Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)

1950-09-07 / 127. szám

Az első félév elszámolása a hajai Bokányi esoporíbc ti A lmjai központi általános iskola áttörni: Ruhát, cipőt, csizmát, kerékpárt, az ólakba malacokat biztosított a csoport tag fainak A bajai Bokányi Dezső terme- lőszövetikezelben a jói végzet1, munka büszke örömével számol­tak ei az első félév eredményeit. Petróci Sándor, — aki mint 9 holdas egyéni gazda lépett a csoportba, — az eszáimo.ás ered­ményeinek hallatára boldogan állapítja meg: — azelőtt, mikor egyénileg dolgoztam, soha eny- nv»i pénzt nem láttam egviitt. Boldogan lá'lják a csoport tagjai eredményes munkájuk mint ér-elte gazdag gyümölcsét. — Ez csak az e.sö télév gabonaelszámoi’.ásának az eredménye, — mondja Pá! Jó- zset'né,* — a végső elszámolás még gazdagabb, még eredménye­sebb lesz. — De már ez is meg­mutatja, hogy a társas gazdál­kodás mennyivel több jövedel­met, menny Ível gwndl'iatajn aibb életet biztosit, mint az egyéni gazdáillkodás, — szólal meg Kna- pik János. A csoport tagjai átlagosan 2000 forint jövedelemhez jutottak az első félévi elszámo­lás során. Boldogabb és szebb életük, életszínrvonalulk emelke­dése jutott diadalra. Köszönjük is a Pártnak és Rákosa e'Má.rs- nak —- mondják a csoport tag­ja'. Petróci Sándor boldogan be­szél, mit i‘S vásárolt a pénzen. — Egy öltözet ruhát vettem magam maik. Az asszonynak ruha­anyagot. Az ágyakra ts új huzat kerül. Legközelebb pedig rádiót vásárolok. Pál Jözsefné az elszámolás­kor 2260 forintot kapott kézihez. — TéKikiabátot vásároltam nna gannmak — mondja Pá’.oé. — De ruihát is vettem. Az ura.mnak meg egy öltözet ruhán kivüi agy pár csizmát is. Mióta az eszét bírja, minden álma egy pár új csizma volt. Hát most valóra válthattuk még az álmot is. Mert azelőtt boldogok voltunk, lm any- nyit kereshettünk, amennyiből el­tengethetjük életünket. Pál Józsefeknél a pénzből még a lakás csinosítására is tellett. Az új ágyhuzatokon kí­vül ágyterítőt is vett 1‘álné. — Gazdagodunk, gyarapodunk. i Ahogyan életünk szebbé, boldo- ' gabbd válik a csoportban, úgy vét­lik szebbe, az eddigi nyomoriiság- ■ ból otthonunk is. j Kövesdi Péterné 2000 forintot, fia, József, aki még csak 17 éves, 1300 forintot kapott kézhez. — 1948 óta egy ruhadarabot nem tudtunk venni magunknak. Most tellett ruhára, cipőre nekem is, meg a gyerekeknek is. A gye­rekeket teljesen felruháztam té­lire. Józsi fiam meg egy kerékpárt vásárolt magának. Nagyon meg va­gyok elégedve, nagyon boldog va­gyok, csak egyet sajnálok, hogy már előbb nem léptem be a cso­portba. Knapik János kétszer is meg- olvasta a 2600 forintot, mely az elszámoláskor részére elvégzett munkaegységei után jutott. —1 A. kuláknál tíz év alatt sem jutottam volna ennyi pénzhez. De most ki is ruházkodunk. Meg még malacokat is vessünk. I így is cselekedtek Knapikék. Kubát kapott mindenki. Az asz- szony, a bárom gyerek. Az évek óta üresen álló ólba malacok ke­rültek. Akárcsak Gabler Ferencéknél. aki gazdasági cseléd volt, kulákok, gazdag uraságok robo- tosa, kizsákmünyoltja. — Kerék­párt vettem, meg egy pár mala­cot. Lesz télire minden. Nem úgy, mint valamikor. Amikor csak a knlák, vagy az uraság vághatoit, i mi meg legfeljebb csak nézhet­tük. Dobszai Andrásné fiatal asz- szony. Huszonegy éves. 1743 fo­rint jutott a számára. Gondosan beosztotta a pénzt, hogy minden­re telljen. Saját magának, « fér­jének és a gyereknek ruha, cipő. | — Még pénz is maradt. Most nézünk körül, mire is van még szükségünk. Mert nagyjában meg­van mindenünk. A boldogság is, a múlt sok keserűsége után. : Az öröm, a megelégedeítség szavai így csendülnek a félévi el­számolás után a Bokányi-csoport­ba n. Meg is fogadták az őszi mun­kálatok soráb, munkateljesítéseik fokozásával eddig elért eredmé­nyeik túlteljesítésére törekednek. — Mert csak így fokozhatjuk népgazdaságunk erejét és azon keresztül életszínvonalunk további emelkedését. Ezzel védjük a bé­két, melyet a háborús gyújtoga­tok újból a gyilkolás, rombo'ás poklává akarnak változtatni. A bácsborsodi állami gazdaság új vezetőségének jó munkája nyomán a dolgozók szép eredményeket érnek el A bácsborsodi állami gazdaság­ban pár héttel ezelőtt még igen szervezetlen munka folyt A gazdaság vezetője, Demeter And­rás és helyettese, Sáfár Sándor a lehető legrosszabb munkát vé­gezték. Az üzemi pártszervezettel egy cseppet sem törődtek. Mikor a párttitkár kritikát gyakorolt feléjük, azzal válaszoltak, hogy: semmi köze hozzál „Mi vagyunk a gazdaság vezetői és nem te!“ Egyszerűen félredobták Pártunk politikáját. A gazdaság sem érdekelte őket, munkájukat csak tessék- lássék végezték. A munká­sokkal szemben úgy viselked­tek, mint a gazdadság volt tu­lajdonosa, a kulák nagybirto­kos, Puhl Miklós. Kíméletlen, durva hangon beszéltek velük. Ha valamelyik dolgozó bármilyen ügyben felkereste őket, észre sem vették, ötször-hatszor kellett ne­kik szőni, míg válaszra méltatták őket, de akkor is hátatfordítot- tak nekik és úgy beszéltek velük. A magas foetós nem volt elég és kulákmódra a munkásokat igye­keztek kiszipolyozni. Egy ebédet kétszer akartak megfizettetni. Ter­mészetesen a hasznot megfelez­ték volna. As üzemi pártszervezet közbelépésének köszönhető, hogy Demeter és Sá­fár münkásnyúzása végétért. A gazdaságból eltávolították őket, ami újabb lendületet adott a .munkának. Az új vezetőségnek nehéz és fáradságos munkájába került megértetni a dolgozókkal, hogy nem Demeterókkel állnak szemben. Benkovics Sándor, az új gazdaságveze.lö állan­dóan a dolgozók között van. Problémáikat, panaszaikat fi­gyelmesen meghallgatja és az üzemi párttitkárral karöltve in­tézi el sérelmeiket, vagy bármi­lyen vonatkozású ügyeiket- Látják ezt a dolgozók és azon vannak, hogy sokkal több ős jobb munkájukkal ők is segítsék a gazdaság vezetőségét. Igaz, hogy az első két hétben nem igen bíz­tak Benkovicsban. De hamarosan rájöttek tévedésükre. A tények Igazolják az új vezetőt. Nem for­dít hátat a munkásoknak és nem úgy beszél velük, mint elődei. El­ső a kötelesség és a munkások, azután a többi, így gondolkozik. De megmutatták a munkások is, hogy változás történt. A gépészek és a traktorosok szabadidejükben rohammunkával felépítették ócs­kavasakból a gépjavító üzemet, különféle gépiberedezé$eket, hogy a termelés menetét meggyorsít­sák. Jó munkát végzett Kovács Géza traktoros, aki nappal nap­raforgót csépel és rövid pihenés után éjjel szánt, hogy az őszi ve­Egészséges versengésben méri össze erejét tét szomszédos kol­hoz Bjelorussziában. Mindkettő jó munkájával azt akarja kiérde­melni, hogy a közeli, még bevetet­len dűlőt az ő kolhozához csatol­ják. Örökké zsémbeskedő, aranv- szívű öreg paraszt vezeti az egyik kolhozt, viruló, fiatal lány a má­sikat. Végül is a faluszovjet ha­tározata úgy dönt, hogy az „öre­gek“ kapják meg a dűlőt, még pedig nem megművelés, hanem téglagyárépítés céljaira. Visuyák kapitány, a kolhozvezető frontról hazaérkezett fia irányítja az épít­kezést. Régi, begyakorolt munká­sok és leszerelt katonák, fiatal lányok és öreg emberek vállvetve dolgoznak és gondolatban mái látják a téglagyár segítségével felépülő új házsorokat. A szo­cialista munkaerkö'cs nem ismer féltékenységet, csak közös érde­ket: a lemaradt kolhoz tagjai ha­bozás nélkül segítik fe'építeni az új gyárat. Dalolva folyik 0 munka, a szívekben nevet a szerelem és belső gazdagsággal tölti meg a tésre kellő időben elő legyen a talaj készítve. Gépét szereti és rendben tartja, ezt bizonyítja az, hogy állandóan üzemzavar nélkül dolgozik. Teljesítménye állandóan 150 százalék Lörül van. Hü követője Kncserka Mihály. Addig nem is tud nyugodtan pi­henni, míg munka után a gépét meg nem vizsgálta és ha történe­tesen valami baja van, azt ki nem javítja. Nem maradnak el mögöttük a gyapotszedő munkások sem. Lel- kés hangulatban végzik munkáju­kat, mert tudják, hogy maguknak szedik. Különösen élenjárnak a TúncsiS’, Kossuth és a Ssabadsétg- brigádok. Érzik a dolgozók a vál­tozást abban is, hogy egy hete avatták fel a mint­egy 400 személyt befogadó kultúr­termet, hogy szabadidejüket ol­vasással, tanulással és szórakozás­sal tölthessék el. dolgos fiatalság lelkét. A friss humor, táncos, dallos ünnepségek egy boldog országot mutatnak be, ahol az emberek mindennapi te- vékenysége telve van életöröm­mel. Bjelorusszia sokat szenvedett a német megszállástól. Virágzó kolhozai nagyrészt felégtek, el­pusztultak. A film azt a vidám lendülettel meginduló újjáépí­tést mutatja be, amellyel a fel- szabadulás után a bjelorussz nép hamarosan szebbé alakította kol­hozait, mint amilyenek voltak. Fiatal lányok, asszonyok a fér­fiakkal azonos módon, derekasan megfogják a munkát. Sőt. az „IFJÚ GÁRDA" nevet viselő, túl­nyomórészt nőkből álló kolhoz maga mögött hagyja a szomszédos kolhozt. Az élenjáró kolhoz veze­tője és tagjai partizánok voltak és az élet egyéb területein is ki­vívják az elsőbbséget. Felvetődhet az a kérdés a fűm nézése közben: Aliért utalja ki a faluszovjet mégis a rosszabbul dolgozó ko'hoznak a vitás dűlőt? Azért mert az öregek kolhoza Azon ieszünk, hogy Rákosi pajtás mindig büszke lehessen ránk A bajai központi általános iskola úttörő csapatának küldöttsége melyben valamennyi osztály kép­viseltette magát, az iskolaév meg­nyitása alkalmával, zászlók alatt, felvonult, hogy tanulásuk megkez­dése előtt elsőnek a Pártot kötzönt- se. A városi pártbizottságban örömteli büszkeséggel hallgatták úttörő pajtásuk szavait, aki beszé­dében köszönetét mondott a Párt­nak és Rákosi pajtásnak, hogy a dolgozók gyermekei előtt még szé­lesebbre táruhak az iskolák kapui.! „Mielőtt megkezdjük a komoly munkát, a tanévet, a Párthoz ve­zet első utunk. A Párthoz, amely­nek köszönhetjük, hogy minden dolgozó gyermeke előtt szélesre lárult a tudomány várának a ka­puja. A Párthoz, amely kíméletlen harcban veri vissza ellenségeink; minden támadását: — a hazánkban még megbúvó, kizsákmányoló, ka- ( pitalista elemeket és a nemzetközi reakció oszlopos támaszát, a kle­rikális reakciót. Köszönjük, hegy a munkásosztály ée a vele szövet­séges dolgozó parasztság élcsa­pata, a Párt leleplezte a mi első számú ellenségeinket, a közokta­tásügyi minisztériumban megbújt rombolókat, kártevőket. Köszönjük, hogy az Idén minden diákot nemcsak csinosan feldíszí­tett iskolák, de az új szocialista szellemű tankönyvek . várták. De nemcsak szóval akarjuk kifejezni hálánkat, hanem egy fogadalom­mal is. Méltóak leszünk példaké­pünkhöz, a hős pionírokhoz. Tanu­lásunkkal fogjuk bebizonyítani, hogy a mi szeretett Rákosi pajtá­sunk mindig büszke lehessen ránk. Éljen Rákosi pajtás / Éljen a Párt!" Az általános iskola kis úttörő pajtásai ezután visszatértek az iskolapadokba és megkezdték a tanulást. Az állami gazdaságokban és termelőszövetkezeti csoportokban bevezetik a talajvizsgálatokat A mezőgazdasági termelés tavaszi fejlesztése érdekeden a földművelésügyi nii'niiszter most kiadott rendele-te előírja, hogy a nagyüzemi gazdálkodást foly­tató állami gazdaságok és ter­mel ősz öv e tik ez elek (csoportok I kezdésében lévő területeken ta­lajvizsgálatokat kel1! végezni. A gazdaságok a vizsgálat ered- miéiiiyeit a termelésben haszno­síthatják. T ajaj víz sgál at okát lehet végezni a talaj hasznosí­tása, a különleges növényter­melés és végül a szikes vagy egyéb talajjavítás feltételének megállapítása céljából. Talaj­vizsgálatot a Tála.f.paví'tási Nem­zeti Vállalat végezhet. ■Minden gazdaság köteles ta­lajvizsgálatot igényelni. Ezév- ben noveröber 1-ig, a követke­ző éveikben szeptember 1-ig a vállalatnál bejelenteni. A beje­lentésnek tartalmaznia kell a vizsgálat célját és a vizsgálót alá kerülő terület nagyságát. A vizsgálat egyrészét a hely­színen vógziilk. Az itt vett ta- lajösszetételt a váll alatt labo­ratóriumában is megvizsgálják. Az eredményt szakvéleményben közük a gazdasággal. . KESKENY FILMEK a dolgozó parasztságért Termelőszövetkezeteink sikerei, amelyek az aratásnál és a begyűj­tésnél megmutatkoztak, az egyé­nileg gazdálkodó dolgozó parasz- I tok hatalmas tömegét győzték meg ' a társas gazdálkodás fölényéről. Az egyre fejlődő termelőszövet­kezetek tagságának rohamos nö vekedése biztosítja a jövő évi, még nagyobb eredményeiket. Szük­ség van azonban arra, hogy a ter­melőcsoportok dolgozó parasztsága ipari célokra, azaz téglagyár fel­építésére kéri a földet. Ez pedig a többi kolhoznak is lehetővé te­szi majd, hogy kőhazakban lak­janak. A nők kolhoza, szocialista módon gondolkozva, azonnal át­érti, hogy téglagyár közös ér­dek. Ettől kezdve azon vetélked­nek, hogy ki dolgozzék a legügye­sebben, leggyorsabban. Hangula­tos képek ábrázolják az építke­zést: a Vörös Hadsereg fiatal utászai, a fiatal lányok, össze- gyakorlott munkások énekelve, egymást segítve raknak téglát téglára, szemükben csillog a mun­kakedv. örömmel végzik a min­dennapi munkát is és éles szem­mel figyelik, hol akad javítani való. Az egyik legkedvesebb je­lenet az, amikor a kolhoz klubjá­ban kót fiatal lány humoros ver­sikében figurázza ki a helyi fo- nák-ágokat. Az egészséges humor, szívből jövő jókedéiy jel emzi az „UJ HAZ“-at. A fiata’ok derűsük és szerelmesek, az öregek pedig együtt örülnek a fiatalokkal a je­lennek és a boldog jövő ek. Bemutatásra kerül a kecskeméti Városi Filmszínházban szeptember 10-től 13-ig. elsajátítsa a nagyüzemi gazdálko­dás legfejlettebb módszereit és megismerkedjék a legújabb ered­ményekkel. Ezt a célt szolgálják a szakmai oktatások, a Szovjet­unióban járt parasztküldötteik be­számolói. De igen nagy szerepük van a felvilágosító, oktató mun­kában a falusi moziknak is, ame. lyeik nagy segítséget nyújtanak a dolgozó parasztság fejlődésében. Kormányzatunk több oktató jellegű keskenyfilm készítését irányozta elő. Ezek a filmek eljutnak a leg­kisebb faluba is, így dolgozó pa­rasztságunk. előtt is lehetőség nyílik a szórakozásra, művelődés­re. A szovjet filmgyártás példája nyomán már e! is készült néhány do&ument film. Ezek a filmek megmutatják dolgozó parasztsá­gunknak egyre fejlődő mezőgaz­daságunk eredményeit, épülő or­szágunkat. Az elmúlt héten Bát-* monostoron avattak fel ilyen mo­zit, mdy a kultúrát viszi a faluba. Bátmonostor dolgozó parasztsága nagy örömmel fogadta kormány­zatunk ajándékát és már az eiső napokban tömegesen, látogatták meg az új filmszínházat. Ez is bi­zonyítja dolgozó parasztságunk ta­nulási vágyát, hogy a tanultakat hasznosítva hozzá járuljon a szo­cializmus építéséhez. íme, ez is ragyogó példája Pártunk célkitű­zésének, a falu és a város közötti különbség fokozatos megszűnteié- sénefk. így ..valósul meg ö'éves tervünk, így válik , hazánk erős. müveit, szocializmust építő or­szággá. Az Üj Ház című filmről

Next

/
Thumbnails
Contents