Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)

1950-09-10 / 130. szám

„A TISZTELETBELI RENDŐR" Mit olvassunk? VIKÁRIUSOK JÁTÉKA Nemrégiben — mint ismeretes — amerikai rendőrküldöttség lá­togatott el a Vatikánba, ahol átnyújtotta, XII. Pius pápának New- York és Csikágó tiszteletbeli rendőrének jelvényét. A pápa addig is a legnagyobb igyekezettel látta el a rendőri funkciókat. Most aztán, úgy is, mint New-York és Csikágó tisztelet­leli rendőre, elhatározta, hogy a gondolkodási szabadságot is meg­szünteti. Újabban dekrétumot adott ki, amelyben ezúttal az összes demo­kratikus gyermekszervezeteket és elsősorban az Olasz Úttörők Szö­vetségét kizárja az egyházból. A dekrétum kitagadással fenyeget mindenkit, aki a gyermekeket „a kommunizmus és materializmus szellemében" neveli. XII. Pius pápa tehát, aki olvasó helyett amerikai dollárokat forgat, megkezdte a hadjáratot a gyermekek ellen is. Az amerikai rendörküldöttség nem hiába nyújtotta át XII. Pius pópának a jelvényt, aki meghatva óceánontúli gazdáinak figyelmes­ségétől és bizalmától, elhatározta, hogy nem marad adós és hamaro­san még inkább bebizonyítja, hogy méltó arra a „megtisztelő“ címre, amellyel amerikai kollégái jutalmazták. Jorge Amado a Magyar írók Szövetsége klubnapján A Magyar írók Szövetségének heti klubestjét különösen ünne­pélyes megnyilvánulássá avatta Jorge Amadénak, a Budapesten időző nagy brazil írónak a láto­gatása. Az, est jelentőségét fo­kozta még annak bejelentése is, hogy decemberben sor kerül a magyar írók első kongresszusára. Gergely Sándor, az írószövetség elnöke üdvözölte minden magyar író nevében a harcos barátot, az imperializmus által hontalanná tett nagy írót, akinek Prestesről, a brazil kommunisták hős vezé­röl alkotott müve „Keménység lo­vagja" címmel a napokban kerül a magyar olvasók kezébe. Az üd­vözlés után, melyet több lzben is fergeteges taps szakított meg, Jorge Am-ado emelkedett szólás­ra. — Néhány napja még a Világ- békebizottság békedíjának oda­ítélésén dolgoztam, mint zsűritag ■— mondotta. — Meg kellett álla­pítanom, hogy az irodalmi díjra benyújtott müvek száma nem volt nagy, s ez azt az érzést keltette bennem, hogy íróink jól dolgoz­nak ugyan a béke ügyéért, mini állampolgárok, de nem adják eléggé hozzá a legjobbat, az írói munkásságot, fin általában a ka­pitalista országok íróiról szólok. Tudom, hogy ti többet végeztek. De vajjon a legtöbbet tettétek-e, amit lehet? — Tudnotok kell, hogy a ti pél­dátok rendkívüli jelentőségű a mi számunkra. Ahogyan népeink fe­létek, szabad népek felé fordít­ják a szemüket, ugyanúgy kísérik figyelemmel nagy íróink a Szov­jetunió és a népi demokráciák íróinak munkásságát. Azzal a fegyverrel, amelyet ti az iro­dalomból kovácsoltok, a mi íróink is sokat nyernek. Nem írhatunk — mondotta végezetül Jorge Amado — egyetlen oldalt, verset, cikket sem, amelyben ne volna benne a béke követelése. Irőtársak, evtársak, ez a mi kötelességünk! Elutazott Budapestről Gábriel d’Arboussier és Jorge Amado Pénteken délután elutazott Bu­dapestről Gábriel d‘Arboussier, a Béke Hívei Világkongresszusa Ál­landó Bizottságának alelnöke és Jorge Amado brazíliai író. Búcsúztatásukra a ferihegyi re­pülőtéren megjelent Mester Er­zsébet elvtársnő, a „Megvédjük a békét"-mozgalom Országos Ta­nácsának titkára, Mihály fi Ernő, a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke és az Országos Béketanáes számos tagja. A megjelentek meleg szeretet­tel búcsúztatták a békefront él­vonalbeli harcosait. Sztálin elvtárs műveinek XI. kötetét Sztálin elvtáirs müveinek ti­zenegyedik kötete nemrég jelent meg, soron klívuil, a harmadik kötet után. A központi szerkesztő bizottság ezt a sorrendbontást azért tartotta szükségesnek, mert a kötet Sztálin elvtáisnak olyan müvét tartalmazza, melyet 1928. január és 1929 márciusban irt, amelyek Pártunk, népi demokrá­ciánk mai legfontosabb problé­mái szempontjából különösen fontosak és időszerűek. Ugylátszik a hollywoodi filmgyárosok üzleti könyvei azt mutat­ják, amit minden józan ember egyékbént már amúgy is tud, hogy a mozijdró közönség megundorodott azoktól a szennyes giccs-filmek- től, amelyekkel ezek az amerikai „filmszakemberek" elárasztják a jobbsorsra érdemes közönséget. Az amerikai filmszakemberek azon­ban, úgylátszik, még mindig keveslik mindazt a gyalázatot, amit az amerikai filmekben kiagyalnak. Erre mutat a több imperialista lap­ban megjelent híradás, amely szerint két londoni vikárius, M. Patty és C. Morris napi 2 font és 2 shillingért beleegyeztek abba, hogy felvételeket készítsenek róluk a „Gyilkosság a székesegyházban“ c. filmhez. Naponta két font és két shilling üti a két tiszteletreméltó viká­rius markát, ha segédkezik a székesegyházban elkövetett gyilkosság filmrevételében és elmondja azt a szerepet, amit nem a teológus professzoroktól, hanem a filmgyárosoktól tanult. Miért időszerű Sztálin elvtárs XI. kötete? Mi ez évben k'eztdt'ük meg 5 éves lerviiin.k végrehajtását, a szocia­lizmus alapjainak lerakását, $ most indul meg nálunk új erő­sebb lendülettel a mezőgazdasági A gyilkosság bűn, viszont, ha két font és két shillinget kap az ember naponta ennek tiszteletreméltó dicséretéért, akkor igazán senki nem veheti rossznéven, hogy egy vikárius félszemét behúnyja a bűn­nek dicsőítése felett. Végső esetben talán meg lehet a kérdést úgy oldani, hogy a film felvételek befejezése után egy másik vikárius elé járulnak, aki egy fontért bűnbocsánatot nyújt két színészkedő társának. termelőszövetkezetek alakítása, a szocializmus építése a falun. A tizenegyedik kötetet „A ga- bonabegyüjtésről és a mezőgaz­daság fejlődésének távlatairól" cím alatt nyiitj.a meg. Tanulásunkkal segítjük ötéves tervünk sikerét Sztálin elvtárs klasszikus for­máiban fejti ki a mezőgazdaság kulié kit iív iz ál ásón ak e lan é 1 et ét. Rámutat arra, hotgy amíg a Szov­jet renid két külön alapon nyug­szik, az egyesített szocialista ipa­ron és az egyéni kis parasztgaz­daságon, melynek alapja a terme­lési eszköz miagán tulajdona, ad­dig fentátl a kapitalizmus visz- szaállításánnk veszélye. Ahhoz, hogy a szocialista építés győze­lemre jussom az országban, át kell térni az ipari társadalmasí­tásról az egész mezőgazdaság tár. sada lmaisítására is. Kedves NópujságI örömmel indultunk iskolába, hogy tanulásunkkal munkánkat megkezdjük. Mi úttörők már alig vártuk a napot. Egész nyáron tanultunk, képeztük magunkat, hogy felkészülve indulhassunk ne­ki az új tanévnek. Nyaraltunk, meg kirándultunk, hogy a nyári vakáció örömeit is kiélvezhessük. Most, hogy az új tanévvel meg­kezdjük munkánkat, jó tanulá­sunkkal az elmúlt év tanulmányi eredményeinek tovább fokozására törekedünk, így segítve ötéves tervünk szocializmust építő mun­káját. Azt akarjuk, hogy mun­kánkkal iskoláinkat erősítve na­gyobbá tegyük és az életbe kike­rülve felkészülten állhassuk meg helyünket mindenkor. Mindnyá­junk előtt egy cél lebeg: jó ta­nulással mindent elérhetünk és ez­zel segíthetjük országunkat, nem­zetünket a magunk szebb és bol­dogabb jövőjét. Matia 1tandity, a hercegszántói délszláv iskola VIII. oszt. növendéke Rendelet a cukorrépa szedéséről, fejeléséről és szállításáról Sztálin elvtárs e művében ki­fejtett tételei alapján mozgósí­totta a Bolsevitk Pártot, a mun­kásosztályt és a dolgozó pa­rasztságot a Szovjetunió szocia­lista újjáalakítására, ötéves ter­veinek végrehajtására alakította ki az önkritika és a szocialista verseny útján a munkához való áj viszonyt, a tudatos szocialista munkafegyelmet és készítette elő gazdaságilag, politikailag a kö- z épparasztság fordulatát a kolího zok felé. Sztálin elvtárs foglalkozik to­vábbá a XI. kötetben a nemzeti­ségi kérdés, a leninizmus kérdé­seivel. Hatalmas eszihei fegyvert ad a Kommunista Pártok kezébe az imperialisták és ügynökségük a jobboldali szociáldemokraták által dédelgetett kozmopolitiz- mus és burzsoá nacionalizmus elleni harcunkhoz s a munkás-, osztálynak a szocializmus széllé- j mében való neveléséhez. Országszerte megkezdődött a cukorrépaszedés. A cukorgyárak zavartalan munkája biztosítása érdekében a földművelésügyi mi­niszter legújabb rendelet« elő­írja, hogy amennyiben ezt a cu­korgyárak ütemterve szükségessé teszi, a megyei tanács végre­hajtóbizottsága köteles a cukor­répa kiszedésére megállapított határidőt 1950 szeptember 15-ig meghosszabbítani. A rendelet in­tézkedik a szállításról is: előírja, hogy a termelő a kiszedett cu­korrépát a szántóföldről közvet­lenül a kijelölt átvevőhelyre szál­lítsa. A cukorrépát más helyre (házhoz, tanyára stb.) átmeneti­leg sem szabad szállítani. Népgazdasági szempontból igen fontos, hogy a cukorrépát mara­déktalanul felhasználjuk úgy, hogy abból semmi se vesszen kár­ba. Ezért a rendelet előírja, hogy a földtől megtisztított cukorrépa fejelését (koronázását) fokozott gonddal úgy kell végezni, hogy a répafejet, vagyis a répának a földből kinőtt részét a levélrtt- gyek alatt egyenes vágással kell leszelni. A répából a levélkoronán, illetőleg a répafej zöld , részén alul semmit sem szabad levágni, A rendelet megszegése, vagy ki­játszása hat hónapig terjedhető elzárással és a cukorréx>a elkob­zásával büntetendő. ORLOV, a kőműves Egysner, régen tavasszal így szól Péty- kához az apja: — Holnap velem együtt Moszkvába uta­zol. Ideje már, hogy munkába állj, mert még egészen ellustulsz idehaza. Az elindulás előtti napon az útra ké­szülő gyerekek már elkülönültek a töb­biektől, nem vettek részt a játékaikban és mindenre közönyös szemmel nézlek. Este Pétyka és néhány pajtása össze­ölelkezve ment végig az utcán. A felnőt­teket utánozva részegeknek tetették ma­gukat és rikoltozó hangon énekelték: Szivbétt pajtásaim — isten veletek, Én már többet nem beszélek veletek. Oldalamon világjáró tarisznya, Apám-anyám sírva kísér az útra. — Belüled ember lesz, Pétyka fiam! — mondta az öreg, mikor már kissé be- szeszeit. — Jó szemed van, ügyes a ke­zed... Sok palotát fogsz felépíteni, de magad csak mindig kalyibába fogsz lakni. A nagyapád híres mester volt, párját nem lehetett találni. És mire ment vele? Sér­vet szerzett magának, meg trahomát... * Nagy kár, hogy Pétyka apja nem érte meg a mai napot. Most nézné meg a fia lakását Árpáton. Fürdőszoba, telefon, lift. — Miniszternek való lakás! — jellemzi röviden Orlov elvtárs... 1928-ban kinevezték brigádvezetOnek. összeszedett egy pár helyre legényt (na­gyobbrészt Vlagyimir kormányzóságbclic- ket) és csakhamar országszerte híre. ment ..Orlov brigádjának". Minden szocialista, versenyben az ő brigádja jött, be elsőnek. Mikor a 72-cs számú iskolát éDÜették. Orlov brigádja a 24-es gyár iskolájának az építőivel kötött versenyszerződést. Már-már úgy volt, hogy a huszonnégyesek győznek, de a végén mégis Orlov. brigádja, lett az első. Pedig a 24-es gyáriskola épí­tésénél ötven kőműves dolgozott, Orlovnál pedig csak tizennyolc. Ez nagy győzelem volt. Tizenhatezer rubel jutalmat osztot­tak ki az Orlov-brigád tagjai között. Az építésvezető mérnök automobilt kapott ju­talmul, Orlov. pedig lakást, i teljes felsze­reléssel. Orlov nem fukarkodott a tudásával. Munkamódszerét készségesen átadta, min­denkinek, aki hozzáfordult. Gyertek, tanuljatok, örülök, hogy segít­hetek nektek, hiszen egy célért dolgosunk valamennyien! Egyszer a Zeneakadémia nagytermé­ben összegyűltek Moszkva építőmunká­sai. Nem közönséges gyűlés volt ez. Orlov tartott előadást munkamódszeréről. De nemcsak elmondta, hogyan dolgozik, ha­nem mindjárt be is mutatta ott a hely­színen. Hogy úgy mondjam: építő-koncer­tet tartott. Onyiscsik professzor volt az elnök. A gyűlést azért rendezték, hogy tisztázzák, kinek a módszere jobb: Orlo- vé-e, vagy a híres Szükové, avagy talán mégis jobb megmaradni Onyiscsik profesz- szór módszere mellett. Orlov munkamód­szere élesen különbözött valamennyi töb­bitől. ■— ők minden egyes téglára külön öntik rá a maltert, én a kész sor tetejére ön- töm, abba rakom bele a téglákat. Öle kézzel dolgoznak, én maiteres kanállal; Ok spagát nélkül, én spagdttal. Ott a gyűlé­sen megmutattam nekik, hogy csinálom. Olyan teli volt a nagy terem, mint a szín­házban is csak ritkán. És olyan csönd volt, mint a temetőkben. Elkezdtem rak­ni. Csak úgy röpködtek a téglák. Fölrak­tam négy sort. Megnézték az órát — min­den rekordot vertem. Megállapították a minőséget: jó. A végén Szamárin is tap­solt, Szülcov is tapsolt, még Onyiscsik professzor is elismerte az én módszere­met. Minden kőműves és épitömunkás ne­kem adott igazat. 1935 őszén Orlov résztvett a Sztahánov- munkások első össz-szövetségi értekezle­tén, a Kremlben. Lélekzetét visszafojtva hallgatta Sztálin beszédét a Sztahánov- mozgalomról. — Axí a beszédet el nem felejtem soha, amíg élek! Megvallva az igazat, azóta én is merészebb lettem. Azóta, ha kell ma­gam is fellépek. Azelőtt — öt-hatezer tég­lát hamarabb fölraktam, mintsem egy pár szót szóltam volna valami gyűlésen. De most — ha beszélni kell, hát megmondom a magamét, nem szégyelem magam. 193S-ban a Moszkvai Szovjet Lakás­építő Igazgatóság kinevezte Oriovot a Sztahánov-munkamódszerek instruktorá­vá. .4 hivatali helyiségben azonban Orio­vot hiába keresi az ember. Kint van min­dig valamelyik építkezésnél. Most, nem­régiben: ez év tavaszán, a moszkvai Gór- kij-utcában, a Művész Színház-utca és a. Moszkvai-szovjet tere között mesebeli gyorsasággal bújtak ki a főidből a nagy, új házak. Mind Orion tanítványainak a kezemunkája. — Legtöbbet a kerületi szovjetben dol­gozom. Természetesen, az építkezési osz­tályon. Tanácsolcat adok, az értekezlete­ken megmondom a véleményemet, akinek keli, vitatkozom, veszekszem... Mert ra­vasz emberek vannak ám a világon. Tál akarnak járni az eszünkön. De nekünk is megvannak a magunk sütnivalóit — fe­jezte be Pjotr Szemjonovtcs és hamisan hunyorított a, szemével. 1936-ban a kormány Lenin-érdemrend- dél tüntette ki. Most pedig a Vörös Pro• letdrról elnevezett könyvgydr (nyomda* intézet) mérnökeinek, technikusainak és alkalmazottainak választógyűtésének kép­viselőjévé jelölték az Oroszországi Szovjet Föderativ Szocialista Köztársaság Leg­felsőbb Szovjetjébe. — Csak győzzem a munkát, elvtár­saim... Pjotr Szemjonovics fényképes levelező­lapot húz elő a zsebéből és büszkén mu­tatja nekünk. Égszínkék tenger. Napsütés. Tengerpart. Napbarnított fiú és lángka, úszónadrágban. Átölelve tartják egymást és mosolyognak. — Ez itt a fiam, ez meg a harmadik lányom — magyarázza Orlov. — Az Artek- táborban nyaralnak. Éppen tízéves a fiam — teszi hozzá elgondolkozva. — Ha meg­gondolom, mi mindent kellett nekem át- szenvednem már tízéves koromban. A mi gyermekeink nem tudják, mi a nélkülö­zés. De nem is fogják megtudni sohaI

Next

/
Thumbnails
Contents