Délpestmegyei Népújság, 1949. október (3. évfolyam, 40-45. szám)

1949-10-09 / 42. (41.) szám

1919. október 9. Délpestmegyel Népújság 3 Gondos előkészületek Pestmegyében az őszi oktatási évad megnyitására RÁKOSI MÁTYÁS: Meg kell tanul­nunk ennek a pörnek a fémjénél, hogy szorosabbra kell vonni Pár­tunkban a fegyelmei, a tudást, az elméleti színvonalat emelni kell és hogy amit ezén a téren eddig tettünk, az nem elegendő. Nem szabad tűr­nünk a jövőben, sem a púirt munka, sémid termelés terén semmiféle pon­gyolaságot, lazaságot, liberalizmust és nem szabad megengedni, hogy a világnézeti fronton a legkisebb rés, vagy repedés is legyen. Az őszi-téli pártokíatás előkészületei folynak megyeszerle pártszervezeteink­ben. Talán még soha olyan érdeklődés, készülődés, tanulni vágy ás nem mutat­kozott funkcionáriusaink, párttagjaink, tagjelöltjeink soraiban, mint most az oktatási évadnyitás előtt. Nap, mint nap ■érdeklődnek a megyei oktatási osztá­lyunknál, járási, városi bizottságaink­nál, alapszervezeteinknél a párliskolák, jz szemináriumok, az egyéni tanulás be­indulása iránt. A tanulás utáni érdek­lődés a párlonkjvüli dolgozók soraiban is megnyilvánul. Miért van ez a nagy érdeklődés és készülődés a tanulásra? Azért, mert párttagjaink, népünk dolgozói egyre vi­lágosabban látják, hogy a Párt, Rákosi elvtárs vezetésével mindazokat az ered­ményeket, amelyeket a felszabadulás óla elért népünk boldogulására, a mar­­xizmus-leninizmus segítségével érte el. Megértenék, hogy csak azok a dol­gozók tudják jól végezni munkájukat a gyárakban, üzemekben, a földeken, az irodákban, az élet minden területén, akik mindjobban megismerik, tanulmá­nyozzák Marxnak—Engelsnek—Lenin­nek—Sztálinnak halhatatlan műveit. Pártszervezeteink mindjobban felis­merik az oktatás, á tanulás rendkívüli fontosságát, komoly előkészületet tesz­nek az őszi-téli oktatás beindítására. E? az előkészület sokban különbözik az előző oktatási évad előkészületeitől, — bár akkor is komoly eredményeket ér­tek ei. Munkásoktatók az előtérben Miben áll ez a különbség? ■Elsősorban is abban, hogy az ok­tatási káderek, előadók, szeminárium­­vezetők slb. 75—80 százalékban mun­­kás-szegényparasztoikból kerüllek ki. A kiválogatás nagy gonddal történt, leg­több helyen külön bizottság foglalkozott az oktatási káderek kiválogatásával. Ki kell itt emelni a ceglédi, kecskeméti, budakörnyéki, Kiskunfélegyházi járás pártbizottságainak munkáját. Megértet­ték azt, hogy pártunk elméleti színvo­nalának egyik legfontosabb alapja az oktatási káderek szociális összetételének megjaviiása, a munkásoklalök előtérbe helyezése, a kispolgári befolyás csök­kentésére. Vannak olyan párlbizoltsá.­­gaink is, ahol nem értették meg ennek a kérdésnek rendkívül fontosságát és a szemináriumvezetőket csak úgy talá­lomra, vagy egyáltalán nem válogatták 14- Ilyenek a kunszentmiklósi, Szentend­réi járás és a kiskunhalasi városi párt­bizottságok. Ezzel párhuzamosan nagy szerepe van pártunk elméleti színvonalának emelésénél: az előadóképző tanfolya­moknak, iskoláknak. Megyénk 8 váro­sában 8 hetes elő adó képzőn az üzemi, városi alapfokú szemináriumi vezetők oktatása folyik, mintegy 300 hallgatóval A haladó szemináriumi vezetők egy ré­szét 4 hetes pártiskolán képeztük ki, Inig a falusi alapfokú szeminárium­vezetőket 2-szer 2 hetes pártistkolán ké­pezzük ki. A 6 hetes előadóiképzők színvonala általában jó, kiemelkedő a kiskunfélegyházi előadóképző, ahol jót fejlődnek az elvtársajk és nem maradoz­­nak el. Ezzel szemben a kecskeméti pártbizottság nem fordított gondot az •élőadóképzőre és nagy a lemorzsolódás. Keveset fejlődnek az elvtársak. Ez igen komoly hiba, melyen sürgősen változ­tatni kell. A szeminárium vezetőképző tanfolya­mokkal, iskolákkal azt akarjuk elérni, hogy minden szemináriumot megfele­lően képzett szemináriumvezető vezes­sen. 700 egyéni tanuló *■ Nagy előkészület folyik megyénkben a 'pártoktatás másik fontos területén, az egyéni tanulás terén. Megyei, járási, városi bizottságaink nagyon komolyan veszik ezt a kérdést. A tavalyi kevés egyéni tanulókkal szemben ebben az oktatási évadban az egyéni tanulók szá­zai kb. 700—750-cn vesznék részt egyéni tanulásban, akik 1 éven keresztül a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának történetét tanulmányozzák Az egyéni tanulók kiválogatása is leg­több helyen nagy gonddal történt külön bizottságon keresztül. Az egyéni tanulók között nagy szám­ban vannak dolgozó parasztok és mun­kások, de szép számmal vannak tanulni vágyó értelmiségi elvtársak is. Jó pél­dával jár elől a budakörnyéki járás 100 egyéni tanulóval, a monori járás 49 egyéni tanulóval, a ceglédi városi párt­­szervezet 72 egyéni tanulóval. Rossz példával járt el a kalocsai já­rási bizottság, ahol nem törődlek az egyéni tanulók kiválogatásával, nem értelték meg az egyéni tanulás jelentő­ségét. A rendszeres egyéni tanulás, ön­álló tanulás alapja a marxizmus-leniniz­­hius megismerésének. Tanuljunk itt is a nagy Bolsevik Párttól, ahol a párt­tagok legnagyobb része az egyéni ta­nulásban vesz részt, egyik legfontosabb tanulási formának tekintik, ezért nép­szerű 1 is. Járási, városi bizottságaink előkészí­tik a szemináriumokat, az Őszi okta­tási, pártbizottsági ülésen foglalkoznak pzziel a kérdéssel, ahol alaposan megtár­gyalják a tennivalóikat, majd munka­tervben rögzítik és megszabják az ok­tatási feladatokat. Főtárgy: A Bolsevik Párt története Mindezen előkészületek azt bizonyít­ják, bogy pártszervezeteink az okta­tási munkáit a párton belüli feladatok legfoníosabbjai közé veszik. Ezek közül is kiemelkedően az üzemi oktatás szín­vonalának megjavítását kell biztosilani. Az egyéni tanuláson a Pártbizottsági szemináriumokon, az esti iskolákon párttagjaink legfejlettebbjeinek százai fogják egy éven keresztül a Bolsevik Párt történetét tanulmányozni. Ez igen komoly eredmény. Annák a jele, hogy párttagjaink tudják azt, hogy a bol­sevik Párt történetének tanulmányozása elsősorban is minden öntudatos kom­­munista feladata. A szocializmus épi­­lése, az imperializmus elleni harc, a kémbanda leleplezése, a békelábor erő­sítése és az építő munka elengedhetet­lenül szükségessé teszi, hogyr mind szé­lesebb rétegben tanulmányozzák párt­tagjaink a nagy’ Bolsevik Párt törté­netét, mely elméleti, gyakorlati lapasz­­talatok valóságos kincsesháza. E könyv megteremtője pedig nagy tanítónk: Sztá­lin elvtárs. Tanulmányozzuk szorgal­masan, Ne sajnáljuk az időt, fáradságot I Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a marxizmus-Ieninizmus tanulmá­nyozása csak párttagjaink feladata. Arra kell törekedni ebben az oktatási évadban, hogy a marxizmus-Ieninizmus tömeg propagandáját kiszélesítsük. Meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy megyénk dolgozói megismerhessék nagy tanítónk műveit, betekintést nyerhesse­nek a marxizmus-Ieninizmus kincses­­házában. Ennek a megvalósításában pártszervezeteinknek döntően ki keli venni a részüket. Pártoktatásunk színvonalának eme­lése nagymértékben hozzájárul megyénk dolgozó népének felvilágosításához, a m arxizmus-leiiinizmus propagandájá­hoz, melynek népszerűsítésével, helyes alkalmazásával, segítségévei valósítjuk hieg az ötéves tervünket, mely népünik gazdasági és kulturális felemelkedésének legfontosabb alapja. Csak is ezen ke­resztül valósítható meg a falu és a vá­ros közötti különbség mindjobbani meg­szüntetése, mezőgazdaságunk szocialista fejlődése. A marxizmus-Ieninizmus az az iránytű, amely pontosan mulatja az utat, a szocializmus megvalósításának az útján. Aki ezt az iránytűt nem is­meri, nem használja, az eltéved és akar­va, nem akarva előbb, vagy utóbb az ellenség, az imperialisták táborába, vagy befolyása alá kerül. Az oktatási munka lerülelén végzett jó munkának meg lesz a gyümölcse. Ne sajnáljunk ezen a téren időt, fárad­ságot■ Tanuljunk, hogy tanithassiinlk. Vegyünk példát Pártunk és dolgozó né­pünk nagy vezérétől: Rákosi elvtárstól, aki a tanulás terén is fáradhatatlan. Tekintsük őt példaképünknek! Papp Sándor, a MDP Pestmegyei Bizottságának oktatási felelőse. Szeretettel és érdeklődéssel várják az olvasók a Pestmegyei Népújság megjelenését A fejlődés útján rövid idő múlva új állomásához érkezik pártlapunk: aDéi­­pestmegyei Népújság. Megyei sajtó­szervvé fejlődik és mint Pestmegyei Népújság a Megyebizottság közvetlen irányítása alá kerül. A pártsajtó is az elméleti színvonal emelését szolgálja és ebből a szempontból párttagjaink és szervezeteink nagy nyeresége a megyei pártlap ilyenirányú fejlődése. Olvasóink át is értik a Pestmetfyei Népújság jelentőségét és levelek, szóbeli nyilatkozatok tömegével árasztják el szerkesztőségünket, amióta Sebes Imre elvtárs, megyei párttitkár erről szóló ve­zércikkét elolvasták. A számos meg­nyilvánulásból néhányat itt közlünk. Nagy Lajos, a Plat'tergyár dolgozója mondja: ' — A Délpestmegyei Népújság két* héttel ezelőtti számában olvastam, hogy a Pest megyei Pártbizottság veszi át az újságot. Remélem, hogy a Megyebizott­ság szerkesztésében még nagyobb fej­lődés fog mutatkozni, mint amit az utóbbi hal hónap alatt tapasztaltunk. Viszont sajnálattal vettem tudomásul, hogy ezután is csak egyszer jelenik meg belenként és ágy nem tudja naponta tájékoztatni az olvasó közönséget. Rigó Ferenc, a Bamevál párttitkára így ir: — A Népújságban az a legjobb, hogy á' fontos események összefoglalá­sát adja, azt amit feltétlenül emlékeze­tünkbe kell vésnünk. így jól használ­hattuk legutóbb például a Rajk-per tár­gyalásának kivonatát. Mint megyei lap még többet lehet ezen a téren és hi­szem, hogy pontos iránytűje lesz min­dén pártmunkásnak a pestmegyei, tehát a helyi problémák összefoglalása révén. Hoch Artúr, a FCSZERT NV vezetője mondja: — A régi lap, a Kecskeméti Iln-ejk és a Kecskemét, csak a helyi problér illákkal foglalkozol! és ez nem volt elegendő, mert minket nemcsak a helyi, városi, hanem a járási és megyei, illet­ve az ország összes hírei érdekelnek. A jelenlegi lap már jobb, például rend­szeresen ismerteti a Szovjetunió kul­túráját és ezzel bizonyos vonatkozásban jól (betölti hivatását. A nevelés, okta­tás, propaganda, agitáció és szervezés szempontjából azonban ennél is sokkal jobb lesz, ha pártlapunk a Megyebi­zottság melleit készül. Eddig is számos útmutatást merítettünk a Megyebizoll­­ság határozataiból és tagjainak nyilat­kozataiból. Ilyen értelmű a többi levél és nyi­latkozat is. Az egyszerű emberek ke­vesebbet szólnak, de valamennyien tü­relmetlenül várják a Peslmegyei Nép­újság megjelenését. A Szovjetunió nevezetesebb évfordulói Október 10 : A technika győzelme A dnyepropelrovszki vizierőmfíyet 1932 október 10-én helyezték üzembe. Az amerikai újságok annakidején a technika győzelmének nevezték a Dnyeprogesz öt év alatt történt felépíté­sét.: AZ áramfejlesztő turbinái bámu­latba ejtették a világot. Egy-egy kere­kének súlya meghaladta a 106 tonnát. Az erőműtelep évente átlag két és fél milliárd kilowattóra villanyáramot ter­melt — többet, mint amennyi 1913-ban az egész cári Oroszország villanyenergia termése volt. A német fasiszták a második világ­háborúban rombolási dühükben 400 tonna robbanóanyaggal levegőbe röpí­tették, teljesen elpusztították a modern technika műiden vívmányával ellátott vizierőműlclepet. Hiller hadseregének kiverése után, a szovjet dolgozók 1914 tavaszán hozzákezdtek a Dnyeprogesz újjáépítéséhez és ma már a Dnyeper ismét csendesen, nyugodtan hullámzik kiépített medrében. A dnyeperi erőmű szebb és tökéletesebb, mint azelőtt, ka­pacitását 90 ezer lóerőre emelték. Az erőmű irányítását automatizálták. Gktéher 14: A Tadzsik köztársaság 25 évvel ezelőtt alakult meg a Tad­zsik szovjet szocialista köztársaság Af­ganisztántól északra. A szovjet népek testvéri családjában Tádzsikisztán a gaz­dasági és kulturális felvirágzás széles útján haiad. Az egész Szovjetunió el­ismeréssel adózik a munkának, amelyet a köztársaság gyapot- és gyapjútermelő kolhozaiban végeznek. Az iparosodás is rohamléptekkel halad, előre, állandóan bővítik a tadzsik fővárosban, Sztalina­­badban lévő textilkombinátot, új szén­bányákat tárnáik fel, épül a cementgyár és sok más nagyüzem. Egy évvel ezelőtt hatalmas földpát-kombináiot helyeztek üzembe. A háborúutáni ötéves terv első két évében a Tadzsik Szovjet Köztár­saság iparának termelése óriási mér­tékben megnövekedett. Tádzsikisztán fejlődését mutatja, hogy az új iskolaévben Szlalinabadban nyi­tották meg a Szovjetunió 32. egyete­­jmét. 12 alapfokú és 14 haladó szeminárium Indul Megyebizottságunk foglalkozik a kecs­keméti szemináriumi előadói-képző tan­folyam lemorzsolódásával. Valóban a lanfolyamot nem szerveztük helyesen, de ezt a hibánkat már (kiküszöböltük. A szemináriumi előadó-képzőt átszer­veztük és most már rendes mederben megy a tanulás. Eddig 12 alapfokú és 14 haladófokú szemináriumot szervez­tünk, de még nincs Befejezve, a továb­biak szervezése folyamatban van. Mire oktatási idényünk megkezdődik, képzelt előadókkal és válogatott hallgatókkal rendelkezünlk majd. Mindent elköve­tünk, hogy az oktatás legyen az a lánc­szem, mely szorosan összekapcsolja a dolgozókat a marxista-leninista Párttal. Csóntos Károly oki. felelős. TANULNAK a magánalkalmazottak Az öléves terv megvalósítása a ma­­gánalkalmazo (Iáiktól is fokozottabb ideo­lógiai és szakképzetséget kíván. A M agán a 1 kai m azo l tök Szabad Szak­­szervezete kecskeméti csoportja átérezve e kérdés fontosságát a már előkészített ideológiai szemináriumok mellett elha­tározta, hogy a kartársaik segítségére siet egy mérlegképes könyvelői vizsgára előkészítő tanfolyam megindításával. Tervbe van véve ezenkívül egy tanfo­lyam haladókönyvelőik részére (kötelező számlakeret) 'és evolutkönyvelés, vala­mint egy tanfolyam a gyorsírók ré­szére is. Az ideológiai szemináriumokkal, me­­iyeket a Magyar Dolgozók Pártjának támogatásával valósítanak meg és a szakmai tanfolyamokkal a maganalkal­­mazottak tudásukat bővítve igyekeznek a szocializmus épitését. előre segíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents