Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)
1950-09-28 / 145. szám
A bajai Gyapjú szövetgyár dolgozói munkafelajánlásaikkal ünnepük október 22-ikét, a tanácsválasztások napját A bajai Gyapjúszövetgyár él munkásai, jó és kiváló munkásai, az üzem műszaki vezetői értekezletre jöttek össze. Az értekezleten megvitatták a még felmerülő hibákat és hiányosságokat, hogy azok kijavításával megjavíthassák a termelést még gátló körülményeket. Az üzemben az új normák teljesítése, azok túlteljesítése mind nagyobb ledülettei tör előre. Újabb és újabb eredmények születnek a dolgozóknak abból a felismeréséből, hogy a termelés eredményeinek növelése, a versenyszellem ki- szélesítése szocializmust építő munkájuk alapja. A műszaki vezetők segítsége, a technikai előfeltételek megteremtésével nagyban hozzásegíti az üzemrészlegek dolgozóit ahhoz, hogy a harmadik negyedév lemaradását a negyedik negyedévben behozzák. A műszaki vezetőknek feladata, hogy a még felmerülő hiányosságokat pótolják, és a hibákat menetközben kijavítsák. A félévvel ezelőtt megalakult komlex-brigád nem tudta maradéktalanul betölteni feladatát. Ennek lett az oka, hogy egyes üzemrészlegekben, — főleg a fonódéban, — a termelés visszaesett. A femmplex brigád a maga ntnntkaját kampányszerűnek tekintette és nem állandósította a reá tároló feladatok teljesítését. A műszaki értekezlet elhatározta ennek a hiányosságnak végleges felszámolását, és új komplex-brlgá dók megalakításával az e téren fennálló hiányosságoknak végleges kiküszöbölését. Négy komplex brigád alakult A műszaki értekezlet elhatározta, hogy a dolgozók legjobbjaiból és a műszaki vezetőkből négy komplex-brigádot alakít. Ezekből kettő azonos a már megalakult, de működésében nem kielégítő eredményeket elért komplex-brigádok kai. kettő pedig, mint teljesen új brigád, teljesíti a felosztott és végrehajtásra váró feladatokat. Az élső brigád a minőségi komplex brigád lesz, a másik a gépkarban- tartási komplex brigád. Uj kom pléx brigádok lesznek a termelést tervszerű sítő brigád és az újítási brigád. A négy komlex . brigádot egy központi ellenőrző bizottság fogja irányítani és ellenőrizni. Az értekezlet ezután feltárta a hibák során hogy az önköltség- csökkentés nem érvényesül kellően u segédanyagok használatában. A dolgozók soraiban még nem tud» tosult kellően, hogy az önköltségcsökkentés a többtermelés mellett jejentős tényező a szocializmust építő munkánkban. Tannak egyes üzem részlegek * gyárban, ahol az olajpo- esékotlás olyan nagymérvű, hogy as olaj-normál használatát messze, túlhaladják. A felszólalások rá is mutattak ez okokra. Egyik és legfontosabb tényező; meggátlása annak, hogy egyesek kezeiket olajban mossák la. Makk Ferenc például arra is felhívta a figyelmet, hogy rosszak az olajozó kannák. Állandóan szivárog belőlük az olaj, mely így jut veszendőbe. De rámutatott Makk Ferenc arra is, hogy a gépolajozfis nincs kellően megmagyarázva, így aztán oda is pocsékolódik olaj, ahová nem Is kellene jutnia, A műszaki értelmiség vállalja;.. Losonci Ede tárta fel az értekezleten a komlex-brlgádok hiányosságait. önkritikát gyakorolt, amikor azt mondotta, hogy az elkövetett hibák azt bizonyítják, hogy a műszaki vezetők nem állottak teljes odaadással a dolgozók mellé. A jövőben a műszakiak ezt a hibájukat ki fogják küszöbölni. A műszakiak nevében október 22-re, a tanácsválasztások napjára, vállalják, hogy a fonódában most folyó auyagkeverésből olyan fonalat igyekeznek kihozni, mely a követelményeknek meg fog felelni. Egyben vállalják, hogy a munka, módszerátadó műhelyt a tanácsválasztások napjára beindítják. Felajánlások a tanácsválasztás napjára A dolgozók ezután egymásután felszólaltak, hogy a tanácsválasz- tások napjára, október 22-óre felajánlásaikat megtegyék. Vállalásuk arról a lelkes örömről szólott, amelyet a dolgozók éreznek a szocializmust építő munkájuk újabb győzelméért. Az öröm hangja egeüdült, hogy a tanácsok megválasztása nagymértékben erősíteni fogja a dolgozó nép hatalmi állásait, hogy a munkásosztály vezetésével a dolgozók legjobbjai kezébe kerül a nép ügyeinek intézése. A választás napjának tiszteletére tette meg felajánlását Doszkocs Józsefnc a szövődéiből eddig elért eredimé- nyeinok 3 százalékos fokozására, Kasztig Bálint a szövődéből az önköllaég- csökikenfcés további eredményeinek elérésére, I.ikb Otló az olajfogyaszlás mérséklésére, Novaikovits Mihály szővőmesler az összes mesterek vállalására, hogy a muinika- módszerátadő műhely felszerelésére napi két óra munkaidőt ajánlanak fel, VWákovics Etel szövőnő eredményeinek 2, Horácskó Antal és Dezső József szövők a ifjúság soraiból, hogy 5, illetve 6 százalékkal fokozzák teljesí léseiket. Taub Anna az appretúrá csomő- zóinak felajánlását tolmácsolta. Vállaljuk, — mondotta, — hogy 3 brigádban október 22-ére lemaradásunkat behozzuk. Haffenscber Ferenc szövőmester pedig az üzem valamennyi mestere nevében vállalta, hogy a munkamódszerátadó műhelyt október 15-re felszerelik és rendeltetésének átadják. Preisz- ner Gyula, szövődéi osztályvezető, tette meg ezután felajánlását. —- ígérjük, hogy gépeinket fokozottabb rendben, fogjuk tartani. Kisztricki Mihály, szövődéi ellenőr pedig ígéretet telt, hogy minden dolgozó számára napi teljesítményeik kimutatásával nyújt majd segítséget annak ellenőrzésére, hogy termelésükben emelkedést, vagy visszaesést crtek-é *1. A műszaki értekezlet ezután 11 újítónak és 52 jő és kiváló munkásnak adta át az üzem könyv- és egyéb ajándékait. A kárpát-ukrajnai magyar paraszt-küldöttség tagjai KERESZTES MIHÁLY elvtárs államtitkárnál Kedden délelőtt Keresztes Mihály elvtárs, földművelésügyi államtitkár tájékoztatta a Magyar- országon tartózkodó kárpátukrajnai parasztküldöttséget a magyar mezőgazdaság fejlődéséről a fel- szabadulás óta. Részletesen ismertette a termelőszövetkezeti mozgalom előretörését, a termelőcsoportok helyzetét és azt a támogatást. amelyet népi demokráciánk nyújt a társasgazdálkodás útjára lépett parasztoknk. Részletesen beszélt az állami gazdaságok fejlődéséről és arról, hogyan segítik a gépállomások a termelőcsoportokat és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokat. Az ismertetés után a küldöttek tettek fel kérdéseket, amelyekre Keresztes elvtárs, államtitkár részletesen válaszolt. A szovjet parasztküldöttség ne. vében Popóvics Demeter elvtárs, a küldöttség vezetője köszön re meg a felvilágosításokat. Válaszában a többi között hangsúlyozta: Kárpát-Ukrajnában, ahol a lenini. Sztálitii nemzetiségi politika érvényesül, amely nem ismer különbséget kis és nagy népek között, a magyarok egyenrangú tagjai a szovjet népek nagy családjának. Az őszi munkát szabotálják a kecskeméti kulákok Dolgozó parasztságunk országszerié bagyi lelkesedéssel fogott hozzá az őszi munkálatokhoz. A termelőcsoporlo'k, állami gazdaságok és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok földjein serényen folyik a szántás-vetés. A gépállomások dolgozói egymásután teszik meg munkafelajánlása ikat, versenytkithfvásukal. Állandó, szívós .munkával biztosítják jövőévi jobb termésünket. Nem így azonban a 'kulákok. Az aratáí-cséplés és a terFelaősxentirán dolgozói megfogadták OKTÓBER 22-ére, A TANÁCS VÁLASZTÁSOK NAPJÁRA BEFEJEZIK AZ ŐSZI VETÉST Boldog mosollyal asszony lép ki a felsó'szentiváni községháza kapuján. Páncsics Lukácsné. Most lépett be az egyesített új csoport-* ba, az Eiőre-Dózsa termelőszövetkezetbe. „Az egész földemet bevittem“ — mondja elégedetten, mint aki érzi és tudja, hogy most lépett az igazj útra, me'ly gondtalan jövőjét biztosítja. Egyesült a két csoport Az Előre és a Dózsa csoportok egyesülése, a két csoport elért jó terméseredményei a község délszláv és magyar anyanyelvű dolgozóinak érdeklődését nagyban felkeltették a nagyüzemi gazdálkodás iránt. A két csoport 62 főnyi tagsága az újonnan belépőkkel ma már 140 tagot számlál és mint Páncsics Lukácsné esete is bizonyítja, még egyre vannak újaibb jelentkezők. Az újonnan belépőik a csoport földjét is erősen megnövelték. A 460 hóidból 667 hold lett, melyen ősszel a tagok már együttesen kezdik meg a társas gazdálkodást. Az újonnan belépett 78 tag soraiban 32 az agrárproletár, 40 a kis. és 5 a középparaszt. Az újonnan belépettek 20 százaléka délszláv anyanyelvű. Stipán Blesity pártonkivüli közép, paraszt, Stipán Bundity, Mihálo- vics Jánosáé és a többiek boldogan lépteik felemeíkelésük útjára Szélesedik.' a munkaverseny A községben a dolgozókat a munkaverseny lendülete viszi újabb és újabb eredmények elérésére, hogy a Bácsbokoddal és Csávoliyal íolyó párosversenyben szégyen ne érje őket. A dolgozók megfogadták: október 22-ére, a ta- nácsválaeztás napjára befejezik az őszi vetést. De megfogadták azt is, hogy ebben a gazdasági évben vetésterületükön fokozottabb mértékben alkalmaznak nemesített vetőmagot. . Végig «a felsőszentivánj határ-1 Dán folyik a munka, A kukoricát már 826 holdon letörték és behord fák, sőt a kukoricaszáraikat is kúpokba hordták. 20 holdról pedig már sílózásra be is gyűjtötték. A napraforgó-fejek letörésének munkáját teljesen befejezték. 60 holdról a szárat is összegyűjtötték. 186 holdon pedig már a burgonyát is felszedték tettjes egészében. A vetőszántás munkálatai megindultak, 163 holdon már várja a felszántott föld az elvetendő magot. Megelégedett emberek — Meg vagyunk elégedve a tengeri terméssel, — felelik, ha érdeklődik az ember a termés iránt. A termelőcsoport átlagos 16—18 mázsás termése mellett, az egyéni gazdák földjein is meglesz az átlagos 13—14 mázsa. Nem ilyen kedvező a helyzet azonban a burgonyatermésben. A termelőcsoport földje még aránylagosan jól fizetett, hiszen 5 holdrótt 220 mázsa étkezési burgonyát, 40 mázsa vetőmagot és 70 mázsa apró burgonyát takarítottak be. Az egyénileg gazdálkodók földjei azonban igen gyengén fizettek. A községben a legboldogabb ember ma Vörös János. Tervkölcsön- kölvényét kisorsolták 300 forintos nyereménnyel. Mikor megtudta a hírt, csak ennyit mondott: tudtam, hogy amit a Párt ígér, mint mindig, most is valóra fog válni, Egész nap a kezét szorongatták, nem azért, mert a szerencse pont reá csillogott, hanem, hogy élő bizonyságát tudták adni a reakció asahos kutyáinak, hogy megint hazudtak, mikor a jegyzéskor azt hiresz*elték, hogy a húzást csafk ígérik, nem lesz abból semmi. A községben lelkes és örömteli a hangulat. Már akkor felcsillantak a tekintetek, mikor megjelentek a falakon az oiktóber 22-j tanácsvá lasztásróJ szóló falragaszok. „,A Magyar Népköztársaságban min den hatalom a dolgozó népé. A város és falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat''... ismételgették az Alkotmány szavait, melyek íme, mos* a választással váltnak valóra. Termelőcsoportjaink fejlesztésére megyei versenyre hívta ki a lajosmizsei földművesszövetkezet a megye többi szövetkezeteit A lajosmizsei földművesszövetkezet az elmúlt napokban üzemi röpgyülést tartott, amelyen megvitatták a szövetkezet soronlevő feladatait. Megállapították azt, hogy Lajosmizsén a termelőcso- portok fejlesztése megyei viszonylatban elmaradt. Elhatározták, hogy a fejlesztés érdekében a szövetkezet Valamennyi dolgozója bekapcsolódik a munkába. Határozatot hoztak, hogy a termelőcsoportok fejlesztése érdekében fokozzák a népnevelő munkájukat, úgy, hogy minden egyes szövetkezeti dolgozó legalább két-két tagot szerez a termelőcsoportok számára. Ennek a munkának a sikeres elvégzésére versenyre hívják ki egymást. De ugyanakkor versenyre hívják ki a negye összes földmű- vésszövetkezetének dolgozóit is, A röp-értekezleten elhatározták azt is, hogy aktív munfeasegítséget nyújtanak a termelőcsoportóknak. Résztvesznek a népnevelő munká. bán, szeminárium tartásában, kultúr- és dekorációs munkában és ha szükséges, rohamcsapatba szerveződnek és fizikai segítséget is nyújtanak, 'kérjük a hirdetőinket, hogy az njságba szánt h i retetéseik et mindig a megjelenés e ott való 1 n: ~ _j:- w .. m énylbegyiljlés idején is aljas módon szabotálták dolgozó népünk kenyerét. Ugyanezt teszik most is, az őszi munkák elsza- botálásával. Kecskeméten, a Sárkány nica 8. szám alatt lakó Lázár Jánes 12ö hoidás kólák saját bevallása szerint csak 4 holdat szántott fel. Hasonlóképpen szabotált a 112 hojdas dr. Héjjas Lászlódé Is, aki csak 10 holdat szántatoit fel. Még tovább vetemedett a dolgozó nép kenyerének elszabotálásában a Batthyány utca 102. szám alatt la- kó Bodri Benjámin, aki 105 holdjából csupán 1 holdat szántott fel. Dolgozó parasztságunk minden erejével kiveszi részét a munkából, hogy ezzel is erősítse a hatalmas béketábort az imperialista agresz- Szorokkal szemben. Ezt szabotál* ják a kulákok azzal, hogy népünk kenyerére törnek. Az Imperialista agresszorok hűséges csatlósai ezek, akik gazdájuk parancsára engedelmeskedve, szabotálnak és élelmi, szert rejtegetnek. Népünk felemelkedésére törnek és háborúra spekulálnak. A dolgozó nép államával szemben érzett gyűlöletükben nem riadnak vissza semmitől, az eszközökben nem válogatnak. Minden alkalmat megragadnak, hogy romboljanak, pusztítsanak. Ezt teszi Lázár János, dr. Héjjas Lász« Ióné és Bodri Benjámin, a három kecskeméti kulák is, akik mintha összebeszéltek volna, egyformán aljas módszerekkel kísérlik meg, hogy merényletet kövessenek el a dolgozó nép ellen. Népköztársasá- guuk törvényei azonban nem tesznek ^különbséget kulák és spekuláns között. Kemény ököllel sújt le valamennyiükre. Az ellenség megmutatja igazi arcát és lehull az álarc. Itt-ott megkísérli. m)gy mézes-mázos szavakkal félrevezesse a becsületes dolgozókat és alattomos, romboló munkával akarja gyengíteni azt a harcot, amely a békéért és a szocializmus építéséért folyik. Nem lehetünk könyörületesek velük szemben. Dolgozó népünk munkaversennyel készül a tanácsválasztásra. A tanácsválasztás újabb győzelem lesz a háborús agresz- szorok és hűséges csatlósaik felett. Szocializmust építő népünk egyre hatalmasabb erővel tolja fé]re azokat, akik útjába állanak boldogulásának, felemelkedésének, Nemsetköxi akciónap a Schuman-terv ellen Párisban véget ért a bánya- és vasmunkások nemzetközi érteke*. lete, amelyet a Schwman-terv. elleni harc megbeszélése érdekében hívtak össze. Az értekezlet határozatot fogadott eL amelyet a a résztvevő hét országot — Nagy- britannidt, Olaszországot, Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgod, a Saar-vidéket és Franciaországot —i képviselő 73 küldött egyhangúlag helyeselt. A határozat nemzetközi akciönapot tűz ki november 15-re a Schuman-terv éllen.