Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. augusztus (5. évfolyam, 95-121. szám)
1950-08-11 / 104. szám
Dolgozó parasztok! Augusztus 12-ig; iniudeii mázsa beadott gabona után 4 forint jutalom jár I Siessetek a beadással ! Újabb győzelmi jelentés : Megyénk a begyűjtési versenyben már elérte a 93 százalékot A dusnoki gépállomás két cséplőgépe táviratban jelentette Rákosi elvtársnak, hogy elérték az 50 vagonos teljesítést A szegvári és mindszenti dolgozó parasztok versenyfelhívása új fordulatot hozott çaesy^okiben a íertjiénybegyüj'tés sikeréért folyó küzdelemben. A begyűjtés üteme hatalmasan megnövekedett, mind több azoknak a száma, akik meghaJfgatva a Párt szavát, közvetlenül a cséplőgéptől teljesítik beadási köíeleS'S.égüket. Augusztus 8-|n megyénk elérte már a, 80 százalékot. A ma reggeli telefonjeienlések alapján a Megyei Janaos kiértékelte a helyzetet és megállapította, hogy 9-én már 93 százaléknál tartottunk, A 8-i adatok alapján Baja város búza előírását 7-t százalékban, kenyérgabona előírását pedig 192 S/áza'.lékban teljesítette. Kalocsa búzánál 67, C vételi jegynél 139 százalékot ért el. Kecskemét város búzabead'ását 103, rozsbeadá- vjt pedig 90 százalékban teljesítette. Kiskunhalas város a búzánál 37-ről 56-ra, a rozsnál 38-rô.ï 66-ra emelte százalékarányát. Félegyháza város vontatottan dolgozik, alig emelkedett egykét százalékkal a begyűjtés. A bajai járás a búzánál már túlhaladta a 60 százalékot, a rozsnál a 160 százalékot. A bácsalmási járásban kissé ellaposodott a verseny. Úgy álszik, a Népfront Bizottság babérjain pihen. A duusvecsei járás előbbre tört. A búzánál túlhaladták az 55 százalékot, rozsnál 1X1 százalékot. Lassan döeög a kalocsai járás. Habár újabb versenyben vállalták, hogy augusztus 20-a helyett 12-ére végzik el a begyűjtési, a járás községei búzabeadásukal 64 százalékról mindössze 68 százalékra, rozsbeadásúkat 61.32 százalékról 62-rc emelték frl. A kecskeméti járásban a rozs begyűjtését 77 százalékra emel lék. A kiskunfélegyházi járás erősen ösztönzi a bácsalmásit. A kiskunhalasi járásban még mindig nem szélesedéit ki a ver- senymozgialom, a búzánál 61, » rozsnál 85 százaléknál tartanak A kiskőrösi járásban különösen a G vételi jegyre beadott kenyér- gabonamennyiség növekszik ug rásszerííen. Már túlhaladták a 70 százalékot. A kunszeotmiklúsi járás búzamennyiségét 50-ra, a rozsmennyrségé't 86 százalékra, a G vételi jegy kenyérgabonáját pedig 200 százalékra tudta felemel* ni. Mivel több intézmény és hatóság még téves adatokat közöl, ezért megyéjik még mindig nem tudott az országos versenyben előbbre jutni. A téve-s adatok következtében tegnapi kiértékelésünkben a kecskeméti járást és a baja) járást hátrább helyeztük. A valóság a.z, hogy mindkiét járás a hamis adatok következtében már sokkal előbbre van. / <XU, A Népújság bíráló cikke óla Lajosmizsén kétszeres erővel halad a munka Nem akarnak alulmaradni az Izsákkal és Kerekegyházával folyó párosversenyben Tikkasztó a hőség tajosmi- zsén, kölőnösen akkor, amikor már cibaraogozták * delet. A por beszorul az asztagok közé * ott kavarog az utolsó cséplőgép körül. De mír nem kavarog es- t g, hanem csak késő délutánig, rpert akkor ez a cséplőgép is befejezi a munkát. A munkásokról folyik a verejték, házalják a négy cséplőgépet, amelyet már átvezényeltek Kunadacsrg és Kunpeszérre. Ninçs megállás, sietni kell mondják a dolgozók, —- most ezekben « községekben segítünk, hogy minél előbb fefejezhesse a dolgozó parasztság a cséplést és • kővár szemekkel telt zsákok mibél hamarabb a gyíijtö- raktárakba kerülhessenek De miért e lázas sietség? Talán valami baj van Lajosmizsén? -re kérdezzük Rovó elvtárstól, a DÉFOSZ irodavezetőtől.-7- Lemaradtunkl Elvisz bennünket a községiházára, abol éppen összeült „a haditanács". Amióta a Népújság megírta, hegy Lajosmizsén gyengén megy a begyűjtés, amióta feltárta a pibákat, azóta úgy nyüzsögnek az emberek a községben, mint a hangyák. Senki sem akar az utolsók között lenni, mindenki azon fáradozik, hogy megjavítsa a begyűjtési eredményt. Így fogad bennünket Nagy lm re elvtérs, « község új vezető- jegyzője, A községháza hosszú folyosóján helyezték *1 a nagy verseny- táblát, Rájegyezték, hogy hogyau áll a község a begyűjtési versenyben, Pe azt is olvashatjuk, hogy a LajoSmizsével párosversenviben álló Kerekegyháza és Izsák mennyire teljesített« beadási kötele ?*tteégét. így volt: Lajosmizse 34 százalékkal alulmaradt — A bét elején az volt a helyzet, hogy Lajosmizse 34 százalékban, Kerekegyháza 52.90 százalékban, Izsák pedig 66 százalékban teljesítette előirányzatét. La- jostpizsén 11.790 mázsa volt a hiány, kerekegyházán 3368 mázsa és Izsákon 1794 mázsa. Búzából beadták Lajosmizsén az előirányzat 31 százalékát, Kerekegyházán 26 százalékát és Izsákon 27 százalékát. Rozsból Lajosmizsén 49 százalékot, Kerek egyházán 44 és Izsákon 73 százalékot. C-vételi jegyre Izsákon 83 százalékot, Kerekegyházán 86 és Lajosmizsén 29 százalékot,. Miután a pártszervezet részleteiben kiértékelte a beadási verseny állásáé, az összes népi szervek bevonásával együttesén meghozták azokat a döntéseket, melyeknek segítségével meggyorsították 3 begyűjtési verseny üteméi. 50 népnevelőt, továbbá az összes dülöbiztQsokat és mezőőröket mozgósították. Ennek az lelt az eredménye, hogy a bírálócikk megjelenése után a harmadik napon már felszökött a beadási arányszám 87.9 százalékra. A beözönlő gabona gyors átvétel« érdekében a földműves- szövetkezet is átszervezte munkamódszerét. Eddig egy, helyen vették át a gabonát, most három helven történik az átvétel. A szövetkezet központi irodája segítséget nyújtott az átvevő helyeknek, az alkalmazottak késő éjja- lig dolgoznak, hogy a vételi- jegyezés simán megtörténhessen. Igaerősegítség a rászorultaknak — A „haditanács" még azt is elhatározta, — magyarázza nekünk Bédés Pál párttitkár, — hogy segítséget ad azoknak a dolgozó parasztoknak, akik nem rendelkeznek igaerővel, illetve 'szállító eszközzel. A népnevelők és a d (Főbiztosok összeírják ezeket és a Népfront Bizottság rendelj ki a szekereket, hogy ezek a dolgozók is soronkívül beszállíthassák felesleges gabonájukat. A szövetkezet ügyvezetője, Németh István pedig nap, mint nap ismerteti a szövetkezet ql- kalmazoltaivail az ütemtervet, hogy lássák, mennyi a beadandó gabona és ebből mennyit teljesítettek. így lesz: a túlteljesítők közé kerülnek Búcsúzáéul a községi párttitkár még azt mondta nekünk, hogy a Népújság bíráló cikke felrázta az elszunnyadt községi Népfront Bizottságot. Elhatározták, hogy még e héten teljesítik előirányzatukat. És most már nem azért folyik a verseny, hogy augusztus 20-ára, Alkotmányunk évforduló- jára, befejezzék a begyűjtést, hanem azért, hogy Tataháza, Csi- kéria és Gátér példájára túlteljesítsék az előirányzatot. — Még nem vagyunk az elsők közötti De reméljük, hogy jó helyre kerülünk a túlteljesítők versenyében! És Lajosmizsén még délben Sem áll meg a munka. Szekér- szekér Után döcögve fordufl pe a j gyüjtőraktárak udvarába, ahol I késő éjjelig történik a gabona ■ átvétele. Lajosmizsén nem vették rossznéven a kritikát, hanem tanultak belőle és megváltoztatták a helyietet, Dolgozó parasztok a dicsőségtáblán Közeledik augusztus 20-a, a fa- lusi dicsöségtáblákep naponta cserélődnek az új nevek. Az Alkot, tnány ünnepére indított verseny- mozgalom mezőgazdaságunkban soha ilyen hatalmas méreteket nem öltött, mint ezekben a napokban. A bajai járáshoz tartozó Ne. mesnádudvaron Kovács István 4 holdas dolgozó paraszt 78 kg pe, adási kötelezettsége helyett 688 kg gabonát szállított. Kötelezettségét 860 százalékra teljesítette. Ugyanitt Szabó András 3 holdas 693 százalékra teljesítette túl, Oávodon Pétiké József 7 holdas 419 százalékkal került a dicsöség- ' táblára. 398 kg helyett 15§Q kg-ot adott be- Baracskán Balongó Jó. zsef 5 holdas mutat példát, kötelezettségének 450 százalékban tett eleget. Kína Kvantnng tartományában a tálon végrehajtják a földreformot A nemrégiben tartott első kvgn, fungi parasztkongresszus elhatározta, hogy a tartományiban a léién végrehajtják a földreformot, A kongresszus határozott a kvgn- tungi parasztszövatség szervezeti szabályairól és megválasztotta a parasztkövetség 69 tagból álló végrehajtó bizottságát. A dolgozó parasztok többsége a géptől viszi be gabonáját a raktárba. Hogy ez't a munkát megkönnyítsék, a gépállomások traktoristái vállalták, idő előtt fejezik be a csáp'ést. Ezt csak úgy tudják elérni, ha a gépeket a lehelőség határáig kihasználják. Ezért vállalták a gépállomás dolgozói öO vagonos esáplési teije- ....... ......................» s ítményt. A dusnoki gépál'omás két cséplőgépe táviratban jelentette Rákosi elv'társnak. hogy elérték az ölvén vaganas teljesítményt. 8-án reggel a Toscsikt) József és a Máasai-féle gép elérte a kitűzőit teljesítést. A cséplőbri- gád DIS? if jakból á’i. 9-éh reggel Burák Péter és Balassa Károly gépe szintén elérte az j>0 vagonos teljesítményt. Dicsőség tábla X begyűjtés élén járnnk: BUGAC: Pintér Ferenc (1836 százalék). SZABADSZALUAS: Dézsj István (9000 százalék1!. KISKUNFÉLEGYHÁZA: Csányi Vince (200 százalék), Juhász Eászló (250 százalék). HOMOKMÉGY: Breksa Sándor (264 százalék). ALPAR: Konyi Pál (1652 százalék). NEMESNÁDUDVAR: id. Kovács István (886 százalék), Szabó András (693 százalék), BOROTA: Kőszegi Ferenc (400 százalék), Alcszáros Ferenc (740 százalék). SZABADSZALLÁS: Osvátli Sándor (443 százalék). KUNPESZÉR: Szabó Mihály (686 százalék), SZÁNK: Somogyi Ferenc (2001 százalék). SÜKÖSD: Jászki Pál (400 százalék). KUNBARACS: Bor István (600 százalék). TISZAKÉCSKE: Bállá Albertné (6309 százalék). MÉLYKÚT: Zakapszki István (1280 százalék). MATÉTELKE: Kurtyák István (504 százalék). MADARAS: Gyenes Pál (338 százalék). SZEREJVILE: Nagyidai András (3900 százalék). KISKUNHALAS: Miskei István (300 százalék), Dömötör István (290 százalék)LAJOSMIZSE: Sáfrány Ferenc (2900 százalék), Bő- dis Pál (1900 százalék). KUNBARACS: Kaldenecker József ( 1500 százalék). CSÔLYOSPALOS: Váradi Pál (542 százalék), Fodor Antal (884 százalék). ORDAS: Tárcái Imréné (400 százalék). DUNAPATAJ: Szőke Inire (600 százalék). — ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: Tóth Széchenyi tér, Pauli Jókai utca. t — VAR HATÓ IDŐJÁRÁS: Mérsékelt szél, kevés változó fele hőzet, ma az északnyugati megyékben egy.két helyen kisebb eső lehef. Holnap eső már nem valószínű. A hőmérséklet kissé emelkedik. * — A BAJAI Posztógyár dolgozóinak 92 százaléka tett munkafelajánlást a Koreai Hétre, akik i'<z- Iamennyien 5—I0—-15 százalékos leljesílményemelési vállaltokó Madarason a legutóbb tar toVt kisgy ütése ken 450 dolgozó paraszt határozta el, hogy 8 járást ért kKilBtelést: » vándor- zászlót gyors munkával hálálják meg. A Msg y ülést köretó napon 606 mássa gabona gyűlt he, * — A KÖZRAKTÁRAK KV kajái telepe a félévre előirányzott teljesítmény-mennyiséget az elsó negyedévben túlteljesítette, 4. második negyedév teljesítmény e 1<>S vagon volt. * •— Az állami VtWairaosenergta Szolgáltató NV felhívja a kerske- méli áramfogyasztók figyelmét arra, hogy augusztus hóban az áramfogyasztás számlázása a szabadságolások miatt szünetel. A legközelebbi számlázás szeptemberben folytatólagosan fog megtörténni. *-m Bácsbokod dolgozó parasztsága vállalta, hogy augusztus 20-ra egész évi begyűjtési tervüket 130 százalékra túlteljesítik. HÍREK a megyéből !l!!l|j!llllllillllllll!lirilllll|ll>llll!!ll!l!llllilll!!llllllllllllll|llllll!l!ill!lllllllll!!!lil!i!llllllilllllllillll!lli||llllil!i|i!iiii|i|||!!ll||itii|!|||||||!ii — A BAJAI Papirértékesitö KV az ország valamennyi Papír• és Iroáaszerellátó KV-ivei versenyben áll és a versenyben országos viszonylatban az első. JiiliysUavi előirányzatukat 114 százalékra teljesítették. 4 — Katymáron Besír Miklós délszláv anyanyelvű 5 holdas újgazda, a község pártszervezetének titkára és a békeblzoHság elnöke, aki maga jár elől jő példával: begyűjtési kötelezettségét sokszorosan töltete sítette. * i— 4a OSZH bajai kirendeltsége hosszúlejáratú versenyre hi via ki o sátoraljaújhelyi kirendeltséget. Ax újjászervezett munka verseny eredménye, hogy egy újításukat, mely jelentős megtakarítást jelent, a Központ elfogadta, * — A bácsalmási járásban a meglévő termelőr.soportokba edd'g 96 család jelentkezett új belépő tagokként. « « A hajat ügyészség 8 hónapi börtönre ftétté Eperjest Andrást, a Bőripari Szakcsoport pénztárosát, mert a rábízott összegből 1630 forinttal t- amit saját céljaira fordított —- nem tudott elszámolni a a hiányzó összeg visz- szafizetésére nem volt hajlandó • — A Háztartási Alkalmazottak Szakszervezetének kecskeméti csoportja csütörtökön délután 5 órakor tartja havi gyűlését, vasárnap, 13-án pedig kollektív kirándulást rendez a Tiszához « — A Kaszap utcai általános Iskola úttörő pajtásat szómba ton reggel 9 árakor jelenjenek meg az Iskolában. í