Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. december (5. évfolyam, 198-222. szám)

1950-12-30 / 221. szám

A népnevelői munka hiánya okozta, hogy’ Lajosmizse a begyűjtés terén a kecskeméti járás legelmaradottabb községe X megyei pártbizottság felhí­vása utáií újabb lendülettel in­dult meg megyeszerte a begyúj­tás. Oti, abol a helyi pártszer­vezet irányítása és vezetése mel­leit jó volt a felvilágosító mun­ka. szép eredményeket tudtak feimuiatnh Lajosmizsén a pártszervezet nem vette komolyan a begyűj­tés kérdését, nem mozgósította a népnevelőket úgy, ahogy kel­lett volna, nem vette fej a kap­csolatot u tömegszervezetekkel. Természetesen, a felvilágosító munka hiányában a község dol­gozó parasztsága a reakció be­folyása alá került- Ez eredmé­nyezte azt. hogy Lajosmlzse a begyűjtés te­rén járási viszonylatban az utolsó helyre került, A kecskeméti járási tanács me­zőgazdasági osztályáról Kun Aladárt küldték ki a községbe, hogy az elmaradás okát kiku­tassa és igyekezzék odahatni, hogy a lemaradást behozzák. A lemaradás behozásának ér­dekében csak a községi tanács tett valamit. Mozgósítottak 70 népnevelőt és a községet 21 kör­zetre osztották fel. A népneve­lők azonban nem érezték át a begyűjtés fontosságát és bár megkapták a beosztásukat, csak ímmel-dmmal végeztek felvilágo­sító munkát, vagy pedig cl sem mentek abba a körzetbe, ahová beosztották őket. Természetesen nem is volt eredmény. A községi tanács többször igyekezett azután a népnevelőket mégegyszer ösz- szehivnl, azonban a népnevelők nem jöttek össze. Arra hivat­koztak, hogy esik az eső, nagy a sár, atb. Az eredmények megjavítása érdekében — népnevelők hiányá­ban — a tanácselnök és a ta­nácstitkár személyes agitáciőval igyekezett meggyőzni a hátralé­kos dolgozó parasztokat. Kom­ment Ferenc, MDP-aktívá, Pás­ka Imréné és a Növénytermelte- tő Vállalat kiküldött dolgozói is derekasan kivették részüket a felvilágosító munkából. Meg is 'olt az eredménye. Kenyérgabo­nából 142 mázsa, kukoricából 44 mázsa, burgonyából 6 mázsa gyűlt össze. Ezek a mennyiségek a hátralékokból és a felajánlá­sokból adódtak össze, de még nem folytak be teljesen. Min­deneseire, más képet mutatott volna a község begyűjtési ered­ménye, ha a pártszervezet irá­nyítása melleit a többi tömeg­szervezetek is szívügyüknek te­kintetlék volna ezt a kérdést. A pártszervezet ellenőrzésének hiánya okozza azt.'hogy az el­lenség szabadon dolgozik Lajos- mizsén. A kuhikok nemcsak, hogy a dolgozó parasztokat Igye­keztek lebeszélni a beadási kötelezettségük teljesítésé­ről, hanem ők maguk is élen járnak a beadás szabo- tálásáhan. A község kulák plébánosa azt mondta, hogy beteg és különben sem ér rá, sok elfoglaltsága mi­att a beszolgáltatás! kötelezett; «éjjenek eleget tenni. A többi kulák pedig egyenesen nyíltan hlresateli, hogy eldugta a gabo­nát. íme; ezt eredményezte az- hogy hiányzik a pártszervezet ellenőrző és irányító szerepe Lajosmizsén. A hibák kiküszöbölése érdeké­ben a lajosmizsei pártszervezet igyekezzék megjavítani szerve­zeti munkáját és vegye fel a szoros kapcsolatot a tömegszer­vezetekkel; csak ilyen módon tudja betölteni azt a szerepel amire hivatva van és csak uy; épülhet Lajosmizsén is a szocia lizmus A bácsalmási gépállomás jelenti... A lehullott hó fehér takaróba burkolta a végeláthatatlan tájat. A bácsalmási gépállomás is a tél köntösében pompázik. Az erőgépek nagy része már a gép­színekben pihen. A gépállomás dolgozói büszkeséggel beszélnek az elvégzett munka teljesítmé­nyeiről. Amit vállaltak, teljesí­tették. A gépállomás decem­ber 21-re, Sztálin elvtárs 71. születésnapjára, befejezte -a mélyszántás munkálatait. A~ gépállomás 21 erőgépe munkaversennyel harcolt a győ­zelemért. A traktorosok öt brigádban, tervszerű és gondo­san előkészített munkabeosztás útján végezték körzetükben a munkát. Egy brigád a kunbajai határban, egy brigád a tataha­zai és mátételkei határban és három brigád Bácsalmáson vé­gezte a mélyszántást. A brigádok között folyó ver­seny élén a Sztahánov- brigád, Vékony Imre brigád­ja haladt, átlagos 115 szá­zalékos teljesítéssel. A brigád tagjai o gymással versenyben a minél maga­sabb teljesítésben és minő­ségi munkára törekedtek. A brigádon belül így érte el aztán Kiss István traktoros eredményeinek 115 százalékra való fokozását, Németh József a 110 százalékot, Neszvecskó István pedig a 102 százalékot. A győztes Sztahánov-brigád példáját követték a gépállomás többi brigádjai Is. Az Előre-, a Roham-, a Kossuth- és a Béke- ifi-brigád. A Béke-ifi-brigádban Elmer János 119 és Szabonya Lajos 118 százalékos teljesítései lendítették előre a brigád ered­ményeit. Az Elöre-brtgádban pe­dig Juhász János 119 százalékos, a Roham-brigádban Csorba Já­nos llt> százalékos teljesítései nagyban elősegítették a brigá­Két Koreában lévő amerikai tudósítót eltiltottak munkájuk folytatásától Szombaton a 8. amerikai had­sereg parancsnoksága megtiltotta Peter Webbnek, az United Présé tudósítójának és Kenn Kantor­nak, az NBO amerikai rádiőtár- saság tudósítójának, hogy to­vábbra Is tudósítsanak a koreai hadszíntérről, Mindk&ttőnek az a ..bűna ‘, hogy Walkérnék, 3 S. amerikai hadsereg parancsnoki- nak balá’áről szóló jelentést a he­lyi amerikai parancsnokság meg­kérdezése nélkül továbbították. dók versenyszellemének kiszéle­sítését. A gépállomás dolgozói nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a téli oktatásba. Két alapfokú politikai iskolán vesznek részt, míg szakmai továbbképzésüket három szak tanfolyamon fejlesz­tik és gyarapítják tovább. Az első szakmai tanfolyamon a traktorvezetők és segéd vezetők továbbképzése folyik. A máso­dik szaktanfolyam a gépállomá­son kívülállók oktatását végzi, hogy a gépállomás utánpótlását biztosíthassa. A harmadik szak­tanfolyam a munkagépkezelők továbbképzését tűzte ki cél­jául. A bácsalmási gépállomás dol­gozói üzemi értekezletükön megfogadták, hogy a tél folya­mán valamennyi erőgépük és munkagépük kijavítását elvég­zik. A dolgozók lelkesedéssel vállalták a javítási munkála­toknak 1951 február 25-ére való teljesítését. Ugyancsak vállalták erre a napra a gépállomás 11 cséplőgépének rendbe­hozatalát és kijavítását is. A dolgozók ezzel azt a célt kívánják szolgálni, hogy a mun­kateljesítések Időpontjaiban va­lamennyi gépeikkel ott adhas­sanak a munka minél gyorsaik és jobb teljesítésében, hogy ezze, is segítsék dolgozó népünket eredményeik továbbnövelesében. Az elmúlt évben a cséplőgépek kijavítása a gépállomás terv­szerű munkabeosztásában a má­jus havi tervteljesítések sorában szerepelt, A dolgozók most vál­lalták, hogy az eddigi májusi cséplőgépjavítást is február 25-ére befejezik, hogy ezzel is gyorsítsák és siettessék egyre növekvő teljesítésben ered­ményeiket. IFJÚ MARKÓ MÁRTON KOZEPPARASZT A MÜNKA HŐSE így állt röviden az újságban: a Magyar Népköztársaság ülnöki Tanácsa december 21-én, a nagy Sztálin születésnapján a mezőgazdasági termelésben jó eredményeket elért egyénileg gazdál­kodó dolgozó parasztok közül Munkaérdemrenddel tüntette ki ifj- Markó Márton tataházi 11 holdas egyénileg dolgozó parasztot, mert búzából 13 mázsa, árpából 15 mázsa termésátlagot ért °1‘ Tataházán nagy az öröm. A község valamennyi dolgozója úgy érzi, hogy ifj. Markó Márton megérdemelt kitüntetésén keresztül valamennyinket újabb megbecsülés .érte Tataházán, a mintaközség­ben ifj. Markó Mártonnal nyolcra emelkedett a kitüntetettek száma. Qömöri György, Juhász Péter, özv. Fábián Jánosné, Magyar Antal, Kovács Pál, llvsa Veronika, mintagazdák• Oláh Margit, a Petőfi- termclőcsoport tagja a jól végzett munka, jutalmául, tagja volt a Szovjetunióban járt parasztküldöttségnek. Ifj. Marl;ó Marion mellén most büszkén csillog a Munkaérdemrend. Takaros, tiszta a ház, amelyben ifj. Markó Márton család­jával lakik. Felesége nagyban tisztogatja- az ünneplő szobát, hogyha majd férje hazajön, az otthoniaknak legyen h.ol felkeresni. Mert mér nagyban folyik a készülődés a községben ijj. Markó Márton üdvözlésére. Felesége büszkeségtől ragyogó szemmel beszél arról, hogyan érték el eredményeiket — Lelkiismeretesen és becsületesen dolgoztunk. Minden munkát időben és pontosan elvégeztünk. Ifi. Markó Mártonnak a holdankénti IS mázsa búza és lő mázsa árpa mellett 21 mdzSg volt egy holdon a kukoricatermése is. Mindig arra törekedett, hogy a minisztertanács határozatainak ■ pontos betartásával példát mutasson a községben Még 19-í6-ban, amikor a kulákok és a klerikális realcció összefogásából a községet a félrevezető hazugságok egész áradata öntötte cl-, felismerte az egyetlen helyes utat, amelyen haladnia kell. Azt mondotta: Ahogyan a kom­munisták két kezük munkájával üzembehelyezték a gyárakat és a termálég állandó fokozásával építik an országot, úgy kell nekünk, dolgozó parasztoknak is dolgozni, termelni és a munkásosztály pél­dáját követni. — Példáját sokan követték, akije felismert-ék, hogy miért akarja megbontani toraikat as ellenség. Ebből a felismerésből Tudomány a nép szolgálatában A Szovjetunióban a tudomány valóban a nép szolgálatában áll és a tudósok munkáikkal elősegítik a kommimlziwns építkeis­seinek nagy munkáját. — Képünkön: topbgrafusok méréseket végeznek a kahovkai vízierőmű építkezésének színhelyén. Otletnapot tartott a kecskeméti közkórház újítóbizottsága A nagy érdeklődéssel várt újító napot a kórház különösen szépen dekorált kultúrtermében tartották meg. Az újítóbizottság elnökének bevezető szavai után az újitófele- lős egyenként felolvasta ai ötlet- napra írásban befutott ötleteket. A be fűlött számos ötlet közül ki­emelendő Kun Lajos ötlete-. ^Desz­tillált víz készítésének észszerű, sitése a kecskeméti kÖzkórházbati,‘, Hacker Ferencné ötlete: ,,Törötl végtagok rögzítése aluminjumdrót vagy bádogból készült sínnel" és ,,Olcsó, fehér tus előállítása Ront. gen-felvélelek signálására’*. Az úfltóDjzoltság az ötleteknek a felsőbb fórum elé való terjesz­tését határozta el, hogy se újítá­sokat az ország többi kórházaiban is bevezessék. A kórház néhány orvosa által benyújtott ötleteknek a megyei újítóbizottság olé terjesztését ja­vasod tekintve, hogy ezen öt­leteknek a felülbírálása, azok tér. mészeténél fogva, meghaladja a kórházi újítóoizottság hatáskörét. Ezen újításoknak a felterjesztésé­vel Turtsányj dr. újítási felelőst bízta meg a bizottság. Fenti ötleteket és ezeken kívül beadott több ötletet <t bizottság kisebb-nagyobö összegek jurtáié- sával jutalmazta. Az egyes újításokkal kapcsolat­ban felmerült élénk vita a dolgo­zók nagy érdeklődését bizonyítja és arra enged következtetői, hogy a jövőben megtartandó újító-na. pokon hasonlóan ttok ötlet fog befutnj. fakadt a lelkes munka, amely azután meghozta az egész község szá­mára az elismerő kitüntetésti Tataháza mintaközség lett, A hős stégben mindenütt szeretettel beszélnek ifj. Markó Mártonról. Nem vonja ki mayát semmiféle munka elől. Mint nép­nevelő nemcsak az egyéni meggyőzés fegyverével harcol, de példa- adásával mutat irányt dolgozó társainak. Szerény ember, munkájá­nak eredményeivel soha nem hivalkodott, mindig azt nézte, hogy a közösség eredményeit mint tudja a maga munkájával növelni és előbbrevinni. Azt mondja a felesége: — Már beszélgettünk róla, hogy belépünk a terme,őcsoportba. A Dózsa-csoportba megyünk. Ha munkánk most ilyen kitüntető elismerést kapott, tudjuk, hogy a termelőcsoportban még több eredményünk lesz. Boldog ti nagymama is, aki szintén büszkén várja haza a fiái. Eszébe jut sok minden a múltból. Amikor a dolgozó paraszt nem volt miisra jó, mint hogy az érseki uradalom földjén, a nagybir­tokosok többezer holdján senyvedjen és két kezével kaparja az uraknak a- százasokat. Akkor a munka megbecsülése helyett csak hajsza és lenézés jutott. — örülök, hogy megérhet­tem öreg napjaimra ezt az áj világot, amelyben a dolgozó ember munkáját, ennyire elismerik. Iff. Markó Márton a felszabadulás előtt kénytelen volt a kuld- kokuak is dolgozni, hogy a súlyos terheket, amelyek kis földjére ne­hezedtek, ki tudja fizetni. Mindig attól rettegett, hogy adótartozás, vagy egyéb miatt megperdül a dob háza udvarán. Pedig, amint a felesége mondja: — Akkor többet dolgoztunk, mint ma. De több volt az adó, több volf a teher is, mert akkor a parasztem­bert nem engedték lábra állni. Ifj. Markó Márton ma a Munkaérdemrend kitüntetettje. Tudja, hogy van már értei me annak, hogy a munkát ne csak szeresse, de azt példamutatóan fokozza, /is ablakokban, tornácokban és kapualjakban « szomszé­dok kíváncsiskodó tekintete jelenik meg, ha egy kocsi zörög az úton- If j. Markó Mártont várják. Elsőnek akarják üdvözölni, kezetszorítani vele, és elmondani neki: — Márton, ezt jól csináltad, mindnyájunk­nak téged keli követni, hogy méltóak legyünk h-ozzdd. — Mert máris nagy a fogadkozás a- községben, hogy jövőre még több munká­val növelik az eredményeket. Tataházán a dolgozó parasztok a ta­nácsháza homlokzatára szoktok mutatni. mikor azt mondják-: — Es a felírás, hogy „Mlntaközség'' köteles bennünket arra, hogy erősítsük a béketábort, népgazdaságunkat, és mindig fokozzuk mez6gaz§asd- gutűc eredményeit. így várják Tataházán ifj. Marké Mártont-, a munka- höcef, aki úfabb megbecsülést, újabb hírnevet szerveit a közsógndk,

Next

/
Thumbnails
Contents