Délpestmegyei Népújság, 1949. december (3. évfolyam, 50-52. szám)
1949-12-11 / 50. (51.) szám
ft DÉLPESTMEGYEI NÉPÚJSÁG 1949 december 21-Sstúlin a marxi-lenini elmélet tovább fejlesztője A magyar dolgozó nép, az egész világ szabadságszerető népével együtt ünnepli népünk nagy és forrón szeretett barátjának, korunk legnagyobb és legbölcsebb gondolkodójának, Sztálin elvtársnak, a nagy Lenin legjobb tanítványának 70. születésnapját. Sztálin elvtárs életének, munkásságának elévülhetetlen érdeme az, — nagyságának és bölcsességének leghübb Kifejeződése. — hogy az elmélet legkülönbözőbb területein óriási lépésekkel vitte előre, fejlesztette tovább a marxizmus-leninizmus tudományát, a munkásosztály világnézetét: a materialista világnézetet. A marxi-lenini elmélet gyakorlatba való átvitele, megvalósítása elsősorban minden kommunistának, de minden haladó szellemű embernek feladata. Mindezeknek megvalósítása terén ragyogó példát mutat Sztálin elvtárs, aki Marx szavait hangsúlyozza és aláhúzza: „a materialista elmélet nem szorítkozhatni a világ megmagyarázására, meg is kelt változtatni azt”. A Nagy Októberi Forradalom világot rengető és változtató győzelme az intervenciós csapatok leverése és kiűzése után, a népgazdaság helyreállításának befejezéséhez közeledve, gyakorlati' kérdésként állt a szocializmus felépítése az országban. A trockisták a Párt és a Szovjethatalom ellenségei tagadták Lenin tanítását a szocializmus felépítéséről egy országban. Sztálin elvtárs megvédelmezte és tovább fejlesztette Lenin tanítását és az ő bölcs vezetésével megvalósította a Bolsevik Párttal, a szovjet néppel együtt gyakorlatban egy országban a szocialista társadalmat *és ráléptek a kommunizmus megvalósításának útjára. A szocializmus építését a szocialista iparosítás elméletének kidolgozásával kellett kezdeni. Sztálin elvtárs megalapozta és lefektette a szocialista ipar megteremtésének elméletét, melynek megvalósítása a sztálini ötéves terveken keresztül történt. Nem volt még példa a történelem folyamán ilyen méretű gyors iparosításra, mint amilyen Sztálin elvtárs vezetésével töitént a szovjet nép által. Ma a Szovjetunió élenjáró ipari ország, a világ legfejlettebb ipari országa. A bölcs sztálini előrelátás Lenin tanításait továbbfejlesztve, megvalósította a mezőgazdaság szocialista átalakulását, az ellenség aknamunkáját szétverte, az elleaséget szétzúzta, a falusi kizsákmánvolokat megsemmisítette. A szovjet nép Sztálin elvtárs irányításával megteremtette a világ legkorszerűbb,— a dolgozó parasztság felemelkedésének egyetlen helyes útját — a szocialista nagyüzemi mezőgazdaságot. íme, itt a nagyszerű sztálini alkotás, mely megvalósította a marxizmus-leninizmus tanításait, nem csak magyarázta, hanem meg is változtatta a világot. Megvalósult a szocializmus országa a dolgozó emberek boldog világa. Megteremtődött a nemzetközi forradalmi mozgalmak megdönthetetlen bázisa, a Szovjetunió, melv világítótorony a világ elnvomottainak. szabadságukért küzdő ■ népek százmillióinak. A szocializmus építésének sztálini elmélete utat mutat és hatalmas segítséget jelent a népi demokratikus országoknak — ígv nekünk is — a szocializmus felépítésére. A népi demokráciák keletkezése is a sztálini tudomány előrelátó eredménve is fényesen bizonyítja a sztálini tanítás sokoldalúságát, melv a marxizmus-leninizmus tudományának, elméletének továbbfejlesztését jelenti. Uj helvzet. új módszer. A marxizmus-leninizmus alkalmazása a konkrét viszonyokra, összekapcsolni az eleven, lüktető élettel. Ez a sztálini tudomány veleje. Mi a szocializmus építését hazánkban és így megyénkben is a nagv Sztálin útmutatása alapján haladva végezzük. A sztálini 'ötéves tervek tapasztalatai alapján. Pártunk is, a magyar nép szeretett vezérével. Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványával. Rákosi Mátyás elvtárssal az élén kidolgozta és népünk elfogadta ötéves tervünket, amellyél a szocialista ipart, a szocialista nagyüzemi mezőgazdaságot, a szocializmust építjük. A politikai és tudományos előre- j látásnak ragyogó példája, bizony!-; téka napjainkban, a kínai íorrada-; lom világraszóló győzelme, melynek eljövetelét, megvalósítását Sztálin elvtárs több mint 20 esztendővei ezelőtt meglátta. 450 millió« nép, kiszakadva a világimperjalizmus láncából, arra hatalmas csapást mérve,, rátér a szocializmus építésének útjára. Sztálin elvtárs mesterien alkalmazza a marxizmusleninizmus tudományát: mihelyt az elmélet behatol a tömegekbe, anyagi erővé -válik. A kínai forradalom példája is bizonyítja ezt. A Demokratikus Német Köztársaság megszületése is azt bizonyítja, hogy Sztálin elvtárs nap mint nap, óráról órára alkalmazza a mozgalom tapasztalatait, szívós harcot folytatva a mozgalom árulói ellen. A marxista-leninista elmélet, ennek az elméletnek továbbfejlesztője a sztálini tudomány, azt jelenti, hogy behatolva a tömegekbe, anyagi erővé vált és ma közel 800 millió ember halad győzelmesen Sztálin nevével a szocializmus útján és nincs erő, ami feltartóztassa. Hatalmas győzelem ez: a marxizmus-leninizmus világraszóló győzelme. Sztálin elvtár.s dolgozta ki Lenin tanítása alapján és fejlesztette .tovább a szocialista munkaversenyt, a sZtáhánov-mozgaímat,' látva a hatalmas erőt, melynek feltárása a szocializmus, a kommunizmus meg-* valósításának, a tömegek jólétének, a termelékenység soha nem látott emelésének egyik legfontosabb alapját képezi. Ennek nyomán bontakozik ki nálunk is mind nagyobb méretekben tömegmozgalommá az egyéni munkavérseny és, nőnek, ki a magyar sztaliánöviátaki A trockizmusnak, mint eszmei irányzatnak megsemmisítése, a szocializmus építéséért folyó harc idején, Sztálin elvtársnak a műve. Senki nem tudja olyan gyorsan felismerni az ellenséget, keményen harcolni ellene és nem tudja gyűlölni a nép ellenségeit, de nem tudja senki úgy szeretni a népet, mint Lenin elvtárs szerette és ma Sztálin. A Rajk-kémbanda leleplezését Sztálin elvtárs útmutatása alapján tudtuk elérni. Ezzel kapcsolatosan mondotta Rákosi elvtárs: ,.hálával kell megemlékeznünk nagy tanítónkról. Sztálin elvtársról, aki azzal hogy a jugoszláv árulókról lerántotta a leplet és biztos kézzel mutatott rá a tennivalókra, bennünket Is helyes útra vitt”. Sztálin elvtárs új kincsekkel gazdagította a marxizmus-leninizmus kincsesházát „A leninizmus alapjai” c. művével, melyet közvetlen Lenin halála után írt és benne a Pártot a szocializmus építésére készítette elő. A Bolsevik Párt története is Sztálin elvtárs lángeszű alkotása, melyben a marxizmus-leninizmus történelmi gyakorlatának összesített tapasztalatai vannak meg. Ezek a könyvek azóta is a világ kommunistáinak nélkülözhetetlen harci fegyverei. Sztálin elvtárs tovább fejlesztette a Pártról szóló lenini tanítást és e tanitas alapján szerveződnek, acélosodnak, az egész világ kommunista pártjai, így a mi Pártunk is, mely sikereinknek, győzelmeinknek szervezője. Sztálin elvtárs nagysága, bölcsessége, a Szovjetunió sikerei, a békéért vívott következetes harc, a béketábor óriási megnövekedett ereje: Lenin győzelme. Lenin halhatatlan tanítása a nagy sztálini korszakban lett leghatalmasabb mozgató erejévé korunknak. Sztálin névévé!. Lenin útján — a háborús uszítok, összeesküvők, árulók minden igyekezete ellenére — az egész világ dolgozói feltartóztathatatlanul menetelnek a boldog-virágzó élet. a kommunizmus télé. PAPP SÁNDOR megyei ágit prop. titkár, g 1919-ben születtem, az apám napszámos és éri magam is napszámos voltam. Az ország minden részében dolgoztam, munkát vállaltam, hogy a családom létfönntartását biztosítani tudiam. J944-ben a dicsőséges Vörös Hadsereg, a nagv Sztálin vezetésével a fasiszta hordáktól felszabadította az országunkat. 1945-ben a Magyar Kommunista Párt a földet szétosztotta a dolgozó parasztoknak. En is kaptam 5 holdat. Meg kell még mondanom azt, j’.ogy amit a múlt rendszerben 13 év •latt nem tudtam elérni, azt a felszabadulás után fél év alatt felépítettem egy házat filter adósság nélkül és én ezt köszönöm mind Sztálin utvtársnak, a Vörös Hadseregnek, a Ma az új életet építjük, az élet minden jelenségét a tudomány viszi közel a dolgozó emberekhez. A kiskunhalasi Érdőgond^iokság mérnökeivel és erdészeivel indulunk tanulmányútra a szarkás-debaáki erdőkbe. A reggeli köd kényelmesen szakadozik fel a tájról. Mire kiérünk, már napfénybe^ fürödnek az elültettet facsemeték. Motika Endre erdömérnök és Kovács Zsigmond erdész kíséretében indulunk él az ültetvény megtekintésére. Munka az unokák részére Az erdész munkája a későbbi nemzedéknek szól. Az új ültetésből, az apró kis csemetefákból csak egy emberöltő . után lesz tüzelő, szerszámja és; épületfa. Felelősségteljes munka ez, mert a kritikát csak fiaink, münká ez, mert a kritikát csak fiaink vagy unokáink gyakorolhatják az erdősítés jó, vagy rossz munkája felejt. Fiatal akáctelepitésuél áll meg a csoport. Ä Gondnokság vezetője, Fábián Sándor elvlárs, magyarázza szakszerűen az egyéves akácfák fejlődését. Majd így folytatja: — Amikor az Alföldön létesítendő erdősítések és fásítások mértékét és rendjét akarjuk megállapítani, akkor nem elegendő egyszerűen arra hivatkoznunk, mely szerint fában önellátó csak akkor lehet egy ország, ha legalább 20— 25 százalékos erdősulfségű. Országfásításunk munkálataiban már a fásítási tervek elkészítésénél a kérdést — miként az a Szovjetunióban is történik — rávonatkozó közgazdasági tényezők mindegyikének teijes összefüggésében kell keresnünk. Ezek a tényezők mezőgazdasúgunk termelésének fokozása, művelés alatt nem álló és kisjövedelmű területeink értékesebbé tétele, árvízveszedelmek elleni, védekezés, fában önellátásra törekvésünk, a közegészségügy. Fásítási munkálatainkba bevontuk a demokratikus népi szerveket is. Példa ezen a téren a Szovjetunió, ahol 10, sőt 100 km hosszú erdősávok munkáinak elvégzésére önként kötelezték magukot s a munkában résztvesznek a Komszoinoliagok is. Ezután tovább megyünk. Kacskaringós erdei utakon haladunk tovább. Irány a volt egyházi birtok, ahol most szintén csemeteültetés folyik. fl puszta meghódítása Az Erdőgondnokság dolgozói megcáfolták azt a hiedelmet, hogy a hatalmas pusztaság legeltetésen kívül egyébre nem alkalmas. Amint Motika Endre erdőmérnök mondja, eddig mintegy 1200 holdnyi területet törtek fel a gépállomás trak-A KISKUNHALASI CIPÍSZSHMIKHfT (Mabi-paU>ta) értesíti a közönséget, hogy LÁBBELI falpalást ó» javítást pontosan és olcsó árban vállal Atagyar Kommunista Pártnak és annak nagy vezérének,. Rákosi elvtársnak. 1948-ban lehetőség nyílt arra. hogy megalakítsuk a termelő csoportot Abony és Kőröstetétien határában, amit „Dózsa” névre kereszteltünk el. Semmi nélkül indultunk 1949 őszén. Azóta rohamos fejlődés állt be. a csoportban, mert meglátták a környékbeli dolgozó kisparasztok, hogy a tcrmelőcsoportba riolgozni mennyivel előnyösebb. 1949. őszén már 32 tag és 420 hold földünk volt Leírom, hogy egy év alatt a t. sz. cs. mit biztosított egy család részére. Az én családom részére az egész évi liszttéiadagot, 4 mázsa burgonyát, 2 drb. sertést, 5 mázsa tüzetorai és ezen a területen fenyő-, akác-, nyár-, tölgycsemetéket ültetnek. A puszta meghódításáért 23 traktor és 8—10 fogat harcol olyan eredményekkel, hogy az idén ültetésre szánt facsemete már kevésnek bizonyult. Ez a hatalmas munka természetesen a dolgozók százait foglalkoztatja. Az emberek pedig soha nem érzett kedvvel, lendülettel vesznek részt ebben a táj átformáló hatalmas munkában. Gárgyán Lajos szakmunkás fordul felénk: •— Megmutatjuk, hogy többet tudunk, mint a régi világ „szakemberei." Ok azt mondták: nem való A lenini és sztálini irányítással induló és dicsőségesen befejeződő nagy forradalom nem csupán társadalmi és politikai vívmányokat ért el. Hatása múlhatatlanul beköetkezett az élet minden területén, így a kultúra területén is. A szocializmus a valóságot kívánta szemlélni és tükröztetni a művészet területén, s így a színházak egész arculata is megváltozott: Uj tartalmú szocialista-realista színjátszás keletkezett, amelynek első dolga volt, hogy leszámolt a múlt csökevényeivel, elsősorban a polgári, burzsoá formalizmussal. A Szovjetunióban Meyerhold álforradalmi formalista kísérleteit pár év alatt fel kellett számolni. Hogy ez a felszámolás oly gyorsan megtörténhetett és a szocialista-realista színjátszás eddig elképzelhetetlen művészi magasságba emelte a szovjet színházat, az elsősorban a Szovjetunió nagy tanítómesterének: Sztálin elvtársnak köszönhető, aki nagy elvi értékű és perdöntő megnyilatkozásaival, beszédeivel és cikkeivel támogatta a szocialista művészet híveit és egyengette az új művészet útját. A magyar színházi, életben ez az év jelenti a fordulat évét. Ebben az évben indult meg a magyar szel-Kedves Elvtársak! Most, amikor a világ dolgozóinak az imperialista uszítok elleni nagy, tartós békéért folyó harcát vezető Sztálin elvtárs hetvenéves születésnapj'a közeleg, szeretném, ha a nyilvánosság elé kerülne az én érzelmem is, amit ebben a pillanatban érzek. Mint dolgozó munkásasszony, aki szegény dolgozó emberek gyermeke vagyok, a régi tőkés kizsákmányolás korszakában azt tapasztaltam, hogy bennünket, nőket felhasználtak ugyan munkára, de munkánkért az ellenértéket soha meg nem kaptv' Az imperialista germán hordák és magyar csatlósaik kirobbantották a második világháborút, amikor szeretteinket, munkástársainkat elhurcolták a válöt. to mázsa tengerit és 3000 forintot Oszthatatlan vagyonunk van. 30 drbi tehén. 6 drb. ló. 18 hónapos 40 drh. anyasertés. 90 drb. malac és el vagyunk látva gazdasági szerszámokkal. Ha ebbe jgy belegondolok, akkor látom csak igazán, hogy mit köszönhetek Sztálin eltársnak. Sztálin elvtársnak köszönhetem azt is, hogy a családomat íöl tudtam öltöztetni, 10 hetes mezőgazdasági iskolát el tudtam végezni, és azt ?■ Sbk újat mind köszönöm a dolgozó nép nagy vezérének, Sztálinnak és kívánom. hogy még sok évig jó egészségben vezesse az emberiséget egy boldogabb élet felé, a kommunizmus felé. másra ez a puszta, csak arra, hogy juhokat tereljünk rajta, gulyát legeltessünk és időnként mintegy vademberek megtekintésére idejöjjenek közénk az „érdekességre” vágyó urak. Mi termékennyé tesszük és ha idegen jön ide, maholnap nem a homokbuckákban gyönyörködhet, hanoin a szépen fejlődő fiatal erdőben. így változik, így alakul át a szarkás-debeáki homoksivatag. A szocialista mezőgazdaságban a termőföld és a termőképesség növelésének tartalékai szinte beláthatatlanok. Forgó Gyula Ernő. Sztálin elvtárs az igazi művészet megteremtője SZTÁLIN a Ibéke reííenllieídlen ©re lemi élet frontján az a forradalom, amely egyik első lépéseként a magyar színházakat államosította. Az épülő szocialista Magyarország kultúréletének nagyjelentőségű ténye ez az államosítás, mert lehetővé tette, hogy a szocialista fejlődés útján haladó magyar társadalom immár színházaiban is a szocialista-realista művészet felé induljon. Tisztában kell azonban lennünk azzal, és mi, a Katona József Színház dolgozói tisztában is vagyunk vele, hogy ez a fordulat szellemi életünkben nem valósulhatott volna meg, ha a Szovjetunió ragyogó pé’ dája nem állt volna előttünk. Azt a harcot, amelyet mi a megújuló művészetért folytatunk, nem vívha! nánk meg a siker reményében, h, nagy példaképként nem állna előttünk az igazi művészet lehetőségének létrehozója, a Szovjetunió bölcs vezetője, Sztálin elvtárs. Ezért fordulunk fokozott szeretettel Feléje 70. születésnapja alkalmából és Benne ünnepeljük az igazi szocialista-realista színjátszás alapfeltételeinek hálára méltó megteremtőjét! Márki Géza, az Állami Katona József Színház igazgatója. góbidra és messze tőlünk, idegen érdekekért pusztultak el. idegen földön. A Szovjetunió által hozott szabadság birtokában ma már mi dolgozó nők is egyenrangú társai vagyunk a férfiaknak, munkánkat megbecsülik. A Sztálin elvíárs által vezetett békefront biztosítja részünkre a békés termelőmunkát. Sztálin elvtárs, tudjuk, hatalmas harcot vív a tartós békéért, a béketábor napról-napra nő és mi, dolgozó asszonyok biztosak vagyunk, hogy hozzátartozóink is nyugodtan dolgozhatnak és a Magyar Dolgozók Pártja irányításával munkahelyeinken nyugodtan végezhetjük a szebb, boldogabb Magyarországért vívott küzdelmünket. HUSZÁR LÁSZLÓIMÉ Áif o sok újat mind köszönöm. Egy voll napszámos íria Tjanuháqm kirándulás a szarkás-debeáki erdőkben