Délpestmegyei Népújság, 1949. december (3. évfolyam, 50-52. szám)
1949-12-21 / 52. szám
r, DÉLPESTMEGYEI NÉPÚJSÁG 19Í9 ('pjvirV’r 21. ALEXEJ TOLSZTOJ: KEN YÉM (KÉSZLETEK) A szalonkocsiban, a széken, az asztájon, a padlón, szóval mindenütt kelmedarabocskák, vas és vasáru-minták, írómappák, gabonacsomagocskák, újság és kézirathalmazok hevertek. Á leeresztett ablaknál egy k's asztal mellett gépírónő ült, finom ujjacskái a betűkön feküdtek. Odakünn, az ablakon túl a tisztára sepert pályatér látszott a távolban egymásba futó sínpárjaival. A gépírónő háta mögött diktáló, egyenletes, halk hang, mintha különleges, fontos jelentőséggel töltötte volna meg ezt a fekete petróleum-salakkal telecsöpögíetett, acélsínekkel keresztül-kasul csíkozott térséget. Sztálin diktált: „Hogy haladéktalanul készenlétbe helyezhessünk és Moszkvába b.üldhcssünk 10 millió púd gabonát cs tízezer darab marhát, feltétlenül küldjenek hetvenötmilliót pénzben, a lehetőség szerint apró címletekben és különféleárucikkeket vagy hanninchatmillió rubel értékben éspedig: vasvillákat, fejszét, szöget, csapszeget, csavart, ablaküveget, íeáskészletet, konyhaedényt, kaszálógépet, egyes alkatrészekkel együtt, szegecset, l&rék abroncsot, hengert, gyufát, lószerszámot, lábbelit, kartont, kötöttárut, perkált, csalánszövetet, vastag kalikót, nankint, selyem atlaszt, báránygyapjút, halványkék posztót női ruhának és egyenruhának valót egyaránt, mindenféle bőrárut, cipőfelsőrészt, teát, kaszát, vetőgépet, fejősajtárt, ekét, zsákotponyvát, sárcipöf, festéket, lakkot, kovács és aszr talos szerszámokat, reszcíót, karbolsavat t terpentint, szódát.. Diktálás közben gyorsírás-jegyzeteket lapozgatott- Cáricinben sikerült a néhány nap alatt mindent rendbehozni. Szakadatlanul követték egymást a népgyülések, a Pártkonlerencia, a szakszervezetek kongresszusa, az üzemi bizottságok konferenciája és a tömegszervezetek rendkívüli gyűlései. Cáricin megvédése, amely eddig csupán Cáricin ügyének látszott, most az egész szovjet köztársaság megvédésének magasztos ügyévé nőtt. A délkeleti pályaudvar sínéin álló sztálini vagonon ezer meg ezer ember ment keresztül és leikébe véste ezt az alaptémát. A Párt és tanácsintézménye!: százai, amelyek' szinte már elsüllyedtek a hivatalközi zűrzavarban, összevisszaságban, logikus összefüggést kezdtek érezni egymással. Az irodai íróasztalokat elfoglaló párttagokat kiszorították innen, ebből az aktatologató herce-hurcából és agitációs munkára küldték őket, a gyárakba, falvaikba asztalaik mellől, amelyekből kb. ötször, tízszer annyi volt, mint amennyire szükség lett volna ezekben az erős pipadohánnyal telefüstölt intézményekben. Szigorúan, világosan így hangzott az új cél: Cáricin védelme támadás kell, hogy legyen; támadás az egész fronton, vagyis a voronyezsi kormányzóság északi részétől a Sós-sztyeppékig; Cáricin védelme nevében június hónap folyamán kétmillió púd gabonát kell adni Moszkvának és Pityernek. A gyárakon és külvárosokon forró hangulatú gyűlések hulláma futott, vé. gig. A munkások megértették, hogy mekkora felelősség hárul reájuk az egész ország sorsáért- Mindenütt olyan határozatokat hoztak, amelyek előmozdították ennek az egész köztársaságra szóló feladatnak a megoldását és amikor ez a felelősség anyagilag abban fejeződött ki, hogy megszűnik a kenyér szabad forgalma, és át kell térni a kenyérjegyre, a félfontos fejadagra, a munkások azt felelték: rendben van ■.. A síneken álló kocsiban tovább kopogott az írógép. — Távirat — mondotta halkan Sztálin. — „Moszkva, Legfelsőbb Haditanács. Sürgősen küldjenek néhány hathüvelykes üteget és hozzávaló lövedéket• Néhány háromhüvelykes üteget, ugyancsak ' hozzávaló lövedékkel együtt. Tízmillió 7.6 mm-es orosz töltényt. 8 páncélautót. Különösen fontos, hogy küldjenek két csapat tapasztalt és hűséges pilótát repülőgépekkel és bombákkal együtt.. — Mekkora erőkkel rendelkezik Mamontov? — kérdezte Sztálin. — Negyven—ötvenezer szablya és szurony ... Sztálin kezébe vette a fegyverzetről szóló kimutatást. Az egész cáricini fronton mindössze 8 ágyú, 92 golyószóró 9800 puska, 600 kard, 962.000 töltény és 1200 tüzérségi lövedék volt... — Ennui az egész? — Akad még egy s más a fegyvertárban — válaszolta komoran Noszovics. Sztálin reggel elhajtatott a fegyvertárba. Lement a pincébe és figyelmesen haladt végig a fenyödeszka Iádák és a kézigránát-piramisok közötti folyosócskán. A fegyvertár őre, egy szigorú öregecske, nem tudott pontos felvilágosítást adni, hogy mennyi fegyver is van itt tulajdonképpen: kü. lönféle helyekről, minden elszámolás nélkül, cipelték ide össze ezt a _ sok puskát és úgy látszott mind törött, rozsdás és használhatatlan. Sztálin a fegyvertárból egyenest a „Barrikád" gép és fegyvergyárba hajtatott. Megszemlélte az üzemeket és amikor a munkások megismerték s összegyülekeztek a gyár udvarán, felment egy teherautóra és rövid beszédet intézett hozzájuk: — Elvtársak! A köztársaság veszélyben van ... Döntő támadásba kell átmennünk. Mindegyikünknek az a kötelessége, hogy megtízszerezzük erőnket és győzzünk. Egyetlen embernek sem szabad közömbösnek maradnia •.. A rokonszenv még- nem elég ... Kivétel nélkül mindenkinek, aprajának, nagyjának egyaránt fegyvert kell ragadnia. Úgy dolgozzatok, hogy kinekkinek gépp'adja mellett ott álljon a megtöltött puska. Az egész proletariátust mozgósítani kell és fel kell fegyverezni, de hogy felfegyverezhessük, fegyvereket kell kovácsolnunk. Nekünk póneélvonatokra, páncélautókra és ágyúkra van szükségünk. Az imént a fegyvertárban ezerszámra láttam törött és berozsdásodott puskákat; amilyen hamar csak lehet, meg kall javítani mindent... — Gyerünk azzal a támadással, Sztálin elvtárs — válaszolták a munkások. A nap kíméletlenül sütötte az acélvonalakkal keresztül-kasul firkált fekete .pályateret. A gépírónő sovány ujjai csak úgy repültek végig a billentyűzeten. Sztálin tovább diktált: — A legélesebben fel kell vetni a katonai vezetőség leváltásának kérdé. sét... A sok vezérkar (négy is van belőlük) valósággal fejetetejére állítja az egész frontot. A front mostani, általános helyzetét tekintve, nem egyéb, mint egy csomó egymás mellé dobált osztag. Az ide kinevezett katonai szakértők (ezek a kontárok) érthetetlen hanyagsággal, immel-ámmal dolgoznak. " Rendkívüli, határozott intézkedések nélkül gondolni is kár arra. hogy megvédjiik a vasútvonalat és fennakadás nélkül küldhessünk innét élelmet szállító vonatokat... Bejött az állomásparancsnok, — egy csonttá, bőrré aszalódon ember, némán letett az asztalra egy táviratot. A legutóbb útnak indított vonatról küldték, amely 25 vagon gabonát cs 3 vagon halat szállított Moszkvába. „.... A Filonovo állomás melletti elágazásnál éjjel 2 órakor kisiklott a vonatunk, minthogy a kozákok lőgyapot kockákat raktak a sínek alá. Ugyanott tüzet nyitottak a kozákok és lőtték a vonalot. De hála golyószórósainknak, a kozákokat visszakergettük, sőt egy részüket megsemmisítettük. Itt álltunk egész nap és csak éjszaka indultunk tovább. Az állomástól 18 versztnyire megint feltartóztattak bennünket, a kozákok ismét támadtak. A harc egészen este 7 óráig tartott. Ezután újból tovább indultunk. Az elágazásnál, — még cl sem értük Povorinot — vagy három versztnyi hosszúságban szét voltak szedve a sínek. A kozákok mindenünnen bekerítették az elágazást meg a vonatunkat. A harc éjjel 1 órától másnap déli II óráig folyt. Négy napot álltunk itt, kijavítottuk a síneket és aztán tovább haladtunk. Két embert veszítettünk, két ember könnyen megsebesült, reméljük, hogy sikeresen el tudjuk szállítani a rakományt Moszkváig.. Sztálin felhívta telefonon az állomásparancsnokot. — Hány vonalot indítottunk ma útnak? — Három gabonavonatot. — Hányat lehet még elindítani? — Éjfélig még hármat. — Meg kell erősíteni az őrséget. Minden egyes vonathoz kapcsoljanak oda egy talpfákkal, sínekkel megrakott kocsit. — Igenis! Sztálin pihenni küldte a gépirónőt, és leült levelet írni. A kaukázusi és középázsiai ügyek fejtörést okoztak neki. Most Sztyepán Saumjánnak írt: „ ... A Kaukázuson túli területek kérdésében folytatandó általános politikánk abban áll, hogy arra kényszeritsük a németeket: a grúz, az örmény és az azerbajdzsánt kérdést hivatalosan minősítsék Oroszország belső problémáinak, amelyek megoldásában a németeknek nem kell részt venniük. Éppen ezért nem ismerjük el Grúzia függetlenségét, amelyet Németország elismert... Nagyon kérjük Önöket mindnyájukat, segítsenek, ahogy csak tudnak (fegyverrel, emberrel) Tarkesztánnak, amellyel az Afganisztánon és Bucharán keresztül tevékenykedő angolok valami alávaló játékot akarnak játszani... * Az amit Sztálin a vagonban Vorosilovnak mondott, bevált: Június végén Denikin hadserege egymásután mérte a sfüyosabbnál súlyosabb csapásokat a Cárjrin—Tyichorjeckája fővonalra és elvágta Kalinin tizCnötezres hadseregét. Ezzel a déli front vonta magára a legnagyobb figyelmet. Sztálin a következőket írta Vladimir Iljicsnek: „... Ha a mi katonai „szakértőink" (ezek a csizmadiák), nem aludtak volna és nem lopták volna a napot, a vonatat nem törték volna keresztül; és ha a vonalat helyreállítjuk, akkor ezt sem a szakértőknek köszönhetjük, az is az ó akaratuk ellenére történik ... .... A dolog csak még bonyolultabbá válik azzal, hogy az észak-kaukázusi körzet vezérkara teljesen tehetetlennek és alkalmatlannak bizonyult az ellenforradalommal szemben való harc körülményei között. Nemcsak arról van szó, hogy a mi „szakértőink" lélektanilag képtelenek a határozóit hadvezetésre az ellenforradalommal szemben, hanem arról is, hogy ezek, mint „vezérkari" emberek, akik csak „vázlatokat tudnak rajzolni" és átcsoportositási tervekkel tudnak szolgálni, teljesen közömbösek tényleges hadműveletek iránt... és úgy viselkednek, mint akinek semmi köze sincs az egész dologhoz... ... Úgy vélem, nincs jogom arra, hogy közömbösen szemléljem ezt, amikor Kalinin frontját elvágták utánpótlási központjától, északot pedig a gabonatermö vidéktől. En helyre fogom ütni ezt és még sok más fogyatékosságot, itt, a helyszínen, számos rendszabályt fogok foganatosítani, lia kell, akár el is mozdítom azokat a magasrangú tiszteket és parancsnokokat, akik csak elrontják a dolgot, tekintet nélkül a formális nehézségekre, amelyeken szükség esetén túlteszem magam. Természetes, hogy magamra vállalom az egész felelősséget valamennyi magasabb intézmény előtt... Sietek a frontra, csak annyit írok. amennyi a tárgyhoz tartozik." * A páncélvonat egy mély hajiásban állt meg. Itt megint fel voltak robbantva a sínek. Ugylátszik nem is olyan régen robbantották fel, mert az együk talpfa még mindig izzott A fel. derítő csoport felfelé kapaszkodott a lejtőn. A napégette sztyepp olyan volt, mint a sivatag. Messze elöl, úgy két versztnyire, állomásépületek tetői csillogtak a napon és egy mozdonyitató meredt a magasba. Ä felderítők elmentek egészen az állomásig. Az állomás teljesen üres volt. A pályaudvar ablakai be voltak verve, a távíró és telefonkészülékek összetörve hányódtak szanaszét. Az állomásépület udvarán a pinceajtó előtt egy bevertfejíí ember, levetkőztetett hullája feküdt. Az állomás üres és kicsi volt, ott tulajdonképpen nem igen volt mit rabolni és eféle rajtaütés furcsának látszott, annál is furcsábbnak, mert a páncélvonat útja során, amely titokban hagyta el Cáricint. ez már a harmadik feldúlt állomás volt. Mintha szándékosan a páncélvonat keresztülhaladásának tiszteletére csinálták volna. — Teljesen nyilvánvaló, hogy értesítették őket az egész vonalon — mondotta Vorosilov, amikor Sztálinnal együtt a mozdony felé haladt. A javítómunkások szétcsavarták a síneket, eltakarították onnan a megrongált talpfákat és a nyitott vagonról tartalék talpfákat cipeltek oda. Itt akadt vagy kétórára való munka. Vorosilov kikérdezte a visszatért fel derítőket és azt ajánlotta, hogy menjenek gyalog az állomásig — a hajiásban kibírhatatlan volt a hőség. ★ Sztálinnak, a délkeleti pályaudvar sínéin álló kocsija volt az a szív, amely mint a vért úgy lökte a szervező akaratod végig a város tekervényein, intézményein, kikötőin meg az egész arcvonalon, ahol újabb és újabb ezredek, brigádok, hadosztályok alakultak, ahol a hadbiztosok nagy gyűléseken magyarázták meg a forradalom feladatait, mindenütt az egész óriási körzetben, ahol agitátorok és élelmezési osztagok rendeztek gyűléseket, a falvakban, majorokban és kozákfalvakban, mozgósították a szegény és középparasztságot és megtörték a kulákok ellenállását. A gabonás szekerek ezrével döcögtek Cáricin felé, a marha százszámra ballagott az országutakon, a volgai kikötők irányában ... A menetrendszerinti vonatokat mindennap elindították Moszkvába. Marhát, halat, gabonát raktak a leherhajókra és vitték felfelé a Volgán, egészen Nizsnij-Novgorodig. Az északi városokban most már mindenki megkaphatta fejadagját. Az éhhalál fenyegető vészéivé elmúlt. Sznyeszárjev Vojonrukot végre viszszarendelték Moszkvába. Ezt Lenin követelte a Legfelsőbb Haditanácsban, ahol Trockii dühösen védelmezte a tábornokot. Ez nagy győzelem volt. Amikor Sztálin megtudta, összehívta a haditanácsot. Még egy lépést keli tenni a hadsereg teljes átszervezése felé. El kellett csapni a négy cáricini vezérkart és egy egységes haditanácsot kellett a helyébe állítani. Sztálin erről a döntésről táviratban értesítette Moszkvát. A Legfelsőbb Haditanács csókö- i nyösködött és néhány napi hallgatási után azt válaszolta, hogy beleegyezik ugyan a cáricini haditanács megalakításába, de annak csak három tagja lehet: Sztálin, Moszkírjev és Kovalevszkij katona: szakértő. Ez a döntés nyílt árulás voit Trockii részéről. Erre Sztálin annélkül, hogy vitatkozott, vagy a döntés helytelenségét bizonygatta volna, még egy erélyes lépést tett: parancsot adott a rendkívüli bizottság főnökének. hogv tartóztassa le és hallgassa ki Noszovicsot, Kovaleszkijt, Csebisevet és egész vezérkarukat. Kovalevszkijt, Cscbisevet, Szuchetyint, Leehmatovot és Kramnvevet néhány érával később pedig Alexeiev mérnököt két fiával együtt letartóztatták, kihallgatták és beismerő vallomásuk irtán agyonlőtték őket. Noszovics lábonrokot megmentette Trockii, kiszabadította a börtönből és Bnlasovba küldte. Ott még kártékonykodoit vagy két hónapig, de aztán attól tarlóit, hogy megint letartóztatják, átment az önkéntes hadsereghez és Denikin rendelkezésére bocsátotta információit. A haditanács harmadik tagjának Kovalevszkij helyébe Vorosilovot nevezték ki. Mamontov Cáricin ellen összpontosította főerőit és szünidei! oldaltámadásokkal rohamozta a fővonalat, amelven egv hónappal ezelőtt Vorosilov szerelvényei törtek utat maguknak. Sztálin Moszkvába küldte Parchomenkot, hogv fegyvert és lőszert csikarjon ki a Legfelsőbb Haditancstól és rögtön szállítsa ide Cáricinbe. Cáricinban, a nagy á<~űdörgéstől csak úgy recsegtek az ablaküvegek. Az egész lakosság nagy sietve ásta az utolsó erődvonaiat, a város pereménél. Sztálin kinn volt a lövészárokban. Odahoztak neki egy sürpönvt. Ebben a táviratban azt követelték, hogv azonnal alakítsa meg a léli front forradalmi tanácsát, annak az elvnek az alapján, hogy a komisszáriusok a legcsekélyebb mértékbe se avatkozzanak bele a hadműveleti ügyekbe és a vezérkart költöztesse at Kozlovba. Még abban az órában öszszeült a haditanács a város peremén, egy kis házikóban és a következő táviratot intézte Leninhez és a Központi Bizottsághoz: „Tud-e a legfelsőbb Haditanács Trockii fentebb említett parancsáról. Trockii távirati parancsa összeomlással fenyegeti az egész. frontot, bukással fenyegeti délen a forradalom nagu ügyét, és ezért a déli front haditanácsa nem haitia végre ezt a liadipnrancsot." Sztálin aztán ki sem jött a lövészárokból, onnan irányította a tartalékok harcbavetését, a lőszer cdaszáüitását, az új páncélvonat elküldését, amelvet csak az imént öntött nehézágyúkkal szereltek fel. Beugrott a lövészárokba Vorosilov is. Némán nézett Sztálinra, ajkai remeglek — Knlia Rudnyev elesett — mondotta és egv pillanatig szótlanul állt. Nincs töltény . .. Már a puszta szuronyainkkal verjük vissza őket. A veszteségeink nagyok ... Na. megyek a raivonalba.. Kimászott a lövészárokból, beült páncélaütójába és elrobogott. Amikor Mamontovék már-már azt hitték, hogy még egv utolsó erőfeszítés és betörnek a városba, akkor rohamra indult ellenük a külvárosi munkásnegyedekben újonnan szervezett, friss novonikolszki ezred. Sztálin szólt hozzájuk néhány szót. És ők elindultak egyetlen lövés nélkül. Az előttük haladó páncélvonat tűzorkápna! söpörte tisztára az utat. A novonikolszkiak eljutottak az ellenség lövészárkáig és azonnal szuronyrohamra indultak. Mamontov gyalogsága meg se várta a friss csapatok döntő csapását, meghátrált, aztán megfutamodott. De szembetalálta magát a saját kozák századaival, amelyek rárohantak a menekülőkre és irgalmatlanul kaszabolták őket. De ezeket a kozákszázadokat is elsöpörte a páncélvonat és a város alatt álló ütegek tüze. A fehérek úgy elugroltak Cáricintól, mintha megégették volna magukat. Mamontov tartalékot küldött. Ezeknek a szárnyát ádázul rohamozta a gromoszláv. szkájai ezred. A fehérek kezdtek visszaözönleni Krivája-Muzgája mögé. Ekkor nekik esett a morovszkájai lovasság és a Donba kergette a reggel még győztesnek látszó, estére szétzúzott Mamontov-hadsereg egész zömét. „A cáricini körzet szovjet csapatainak támadását siker koronázta... Az ellenséget tönkrevertük és a Don mögé vetettük vissza. Cáricin helyzete szilárd. A támadás tovább folyik. Sztálin népbiztos
