- társakat hogy folyó hó 10-én, vasárnap délelőtt 8—12-ig tag- könyvükkel együtt táját érde­kűiében feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Felkéri továbbá, a Sütő Kisiparban dolgozó tag- társaidat, hogy a fent jelzett na-' pon 11 órára fontos megbeszé­lésre saját érdekükben megjelen­ni szíveskedjenek. — FELHÍVJUK a vendéglátó, ipari dolgozók figyelmét, hogy ezévi tagdíjaikat e hó 15-ig okvet­lenül rendezzék, mert a fen* li idő­pont után befizetéseiket az évvégi elszámolás miatt már nem fogad­hatjuk el. yezetőség. 5947 — NEHÉZi az ujtag oivasasa Messzire kell tartani? Nem iá. befűzni a tűbe? Biztos jele an- nak, hogy már szemüveg szük­séges. Egy szemüveg Márkus tát. szerésztől, — utána könnyen lát ír, olvas és kézimunkázik. Kecs kémét, Széchenyi-tér 285 — A Kecskeméti Sertéshizla­lók Gőzmalma Rt. vezetősége közli, hogy a Könnyűipari Mi­nisztérium a folyó évi novem­ber 11-én kelt 3656-T-1950. sz. határozatával az 1950. évi 32. tvr. 16. szakasza alapján a vál­lalat elnevezését: Kecskeméti Villanymalom-ra módosította. 301 OTI szemüveg-vényét beváltja: OFOTÉKT, Optikai, Finommecha­nikai és Fotócikkeket Értékesítő Vállalat. — Kecskemét, Szabad- ság-tér 1. szám. 288 — HIRDETMÉNY. Hivatkozás­sal a 23-542/1895. évi B. M. s<z. rendeletére, a Kecskeméti Állami Erdőgazdaság bejelenti, hogy a rendőrség Kecskeméti Városi és Járási Kapitánysága által kapott 181/13—1950. számú véghatároizat alapján az állami vadrezervátumok területén a dúvadmérgezést 1950. évi december hó 15-től 1951. évi március hó 15. közötti időben vég­zi foszforszörp és sztrichin elne­vezésű mérgekkel. Az államj vad­rezervátumok területe: Nyárlörinc, Szikra, Alpári-sziget, Nagyrét, Alsósztkirály, Urrét, Kisfái, Nagy­nyír, Kisnyír, Kerekegyháza, Tal- fája, K-nyír, B-nyír, Mária-hegy. Kláber-telep, Méntelek, Bugacmo- nostor, Nagy-Bugac, Kis-Bugac te­rületek. Kecskemét, 1950 decem­ber hó 6. Kecskeméti Állami Erdő- gazdaság. 5926 BÚTOROZOTT szobába fiatal lakőtársnöt keresek. Kecskemét, Munkácsy-utca 18., kaputól első ajtó. 5960 12 SZEMÉLYES ebédlőasztal és egy szekrény eladó. Kecskemét, Gyenes-tér 4a. Anibolás, felmosónak, kapható kg-ként 11 forintos árban Schwarc Imre és Jenő-cégnél, Kecskemét, Két- templomköz. 5928 CSEPEL 100-as, kifogástalan állapotban eladó. Barna szabó­mester, Kecskemét, Gáspár A.- utca 6. 303 JÓKARBAN lévő barmóniumoit korcsok megvételre. Cím: Állami Alt Iskola, Lakitelek. 5954 ELADÓ nagyméretű keményfa- asztal és egy ágy sodronnyal. Kecskemét, Vörösmarty-utca 12. szám. 5955 VASKÁLYHA csövekkel, egy darab kétajtós, barnára festett szekrény és ágy, összecsukható iüatracos vaságy eladók. Kecs­kemét. CsoDgrádi-utca 35. 0900 ELADÓ 3-50-es DKW motor. Ér­deklődni Kecskemét, Losonczi-u. 9. szám. 0958 Jó állapotban lévő sezlon ol­csón eladó- Kecskemét, Szegedi Lajos-utca (Forrás-utca 24.) sz. alatt. 5959 T0ZIFAVÁGÁST vállalok' géppel. Kecskemét, Kupa-u. 3. Szabó- 5897 Arató József szabóságát Katona József utca 3. szám alá helyezte át. 5759 ELADÓ ruhaszekrény, kmyvsieK- réuy, konyhabútor, asztalok, szé­kek. Kecskemét, Szarvas-u, t/a. 5916 KERESEK december 15-ri egy ügyes mindenes tanyai lányt. Je­lentkezni; Kecskemét, Szt. István- város 4/a. 5912 NAGYMÉRETŰ burkolatos kályha eladó, jó állapotban levő ’ö má­zsát bíró széleskocsj 15 mázsd bíróért elcserélhető. Kecskemét, II. kér- Kupa-utca 19. 5911 ELADÓ modern dió- és topolya, halászó ba. veszek bútorokat, szőnyegeket, porcellánokat, — Kecskemét, Rákóczi-út 38. 5930 ELADÓ egy szép divatos női ka- bátprétn. Megtekinthető- Szabó Já­nos fodrásznál, Kecskemét, Sza­badság-tér 4. 5906 GYERMEKSZERETö mindenest felveszek. Kecskemét, Margjt.utca, 4. sz. 5937 8 KM-re, Szőke-tanyában 2 öl to­rok eladó. Értekezni: Kecskemét Sárkány-utca 6. 595(1 FÉRFI télikabát eladó. Kecskémé1, Füzes-utca 15. 5951 FEKETE pianinó kifogástalan ál­lapotban eladó. Kecskemét, Csányf- utca 3. Buziakai. ' 595? VILLATELEK eladó Szécheuyi-krt. mellett. Gím a kecskeméti kiadó­ban. 5946 3-j-l-es RÁDIÓ eladó. Kecske­mét, Öz-utca 13. 594S KETTŐ szoba hallos lakásomat Kecskeméten a központban elcse­rélném budapesti hasonlóért. Cí­met a kecskeméti kiadóba kérek leadni. 5946 ELADÓ Bercsényi-utca 15. számú 200 négyszögöles telek, egy kony­habútor, egy mángorló gép, egy, puhafa hálószoífe sodronnyal. Ér­deklődni bármikor. Kecskemét, Bercsényi-utca 13 sz. 5945 VENNÉK kisebb háza4, lehet fél­portás is. Cím a kecskeméti kia­dóban. 594<A JÓ állapotban lévő használt írógé­pet veszünk,. Honvédtéri iskola igazgatósága. Kecskemét, Szabad* ság-tér 7. 5943 BEJARÓLANYT vagy állandót al­kalmazok. Kecskemét, Széchauvi- körút 6. 5943 2—3—4 ÉVES eísőrendü szüvafái» több fajtában eladók. Érdeklődni lehet; Kecskemét, Hunyadi-váró* 29. sz. alatt. 5935 JOMARKAJU táska-írógépet é* rádiót veszek. Kecskemét, Kasra p- utca 9. sz. 5934 ELADÓ fehér zománcozott, vas-* gyűrűs kályha. Kecskemét, Csőn-* grádi-út 12. 5931 VACSI-HEGY 62.' ízárniTház~d- adó. Értekezni lehet; Pólyák Fe­renc, Kecskemét, 5933 GYÜMÖLCSFÁT olcsót és szépet kaphat Kecske­mét, Szultán-utca 4. sz. alatt. 5894 ELADÓ ház cserelakással, íela beköltözhető, 14-000-érh Kecske, met, Szélmalom-utca 17. 300 ELADÓ pcrzsalábbunda, nagymé­retű előszoba szekrény. Kecske­mét, Cédulaház-utoa 6. 5939 JOKARBAN levő írógépet kzrea megvételre a Kccrkcn-jlj Szikvíz. üzem. Sárkány u. 10. 5Plj SERTÉSVAGAST olcsón és jól vállalok. Bereute József hentes, Kecskemét, Sarkantyú-utca 21. (Füszertizlet.) 5876

Next

/
Thumbnails
Contents