Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)

1950-09-06 / 126. szám

A halasi Barnevál DISZ szervezet e hasznosít ott a a kapott bírálatot, élenjár a termelésben és a tanulásban egyaránt már 3z üzem csaknem valameny- nyi fiatalja tagja a DISz-nek és tevékenyen kiveszik részüket a munkából, A felvilágosító munkában kü­lönösen nagy segítséget nyújt a sajtó A Bar ne váll fiad aljas politikai­lag is nevelődni!, fejlődni akar­nak Ezért indították meg a saj­tókampányt. A DISz szervezet megalakulásával egy,időben meg­szervezték a szervezet lapjának, a „Szabad Ifjúságinak a terjesz­tését is. Ma 23 „Szabad Ifjúság“ la.p jár a fiatailoikihoz, de emellett többen megrendelték a Párt lap­jait is. A nyári tanulási időben bein­dult „Rákosii per“ olvasó mozga­lomba erőteljesen kapcsolódtak be az üzem ifjúmunkásai is. Nem szerveztek külön Ifjúsági olvasó­kört, de módén egyes alkalom­mal részt vesznek a felnőttek és fiatalok közös megbeszélésein, Nem fordul elő már az sem, hogy a fiatalok rész vétlenül hall­gatnák végig az üzem, a termelés problémáival — tehát valameoy- nyiők problémáival foglalkozó termelési értekezletet. Különösen a normarendezésre készüllek fel az ifik. Nagy Z.sóf:a DISz titkár jár elől jó példáival. A termelési értekezleten meg is okolja vala­mennyi dolgozó elölt a fiatalok lelkesedését: Mi azt akarjuk — mondja, hogy olyan büszke legyen ránk Rákosi elvlars, mint Sztálin clivtá-rs a szovjet fia­talokra, a Kom szó mólra. — Es vállalta is, ibogy bár még csak kezdő koippaszló, 100 szá­zaléknál kisebb eredményt nem ér el. Példájára egymásután álltak fel az ifjúmunkások és jelentet­ték be, hogy vállalják normájuk teljesítését és túlteljesítését is. Lázár Jolán ifjúmunkás, szak­szervezeti funkcionárius, az üzem szooiáipol fikal felelőse, mozgal­mi munikiájának jó elvégzése mel­lett a termelési munkának is 100 százalékban eleget akar tenni. A fiatalok egész sora kö'.öite meg már a hosszúlejáratú versenyiszcrződéstt A verseny szerződésben a terme­lékenység emelése mellett foko­zott politikai felvilágosító mun­kát is vállaltak. Tólih Margit ifjú­munkás arra tett Ígéretet, hogy termelékenységét 120 százalékra emeli. Emellett vállalta, hogy minden hónapban kétszer vesz részt a falujáró csoport agitáclós munkájában. Farkas Mára lain- pázó 110 százalékra tett felaján­lást, azonkívül Ígéretet tett a dolgozóknak arra, hogy megszer­vez egy új brigádot és beindít 20 egyéni versenyzőt. Pocsai Károly, a fiatalok versenyfelelőse. Az az álláspontja, hogy az egyéni pél- j damutalás a legjobb eszköz a | meggyőzésre. Ezért mutat példát a termelésben és a tanulásban egyaránt. Hosszúle járatú verseny szerződésében olvashatjuk, hogy 10 százalékos termelékenység emelést vállalt és azt, hogy 1 százaié kikul csökkenti a fe­lejtet. Nagyobb gondot fordít a tiszta­ságra. Hogy a lelkesedése a'láibb ne hagyjon, versenyre hivta az üzem másik jól termelő fiatalját, Szekula Balázst. Szekula éppen Pocsait akarta versenyre hívni s így különösen nagy örömmel vette a versenyzést. Poja Margit Horti IIonáv-1, Bakiz Mháiv Sza- ai Sándorral áll versenyben. — De nem elég az, hogy mi értjük és lelkesedünk !a no rmarende zésért, —magyairáz- ^ za Szabd László ifjúmunkás — | a mi kötelességünk az is, hogy megmagyarázzuk azoknak a fel­nő.töknek. akiiik nem. értik meg és eziért idegenednek. Nekünk, ifjúmunkásoknak kell visszaver­nünk az ellenség támadását. Ezen a téren is meg akarja zavarni a dolgozókat a klerikális reakció, és nekünk különösen feladatunk az, hogy az ellenséges aknamun­kát meggátoljuk é.s az ellenséget lelep' ez z ii k. Munka ulán szórakozással, tanulással töltik idejüket a szervezet tagja«. A kultúrgárda iáraocsoport ja nem ismeretlen a városban, de ismerők őket a me­gye több helyén is. Most is tanul­nak, A lánccsoport magyar tán­cokat gyakorol, a kultűrcsoport tagjai pedig a „Besúgó“ című szovjet színjátékot próbálják. Akik nem szerepé nek sem a kul- túrcsoporlban, sem a táncosoport- ban, azok is szívesen maradnak bent. munka után is az üzemben. A kultúrteremben könyvek, a sportpályán sportfelszerelés várja a fiatalokat, hogy a jól végzett rminka után kellemesen és hasz­nosan tölthessék el szabadidejü­ket. Ünnepéiyi'wpii nie»’kezdőylöfi az áj tanév Baján A kolmányunk biztosította a dol­gozók művelődéséhez való jogát. Az új tanévre még szélesebbre tá­rultak az iskolák kapui, melyen a munkásosztály és dolgozó paraszt­ságunk gyermekei megindítják,- hogy tanulással készüljenek boldo­gabb és szebb jövőjükre. Baján az iskolák tanév kezdeté­nek ünnepélyes megnyílóját a sportpályán rendezték meg. Zász­lók atatt, énekszóval, fegyelmezett sorokban vonultak fel az iskolák növendékei. Szeretetteljes fogad­tatásban volt részük az iskolákban azoknak a kis diákoknak, akik először lépték át az iskolák kapuit. Büszkén és boldogan meneteltek a sorokban, hogy maguk is résztve­vői legyenek a bensőséges tanév megnyitó ünnepségnek. nak a pihenéshez és Üdüléshez való jogút. „Én is dolgozó vagyok — mondja. Egyelőre iskolába járok még és az én munkám a ta­nulás. Itt teljesítem kötelessége­met. Az elmúlt napokban aztán Bor­sodi Júliát elröpítette a vonat kis társaival Bajáról. Ma érkezett az első levél tőle. Izgalmas napra ébredt a kis Borsodi Júlia. Megjött a levél, mely tudatta, hogy az OTI VI- segrúd gizeilatelepi üdülőjébe be­utalást nyert. A kis bajai lakás megtelt dallal, kacajjal, izgalmas készülődéssel, Borsodi Júlia mindössze 12 éves. De már betéve tudja az alkot­mány szavait: — A Magyar Nép- köztársaság biztosítja a dolgozók- Kedves Szüleim! Szerencsésen megérkeztem. Boldog örömmel léptem át az üdü­lőnek a küszöbét, ahol valamennyiünket szeretettel fogadtak. Olyan jó vacsorát kaptam, hogy csak álmomban mertem ilyenre gondoni. Vagdalt hús kelkáposztafözeáékkel, piskótatorta. Ettünk is bőven belő.’e. Elbeszélgettünk a már előbb ideért kis társaink­ba1, utána nyugóvóra tértünk. Pirospaplanos szép ágyakba kerül­tünk. Annyira boldog vagyok, hogy örömöm első benyomásairól a; ágyból írom, ezt a levelet. Holnap azonban folytatom, hogy az első napról is értesíthesselek Béniiéi eket. 7 órakor volt az ébresztő. Utána mosakodás, torna, zászlófelvonás, azután mit is csináltunk egész napon átf Ja, igen. Fürediünk, játszottunk, beszélgettünk, olvastunk, ötször naponta kapunk enni. Mire hazaérek, nem fogtok rámismerni, úgy meghízom majd. Kedves Szüleim, most nem tudok többet Írni. Nagyon boldog vagyok, hogy idekerülhettem. Köszö­nöm is népi demokráciánknak 'és a- ifjúság nagy barátjának, Rákosi elvtársnak. Majd másik levelemben többet is írok. Jutka A román ' belügyminisztérium művészegyüttese kétheti hatalmas­sikerű magyarországi szereplése után hazaútazott. Drágán Nie ezredes elutazás előtt nyilatkozott az együttes ma- gyarországi tartózkodásáról: — Amerre csak jártunk, minde­nütt forró testvéri szeretet foga­dott bennünket. Meggyőző erővel Rákosi pajtás velünk van Kis diák baktat Csikérián a cipőt nye­lő homokiban. Magabiztos léptei szapo­rán váltogatják egymást. Utjának célja, csak akkor világuk k’i, am'kor átvág az úttesten, a földművesszövetezet felé. — Talán sürgős az utad, hogy úgy sietsz? — Sürgős bizony, mert négy óráira hívtuk össze az Első Barázda termelő­szövetkezeti csoport ■tagságát és most már negyed 5 van. Nekem pedig ott kell lennem, mert én vagyok a termelési fe­lelős. Krepánji Józsefnek hívják. Tizennégy éves. Most ás ezért késett, imént még előbb benézett a raktárba, hogy a oso-t port földjén folyó gyapotszüret ered­ményei imit mutatnak. — Meg vagyok elégedve, — mondja. — Átlagos közepes termésre van kínálá­sunk. Prepániy Józsetf a k)«s úttörő most be­nyit az értekezletre. Előre! — köszön a társainak, akik ölt ülnek a székeken, lócáikon. A zsibongó beszélgetést csend váltja fel és az érdeklődés a beszámolót tartó úttörő pajtás felé fondluk A 19ó tagot számláló ú'líönő csapatnak 28 hód földje van a határban, melyen nagyüzemi gardálkodá.st folytat. Első­nek kezdték meg a búza aratását a határiban. A DISz fiataljai segítettek az ilttöirő pajtásoknak. Serényem folyt a munka. Két najp alatt készen voltak az aratással az 5 kát. holdon ihata’mas ka­lászokba szökkent búzaterméssel. A DISz tagjai arattak, soraikban azonban úttörők, is voltak. A többiek már hajnali négyi órakor kiint voltak kötelet készí­tem'. ,Az úttörő csapatból a fiúk kévéket kötöttek, taparékot gyűjtöttek és rak­ták a kereszteket. A leányok maroksze­dők voltak. A cséplés után az egész termés a föld- művesszövelkeze't raktárába került. 50Í10 forint előleget kaptak. — Mit csináltatok ezzel a sok pénz­zel? — Az úttörő pajtásokkal meigibeszéH- t'iik az előlegül kapott pénz felhasználá­sát, .— mondja Pntocskai Béla. Az út­törő csaipat 24 tagját egyhetes üdülésre a Balaton mellé küldtük, a csapat to­vábbi 60 tagja egy hétre Szegedre ment ■üdülni. pihenni. — De jutóit a pénzből másra is, — folytatja Vizán Eleonóra. — Kiegészí­tettük iskolabenenide?,éviinket és elláttuk az iskolát sportfelszereléssel'. A kis úttörők külön ászt átrakóhoz is jutottak a gabonabehomiáskor. An'.un S'imity ment ki közéjük segíteni. Antun Slm.ity már 78 éves, de fiatalos lendü­lettel végezte tmunkálját. Délidölben, mi­kor lebever ed lek az árnyékos fák bő­sében, még szórakoztatta is őket. Furu­lyázott nekik. — E'Sle meg közénk állt és furulya­szóval leik, elitet le a Vidám hangulatot, «— mondja mosolyogva Narancsok Ká­roly. Bálity) Erzsi és B’ibity Gizella most azért izgulnak, bogy fog fizetni a rici­nust enm és. Az elmúlt éltben rekordkenmés'iink volt, — magyarázza Frepány József, a tér nyélé sí felelős. U,gy szeretnénk, ha idei termésünk túlhaladná tavaly« ered­ményeinket. Mert azt már mindnyájan tudjuk, hogy a termelés fokozásával építhetjük a szocializmust, mely nekünk fiataloknak gondtalan életünket, szebb jövőnket biztosítja. Az úttörők Első Barázda csoportjá­ban tervszerű munka folyik. Az öt bri­gád, — a Vörös Csillag, Dózsa, Ságivá'ri Endre, Zrínyi Ilona, Gárdonyi Géza *— és a két munkacsapat egymással ver­senyben végzik az időszerű munkálato­kat. Az élen a Sájgvári Endre brigád halad. — Most az öszj betakarítási munká­latok során azonban megfogadtuk, hogy túlteljesítjük a Ságvári-brlgád munka- ered,ménye-'t — szögezi le Rlbity Gizella. — De mi meg nem hagyjuk magun­kat, — hunyorít sokat mondóan Naran- csik Károly, a Ságvári brigádból. Az úttörők lelkes munkálj ária, ered­ményeire büszke az egész község. Mi­közben a maguk munkáját végzik, el sem mulasztják egy percre sem a féltő gon­doskodást az Első Barázda földjein fo­lyó munkáról, —■ Nem egyszer ők. mu­tattak nekünk utat és irányt a munkák elvégzésében, — mondják a felnőttek, aki szávesen és szeretettel látják so­raikban a fiatal kis úttörő pajtások cso­portját. A lelkes kis csoport pedig már nagy­ban készülődik, hogy az őszi munkála­tok elvégzésével jövő évi jobb eredmé­nyeit biztosíthassa. — így akarjuk, ba csak részben is, tíls leróni hálánkat a Párt és Rákosi pajtás iránt, aki velünk van és ak,i ne­künk boldog és örömteli életünket biz­tosította. Nyúlva láili előttünk minden út. Ott folytathatjuk tanulmányainkat, ahová képességeink irányítanak, — mondja Frepány József. — Példánk pedig a KomszomoL a bős Ifjú Gárda. Olvanok akarónk lenni, mint ők. A munkában, a tanulásban és a haza,szerétéiben, — lelkesedik Csí- m'ity Já nos. — Miint a hős Zója volt és a többi lányok, akik fegyverrel védték szabad­ságukat, —» szól tbete Vízin Eleonóra.. Este van mire megindulnak hazafelé. Nóták csendülnek üz utcasoron. Örömteli tekintetek kísérik őket. Frepány József pedig, miközben elbúcsúzik; percesen Gábor költő verssorait ismétli. Hazánkért dolgozunk, ve'4nk a munka és mindazok, kik hareo'nofc saját hazájukért, ak:k magasra tartják a szabadító Sztálin zászlaját. Mert gnlambcsőrben ez az olajág. Nem sóhajtás, de harci szó a bélke: fao>giy szép, azt mindig tudta a világ: most eszméljen ré győztes erejére! A DISz induló hangjai nyitották meg aje ünnepséget. Halasi Lajos elvlárs, a városi tanács elnöke kö- | ízömölte az ifjúságot, majd a vá- rosi pártbizottság titkára üdvözölte | a diákok seregét. Az MNDSz köz­ponti kiküldötte szólett lelkesítő szavakkal, akinek szavait Pole- sinszi Jenő tanítóképzői igaz­gató beezéde követett. Szavalatok és énekszámok követték egymást. A lelkes ünnepséget a Köztársa­sági Induló hangjai zárták be. Az ünnepség végeztével zárt sorokban elvonuló bajai diákok a Párt és Rákosi elvtárs éltetésével, munkásindulók éneklésével indul­tak haza, hogy derűssé és önbiza­lommal kezdjenek hozzá a tanu­lás munkájának. Borsodi Jutka OTI-üdülőbe jutott „Felejthetetlen emlékekkel térünk vissza hazánkba Elutazott a román belügyminisztérium művészeerüttese , bizonyította valamennyiünk szá- ■, mára, hogy végkép leomlottak azok a válaszfalak, amelyeket az elnyo­mó rendszereik emeltek mestersé­gesen népeink közé. A magyar és román nép ma már testvéri közösségben, egymást szeretve és megbe­csülve halad a közös cél, a szo­cializmus felépítés« felé. Három hónappal ezelőtt a 11 ác.skiskui»tnegyei Népújság kri­tikát gyakorolt a kiskunhalasi Bairnevált SzIT szervezetének munkálja fölött. Az ifjúmunkások nem tudtak jó munkát végezni, mert elszakadtak a Párttól, telje­sen a maguk erejére támaszkod­tak. A komolyabb problémákat így egyedül nem tudták megolda­ni. A SzIT szervezet vezetősége mindennel foglalkozott, csak a legfontosatóbról, a fiatalok poli­tikai neveléséről és a jó termelési munkáról feledkeztek meg. A fe­lelőtlenül megtartott vezetőségi illések nem segítették elő, hanem hátráltatták a szervezet munká­ját. , A kritika nyomán fontolóra vették a hibákat és hiányosságokat. Uj vezetőséget választottak. A Dolgozó Ifjúság Szövetségének mega’akuláisa után kettős igyekezettel láttak a hibák felszámolásához és feladataik megvalósításához. A Komszomol példája nyo­mán szervezték meg mimiká­jukat. Céljuk az volt, hogy a fiatalok váljanak motorjává az üzem é:e- íéneik. Nyíltan vetették fel a hi­bákat és közösen beszélték meg azotk kiküszöbölésének módját. Egymásután javítottak ki azokat a hibákat, amelyek gátolták ed­digi fejlődésüket. A megválasztott új vezetőség megváltoztatta, szorosabbra fűzte viszonyát a Párttal, az üzem pártszervezetével. Ennek nyoma meg’átszőtt a fiatalok fejlődésé­ben. Tanulással, jó politikai mun­kával kezdték meg eredményes munkájukat. Megszervezték a marxista-leninista tanulókört. A fiatalok nagy része, akik jelent­keztek a tanulókör anyagának el­végzésére, mindvégig kitartottak. A tanulás a termelő munká­ban is eredményeket hozott Azok a fiafalok, ak'iík eddig is jó munka végeztek, most egyre in­kább arra törekedtek, hogy még jo’bib eredményeket érjenek el, hogy élére kerüljenek, példát mu­tassanak az üzem valamennyi dolgozójának. A DIS; szervezet megalakulása után tagtoborzást indítottak az üzemben dolgozó, vagy az idő­köziben bekerült új fiatalok kö­rében, akik eddig még nem vol­tak tagjai az Ifjúsági Szövetség­nek. Jó munkájuk, lelkesedésük vonzotta legjobban azokat az if­jakat, akik a DISz megalakulása után lettek tagjai a dolgozó fia­talok nagy szervezetének. Ma

Next

/
Thumbnails
Contents