Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. május (5. évfolyam, 19-43. szám)

1950-05-09 / 25. szám

A Kiskunhalasi fütőház dolgozói erősítik az ötszázas mozgalmat Tóth elvtárs átadta új munkamódsserét Verbanec elvtársnak A halasi vasutas pártszervezet cppen új vezetőséget választ. Az állomáson mozdony tolat, vonal érkezik, indul tovább. Minden me notrendszerűen, pontosan, fegyel­mezetten folyik. Utasok százai zsibognak, ismerősök találkoznak, vendégek érkeznek. Nem két vo­nat egész nap, mint 45-ben, dél­előtt és délután. Nem vonaltetőn, ütközőn és lépcsőn utaznak az emberek, hanem rendes tiszta ko­csikban. Sokat változott néhány év alatt a kiskunhalasi állomás képe. De nem önmagától és nem véletlenül. Ha vonatot látunk csattogva rohanni a síneken, ha hidat látunk átívelni egyik oldal ról a másikra, a Pártra gondo lünk, Rákosi és Gerő elvtársra, kik szívós munkával az ablakta lan, fütelleu kocsikat kényelmes Utazó termekké változtatták. Né­pünk rohammunkájával hihetet len gyorsasággal pontos, megbíz­ható lett a vasúti közlekedésünk A Tárt helyiségében a Párt tag­jai most éppen afelett düutenek hogy új vezetőséggel, megerősö (lőtt pártszervezettel még jobbá tegyék a vasút munkáját, még in­kább népünk, a szocializmus épí lésének szolgálatába állítsák. Sok országos eredményt hallót tünk már a vasutas dolgozók munkájáról, de kevesebbet arról, ami a megyénkben folyik. Pedig Kiskunhalas és különösen a fütő­ház dolgozói jó példával járnak elől és jó eredményeikkel bizto­sítják a pontos forgalmat, a gé pék kellő kihasználását. A vasút lelke a fűtőhás Mióta a Szovjetunió sztaháno vista mozdonyvezetője Magyaror szagon járt és olvasták módsze rét, a fütőház Itt Is elkezdett gon dolkoznl. Nem sokáig gondolkod tak, hanem egyenesen cseleked tek. „Ml Is résztvcszünk az öt százas mozgalomban“ — és elln dúltak. Céljuk az volt: a kisebt kapacitású mozdonyokat úgy járatják, hogy a legkisebb pihenési és várakozási idővel sok kilomé­tert tegyenek naponta. illetve 24 óra alatt. Sikerült. Az ötszázas mozgalom kihasználja a gépeket. Az egyik napi 320 kilo­métert tesz meg. Ebben uégy út van Halas és lvelebia között éí egy út Halas és Kiskunfélegyhá­za között, lielényl elvtárs, az ÜB. titkár büszkén meséli: „az ötszá­zas mozgalom olyan eredményeket hozott, hogy már két mozdonyl ezeken a vonalakon feleslegessé vált, ami a fűtőháznak havonta sok-sok ezer forintos önköltség megtakarítást jelent." Példát mutatnak, átadják munkamódszerüket a kommunisták mintha munkában Május 1-re nagy versenyzés in­dult meg, az eredményeket még nem tudták kiértékelni, de a munka üteméből azok nagyságát már előre lehet látni. Április 4 rc. 4S00 forintot ajánlottak fel és £ teljesítés végén 17.500 forint lett belőle. A pártszervezet állandó figyelemmel kíséri a fűlőház munkáját. Ismeri fontosságát és éppen ezért foglalkozik is állan dóan az üzemrészt érintő kérdé­sekkel. Nem marad el vezetőségi ülés, ahol ne tárgyalnák meg, hogy mi a feladat, tennivaló, hiba a fütöházban. így lehet is aztán eredményeket elérni. Ha a Párt segít, akkor két­szeres a munka a cél érde­kében, akkor jelentősek az eredmények, akkor van versenyzés, akkor meg születnek a jó és a kiváló mun­kások. Ha a Párt tagjai élenjár nak, példát mulatnak, akkor az egész üzemrész követi a jó példát. Vannak a fütöházban élenjáró kommunista munkások.. Vegyük csak sorra őket. Tóth József elv társ, kazánkovács, szakszervezeti termelési felelős, mellén az él munkás kiiüntetéssel. Páncél Jó zsef előfütő, Oláh Ferenc élmun kás, mozdony-felvigyázó, Retek Sándor ifjúmunkás fűtő. Vagy Lovas Béla géplakatos, aki 191 százalékot ér el. Tóth elvtárs nemhiába kapta az élmunkás kitüntetést. Ésszerűsí­tett és átadta munkamódszerét Elmeséli: Lassan fog neki, meg akarja jól érteni. — A tűzszekréDy lángboltoza- iának beépítéséről van szó. A norroamegállapító bizottság, fi- gyelembevéve az eddigi módsze rek#t két munkásnak kilenc órát engedélyezett a beszereléshez. Dt én már sok lángboltozatot épí­tettem be és rájöttem, hogy meg lehet azt másképpen is oldani. Várja mfg lejegyezzük, aztán tovább beszél. — A sablont úgy szerkesztet­tem meg, hogy azt minden alá- építés nélkül egy deszkával fel lehet szorítani és a Iángboltoza- tot azonnal rá lehet helyezni. — Kezével ugyanazokat a mozdnla. tokát végzi, lenne. — így aztán sikerült elérni, hogy egy ember négy óra latt és nem két ember kilenc óra alatt végezte muu kaját. Munkamódszerét átadta Verbo- nee István kazánkovácsnak is és ugyanezzel a módszerrel neki ts sikerült négy óra alatt a beépí tést elvégezni és ezzel 251 száza lékos teljesítményt elérni. A munkamódszerátadás Így növeli az eredményeket. A bizalmiak gyengén dolgoznak és ez igen sokszor komoly hiá­nyosságokat okoz. Természetesen ennek az is oka — mondja Be- lányi elvtárs — hogy az üzemi Bizottság elhanyagolta őket, nem foglalkozott velük. Nem beszél­tük meg velük a tulajdonképpeni feladataikat, csak egyszerű bé- lyegelárusítási és pénzbeszedési munkát végeztek. Most fogjuk át­szervezni az egész hálózatot éi akkor biztosan a versenyzést szín vonalában tovább tudjuk emelni. Van a Pártszervezetnek és az EB.nek néhány komoly gond­ja. Már csaknem hat hónapja felépí tették a szénszerelőt, de nem tudják használni, mert nem kap­ják meg hozzá az egyenáram vil. lanymotort. A fűtőháznak igen kicsiny a befogadó képessége. Csak kél mozdonyt tudnak elhelyezni ben ne, ami a javításhoz elégtelen. A többi javításra váró mozdonyok kint állnak, a szerszámokat há­rom-négyszáz méterre kell cipel ni. Itt nincs javító csatorna sem és ez annyit jelent, hogy nem tud- nak a mozdonyok odaállni, ha nem alá kell feküdniük. Ezeket azonban az ötéves ten meg fogja oldani. Ahogy az új vezetőséggel megerősödött párt- szervezet vezetésével a halasi va. sutasok még jobb munkájukkal építik az ötéves tervet, úgy fogja a terv az állomás műhelyeit, be rendezését javítani. Balogh Benjámin ifjímnnkás 393c{o-hai vette ki részét Május 1. ünnepléséből Balogh Benjámin 21 éves ifjú munkás. Lakatosnak készül. Alig három hónapja dolgozik a Kis­kunfélegyházi Gépgyárban, máris a legjobb dolgozók közé tartozik. Apja szegény paraszt Kiskun majsán. Hat hold földjük volt ét hatan voltak gyerekek. Nagyon szeretett volna tanulni, de a kö­zépiskolát is abba kellett hagy­nia, mert másra kellett az a pár fillér, amit az anyja a tojásból, vagy zöldségféléből a piacon árult. Jó volt, ha az adót ki tud­ták nyögni. így aztán korán mun. kába kellett állnia. Könyvek he­lyett a kapanyelet vette a kezébe, mint annyi más szegény paraszt fiú. A felszabadulás után néhány évvel a község traktorállomási kapott. Ide kérte magát ő is. Traktoros lett. SzívveMélelcke! végezte munkáját Tanulni akart. Megtanulta a traktor vezetését és kezelését. Ez­zel azonban nem elégedett meg. Szerette a lakatosmunkát és la­katos akart lenni. A gépállo másról ezért kérte magát át a Kiskunfélegyházi Gépgyárba la katostanulónak. Február 26-án dolgozott elő szőr az üzemben, s mint a MINSz váro«l titkár is egyben, tudta hogy neki kétszeresen helyt keli állnia. Tudla, hogy mindenki fi gyelemmel fogja kísérni munká jút. Érezte, hogy figyeli a Párt hogy segítőkezet nyújtson nehéz gégéiben, figyelik társai, hogy pél dát vehessenek róla, az ifjúmun Népnevelőink munkáját segíti elő a NÉPNEVELŐ füzet olvasása kasról, a kommunistáról. így kéz- dett neki a munkának. A vezetőség a legjobb brigádba, a Vörös Csillag brigádba osztotta be. Először csak könnyebb é egyszerűbb munkákat bíztak rá, azután, hogy látták: megállja a helyét, egyre komolyabb feladató- kát kapott. 115—120—150 száza, lék. így emelkedett teljesítménye napról-napra, hétről hétre. Az április 4-1 versenyzésben a legel­sők között volt, aki jobb terme­lést, százalékának emelését aján­lotta fel. Hálából szabad* Ságomért 130 százalékról 150 százalékra emelem teljesítményemet — fo­gadta. És ígéretét meg is tartot­ta. Május 1-re űjabb>felajánlást tett: 160 százalékra vállalta tér melése emelését. Most ventilátort készílenek a brigád tagjai. Bár ezt a munkál nem teljesítménybérben végzik, ugyanolyan lelkiismeretesen és pontosan csinálja, mint a többit. Erős, kemény kezekkel fogja a fúrót. Nem mindennapi dolog az a 393 százalék, amelyet a májusi munkafelnján- lások során elért, de nem is elé­gedik meg vele. — Meg kell tar­tanom, sőt tovább akarom emel­ni. Erre kötelez a közeledő Egy­séges Ifjúsági Kongresszus, a Párt és az, hogy kommunista ifjú­munkás vagyok — így beszél rö­viden, miközben fúrója egymás­után vágja a csavar számára a ventilátor falára a lyukakat. BESl — KUNBAJÁN Tamás Henrik Tanya 12—b. alatt lakó ku’ák alkalmazásában állolt Varga Má. ria .akinek nyolc hónapon kérész, tül a basaparaszt megszolgált bé­rének csak egy részét fizette ki. A kulákot a bácsalmási Járás büntetőbírája 1072 forint mái megszolgált és visszatartott mun. kabér megfizetésére kötelezte. A dusnoki gépállomás dolgozói megfogadták Rákosi elvtárs szavát Bátran rátértél* as újíiásoU, éssssszerüsítéseK útjára Ag ipari munkások példa- mutatása nyomán mezőgazda­ságunkban is egyre szélese­dik, izmosodik az újítómozga­lom és a helyes, könnyebb, nagyobb eredményeket bizto­sító új munkamódszerek al­kalmazása. Megyénkben ez a mozgalom nagyjelentőségű, mert közvetlenül szolgálja a nagyobb terméseredények el­érését, a dolgozó parasztság életszínvonalának az emelke­dését. A dusnoki gépállomáson megfogadták Rákosi elvtárs szavait amelyek a magyar sztahánovisták első kongresz- szusán elhangzottak: „Innen üzenem minden magyar szta­hanovistának, munkásújító- mkt észszerüsíl őriek: kezdemé­nyezzen bátran, legyen nagy- vonalú, ne féljen az új utók­tól, az új kísérletektől, mert mögötte áll teljes erejével az egész magyar kommunista mozgalom, a Magyar Dolgozók Pártja és mögötte és kimerít­hetetlen gazdasági és tapasz­talati fegyvertárával a hatal­mas Szovjetunió A pártszervezet kezébe veszi a kezdeményezést Dusnokon bátran kezdemé­nyezett a gépállomás üzemi pártszervezete. Danádi Endre párttitkárhoz nap mint nap futottak be panaszok, hogy le­törnek a tárcsákat összekötő rudak. — Itt csak valami újí­tás segíthet — fordult Nagy Mihály főgépészhez. A főgé­pészt, aki a hadifogságban a sztálingrádi ,,Vörös Csillag*' traktorgyárban másfél évig dolgozott, a párttitkár szavai nem hagyták nyugton. Pár nap múlva már beszámolt kezdeményezéséről. Az össze­kötő biztosító rudat kettévág­ta és U-vassal kötötte össze. A tárcsák már nem tudják át­rágni az összekötő rudat. A tárcsa levelei is épek marad­nak. Rákosi Mátyás elvtárs iránytmutató szavai újabb lö­kést adtak a fögépésznek. A traktor után kötött fogasok a fordulónál bekeveredtek az eke közé. továbbá a gyepen a fogas meg-megugrott. Nagy Mihály ezen is segített. Szer­kezetet készített, amely a fordulónál kiemeli a fogast, továbbá lehetővé teszi, hogy a szántáshoz viszonyítva a fo­gast be lehet állítani. Sekély szántásnál sekélyen, mélynél pedig mélyen fogasol. — Ilj utakra léptünk — me­sélte Varga Vince, aki külö­nösen sokat bajlódott a tár­csákkal. — De az eke-rugók­nál sincs többé vesződés. A főgépész vasvezetékbe fektette a rugókat, úgyhogy azokat nem tudjuk túlfeszíteni. Díjkiosztás Az iroda ajtajában boldog dolgozókkal találkozunk. Most kapták kézhez az őszi jó mun­káért a dijakat. Bayer István élmunkás traktorista kapott 800, Nagy István volt gépál­lomásvezető 900, a traktoris- ták; Kelemen László 1000, Szabó György, Varga Vince és Dostyica József pedig 700 —700 forint jutalmat. — A múlt évben Országos viszonylatban a negyedik he­lyen álltunk. Tavasszal le­csúsztunk, mert előirányza­tunkat csak félig tudtuk tel­jesíteni. Most azt akarjuk, hogy az alközpont gépállomá­sai között újból előkelő helyet biztosítsunk magunknak. Ezekkel a szavakkal bú­csúznak tőlünk Báló Mihály § Kerekes Jenő vontatósok. A dusnoki gépállomás dolgozói nem állnak meg a májusi munkafelajánlásoknál, hanem elért eredményeiket tovább­fejlesztik. A Kalocsai Diák;szövetségi KamaraKórus a Hódiéban Csütörtökön a Kossuth Ráült adásában a Kalocsai Diákszövet. ségl Kamarakórus énekelt. A Fiú. és Lcún.vpedagógiai gimnáziumok növendékeiből to­borzott lelkes és művészien össze, kovácsolt együttes karnagya Var­sányi László dr. A kórus, amely Kalocsán a ki­emelkedő politikai és kultúrese- mények állandó szereplője, s mintegy 50 nyilvános fellépésre tekint vissza, munkájával maga­san kiemelkedik a középiskolai énekkari produkciók színvonalá­ból. Fegyelmezettségével, technikai felkészültségével, nagyszerű di­namikájával, —. mely különösen a mozgalmi dalok őszinte lelkese, déstől fűtött előadásánál érvé­nyesült — követendő példaként állhat iskolai énekkaraink előtt. Külön dícsérelet érdemelnek a magasszínvonalú, s művészien összeválogatott müsorszamokért, melyek között a praeklassziku- soktól a magyar népdalfeldolgo­zásokon át a szovjet és magyar mozgalmi művekig a legérlékesebL kóruspoziclók szerepeltek. Finom és stílusos volt Hassler: ünnepre jöttünk, Lassus: Zsoldos, szerenádja, a Baráti kör, tökéle tesen kidolgozott a Bagolyai tánc-1 dalok, s elképzelhetően alapos muuka előzte meg a Vönöczky Géza bravúros feldolgozásában előadott Munka harangszavait, £ a DIVSz indulót. S hogy a kó­rus az apró finomságok kidolgo­zására is képes, ezt Szegi: Alta- tó-júnak finom clzelláltsága mu­tatta. Ez a kitűnő ifjúsági kórus mely a karnagy alapos, lelkes é. művészi irányítása mellett a leg­magasabb követelményeknek meg. felelő munkát végzi, — nagyszerű ígéret, fejlődő kóruskultúránk jö­vőjére vonatkozóan. '(*- «■> ápoltuk a mesgyéfcel Dolgozó parasztságunk fontos feladata, hogy a mesgyéket he­lyesen ápolja. A kedvező időjárás nemcsak a növények fejlődésé' segítette elő, hanem egyúttal > kártevő rovarfélék szaporodást nak is kedvezett. Nemzetgazda Ságunknak komoly károkat okoz nának ezek a rovarok, ha n?. lépnénk fel ellenük kellő komoly Sággal. A vasárnapi kisgyülése ken mindenütt Ismertetik a m< gyék helyes ápolásának fontost gát és a kárkevő rovarok e védekezés hathatós múdnza

Next

/
Thumbnails
Contents