Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. február (5. évfolyam, 6-9. szám)

1950-02-19 / 8. szám

Rákosi elvtárs beszéde újabb lépéssel visz bennünket előre a szoeializmus felé vezető nt©n Üzemekben átta/h*i gazdaságokban, termelőszövetkezeti csopor­toknál, hivatalokban, szervesetek helyiségeiben és lakásokban gyűl­tek össze a dtigézők, hogy meghall gassák a Párt szavát. Rákosi elv­társ útmutatását. Százezrek hallgatták a rádiót, százezrek_ figyeltek a Párt szavára. És még azok is akik rádión hallgatták Rákosi elyjtáf s beszédét, várták a Szabad Népet, hogy, ott legyen előttük, hogy újra és újra elolvassák, megbeszéljék. És most jönnek a levelek. munká­sok, parasztok, értelmiségi dolgozók levelei, hogy elmondják: meg nagyobb szeretet, hűség övezi a Pár tot, a győzelmek pártját. Még nagyobb ragaszkodás kapcsolja őket a Párthoz, amely szervezi sorra népünk győzelmeit és amelyet milli ók köveinek. Sokat, nagyon sokat tanultunk Rákosi elvtárs beszédéből Szombaton este hallgattuk Rákost elvtárs beszámolóját, amely a Köz­ponti Vezetőség ülésén hangzott el. Megállapítottuk, hogy sokat, na­gyon sokat tanultunk Rákosi elv­társ beszédéből, amelyben rámuta­tott azokra a harcokra, amelyeket az utóbbi időben vívtunk, meghatá­roz í a helyzetünket a jelenben és utat mutatott a jövőre nézve is. De Rákosi elvtárs nemcsak arról beszélt, amit elértünk és amit el kell érnünk, hanem arról is be­szélt, hogy melyek azok á hibák és hiányosságok, amelyek megnyil­vánulnak. Rákosi elvtárs nemcsak arról beszélt, hogy milyen hibák és hiányosságok vannak, hanem azt is megmutatta, hogyan lehet ezeket a hibákat és hiányosságokat ki­küszöbölni. Látjuk most már Rákosi élvtárs beszéde után, hogy nem. egy hiá­nyosság, hiba megtalálható a mi üzemi pártszervezetünkben Mi ugyan hoztunk határozatokat, de elmulaszotiuk a felvilágosító mun­kát, nem győztük meg a dolgozó­kat arról, hegy szükségesek és jók ezek a határozatok. így történt meg az hogy amikor elmulasztot­tuk a felvilágosítást, a meggyő­zést- « határozatok végrehajtásánál magunkra maradtunk. Látjuk már, hogy feladatunk ,a felvilágosító, népnevelő munka megjavítása. Rákosi elvtárs felhívta figyel­münket az elméleti színvonal eme­lésének kérdésére is. Nálunk folyik ■négy szeminárium, de az ott folyó munkát nem segítettük és ellen­őriztük eléggé: Meg voltunk elé­gedve magunkkal és elbizakodottak voltunk. Mögt, amikor látjuk a hi­bákat, megfogadjuk, hogy minden erőnkkel rajté leszünk a hibák ki­küszöbölésén. Rákosi felvtárs út* mutatása nyomán meg tudjuk javí­tani munkánkat, Rákosi elvtárs be­széde után újabb három dolgozó nyomban bekapcsolódott a munka- versenybe, ami azt jelenti, hogy most még erősebbek vagyunk, mint ezelőtt. Antal Péter. a gyufagyár párbtitkár Köszönjük Rákosi elvtársnak, hogy ráirányította figyelmünket hibáinkra Szeretett'vezérünk, Rákosi Má­tyás elvtárs beszámolóját nagy őrömmel hallgattuk és olvastuk. Beszédét figyelmesen végighall­gatva, mondatról mondatra döbben­tünk rá, hogy eddigi munkánkban milyen hiányosságok vannak. Mindegyik szava után erősebben és erősebben éreztük, hogy a mi nagy Pártunk fagjának lenni milyen nagy megtiszteltetés. Pártunk kezünkbe adta a bírálat és önfcírálat fegyverét- Mi azon­ban mindeddig nem ismertük fel «Ät a hatalmas segítséget, amelyet ez a fegyver . nyújt számunkra. Rákosi elvtárs szavai után a bírá­latot és önbírálatot további fejlődé­sünk lendítőkerekévé tesszük. Felismerve elkövetett hibáinkat, gyakorolunk mindenekelölt magunk felett önkritikát. Most már világo­san látjuk, hogy Gépállomásunk üzemi pártszervezetének prOpagan- dis táját Pártunk Szervezeti Sza­bályzatát megsértve választottuk meg. Köszönjük Rákosi elvtársnak az út­mutatást. Köszönjük-; hogy ráirányí­totta figyelmünket hibáinkra. A jövő­ben hibáinkat mi magunk igyekezünk feltárni. Meg fogjuk javítani poli­tikai munkánkat, emelni fogjuk el­méleti színvonalunkat, munkánkat megtöltjük politikai tartalommal. Követni fogjuk Pártunk és Rákosi Mátyás elvtárs útmutatásait. és megingathatatlanul haladunk azon az úton, amely a szocializmus győ­zelméhez vezet. A kecskeméti gépállomás üzemi pártszervezete részéről: Fleischer Sándor Kasnay Mátyás. Makai Antal. Büszkék vagyunk arra, hogy Rákosi elvtárs bízik beunünk Mi asszonyok, a felszabadulás óta mindig éreztük a Párt es Rákosi elvtárs segí.ö kézé:, örömmel hal­lottuk, -amikor Rákosi elvtárs a Központi Vezetőség ülésén ismét foglalkozott velünk. Hallottuk, amint komoly bírálatot mondott azokról a szervezetekről, ahol a nők számaránya kevés. Büszkék va­gyunk arra, hogy. a mi országunk­ban Pártunk útmutatása nyomán egyre több dolgozó asszony kerül magas funkcióba. Mi nők, köztük én is minden erőnkkel azon le­szünk, hogy munkahelyeinken még jobb munkával bizonyítsuk be, hogy- méltók vagyaink a Párt. Rákosi elvtárs bizalmára. Ostyáid Imréné, Bajai szövőgyár. Jó munkával kiküszöböljük a hibákat Rákosi Mátyás iránytmutató be­szédét üzemi pártszervezetünk azonnal megbeszélte., Ennek nyo­mán pártvezetőségünk az eddigi munkáról önkritikát gyakorolt, merj. Rákosi elvtárs rámutatott arra, hogy az előttünk álló feladatokat csak akkor tudjuk megoldani, ha látjuk és felismerjük a hi. bákat és azokat ki is küszö­böljük. Üzemünkben hiányosságok mutat­koznak az éberség es a uépnevelq- munka térülőién. Ezeket a hibákat a legrövidebb időn belül kiküszöböl­jük és a munkafegyelem megszilár­dításával, a versenymozgalom ki- szélesítésével, az újító- és élmun- káskörök munkáján keresztül üze­münk dolgozóinak ideológiai és szakmai tudásának fejlesztésével dolgozunk az ötéves tervért és a békéért. Moha József, Kecskeméti konzervgyár. Belépünk a csoportba Rákosi elvtárs beszédéből tisztán megértettük a ránk. vonatkozó dol­gokat bä. Elhatároztuk, hogy belépünk a termelőcsoportba. Van hat és fél hold juttatott föl­dünk, de így egyedül, magunkban nehéz, megművelni és megélni is nehéz belőle. A termelőcsoportban könnyebb a munka és jobban élnek a cso­port tagjai. Ezért mi is elhatároztuk, hogy kérni fogjuk a felvételünket a t ermelöc s opor too. Ambrus Jánosné, Dunapataj. Rákosi elvtárs beszéde után még jobban szeretjük a Pártot Olvastuk Rákosi elv-társ beszá­molóját a Szabad Nép vasárnapi számában. Rákosi elv (-ár? beszédét — mint eddig — most is öröm volt olvasni. Szeret ük volna hallani Rákosi elvtárs hangját is, de meg nincs rádiónk. Nemsokára lesz azonban és így majd rádión keresztül hallgat. juk meg bölcs tanítónk taní­tásait. Rákosi elvtárs rámutatott a pá.r(- szervezelek hibádra is. A nálunk előforduló ilyen hibáikat ki fogjuk küszöbölni. Még jobban erősítjük a Párttal való szoros kapcsolatunkat és építő kritikával segítjük egymás munkáját. A tanulás terén megmu­tatkozó fogyatékosságokat, pótolni fogjuk. Fokozni fogjuk az ébersé­get is és Ígérjük, hogy . az ötéves terv sikere érdekében több és jobb munkával háláljuk meg azt, amit a nép országától kaptunk. Most még jobban szeretjük a Pártot, Kecskeméti Edit, Ezekből a levelekből a Párt, a Szovjetunió iránti szeretet szól. Egyszerű emberek, akik azelőtt nem ismerték a szabadságot, most a Párt útmutatásával új emberekké lesznek. Leveleik kifejezik mindazt, amit egyszerű dolgozók, munkások és parasztok éreznek a mi nagy Pártunk. Rákosi elvtárs iránt. Le ezek a levelek egyben - fogadalmak is. A levelek Írói megfogadják, hogy Rákosi elvtárs beszédé­nek útmutatása, nyomán ez­után még nagyobb szeretettel viseltetnek a Párt iránt, még nagyobb lendülefel dolgoznak a termelés frontján, hogy ezzel i* megmutassák: es az ügy mind­annyiunk ügye. A levelek még na­gyobb, még keményebb elszántságot tükröznek a kémekkel, az idegen ügynökökkel szemben álló harcban. Juhász Mihály', a kecskeméti Gépgyár dolgozója tr erről: Hálánkat, szeretőiünket a ml nagy Pártunk iránt úgy tudjuk ki­fejezni, ha ezentúl még szilárdabban Sokat tanultunk a szovjet dolgozóktól Rákosi elvtárs beszédéből külö­nösen megragadta figyelmemet az öléves terv. Az ötéves terv er°s alapokon nyugszik, meri hároméves tervünket jól végrehajtottuk és ez alatt sokai tanultunk. De legfőkép­pen sokat tanultunk a szovjet dol­gozóktól és »ok átve t munkamód­szert, újítást vezettünk be. Az ötéves terv alatt még nagyon sokat fogunk tanulrn a szovjet emberek­től. akik élükön a gztahanovist ák- kaí megmutatták, hogy' a világ leg­fejlettebb technikáját tudják ki- fejleszeni. • Nagy Ernő, Kecskeméti konzervgyár. és erősebben felsorakozunk a ml nagy Pártunk mögé. Ébereknek kell lennünk á nép el­lenségeivel szemben való harcban. Kulcsár Istvánná arról ir levelé­ben, hogy kemény harcban kell fel­venni a küzdelmet a fi-tőisí a árulók, aljas imperialista lügynökök ellem. Tito ott folytatja, ahol Hitler abba­hagyta. Tito az angol és amerikai bankárok, gyárosok parancsára igába hajtja a jugoszláv népet, meggyilkolja a jugoszláv nép leg­jobbjait*. De eljön a7 idő, amikor Tito aljas bandájának pusztulnia kell és a jugoszláv nép fel­építheti országában a szocia­lizmust. Mii erősek vagyunk, mert meg mer. jük mondani hibáinkat, mert nyíltan a nép színe előtt beszélünk, mert nem csak ígérünk, hanem tettekkel ls bebizonyítjuk, hogy a mi Pár­tunk az egész dolgozó népnek génie­kéit valósítja meg. Mi nem kérünk abból a ,,szabadságból", ami Ame­rikában vagy a Marshall-országok- fca.n van. és ezért Rákosi elvtárs , út,m\V áfása. szerint kell harcoljunk az idegen ügynökök, kémek, gyilko­sok ellen, ■— ------­Vasaáí Pál elvtárs arról ír, hogy a- kommunistáknak élen kell járni, példát kell 'mutatni a termelésben, harcban egyaránt. Elöl kelj jár­nunk minden kommunistának:' a munkaversenyben, az újító mozga­lomban azért, hogy az ötéves ter­vünket pontosan részleteiben ;s végrehajtsuk. Jó népnevelő- csak az lehet, aki személyes példával gvőzj meg dolgozó társait, -aki nemcsak beszél, hanem maga cse­lekszik elsősorban, példát mutat és magával ragadja a dolgozókat, Én írja Habra-n László — elhatároz, iám, hogy példái mutatok. A császártöltés, Kálmán István ely.árs Rákosi élvtárs beszéde után így mondta gondolatait. _ Amikor Rákosi elvtárs beszé-. dét a rádióban hallgat luk, úgy véltük, hogy' minden szavát tudjuk a ml pártszervezetünkre is vonat­koztatni. Most Rákosi elvjárs beszéde után Dtztosak vagyunk abban, hogy ki tudjuk küszöbölni a hibákat és ez­zel még erősebbek leszünk. ★ Levelek, nyilatkozatok, vélemények és hozzászólások. minid azt mutatják, hogy Rákosi elvtárs beszéde újabb lépéssel visz bennünket előre a fejlő­dés útján. És hogy a dolgozók bíznak a Pártunkban, ezt minden levél ki­fejezi. De kifejezik azt is'ezek a le­velek, hogy Rákosi elvtárs beszéde nyomán új lendülettel indul a munka. Ä dolgozók, akik üzemekben, szántó, földön vagy az íróaszalnál indulnak harcba nap mint nap a szocializmu­sért, a nép ellenségei ellen, ‘érzik, hogy munkájukhoz Rákosi élvtárg beszédében új erőt, támogatást kap­tak. Mindennél nagyobb érzés, hogy munkájukban, harcukban oft áll mö­göttük a Párt diadalmas nagy győ­zelmek szervezője és vezérünk-,. Rá­kosi Mátyás elvtárs at. . ' • Ezért kell még nagyobb erőfeszítéssel dolgoznunk és harcolnunk az ellenség elten. fői i. . Platter.gyár. Erősek vagyunk, mert meg merjük mondani a hibákat Mogyoró Ferenc ifjúmunkás útja Sztálini .műszak: . , . Mogyoró Ferenc . . . ISO százalék . . . Ez áll a nevek és adatok között a fél. egyházi gépgyár tábláján, ahol a legjobbak, az élenjárók teljesítmé­nyei sorakoznak. Mogyoró Ferenc ifi. Húsz észtén, dős és a napokban ér véget tanuló. í<jeje .— több mini fél esztendővel a belépéskor megállapított határidő előtt. Persze, azóta nem kevés idő telt el, akkor Mogyoró Ferenc sem gondolla, hogy 1949-ben, a sztálini műszakban 780 százalékkal bízó. nyitja be, hogy jól megtanulta a szakmái. De nemcsak azt meséli el Feri 780 százaléka, hogy ért a mester­séghez —. hiszen ebből még nem lett volna kimagasló eredmény —, hanem azt is, hogy szereti a nép országát, a Pártot, amely nevelte és megmutatta neki is, hogy az igazi hazafiság kifejezésre jut itt az üzemben a mindennapi munkában is. A Párt arra tanította, hogy nem szavakból, hanem teltekből ítélik meg az embert, és. hogy dolgozni kétféleképpen lehet: hanyagul, fele. lötlenül — ez az ellenség malmára hajtja a vizet. És lehet dolgozni új módon: lelkesedéssel, becsület, fel, felelősséggel. Mogyoró Feri az utóbbit választotta, — és ennek bi­zonyítékául ott áll a neve a táblán, az élenjárók között. Nem kis dicső­ség ez ég a húsz esztendős Mo_ gyoró Ferenc várja a legnagyobb kitüntetést, azt. hogy a Párt beik­tassa a tagjelöltek sorába. * És erről beszélnek az üzemben a dolgozók. Megvitatják, meggondol­ják a kérdést és mindannyian meg. egyeznek abban, hogy .Mogyoró Fe. renc méltó arra, hogy a Párt tag- jelöltje legyen. Mindannyian tud. jak, hogy Feri tanult. Nemcsak gyorsabb mozdulatokkal végezte f. munkát, hanem gondolkodok is: hogyan lehetne kevesebb eöövel lob_ bet elérni. És ebből lett a héüzáz. nyolcvan. — Feri lelkesedésből, sre. retetéböl és felelősségérzetéből — mindebből a Párt útmutatása, ta• volna így, ha a Párt nem magya­rázza neki, hogy minden szöggel több — szög az imperializmus tes. léibe, hogy mindenegyes munkád?, rabbal több,, erősíti a mi országun­kat, a béke táborát. És látott nagy, kimagasló példákat is maga előtt, hiszen . példaképe a lenini KomszO. mól, amelynek tagjai ott vannak az élenjárók között, tanulásban, tér. ölelésben, harcbán egyaránt., Ezért alakult meg az üzemben az ifjúmunkás Lenin-brigád, amelynek tagjait. Pelsöczi Józsefet, Tó/h Gé. zát, Hatvani Bélát, Nagy Lászlót, Papp Sándort, Szilágyi Sándort, Fekete Pétert is az plkotnivágyás, az építés lendülete füti. Mogyoró Ferenc és a többiek a munkásosztály gyermekei. Gyermek­korukból még jól emlékeznek a ki. zsákmányolt, háborúbahurcolt mun. kásOGZitá-lyra, amelynek ke.zéről a dicsőséges Vörös Hadsereg verte le a bilincset. És mo--t. a felszabadu­lás után öt esztendővel, amikor a szemük előtt ragyogó jövő bonta. kozik ki, csoda.e, ha elfogja őket lépnek arra az úteá, amelyet a Part mutatott meg előttük? Nem', egyáltalán nem lehét cső* dónak nevezni. Arról van szó. hogy ezek alatt az esztendők alatt mea_ változott az élet. Abból a munkás, osztályból, amely azelőtt rabszolga volt, szabad, vezető osztály lett. A munkás, aki azelőtt a tőkés: kiszol. igáhatottja volt, mia újat érez: azt, hogy senki másnak nem dolgozik, hanem gaját magának. Érz.1. hogy megbecsülik, hogy vain értelme és célja a munkának, hogy élete, az azelőtt céltalan jövő, ragyogó értei, met kapott. Ezt érzik «zok a fiatalok is, akik a kiskunfé-legyházai gépgyárban’ lelkesedéssel fogják meg a .szerszá­mot, hogy újra és újra megnyerjék a■ La rcoi a békéért és az új • élet ért Ez az út Mogyoró Ferenc és a többiek útja. Ez az út az, amelyet a Párt mutatott és amely' a Szov. jetunió példája nyomán a ‘ szocia. lizmushoz vezet.

Next

/
Thumbnails
Contents