Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. június (5. évfolyam, 46-68. szám)

1950-06-25 / 64. szám

ják bizonyítani, hogy Marx a nyelv „osztályjsllege“ mellett foglalt állást, hogy tagadta az egységes nemzeti nyelv létezését. Ha ezek az elvtársak tárgyilagosan fogták volna fel feladatukat, egy másik helyet is idézmök kellett volna, ugyancsak „A szent Max“ clinü műből, ahol Marx az egységes nemzeti nyelv kialakulása útjai nak kérdését érintve, arról beszél, hogy a dialektusok egységes nemzeti nyelvvé koncentrálódnak a gazdasági és politikai koncepció következtében.

Következésképpen Marx elismerte az egységes nemzeti nyelvnek mint magasabbrendű formának szükségességét, amelynek a dialektusok, mint alacsonyabb formák alá vannak rendelve.

Mit jelenthet ilyen esetben a burzsoá nyelv, amely Marx szavai szerint „a burzsoázia terméke'*? Ugyanolyan nyelvnek tekintette-e Marx ezt, mint a külön nyelvi szerkezettel bíró nemzeti nveivet? Ilyen nyelvnek te- kmtheite-e azt? Természetesen nemi Marx egyszerűen azt akarta mondani, hogy a burzsoák kalmár szókincsükkel beszennyezték az egységes nemzeti nyelvet, hogy a horzsoáknak megvan a sajá: kalmár zsargonjuk. Kitűnik tehát, hogy ezek az elvlársak elferdítették Marx álláspontját, mégpedig azért ferdítették el, mert Marxot nem marxisták módjára, hanem a dolog lényegébe be nem hatolva, mechanikus módon idézték.

Hivatkoznak Engelsre, idézik „A munkásosztály helyzete Ang Mában“ című könyvéből, hogy

.....az angol munkásosztály az

id

ők folyamán egészen más néppé letb mint az angol burzsoázia“, hogy „a munkások más dialektust beszélnek más eszméik és képzeteik, más szokásaik és erkölcs- elveik, más vallásuk és politikájuk vau, miut a burzsoáziának- Ennek az idézetnek alapján egyes elvtársak arra a következtetésre jutnak, hogy Engels tagadta az össznépi, nemzeti nyelv szükségességét, hogy ő — lám — a nyelv „osztály-jellegének“ állás, pontján volt. Igaz ugyan, hogy Engels itt nem nyelvről, hanem dialektusról beszél, mivel teljesen tisztában van azzal, hogy a dialektus, mint a nemzeti nyelv kl- ágazása, nem léphet a nemzeti nyelv helyébe. Ezeknek az elv- társoknak azonban úgylátszik nem nagyon van Ínyükre, hogy nyelv és dialektus között különbség van ...

Nyilvánvaló, hogy az idézetet nem helyénvalóén hozták fel, mert hiszen Engels Itt nem „ősz. tály-nyelvekről“ beszél, hanem főként oszlály-esemékről, képze. tekről, szokásokról, erkölcsi elvekről, vallásról, politikáról. Tel. jeseu helyes az, hogy a burzsoák. illetőleg a proletárok eszmél, képzetei, szokásai, erkölcsi elvei, vallása, politikája merőben ellentétesek. De hogy kerül Ide a nemzeti nyelv, vagy a nyelv „osztályjellege“? Talán a társadalomban meglévő osatálvellenté- <ek ténye érvül szolgálhat a nyelv „osztályjellege“ mellett vagy az egységes nemzeti nyelv szükségessége ellen? A marxizmus azl tanítja, hogy a nyelv közössége ccyike a nemzet legfontosabb Ismérveinek, ugyanakkor azonban jól tudja, bogy a nemzeten belül osztály ellentétek vannak. Elismerik« az említett elvtársnk ezt a marxista tételt?

Hivatkoznak Lafarguera és rámutatnak arra, bogy Laíargm „NyelT és forradalom“ című cikkében elismeri a nyelv „osatály jellegét", hogy állítólag tagadja ez össznépi nemzeti nyelv szükségességét. Ez nem igaz. Lafargue valóban beszél „nemesi“ vagy „arisztokratikus" nyelvről és a társadalom különféle rétegeinek „zsargonjáról“. Ezek az elvtár sai azonban elfelejtik, hogy Lafargue, akit nem érdekelt a nyelv és a Zsargon különbségének kérdése és a dialektusokat hol „mes. terkélf nyelvnek“, hol meg „zsar gonnak“ nevezi, határozottan ki jelenti brosúrájában bogy „az arisztokráciát megkülönböztető mesterkélt nyelv... abból az össznépi nyelvből vált ki, amelyet a burzsoák és az Iparosok, a város és a falu beszélt".

Lafargue tehát elismeri az

össznépi nyelv létezését és szükségességét, s ugyanakkor telje, sen megérti az „arisztokratikus nyelv“ és a többi dialektus és zsargon alárendelt jellegét és függését az össznépi Dyelvtöh

Kiderül, hogy a Lafarguera lörtént hivatkozás nem taiál célba.

Hivatkoznak arra, hogy Angliában az angol hübérurak egyidö- ben „századokon át“ francia nyelven beszéltek, míg az angu. nép angol nyelven beszélt, hogy ez a körülmény érv a nyelv „ősz. tályjellege“ melleot és az össz népi-nyelv szükségessége ellen. Ez azqnban nem érv, hanem valarm anekdóta-féle. Először is francia nyelven akkoriban nem valameDy. nyi hűbérúr beszélt, hanem a királyi udvarban és a grófságokban élő angol hübérurak jelentéktelen felső rétege. Másodszor, ők sem holmi „osztály-nyelven“ beszéltek, hanem a közönséges, össznépi francia nyelven. Harmadszor, mint tudjuk, ez a francia nyelvvel folytatott különcködés később nyomtalanul eltűnt és átadta helyét az össznépi angol nyelvnek. Azt gondolják ezek uz elvtársak, hogy az angol hü bérurak „évszázadokon át“ tolmácsok útján értették meg magukat az angol néppel, hogy nem íaszuáiták az angol nyelvet, hogy akkoriban nem volt össznépi au- gol nyelv, hogy abban az időben Angliában a francia nyelv több volt holmi szalon-nyelvnél, amely csupán az angol arisztokrácia felső rétegének szűk körében dívott? Hogy lehet ilyen anekdóla- jeltegü „érvek“ alapján tagadni az össznépi nyelv meglétét és szükségességét?

Az orosz arisztokraták egy idő. ben a cári udvarban és a szalonokban szintén szórakoztak a francia nyelvvel. Büszkélkedtek azzal, hogy amikor oroszul beszélnek, francia módra dadognak, hogy csak francia akcentussal tudnak oroszul beszélni. Azt jelenti-e ez, hogy Oroszországban abban az időtlen nem volt össznépi orosz nyelv, hogy az össznépi Dyelv abban az időben fikció volrt, az „osztály-nyelvek“ ellenben valóság?

Elvtársaink iitt legalábbis két hibát követnek el.

Az első hiba abban áll, bogy a nyelvet összekeverik a felépítménnyel. Azt gondolják, hogy ha a felépítmény osztályjellegü, a nyelv sem lehet össznépi, hanem uszstályjellegünek kell lennie. De már fentebb megmondtam, hogy a nyelv és a felépítmény kát különböző fogalom, hogy a marxista nem keverheti össze őket.

A második hiba abban rejlik, hogy ezek az elvtársak a burzsoázia és a proletariátus érdé kelnek ellentétét, éle» osztály harcukat a társadalom szétesésének, az ellenséges osztályok közötti mindenféle kapcsolat megszakadásának tekintik, ügy vélik, hogy mivel a társadalom szétesett és nincs többé egységes társadalom, csupán oszí.ályok vannak, nincs szükség nz egész társadalom számára egységes nyelvre, nincs szükség nemzeti nyelv« sem. Mi marad hát, ha a társa, dalom szétesett és nincs többé össznépi nemzeti nyelv? Megma. vadnak az osztályok és. „osztály nyelvek“. Ez úgy értendő, bőgj minden egyes „osztály-nyelvnek“ meglesz a saját „osztály “-nyelv, tana — lesz „prolelár“-nyelvtan, ,burzsoá“*nyelvtan- Persze, ilyen nyelvtanok a valóságban nincse. nek, ez azonban nem bátortáin - oltja el ezeket az elrtársakat: ők hiszik, hogy ilyen nyelvtanok majd megjelennek.

Voltak nálunk egyidőben olyan .marxisták“, akik azt állították, hogy az országunkban az Oktő béri Forradalom után maradt vasutak burzsoájellegflek, hogy hozzánk, marxistákhoz, nem méltó használni őket, hogy fel kell szaggatni őket ée új ..proletár-vasutakat kell épí. tenl. Ezek a „marxisták“ ezért a „troglodlta“ (barlanglaké) csúfnevet kapták...

Érthető, hogy a társadalomra, az osztályokra, a nyelvre vonatkozó Ilyen primitív, anarchista nézetnek semmi köze a marxizmushoz. Ez a nézet azonban kétségkívül létezik és még miudig é, egyes eltéveiyedett elvtársaiuk lejében.

Természetesen nem igaz az,

hogy az éles osztály harc fulytán a társadalom szétesett olyan osztályokra, amexyek nincsenek lóbbé gazdasagiiag egy bekapcsolva egymással egy társadalom uan. Ellenkezőleg. Amíg a kapba- uzinus létezik, a burzsoát és a proletárt a gazdasági élet min den szála egymáshoz kapcsolja, mint az egységes kapitalista tár sadulom részeit. A burzsoák men. ometnek és nem gazdagodhatnak, na nem állanak rendelkezésűire oérmuukások, a proletárok nem élhetnek, ha nem vállalnak bérmunkát a kapitalistáknál. A burzsoák és a proletárok közti mindennemű gazdasági kapcsoia. megszűnése mindennemű termelés megszűnését jelenti, mindennemű termelés megszűnése viszont a társadalomnak, maguk na. az osztályoknak pusztulására vezet. Érthető, hogy egyetlen osztály sem akarja megsemmisítésnek kitenni magát. Éppen ezéri bármily éles Is az osziályharc, nem vezethet a társadalom szétesésére. Csupán a marxizmus kér. déseiben való tudatlanság és u nyelv természetének teljes meg- nemértése sugalmazhatta egyes elvlársainknak a társadalom széteséséről, az „osatály“-nyelvekrői, az „osztály“-nyelvtauokról szóló mesét.

Hivatkoznak továbbá Leninre és arra emlékezteinek : Lenin elismerte hogy a kapitalizmusban két kultúra létezik — burzsoá és proletár kultúra, — hogy a nemzeti kultúra jelszava a kapitalizmusban nacionalista jelszó. Mindez igaz és Leninnek ebben teljesen igaza van. Mi köze azon. ban ehhez a nyelv „osztályjellegének“? Amikor ezek az elvtár- sak Leninnek azokra a szavaira hivatkoznak, amelyek szerint a kapitalizmusban két kultúra létezik, nyilvánvalóan, azt akarják sugalmazni az olvasónak, hogy a kéit kultúra — a burzsoá és a proletár kultúra — megléte a társadalomban azt jelenti, hogy nyelvnek is kettőnek kell lennie, minthogy a nyelv kapcsolatban áll a kultúrával, — következés képpen iMniu tagadja az egysé ges nemzeti nyelv szükségességét, következésképpen Lenin az „osztálynyelvek“ mellett van. Ezeknek az elvtársaknak hibája abban áll, hogy a nyelvet azonosítják és összekeverik a kultúrával. Márpedig a kultúra és a nyelv — két különböző dolog. A kultúra lehet burzsoá és szocialista kultúra, ezzel szemben a nyelv, mint az érintkezés eszköze, mindig össznépi nyelv és a búr. zsoá kultúrát Is, a szocialista kultúrát is szolgálhatja. Vájjon nem tény-e, hogy az orosz, az ukrán, vagy az üzbég nyelv épp olyan jól szolgálja most a szocialista kultúrát, mint az Októberi Forradalom előtt a burzsoá kultúrát szolgálta? Ezek az elvtár. sak tehát mélységesen tévednek, amikor azt állítják, hogy n kél különböző kultúra léte két különböző nyelv kialaku'ására és az egységes nyelv szükségességének tagadására vezet.

Két kultúráról beszélve, Lenin épp?n abból a tóteltiöl indult ki, hogy 3 két kuliéra létezése nein vezethet az egységes nyelv tagn. dúsához és két nyelv képződéséhez, hogy a nJ'élvnek egységesnek kép lennie. Amikor a bundisták azzal kezdték vádolni D’ntnt, hogy tagadja a nemzeti nyelv szükségességét és a kultúrál „neiuzetnélkülinek“ fogja fel, Le. nin — mint tudjuk — élesen tik takozott ez ellen és kijelentette, hogy a burzsoá kultúra ellen har. col és nem a nemzeti nyelv el- len, amelynek szükségességét vitathatatlannak tartja. Furcsa, hogy néhány elvtársunk a bundls- ták nyomdokába lép.

Ami az egységes nyelvet illeti,

amelynek szükségességét Lenin állítólag tagadja, meg kellene hallgatni Lenin következő szavait: „Az emberi nyelv az érintkezés legfontosabb eszköze. A nyelv egysége és akadálytalan fej. lődése egyik legfontosabb feltétele a modem kapitalizmusnak megfelelő valóban szabad és széleskörű kereskedelmi forgalomnak és a lakosság egyes osztályok szerinti szabad és széleskörű cső. portulásának".

Kiderül, hogy a tisztelt elvtársak eltorzították Lenin nézetét.

Végül, Sztálinra hivatkozva, idézetet hoznak Sztálintól, amely szerint a burzsoázia és nacionalista pártjai voltak és maradnak ebben az időszakban az ilyen nemzetek vezető ereje“. Ez telje, sen helyes. A burzsoázia és na eionalista pártjai vezetik való ban a burzsoá kultúrát épp úgy, mint ahogy a proletariátus & nemzetközi pártja vezeti a proletár kultúrát. De ml keresnivalója van itt a nyelv „osztályjellegé- nek“? Vájjon ezek az elvlársak nem tudják, hogy a nemzeti nyelv a nemzeti kultúra formája, hogy a nemzeti nyelv a burzsoá kultúrát is, a szocialista kultúrát Is szolgálhatja? Vájjon elvtársinknak nincs tudomásuk a marxistáknak arról az ismert meghatározásáról, amely szerint a mai orosz, ukrán, bjelorussz ét más kultúrák tartalmukat tekintve szocialista, formájukra, vagyis nyelvükre nézve nemzeti kultúrák? Egyet értenek-e ezzel a marxista meghatározással?

Elvtársaink hibája itt az, hogj nem látták a különbséget a kultúra és a nyelv között és nem értik, hogy a kultúra tartalmút tekintve, változik a társadalom fejlődésének minden új szakaszával, míg a nyelv alapjában ugyanaz a nyelv marad, s egyen lően szolgálja mind az új kultú rát, mind a régit.

így tehát:

a) a nyelv mint az érintkezés eszköze, mindig egységes volt ét marad a társadalom számára ét közös a társadalom tagjai szá mára,

b) a dialektusok és zsargonok létezése nem tagadja, hanem megerősíti az össznépi nyelv létét, amelynek elágazásai, s amely, nek alá vannak rendelve,

c) a nyelv „osztályjellegének“ formulája hibás, nem-marxista formula.

Kérdé« Melyeik a nyelv jellemző tsmertetőjelei?

Felelet: A nyelv a társadalmi

lét mindig működő társadalmi jelenségeinek sorába tartozik. A társadalom, keletkezésével és fejlődésével keletkezik és fejlődik. Elhal a társadalom elhalásával együtt. A társadalmon kívül nincs nyelv.

Ezért a nyelvet és fejlődési tör. vényeit csak abban az esetben lehet megérteni, ha szoros kapcsolatban tanulmányozzák a társadalom történetével — annak a népnek a történetével, amelyé a tanulmányozott nyelv és amely ennek a nyelvnek alkotója és hordozója.

A nyelv szerszám, eszköz,

melynek segítségével az emberek érintkeznek egymással, kicserélik gondolataikat és kölcsönösen megértik egymást. A nyelv, minthogy közvetlen kapcsolatban áll a gondolkodással, regisztrálja és szavakban, szavakból összelelt mondatokban lerögzíti a gondolkodás munkájának eredményeit, az ember megismerő tevékenységének vívmányait és így lehetővé teszi a gondolatcserét az emberi társadalomban.

A gondolatok kicserélése állandó ás létfontosságú szükséglet, m nthogy nélküle lehetetlenség az emberek együttes tevékenységét megszervezni a természet efől elleni harcban, a szükséges anvagi Javak megteremtéséért vívott harcban, lehetetlen sikereket elérni a társadalom termelő tevékenységében — következésképpen lehetetlen magának a társadalmi termelésnek a létezése. Ebből következik, hogy olyan nyelv nélkül, mely érthető a társadalom számára és közös annak tagjai számára, a társadalom megszűnik termelni, szétesik és megszűnik, mint társadalom létezni. Ebben az értelemben a nyelv, az érintkezés eszköze, egvtúttal a társadalom haro&nak és fejlődésének is eszköze.

Amint ismeretes, ■ nvelv valamennyi szava együttvéve alkotja a nyelv úgynevezett szótári szókészletét. A nyelv szótári szúkész.etében a legfőbb — az alapvető szókincs, ahová mint annak magva, minden gyökérszó is tartozik. A nyelv alapvető szókincse jóval kevésbbé bú, m.at a nyelv szótári szókészlete, azonban igen sokáig él, évszázadokon át és a nyelv számára új szavak képzéséhez alapot ád. A szótári szókészlet a nyelv állapotának képét tükrözi: minél gazdagabb és sokoldalúbb a szótári készlet, annál gazdagabb és fejlettebb a nyelv.

A szótári szókészlet azonban, egymagában véve, még nem jelenti a nyelvet — hanem mindenekelőtt a nyelv építőanyaga. Mintahogy az építőanyagok az építésnél nem jelentik az épületet, jóllehet, nélkülök lehetet.en aa épületet felépíteni, hasonlóképpen a nyelv szótári szókészlete sem jelenti magát a nyelvet, jóllehet nélküle semmiféle nyelv sem gondolható el. A nyelv szótári szókészlete azonban igen nagy jelentőségre tesz szert, amikor azt a nyelv grammatikája felhasználja, vagyis a nyelvtan, amely meghatározza a szavak ragozásának, a szófűzésnek szabályait és így a nyelvnek rendszeres és értelmes jelleget ad. A nyelvtan .alaktan és mondattan) a szavak ragozása és a szófűzés szabályainak gyűjteménye. Következésképpen a nyelv a nyelvtan segítségével kap lehetőséget arra, hogy az ember] gondolatokat anyagi nyelvi burokba öltöztesse.

A nyelvtan megkülönböztető vo. oása abban áll, hogy megadja a szavak ragozásainak szabályait, nem a konkrét szavakat, hanem a szavakat általában, bármilyen konkrétság nélkül; megadja a mondatszerkesztés szabályait, amikor Is nem valamely konkrét mondatot tart szem előtt, például egy konkrét alanyt, egy konkrét állítmányt, stb., hanem általában bármilyen mondatot, függetlenül ennek vagy annak a mondatnak konkrét formájától. Következésképpen a nyelvtan azzal, hogy elvonatkozik az egyes, tői és konkréttől, mind a szavakban, mind a mondatokban — az általánost ragadja meg, ami a szavak ragozásának ée a mondat- fűzésnek alapjáf képezi és ebből nyelvtani szabályokat, nyelvtani törvényekért szerkeszt. A nyelvtan az emberi gondolkozás hosszú elvonatkoztató munkájának ered. raénye, a gondolkozás hatalmas sikereinek jele.

Ebben a tekintetben a nyelvtan a mértanra emlékeztet, amely törvényeit a konkrét tárgyaktól elvonatkoztatva adja meg, a tárgyakat mint konkrétság nélküli testeket tekinti, ■ a köztük lévő viszonyokat nem mint bizonyos konkrét tárgyak közti konkrét viszonyokat határozza meg, hanem mint minden konkrétság nélküli testek viszonyait általában.

Eltérően a felépítménytől, amely a termeléssel nem közvetlenül, hanem a gazdaság közvetítésével függ össze, a nyelv közvetlenül az ember termelő tevékenységével van kapcsolatban épp úgy, midi bármely más tevékenységével, munkájúnak kivétel nélkül min. den szférájában. Ezért a nyelv szókincse, mint amely a legérzékenyebb a változások Iránt, majdnem szakadatlanul a változás ál. lapotában van. Ugyanakkor s nyelvnek a felépítménytől eltérően rxsm kell megvárnia az alépítmény megszüntetését. Váltó- zásokat Visz be a szókincsébe az nlépítméüy felszámolása előtt ét függetlenül az alépítmény állapotától.

De a nyelv Szókészlete hem úgy változik, mint a felépítmény, neto a régi kiküszöbölése és az új felépítése útján, hanem a létező szókincs új szavakkal való kiégő szítése útján, amelyek a társadalmi rend változásaival, a termelés fejlődésével, a kultúra, a tudomány, stb. fejlődésével kapcsolatban keletkeztek, amikor le annak ellenére, hogy a nyelv szókincséből rendesen bizonyos számú elavult szó eltűnik, a szó- készlet sokkal több új szóvá! égé szül ki. Ami az alnpvető szókln eset Illeti, ez alapjában megmarad és használják tovább, mint a