Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. május (5. évfolyam, 19-43. szám)
1950-05-11 / 27. szám
Törvényjavaslat a helyi tanácsokról BÁCSKISKUNMEGYEI NÉPUJSÁG Jtwács Macs beszéde a SzaUszecuezetek esszi/cztteséfri ülésé* V. évfolyam, 27. szám Ara SO fillér 1950 május 11, csütörtök Harcoljunk parasztpolitikánk elferdítése ellen (F. J.) A szocializmus építése a falun is csak harcban mehet végbe. A falu kizsák- mányolói hol nyíltan, hol leplezetten, de elszántan harcolnak a szocializmus ellen, mert tudják, hogy a szocializmus örökre véget vet a kizsákmányolásnak. A kulák elleni harcot, a szocializmus építéséért folyó harcot azonban csak akkor vezethetjük sikerrel, ha Pártunk parasztpolitikáját helyesen visszük keresztül a gyakorlatban. Szívós harcot kell folytatni Pártunk politikájának elferdítése ellen. Nem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy minden hiba, amit e téren elkövetünk, hátráltatja harcunkat, ellenségeink malmára hajtja a vizet. A hibák ez időszerint leggyakrabban a kuláksággal szembeni osztályharc frontján, a kulák korlátozásának és kiszorításának politikája végrehajtásában, e politika elferdítésében és eltulzásában jelentkeznek. A kulákokkal szemben jelenleg folytatott politikánk érthető és világos: fejlődésünk mostani szakaszának megfelelően korlátozzuk a kulákság gazdasági, politikai erejét, szűkebb térre szorítjuk kizsákmányoló, üzérkedő, spekuláns tevékenységét, leverjük ellenséges agitáció- ját, megakadályozzuk szabó tálási kísérleteit és rászorítjuk a termelő munkára saját földterületén. Ez a politika azonban semmiképpen sem jelentheti azt, hogy egyes kulákok földjeit, termelőeszközeit el lehet venni, ki lehet sajátítani. Elferdítjük Pártunk parasztpolitikáját, ha a kulákok termelőeszközeit kisajátítjuk, de letérünk a kijelölt útról akkor is, ha a kulákokkal szemben engedékenyek vagyunk. Megyénkben nem egy helyen a szívós ég szakadatlan munka, harc helyett egyes elvtársak, DÉFOSZ-vezetők légvárakat építenek, amikor azt hangoztatják; „mi mindent megértünk, mindent helyesen tudunk végrehajtani, nekünk minden már gyerekjáték.“ Ilyen hangulat funkcionáriusaink egy részénél is, kétségtelenül tapasztalható. Erre Pártunk Központi Veze tősége február 10-i hafá-oza- tában is rámutatott. Rács—Kiskun megyében is fennáll az elbizakodottságnak és túlzásnak a veszélye. így picsán a DÉFOSZ behívatott egy kulákot,, földjét határozattal, — amelyben három, napi fellebbezési időt szabtak meg, — igénybevették. Ke ceten Sztelbi Walter és neje, Bonn Frigyesné az állam részére felajánlott 32 hold földet. A felajánlott földre a „Vörös Zászló“ termelőcsoport engedély nélkül rátelepedett. Sőt Gál Imre, Farkas András jegyző és Kanonot Frigyes tszcs elnök még a birtok ingó felszereléseit is leltározták, kikötve, hogy a lakásban lévő szimpla ablakokat rövid időn belül kettős ablakokra cseréltessék ki- Szabadszálláson a termelőcsoport kulákot likvidált. A kulák tanyájáról birkákat hajtottak el, 140 liter bort pedig elszállítottak. A község orvosa, dr. Pető Kálmán 75 holdat ajánlott fel. A megmaradt 3 hold szőlőjét a szabadszállási földbérlő bizottság kiosztotta kishaszon- bérletbe. Ezekhez a kishaszon- bérletekhez a DÉFOSZ vezs- tősége „családi“ alapon jutott. Az akció szellemi atyja a DÉFOSZ elbocsátott irodavezetője, Horthy egyik jutási őrmestere volt. Kunbaján a DÉFOSZ a pap földjét adta ki felesbe. Kelcbián a DÉFOSZ volt irodavezetője, — hortysta főtörzsőrmester és a vezetőség másik tagja: Fehér László horthysta zászlós, — azokat a földeket, amelyekről a kulákok meg akartak szabadulni, hogy ne kelljen dolgoz- niok, felesbe adták ki. Nemesnádudvaron, Szerénáién, Sükösdön, Bácsbokodon szintén földfoglalásokról jöttek jelentések. Dunavecsén Kiss Gáborné DÉFOSZ irodavezető felbontotta a kulákok évekkel azelőtt kötött többéves haszonbérleti szerződéseit és kötelezte őket, hogy ezeken a területeken cukorrépát vessenek. Izsákon a termelési szerződések kötésekor közel 49 ku- lákkal szerződtek le. Az izsáki DÉFOSZ szervezet nem tudta megállapítani — ég ebben a földmüveszszövetkezet termelési felelőse is hibás, — hogy a községben ki a kulák. Hogy Izsákon a kulákság határa elmosódott, annak oka az is, hogy az adóhivatal vezetője helytelen irányban befolyá. solja a tömegszervezeteket. Az adóhivatalvezető palástja mögé bújnak a kulákok és ő még ma nem hajlandó az iszáki basaparasztokról adatokat kiszolgáltatni. Tataházán a termelési szerződések kötésénél, hogy jobb eredményeket. érjenek el, Borsodi, György szövetkezeti Lenin és Sztálin pártjának vezetésével a szovjet nép nagy . történelmi küldetésének tudatában folytatja hatalmas építő munkáját Hatalmas lelkesedéssel ünnepelte a szovjet nép a győzelem napját A szovjet nép nagy örömmel ünnepelte a Győzelem Napját Moszkva üzemeiben, gyáraiban, intézményeiben és katonai akadémiáin mindenütt előadásokat, felolvasásokat tartottak a hitleri Németország felett aratott győzelemről. A munkásklubokban és kultúrpalotákban előadóesteket és koncerteket rendeztek. A Győzelem Napjára sok moszkvai munkás — volt frontkatonák — sziahánovista műszakot vállalt. Ugyanolyan odaadóan küzdenek a termelés emeléséért, mint annak idején az ellenség ellen. Leningrad és Szevasztopol hősi védelmének résztvevői háromszoros normát teljesítettek és csakis kiváló minőségű árut termelnek. Volt frontharcosok kimaga slő termeié,?i sikereiről érkeznek jelentések Sztálingrádból, a hervadhatatlan dicsőség városából is, ahol brigádok százai teljesítettek sztáhanovista műszakot a győzelem ünnepének tiszteletére. Nagyszámú látogató keresi fel ezekben a napokban a Vörös Hadsereg Központi Múzeumát ahol gazdag anyag mutatja be a szov jet fegyveres erők győzelmeinek útját. A Gorkijról elnevezett kultúrparkban körképet állítottak ki amelyet Kotov festőművész ve. zetésévet szovjet festőművészek egy csoportja készített. A körkép Sztálingrád hősies védelmét örökíti meg. A Pravda vezércikke A szovjet sajtó vezércikkben méltatja a nagy napot. A Prvada a többi között ezeket írja: öt évvel ezelőtt a szovjet nép a háborúk és népek történeimé, nek legnagyobb győzelmét aratta a német Imperializmus fölött. Ez a világtörténelmi győzelem, amelyet a szovjet nép Lenin és Sztá lin pártjának vezetésével vívott ki, a szocializmus, a szocialista rendszer diadala volt a kapitalista rendszer felett. Győzelmünk nagy eredményeket hozott az egész emberiség számá- ra. A szovjet nép megvédte hazáját, a szocializmus országát, min. I * den elnyomóit és leigázolt nép reménységét, a népek seabadságá- - nak és biztonságának hatalmas I bástyáját. Győzelmünk nagy 'ered- 1 ménye volt, hogy a közép- és I keleteurópai országokban létrejött a népi demokratikus rendszer és ez országok felszabadult népei a szocializmus útjára lép. tok. A hitleri Németország és az imperialista Japán felett aratott győzelmünk megnyitotta a gyöze. lem útját a kínai népi forradalom előtt. Európa történelmében fordulópont volt a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása. Továbbra is győzni fogunk Hazánk történelmébe újabb fé. nyes győzelmeket írtak be az elmúlt öt év alatt az újitók, a szocialista munka hősei, a tudósok, A Szovjetunió pénzügyminisztériuma közli; „A Szovjetunió népgazdasági helyreállításának és továbbfejlesztésének 1950. május 3-án '20 milliárd rubel összegben kibocsátott ötödik állami kölcsönét május 8-ig 27,003.60S rubel összegben jegyezték, vagyis a kölcsönt 7,003.608 rubellel túljegyezték. A Szovjetunió pénzügyminisztéríuA Magyar Népköztársaság kormányküldöttsége, amely Farkas Mihály elvtárs, honvédelmi miniszter vezetésével résztvett a Csehszlovákia felszabadításának ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, kedden este hazautazott Prágából. Búcsúztatására többek között megjelent Siroki miniszterelnökhelyettes és pénzügyminiszter, Kopeczky tájékoztatásügyi a szovjet emberek milliói, akik a kommunista társadalmat építik A Szovjet Hadseregnek a hit téri Németország és az imperlalis. ta Japán felett aratott nagy győ zelme fenyegető intelem az imperialista háborús uszítok számára. Leinin és Sztálin pártjának vezetésével a szovjet nép nagy történelmi küldetésének tudatában folytatja hatalmas építő munkáját. Mi, Lenin és Sztálin eszméitől áthatva, a kommunizmus! építjük, nem lankadunk alkotó törekvéseinkben és továbbra is győzni fogunk, mert a győzelmei megteremtője, a kommunizmus nagy építőmestere, Sztálin elvtárs, vezet bennünket. ma által meghatározott kölcsön összeg jelentős túljegyzésével kapcsolatban a Szovjetunió Minisztertanácsának utasítása alapján rendelkezés történt, hogy a kölcsönjegy. zést 1950. május 10-ig mindenütt bezárják. A ZVERJEV, a Szovjetunió pénzügy- minisztere.’’ miniszter, Halupa, a külügyminisztérium protokoll osztá lyának elnöke, továbbá a prá. gai magyar követség tisztviselői kara. élén Szkladán Ágoston követtel. A csehszlo vák kormányférfiak szívélyes búcsút vettek a magyar kormánydelegáció tagjaitól. A magyar kormányküldöttséggel együtt utazott Budapestre a Kínai Népköztársaság kormánydelegációja is. Kétmilliárd rubeles túljegyzéssel lezárták a köIcsänjegyzést a Szovjetunióban Elutazott Prágából a magyar kormányküldöttség termelési felelős javaslatára helybeli népi szervek „földosztást“ ígérnek. Borsodiék kulák földekre céloztak és munkájukkal a községben nagy zavart okoztak. Tataházán ezért nem tudták a tavaszi vetéstervet teljesíteni, megmaradt a napraforgó nagy része, 30 mázsa burgonya vetőmagot csak idő után tudtak elvetni. Soltvadker;en a baloldali elhajlás annyira fajult, hogy Medvegy András kisparaszt földjét ig már igénybe vették. Ezek az erőszakos intézkedések mind durva megsértése Pártunk Központi Vezetősége február 10-i határozatának. Természetes, hogy az ilyen intézkedésekkel a dolgozó parasztság nagv többsége nem ért egyet, sőt meg. riad. elkedvetlenedik. — Bács- Kiskun megyében ig ezeket a hibákat mihamarább ki kell küszöbölni és mindenütt Pártunk falusi politikájának helyes, következetes végrehajtását kell biztosítani- Aki helyesen akarja végrehajtani Pártunk parasztpolitikáját., annak meg kell tar tani a kapcsolatot, a tömé gékkel és két fronton kel) harcolni. A kulákokkal szem beni engedékenyekkel, ég az előreszaladok,: túlzók ellen is.