Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. augusztus (5. évfolyam, 95-121. szám)

1950-08-04 / 98. szám

-Sztálin elvtárs levelei a nyelvtudomány kérdéseihez

A „Bolsevik“ 14. száma „Válasz az elv társaknak“ címmel Sztálin elvtárs következő leveleit közli:

Szánzsejev elvtársnak.

Tiszte'.t Szánzsejev elvtársi Nagyi késéssel válaszolok levelére, mert csak tegnap adták át a Központi Bizottság irodájából.

ön feltétlenül helyesen magyarázza a nyelvjárások kérdésében elfoglalt álláspontomat. „Osztály‘-nyelvjárások, amelyeket helyesebb volna zsargonoknak nevezni, nem a néptömegeket szolgálják, hanem a társadalom egy szűkkörű felső rétegét. Azonkívül nincs saját grammatikai rendszerük és alapvető szókincsük. Ennélfogva semmiképpen sem fejlődhetnek önálló nyelvekké.

Ezzel szemben a helyi („területi“) nyelvjárások a nemzeti nyelvek alapját alkothatják és önálló nemzeti nyelvekké fejlődhetnek. Így történt például az orosz nyelv kurszk-oreli nyelvjárásával (kurszk-oreli „beszéd1), amely az orosz nemzeti nyelv alapjává leli. Ugyanezt kell mondanunk az ukrán nyelv po'-tava- kievi nyelvjárásáról, amely az ukrán nemzeti nyelv alapjává leit. Ami az ilyen nyelvek többi nyielvjárását illeti, ezek elvesztik önálló létüket, egybeolvadnak ezekkel a nyelvekkel és eltűnnek bennük;

Előfordul az ellenkező folyamat is, amikor egy olyan nép egységes nyelve, amely a fejlődés szükséges gazdasági feltételeinek hiánya következtében még nem vált nemzetté, tönkremegy annak kövelkezlében, hogy ez a nép állatnilag széthullik, a helyi nyelvjárások azonban, amelyek még nem olvadhattak fel egységes nyelvben, felviru’nak és alapot adnak egyes önálló nyelvek kialakulásához. Lehetséges, hogy ez történt például az egységes mongol nyelv esetében.

1060 július 11.

I. V, Sztálin.

D. Belkin és Se. Eurer elvtársaknak.

Megkaptam levelüket. Az önök hibája abban áll, hogy összekevertek két különböző dolgot és más kérdéssel cserélték fel azt a kérdést, amellyel Krasenyinni- kova elvtársnőnek adott válaszomban foglalkoztam.

1. Ebben a válaszomban N. J. Ma.rrt bírálom, aki a nyelvről (a hangnyelvről) és a gondoskodásról szólva, elválasztja a nyelvet a gondolkodástól és ilymódon idealizmusba esik. Válaszomban tehát normális emberekről van szó, akik tudnak beszélni. Ennek során azt állítom, hogy ilyen embereknél a gondolatok csupán a nyelvi anyag alapján keletkezhetnek, hogy puszta gondolatok, amelyek nem kapcsolatosak nyelvi anyaggal, beszélni tudó embereknél nem léteznek.

Ahelyett, hogy elfogadnák, vagy elvetnék ezt a megállapítást, önök abnormális, beszélni nem tudó, süketnéma emberekre hivatkoznak, akiknek nincsen nyelvük és akiknek gondolatat természetesen nem keletkezhetnek nvelvi anyag alapján. Mint látják, ez teljesen más téma, amelyről én nem beszéltem és amelyet nem érinthettem, mert a nyelv- ludománv normális emberekkel foglalkozik, akik tudnak beszélni, nempedig abnormális, süketnéma emberekkel, akik nem tudnak beszélni.

Önök a tárgyalt kérdést más kérdéssel cserélték fel, amelyről nem folyt vita.

2. Belkin elvlárs leveléből ki- : tinik, hogy egy kalap alá veszi a .szónyelvet“ (Ihangnyielvet) és a

gesztusok nyelvét“ (N. J. Marr

szerint „kéznyelv“) Nyilván úgy gondolja, hogy a gesztusok nyelve és a szavak nyelve egyenlő ie’entőségű, hogy az emberi társadalomnak egy időben nem volt szavakból álló nyelve, hogy akkor a „kéznyelv“ helyettesítette a később keletkezett szónyelvel.

De ha Be'kin elvtárs valóban igv gondolja, komoly hibát követ el. A hangnyelv vagy szónyelv az emberi társadalomnak] mindig egyetlen nyelve volt, mely alkalmas volt arra, hogyi az em- j berek érintkezésének teljesérlékű eszköze legyen. A történelem nem ismer egyetlen még oly elmaradott emberi társadalmat sem, amelynek nem volt saját hangnyelve. A néprajz nem ismer egyetlen elmaradott népet sem, amelynek ne lett volna hangnyel-, ve, még ha az a »ép olyan ősi vagy még ősibb állapotban élt is, mint mondjuk az ausztráliai, vagy lűzföldi népek a muH században A hangnyelv az emberi-; ség történelmében azoknak az erőknek egyiike, amelyek az embereket segítenék, hogy az állatvilágból kiemelkedjenek, társadalomban egyesüljenek, fejlesz- szék gondolkodásukat, megszervezzék a társadalmi termelést, sikeres küzdelmet folytassanak a természet erői ellen és eljussanak a haladásnak arra a fokára, amelyen jelenleg állunk.

Ebben a vonatkozásban az úgynevezett jelbeszéd jelenlősé- ge, rendkívüli szegényessége és korlátozottsága következtében igen csekély, ez tulajdonképpen nem nyelv, söl nem is nyelvpótló, amely többé kevésbbé helyettesítheti a hangnyelvet, hanem kisegítő eszköz, mégpedig rendkívül korlátolt lehetőséggel bíró eszköz, amelyet az ember néha azért használ, hogy beszédében bizonyos mozzanatokat aláhúzzon. A jelbeszédet ugyanúgy nem lehet egyenlő színvonalra állítani a hangnyelvvel, mint ahogy nem lehet egy színvonalra helyezni az ősi fafeapât napjaink öíágú ekéjével és traklorvonta- lású soros velőgéppeí kapcsolt hernyótalpas traktorával.

3. Mint látható, Önöket elsősorban a süketnémák érdeklik s csak ezután a nyelvtudomány problémája. Ugyllátszik, éppen ez a körülmény késztette Önöket, hogy számos kérdéssel forduljanak hozzám. Nos, ha ragaszkodnak hozzá, nincs ellenemre, hogy kielégítsem kérésüket. Tehát hogyan áll a dolog a süketnémákkal? Működik-e náluk a gondolkodás, támadnak-e gondolataik? Igen, működik gondolkodásuk, támadnak gondolataik. Világos, hogy mivel a süketnémák meg vannak fosztva a beszédtő!, gondolataik nem támadhatnak nyelvi anyag alapján. Nem jelenti-e ez azt, hogy a süketnémák gondolatai üresek, nem kapcsolódnak össze a „természet normáival“ (N.

J. Marr kifejezése)? Nem, nem azt jelenti. A süketnémák gondolatai csupán azoknak a képeknek, érzeteknek, képzelteknek alapján keletezhetne és létezhetnék, amelyek életük során a külső világ tárgyairól és ezek kapcsolatairól a látó, tapintó, ízlelő és «zagló szervek révén halmozódnak fel bennük. E képeken, érzeteken, képzeteken kívül álló gondolaluk üres, hiányzik belőle mindennemű tartalom, azaz nem létezik.

1950 július 22.

I. V. Sztálin.

A. Holopov elvtársnak.

Megkaptam levelét.

Kissé késtem a válasszal, meri túl vagyok halmozva munkával.

Az ön levele hallgatólagosan két feltevésből indul ki: abból a feltevésből, hogyi megengedhető idézni ennek, vagy annak a szerzőnek munkáit, elszakítva attól a történelmi időszaktól, amelyről az idézet szól és, másodszor, abból a feltevésből, hogy a marxizmusnak ezek, vagy azok a következtetései és formulái, amelyek a történelmi fejlődés egy időszakának tanulmányozása eredményéként jöttek létre, helyesek a fejlődés minden szakaszára nézve és így változatlannak kell maradniok.

Meg kell mondanom, hogy mind a két feltevés mélységesen hibás. Íme néhányi példa:

1. A múlt század negyvenes éveiben, amikor még nem voll monopolkapitalizmus, amikor a kapitalizmus löbbé-kevésbbé simáin, felfelé (velő vonalban fejlődő!!, új, még általa el nem tégláit területekre terjeszkedett ki, az egyenlőtlen fejlődés törvénye

pedig még nem hathatott teljes erővel, Marx és Engels arra a kö- velkezletésre jutott, hogy a szocialista forradalom nem győzhet egy valamely országban, hogy csupán egy minden civilizált országban, vagy a civilizált országok többségében egyszerre lesújtó közös csapás eredményeképpen győzhet. Ez a következtetés aztán irányadó tétellé vált minden marxista számára.

A XX. század elején azonban, különösen az első világháború idején, amikor mindenki számára világossá váll, hogy a monopóliumok előtti kapitalizmus nyilvánvalóan monopolkapitalizmussá feljődött, amikor a felfelé haladó kapitalizmus haldokló kapitalizmussá vált, amikor a háború feltárta az imperialista világfront gyógyíthatatlan gyengeségeit, az egyenlőtlen fejlődés törvénye pedig meghatározta, hogy a különböző országokban különböző időben érik meg a prolelárforradalom — Lenin, a marxista elméidből kiindulva, arra a következtetésre jutott, hogy a fejlődés új feltételei közölt a szocialista forradalom egyidejű győzelme minden országban, vagy a civilizált országok többségében lehetetlen, mert ezekben az országokban a forradalom nem érett meg egyenlő mértékben, hogy Marx és Engels régi formulája az új történelmi feltételeknek már nem felel meg.

Mint látható, itt két különböző következtetéssel van dolgunk a szocializmus győzelmének kérdésében, amelyek nemcsak ellentmondanak egymásnak, hanem ki is zárják egymást.

Egyes bibliamagyarázök és tal- mudislák, akik nem halónak bele a dolog lényegébe és formálisan, a történelmi körülményektől elszakítva idézgetnek, mondhatnák, hogy e következtetések közül az egyiket el kell vetni, mint olyat, amely feltétlenül helytelen, a másik következtetést pedig, mint feltétlenül helyeset, ki kell terjeszteni a fejlődés valamennyi korszakára. A marxisiáknak azonban tudniok kell, hogy a bibiiamagyarázók és tal- mudislák (évednek, tudniok kell, hogy mind a kél következtetés helyes, de nem feltétlenül, hanem mindegyik a maga idejére vonalkozólag. Marx és Engels következlelése a monopóliumok korszakát megelőző kapitalizmus időszakára, Lenin koveikezletése pedig a monopolkapitalizmus időszakára vonalkozólag.

2. Engels „Anti-Dühring“ című •munkájában azt mondta, hogy a szocialista forradalom győzelme ulán »z államnak el kell halnia. Ezen az alapon, miután országunkban a szocialista forradalom győzelmet aralott, a bib'.iamagya- rázók és talmudisták pártunk körében követelni kezdték, hogy, a párt intézkedjék, hogy államunk minél gyorsabban elhaljon, oszlassa fel az állami szervekei, mondjon le egy állandó hadsereg fenntartásáról.

A szovjet marxisták azonban a m,i időnk világhelyzetének tanulmányozása alapján arra a következtetésre jutottak, 'hogy amikor a kapitalista körn.veze! még fennáll, amikor a szocialista forradalom csupán egy országhan győzött, a többi országban pedig a kapitalizmus uralkodik, a győztes forradalom országúnak nem gyengítenie, hanem mindenképpen erősítenie kell államát, az állami szerveket, a felderítő szerveket, a hadseregei, ha ez az ország nem akarja, hogy a kapitalista környezet szélzúzza. Az orosz marxisták arra a követ'kez- letésre jutottak, hogy Engels formulája azt tartja szem elölt, hogy a szocializmus minden országban, vagy az országok többségében győzött, hogy Engels formulája nem alkalmazható arra az esetre, amikor a szocializmus egy külön országban győz, valamennyi többi országban pedig a kapitalizmus uralkodik.

Minit látható, itt a szocialisia állam sorsának kérdésében két különböző, egvmást kizáró formulával van dolgunk.

A bibliamagyarázók és talmu- distáik. A»t mondhatják, hogy ez

a körülmény elviselhetetlen helyzetet teremt, hogy egyik formulát el kell vetni, mint feltétlenül hibásat, a másikat, mint feltétlenül helyeset, ki kell terjeszteni a szocialista állam fejlődésének minden időszakára.

A marxistáknak azonban tudniok kell, hogy a bibliamagyarázók és talmudisták tévednek, mert mind a két formula helyes, de nem feltétlenül, hanem mindegyik a maga idejére nézve: a szovjet marxisták formulája arra az időszakra, amikor a szocializmus egy, vagy néhány országhan győzött, Engels formulája pedig arra az időszakra, amikor a szocializmusnak az egyes országokban egymást követő győzelmei az országok többségében a szocializmus győzelmére vezettek és amikor ilymódon léire fognak jönni az engelsi for- mulának alkalmazásához elengedhetetlen feltételek.

Az ilyen példák számát Szaporíthatnánk.

Ugyanezt keil mondani a nyelv kérdésének két különböző formulájáról, amelyeket Sztálin különböző műveiből vesznek és amelyeket Holopov elvtárs idéz levelében. Holopov elvlárs hivatkozik Sztálinnak „Marxizmus és nyelvtudomány“ című munkájára, amely arra a következtetésre jut, hogy — mondjuk — két nyelv kereszteződésének eredményeképpen az egyik nyelv rendszerint győztesként kerül ki, a másik pedig kihal, tehát hogy a ikereszleződés nem eredményez valamilyen új, harmadik nyelvet, hanem a nyelvek közül az egyiket tartja fenn. ,

A továbbiakban Holopov elvtárs egy másik következtelésre hivatkozik, amelyet Sztálinnak az SZK(b)P XVI kongresszusán mondóit beszámolójából vesz. lit arról van szó, hogy a szocializmus világméretű győzelme idején, mikor a szocializmus meg fog erősödni és életformává válik, a nemzeti nyelvek elkerülhetetlenül egv közös nyeivvé fognak összeolvadni, amely természetesen sem a nagyorosz, sem a német nyelv nem lesz, hanem valami új nyelv.

Holopov elvtárs összehasonlítja ezt a két formulát és miulán látja, hogy ezek nemcsak fedik, hanem kizárják egymást, kétségbeesik. „Az ön cikkéből •megértettem — írja levelében, — hogy a nyelvek kereszteződéséből soha sem jöhet létre valamilyen új nyelv, a cikk előtt viszont önnek az SZK(b)P XVI. kongresszusán tartott felszólalása alapján szilárdan meg voltam győződve, hogy a kommunizmusban a nyelvek egy közös nyelvvé olvadnak össze.“

Nyilvánvaló, hogy Holopov elvlárs, miután felfedezte az ellentmondást e két formula között, mélységesen hiszi, hogy ezt az ellentmondást meg kell szüntetni és szükségesnek tartja, hogy az egyik formulától, mert az helytelen, megszabaduljunk és kapaszkodjunk bele a másik formulába, mint olyanba, amely helyes minden időre és országra nézve. Azt azonban nem tudja, hogy melyik formulában kapaszkodjék meg. A helyzet reménytelennek látszik. Holopov elvtárs nem is jut arra a gondolatra, hogy mindkét formula helyes lehel, mindegyik a maga idejére nézve.

így szokott ez történni mindig a biblia magyarázókkal és talmu- distákkal, akik nem hatolnak a dolog lényegébe, formálisan idézgetnek elvonatkoztatva azoklól a történelmi körülményektől, amelyekről az idézetek szólnak. Ezek mindig olyan helyzetbe karülnek, amelyből nincs menekvés.

Holott, ha a kérdés lényegét tisztázzuk, akkor nincs semmiféle ok arra, hogy a helyzetet olyannak tekintsük, amelyből nincs kivezető úl. A dolog lényege abban rejtik, hogy Sztálinnak „A marxizmus és nyelvtudomány“ című értekezése és Sztálinnak « Párt XVI. kongresszusán mondóit beszéde két teljesen különböző korszakot tart szemelő!! és ennek köveíkeztében a téte'ek is különbözők.

Sztálin brosúrájának az a formulája, amely a nevek kereszteződésére vonatkozik, azt a korszakot tartja szem előtt, amely a szocializmus világméretű győzelmét megelőzi, amikor a kizsákmányoló osztályok uralködó erőt jelentenek a világon, amikor a nemzeti és gyarmati elnyomás még fennáll, amikor a nemzetek nemzed elkülönülését és kölcsönös bizalmatlanságát állami különbségek rögzítik le, amikor még nincs nemzeti egyenjogúság, amikor a nyelvek kereszteződése úgy megy végbe, hogy küzdelem folyik a nyelvek közölt egyiknek uralmáért, amikor a nemzetek és nyelvek békés és baráti együttműködésének le tételei még nincsenek meg, amikor nem a nyelvek együttműködése és kölcsönös gazdagodása van soron, hanem egyes nyelvek asszimilációja é; más nyelvek győzelme. Világos, hogy ilyen körülmények közölt csupán győztes és legyőzött nyelveik lehetnek. Éppen ezeket a körülményeket veszi figyelembe Sztálin formulája, amikor azt mondja, hogy — mondjuk — két nyelv kereszteződésének eredményié nem egy új nyelv alakulása, hanem az egyilk nyelv győzelme és a másik veresége.

Ami pedig Sztálin másik, a Várt XVI. kongresszusán mondott beszédéből idézett formuláját illeti, amely szerint a nyelvek egy közös nyelvvé olvadnak össze, iti Sztálin más korszakot tarioU szem előtt : a szocializmus világméretekben aratott győzelmét követő korszakot, amikor már nem lesz világimperializmus, megdőltek már a kizsákmányoló osztá lyok, megszűnt a nemzeti és gyarmati elnyomás, a nemzetek nemzeti elkülönülését és kölcsönös bizalmatlanságát a nemzetek kölcsönös bizalma és közeledése váltja fel, megvalósul a nemzeti egyenjogúság, megszűnik a nyelvek elnyomásának és asszimiláció, jáuak politikája, megszervezték a nemzetek együttműködését, a nemzeti nyelveknek pedig módjában lesz, hogy az együttműködés útján szubadon gazdagítsák egymást. Világos, hogy ilyen körülmények között sző sem lehet egyes nyelvek elnyomásáról és vereségéről és más nyelvek győ zelméről. Itt nem olyan kél nyelvvel lesz dolgunk, amelyek közül az egyik vereséget szenved, a másik pedig győztesen kerül ki a küzdelemből, hanem a nemzeti nyelvek százaival, amelyek közül a nemzetek hosszú gazdasági, politikai é* kulturális együttműködésének eredményeképpen ki fognak emelkedni eleinte a léggazda. gabbá vált egységes övezeti nyel. vek, azután pedig az övezeti nyelvek egy közös nemzetközi nyelvvé olvadunk Össze, amely természetesen nem lesz sem német, sem orosz, sem angol nyelv, hanem egy új nyelv, amely befogadta magába a nemzeti és övezeti nyelvek legjobb elemeit.

Következésképpen a két külön, bözö formula megfelel a társadalmi fejlődés két különböző korszakának és éppen, mert megfelel ezeknek, mind a két formula helyes, mindegyik a maga korszakára vonatkozólag.

Azt követelni, hogy ezek a formulák ne legyenek ellentmondásba egymással, hogy ne zárják ki egymást, ugyanolyan ostoba dolog, amilyen ostoba dolog volna azt követelni, hogy a kapitalizmus uralmának korszaka ne legyen ellentétben a szocializmus uralmának korszakával, hogy a Szocializmus és a kapitalizmus ne zárja ki egymást.

A bibliamagyarázök és talmit- disták dogmagyüjteménynek tekintik a marxizmust, a innrxiz! mus egyes következtetéseit és for műiéit olyan dogmák gyűjteményének, amelyek függetlenek a társadalmi fejlődés körülményeinek megváltozásától és .Solu“ nem változnak. Azt gondolják, hogyha megtanulják kívülről ezeket n kövelk°ztetésPket és for. muláknt s dérűre-bofúra idézgeti azokat, akkor meg tudunk mn> úldani bármilyen kérdési, meggondolják — a betanult töveiül'::.