Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. október (5. évfolyam, 148-173. szám)

1950-10-18 / 162. szám

Megvédj ük a kékét, népünk szabadságát, hazánk függetlenségét s JP O Ä .T Fejezzük be 100 százalékosan az MHK- próbákat a.tanácsváiasztások napjáig Nap-nap után közelebb érünk Október 22-éhez, a tanácsválasztá- #ok történelmi jelentőségű dátu­mához. A tanácsválasztások si- keréért minden öntudatos dolgozó tevékenyen veszi ki részét. Foko­zott munkával, példamutatással, az élenjárók követésével bizonyítják be dolgozóink, hogy készek har­colni a még jobb jövőért, 5 éves tervünkért, a Népfront győzel­méért A sportolók sportvonatkozásban ezt a felajánlást tették, hogy csat­lakoznak a Győri Vagongyár és a Berzsenyj gimnázium felhívásá­hoz és a tanácsválasztások tisz­teletére október 22-ig befe. jezik az MHK második idősza­kának próbáit. Sok üzem és szer­vezet máris 100 százalékos lett. A Platter, a Kiskunfélegyházi MÁV, a Tüzép és a Kecskeméti Sertésmalom dolgozói jártak elől a jó példával, de a Barnevál is már 90 százaléknál tart. A jó példák mellett azonban sok helyütt még csak papíron csatlakoztak a felhí­váshoz és bár az ígéretek sokat­mondóan hangzottak el, a szavak­ból nem bontakoztak ki a tettek. A hátralévő napokban tovább keü fokozni az MHK-munkát, a sportfelelősöknek és a sportaktí­váknak az egyéni agitáció fegy­verével kell mozgósítani azokat a sportolókat, akik még nőm pró- báztak le. A próbáztatóknak is pontosan kei ügyelni, hogy ok­tóber 22-ig lelkiismeretesen telje, sítsék munkájukat, nehogy előfor­duljon olyan eset, mint Kecske­méten, ahol a Borforgalmi NV 75 dolgozója hiába várt 3 óra hosz- szat is a próbáztatókra, azok tá­volmaradtak. és így a dolgozók hiába töltötték el a drága időt. Mozgósítsunk, hogy minden benevezett végezze efl a próbákat. Minden sportolónak legyen ez ha­zafias kötelessége. Az MHK má­sodik időszakában vállalt teendők lelkiismeretes teljesítésével is já­ruljunk hozzá, hogy a tanácsvá­lasztások napja felejthetetlen ün­nep legyen dolgozó népünk életé­ben. Kiskunfélegyháza sportodé dol­gozói érthetően örömmel fogad­ták, hogy az osztrákok ell©n ké­szülő válogatottunk Félegyházára utazik és a helyi KSzTK-val ta­lálkozik. A félegyházi sportolók diadalkaput állítanak fel a mér­kőzésre. Az edzőmérkőzés előtt úttörő csapatok mérkőznek. A kis úttö­rők arca szinte már előre sugár­zik a boldogságtól. Büszkén uj­ságo’ják, hogy ,,a legjobb laoda. rugók bemutató mérkőzése a'őt játszunk ugyanazon a pályán’-'. Az érdeklődés óriási és ha lehet állandóan fokozódik. Remélhetőleg a pálya befogadóképességéve nem lesz baj, bár az e'őjelek sze. rint nemcsak Félegyházáról, ha nem Fólegyháza környékéről is minden sportoló ott lesz, akinek csak egy kis ideje akad. Kitűnő formában játszott a SzAK Bajai SzAK—Kistelek 4:0 (2:0) Baja, 3000 néző, vezette: Gene­rier. SzAK: Fábik I. — Hirrnan, Molnár. Erödi — Horváth, Voj- novIcs I. — Csillés, Hóbner, Fá­ink XI., Ti-szavölgyi, Rápity II. — KSzTE: Dudás — Megyeri, Már- marosi, Piguicki I, — Csaba I., Sándor — Simon, Csaba II., Si- sák, Papp, Pignieki II. A Bajai SzAK ezúttal kitűnő játékka; rukkolt ki. Már az első percekben Rápity elől alig tud­nak menteni a védők, majd az 3. porcben Hóhner lövése súrolja a kapufát. A 14. percben Molnár a félpályáról ível szabadrúgást, a kapu elé és az ívelt labdát a kis­termetű Fábik II. a hosszú ka­pus elöl a hálóba fejeli. 1:0. A 26. percben Tiszavölgyi lövése a jobb alsósarokba vágódik. 2:0. Szünet után a 19. percben Hor­váth Hóhner elé gurít és Hóhner egy csel után élesen a hálóba lő. 3:0. A 30, percben Hirrnan sza­badrúgására Tiszavölgyi és Du­dás egyszerre ugrik fel, a csatár éri el előbb a labdát és az fojérő; élesen hull a hálóba. 4:0. A SzAK ötletes, szellemes já­tékot nyújtott és még ebben az arányban is megérdemelte a győ­zelmet. Különösen Hirrnan, Mol­nár, Fábik II. és Horváth ját­szott jól. A rádió műsora SZERDA: Kossuth-rádió: 5.00: Csárdások. — 5.20: Lap­szemle. — 5.30: Falurádió. — 6.15: Liszt müveiből. — 6.45: Hírek. — 7.35: Orosz dalok. — 8.00: Lapszemle. — 8.10: Kerin­gek szárnyún. — 11.30: A mosz­kvai rádió műsorából. — 12.00: Hírek. — 12.15: A Vasutasok és Hajósok Szakszervezetének fú- vőszenebara. — 13.30: Újítók híradója. Közvetítés a H- Orszá­gos Újító Kiállításról. — 14.00: Hírek. —14.10: Úttörő híradó. — 14.45: Könnyű szórakoztató mu­zsika. — 15.30: A komádi „Má­jus 1“ kollégium úttörő ének­kara. — 15.55: A rádió asszony­rovata. — 16.20: Iskolások rádió­ja. — 17.00: Építőipari félóra. — 17.30: Színes muzsika a moszkvai rádió műsorából. — 18.00: Az ifjúsági rádió műsora. — 19.00: Hangos Újság. — 19.80; Délszláv dallamok. — 20.00: Hí­rek. Sport. — 20.25: A fülemüle. Vidám verses, zenés játék. — 21.10: Rádiózenekar. — 22.00: Hírek, sport. — 24.00: Hírek. Petöfi-rádió: 5.30: MHK-negyedóra. — 5.45: Reggeli ritmusok. — 6.05: Ter­melési lapszemle. — 6.15: Szó­rakoztató műsor Lengyelország dolgozóinak. — 6.45; Jó reggelt, gyerekek! — 7.35: Operarészle­tek. — 8.00: Szórakoztató zene. — 9,40: Liszt-rapszódiák. —. 10.00: Híreik. — 11.00: óvodások műsora. — 11.20: Szovjet napok — szovjet emberek. — 15,00: Iskolások rádiója. — 15.40: A földkerekség egyhatodán. — 15.55: Szovjet muzsika. — 17.20: Tíz perc külpolitika. — 17.30: A rádió esti iskolája. — 18.40: A magyar munkásmozgalom har­cos múltjából. Statárium. Kom­munisták börtönben. A második Rúkosi-per. — 19.40: Egy falu — egy nóta. — 20.00: Tánczene. — 20.30: Mendeiejev a véggé szét forradalmára- Előadás, — 20.50: Falurádió. — 21.05: Két­féle választás. Előadás. NAGYMÉRETŰ IRAT­vasszekrényt, vagy Wertheim-kasszát vásáio. Nemzeti Vallaíat. — Ajánlatot a kecskeméti kiadóba kérünk. Kecskeméti mozik VÁROSI MOZI. Ok». 12—18-ig, csütörlöktöi-szerdáig; Szovjet történelmi film! Jégmezők lovag­ja. Csata a Pejpusz-tó jegén. — Magyar és Szovjet híradó. Elő­adások: fél 6, fél 8, vasárnap és ünnepnap: fél 4, főt 6. fél 8-kor. ÁRPÁD MOZI. Okt. 12—18-ig, csütörtöktől,izotdáig: Csehszlovák vígjáték. Ötszázasok. Vidám film egy 500-as motorkerékpár elké­szítéséről. — Magyar és Szovjet híradó. — Okt. 15-én, Vasárnap d. e. fél 11 órakor: Bűvös sapka. Népmese egy bátor legényről, aki ’.egyőzte a „halhatatlan ördögöt“. Nyúl Fcrkó. Színes rajzfilm. Elő­adások: 6, 8, vasárnap és ünnep­nap; 4. 6, 8 órakor. Hajai mozik URANIA. Október 16—18-ig: Cen­tercsatár. Eiőadáekezdet; fél 6, fé! 8, vasárnap és ünnepnap fél 4, fé! 6 és fél 8 órakor. KÖZPONTI. Okt. 16—17.' Nagy ajkalom. Előadáskezdet: 6 és 8. vasárnap és ünnepnap 4, 6. 8-kor, mertük a hirdetőinké!, hogy az újságba ?zánt hirdetéseiket mindig a megjelenés e őtt valc na» bzP»is sziveskadien<“if te adni Atlétikai verseny a íanácsváiasztások tiszteletére — A tanácsok előre’.endltik a sportéletet, megnyitják annak lehetőségét, hogy még több spor­toló kapcsolódjon be az MHK- raozgalomba. A tanácsoktól vár juk, hogy a labdarugó sovinizmus j megszűnik Kecskeméten és végre | az a+létíkai élet is megindul a; fejlődés útján — ezeket a szava- J kát mondotta Kósa Nándor városi sportelőadő és Ratkai Ida az at;é- j tikal verseny megkezdése előtti kis ünnepségen. A. Pártot, Rákosi r'vtársat éltették a versenyzők, majd megindult a küzdelem az '•bőségekért, a jó eredményekért. Részletes eredmények: 60 m női mezei futás: 1. R«J j 8.2 mp, 2. Szántó 8.6, 400 m női: 1. Raj 1.35 mp, 2. Nagybányai 1,16.9 mp, 1500 m férfi döntő;! 1. Kerekes 5.129, 2. Sándor 5.13, j Férfi 3000 méteres dőntő: 1, Bftr tsőg 11,02, 2. Rendetek! 11.07. JfegSéRSSfe Sárii; li Gertae: I. 50 cm, 2. Földházi 145. Női magasugrás: 1. Dósaknál 125 cm, 2. Beregszászi 115 cm. Néhányan tehát — miként az eredményekből is megállapítható — kitűnő időt futottak és ugrot­tak. Megjátszott a fiatalokon, hogy tehetségesek és kedvük is van atlétizálni, Csak versenyeket kell rendezni, minél többet, hogy a még kiforratlan képességek kidomborodjanak. — KSzTE II.—Szegedi SzMTE II. 1:0 (1:0). A KSzTE II. Szabó 3ö méterről küldött hatalmas lö­vésével szerezte meg a győzelmet jelentő gólt. Karazsia többször sportszerűtlenkedett és ezért a kiá'.lítág sorsára jutott. — KSzTE ifi—Kiskunfélegy­házi ifi 1:1 (0:0). A félegybázlak a mezőnyben jobb játékot nyúj­tottak. A kecskemétiek csak U-Ó2S6I tudtak egyeniitej!. HÍREK — KECSKEMÉTI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: A Farkas- patika állandóan, a volt Csorba­féle pedig naponta este 10-ig tart ügyeletet. — VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Mér­sékelt déli, délnyugati szél, való- színilleg eső nélkül. Erős éjszakai lehűlés. A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. — Hercegszántón Csátity Márk -kuIáknál 5 mázsa tengerit talál­lak elrejtve. A kólák ellen az el­járás megindult. • — Baján parkosítják a Gyapjú­szövetgyár udvarát. Az újonnan kikövezett útvonalak mellett vi­rágágyakat létesítenek. • — BAJÁN DISz Uangulatgárdák kezdték meg működésükéi. A hangulatgárdák műsorukkal te­vékenyen bekapcsolódtak a ta­nácsválasztások előkészületeibe. Elsőnek lenni a sportban, elsőnek lenni a munkában! Ehhez segít az MMlí-sportmozgalom! — AZ MNDSz kecskeméti L kerületi csoportja kedden délután 6 órakor műsoros nőnapot tar:. Mindenkit szeretettel vár a ve­zetőség. * — Béresén átszervezték a béke- bizottságot. A Népfrontbizottság pedig élesen körülhatárolta egyes tagjainak feladatát. * — A művészeti dolgozók szak- szervezete folyó hó 17-én, kedden délelőtt 10 órakor gyűlést tart a szakszervezeti székház első eme­letén lévő helyiségében. A la nácsválaszlással kapcsot albán cKi­adó a központból jön ki. A helyi csoport titkársága kéri a tagjait, hogy ezen a gyűlésen feltétlenül jelenjenek meg, továbbá az októ­ber hónapra a tagsági bélyeg megjött és tagsági díjat fizetni lehel. — Titkárság. * Kecskeméti árurejtegető Danics Mária kecskeméti lakos lakásán az eresz alá bedeszkázva találtak 54 dobozban elrejtett 25 kilogramm cukrot, 2 kilogramm borsot, 80 kg lisztet, 2 kg őrö t paprikát, továbbá lencsét, kölest, vaníliát és szardíniát. Leleplezték. Az e járás megindult ellene. Kishírek és apróhirdetések AZ ABONYI GÉPÁLLOMÁS BÉ­LYEGZŐJE ELTŰNT. A cégbé­lyegző használatával elkövetett visszaélésért semminemű felelős­séget nem vállalok. — Áll. Mező- gazdasági Gépíizem Pestmegyei Központ. Rózsási. — A Kecskeméti Földmuvets­szövetkezot hírei: Értesítjük a ter­melőinket, hogy az 1951. évű szer­ződéseik kötése megkezdődő!. Szerződést lehet kötni a Kecske­méti Földim űvosszö vei kezeiben és a pusztai ter me.és i felelősök aé..1. Bővebb felvilágosítási a fö dmü- vesszövetkezet bánmikor megad. — Értesítjük a szöszösbüikköny- termelőinkeit, hogy vetőmagjaika.t haladéktalanul vegyék át a Keos- ketp éti Föld m űvess zöveikeze then, Rákóczi-út 20. ______________20S — Termelékenység fokozása, jó szemüveggel OFOTÉRT-től. Opti­kai, Finommechanikai és Fotócik­keket Értékesítő Vállalat, Kecske­mét, Szabadság-tér 1. sz. 210 KATONA József Színház vásá­rol, vagy bérbe vesz férfi szabó- varrógépet. — Értesítést: Hell Árpádhoz, a kecskeméti színházi­ba, 5380 Használt üzlet­berendezéseket, használt National-kasszákat a megye egész területén veszünk, írásos ajánlatokat: ÉSzak-Bács- megyei Népbolt V., Kecskemét, Rigó-utca 5. sz. 226 BÚTOROZOTT szoba kiadó. — Kecskemét, VIII., Rendőrfalu, I.-utca. 5374 BEJÁRÓNŐT keresek, 7—lt óráig. — Kecskemét, Mátyási­utca 9. sz. 5377 MAGÁNOS idős ember, vagy asz. szony eltartásit vállalom ház­ingatlanért. — Kecskemét, V., Csáktornyai-utca 37. sz. 5381 KAPUHOZ való két db 4 móte- "res akácoszlopot veszek. — Kecskemét, Mezel-utca 37. s2» Daráló. . 5360 HASZNÁLT konyhaszekrény, hői kerékpár eladó. — Kecskemét, Dalmady-utca 1. Sz, (Volt Rusz- villa.) 5378 KERESEK tanyásnak nyugdf jas házaspárt, vasúimén ti sző­lőbe. — Ajánlatokat a kiadóba kérek. ■ 5375 NAGY, fehér zománc«. Meidin- ger-kályha eladó. —- Kecskemét, Kádár-utca 13, sas. 5376 NAGYMÉRETŰ Wertheim-szek- réuy eladó. — Szöllosi rövidáru­üzlet. — Kecskemét, Szabadság­tér 4. az. 5378 BácskiskunmegVei RÉPDJSAQ politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: NÉMETI JÓZSEF: Szerkesztőség: Kecskemét, Szé- chenyi-tér 1. Telefon: 26—19. éa 25—22. sz. — Kiskunfélegyháza: Pázmány.utca 8. szám. — Baja; Bartók Béla-utca 8. Telefon: 143. Főkiadóhivata!: Kecskemét, Szabadság-tér 1-a. Telefon: 22-09. Kecskeméti Nyomda Felelős vezető: Faragó Imre Óriási érdeklődés előzi meg válogatott csapatunk kiskunfélegyházi vendégszereplését

Next

/
Thumbnails
Contents