Délpestmegyei Népújság, 1949. augusztus (3. évfolyam, 32-35. szám)

1949-08-20 / 34. szám

1949 augusztus 20. Délpeslinegyei képújság i m Példaképünk a SZOVJETUNIÓ, útmutatónk a PORT, vezetőnk RÁKOSI elvtárs! Üdvözlet a Komszomolnak Lázba jöttek az álmos kiskunok, ■Hogy jött a hir: .Eljönnek közénk, Kikről legendák születtek, Kiknek nevét A világ ifjúsága hordja Ajkún és szivében. Periek hát, lássunk és öleljünk Lelkűnknek minden melegév. I. Tiértetek csengjen itt ma minden rím Es minden pohár. ‘Szorítsátok meg kezünk, — a testvérek [kezét, Erezzelek, egy veletek itt Minden proletár. Erezzétek, a ti fúkitdk a Imi ütünk Es erről nem térünk el soha, „Ezért küzd. harcol és ha kell meg is hal »Petőfi Városa«. A jelszavunk »Világszabadság« Ezért dobban együtt a szivünk Es a léptünk, S együtt köszöntünk valamennyien Lenini Komszomol, ijjúi gárda, Hősi példaképünk. B. L. Egyesül a VAOSz és a Közalkalmazottak Szakszervezete [ Az elmúlt szombaton tartotta a VAOSz nagyválaszlmányi ülését Buda­pesten. Ezen az ülésen a Szaktanács XVII. kongresszusa határozata megváltósilását tűzte ki célul a VAOSz és a Közalkal­mazottak országos vezetősége, amikor a szervezeti élet megerősítése céljából a két nagy szakszervezet egyesítését tűzte napirendre. Az ipari szervezke­désre váló áttérés, illetőleg az egyes szakmához tartozó szakszervezetek egye- íiilése nyújt tehetőséget a szervezeti élet megszilárdításához és felemeléséhez. A két nagy szakszervezet egyesítésével mód nyílik a státus rendezésére is. Ez­ret a közigazgatásban dolgozók is a kollektiv fizetésben részesülhetnek. A Jíagyvá! asztmán y engedélyt adott, hogy a vidéki szervezetek ,az egyesülési mun­kálatokat megkezdjék és hogy az egye­sülést október 1-ig végrehajtsák. Ebbe az egy mondatba lehet sűrí­teni Kiskunfélegyháza és járása káder- ér lekezletének eredményeit. Németi Ferenc járási titkár részletes és minden szempontra kiterjedő elő­adásban ismertette káderesemk új és megnövekedett feladatait. — Eddig — mondotta — tervszerut- lenül és nem is mindig megfelelő mó­don használtuk fel kádereinket. Ne­künk. mint a jó kertésznek kell ne­velni, gondozni és gyomlálni káderein­ket. mert Sztálin elvtárs szavait idézve a Párt a kádereken áll vagy bukik. Már hároméves tervünk folyamán igen sok helyen káderhiányok mutatkoztak, mennyi új és jó erőre lesz szükségünk az ötéves terv folyamán. Komoly ne­velő munkát kell végeznünk és rend- szeresen keil foglalkoznunk mind a tag­sággal, mind azokkal az elvtársakkal, akik már valamilyen gazdasági vagy más pocizióba kerültek. Külön felhívta a figyelmet, hogy mi­lyen nagy gondot kell fordítani nép­nevelőink továbbképzésére. Sokszor elő­fordult, hogy nem nyúltunk elég lialá­Termelőszővetkezeteink, dolgozó kis­és középparaszljanik felismerték g. gép­állomással kötendő szerződés fontossá­gát és szükségességét. *• Mik ezek az előnyök? A gépállomás elvégez a gazdasági év folyamán min­den géppel végezhető gazdasági munkát a szánlástól a cséplésig. Ezekhez a munkákhoz a személyzetet is adja és rendelkezésre áll tanácsaival mezőgaz­dasági szakérlője. • A numkal>ért terményben kell fizetni a következő évi hozamból a termés arányában. Például búzánál kilenc má­zsás állagot vesznek számításba. Ha esetleg kevesebb a termés, vagy elemi kár történik, úgy arányosan kevesebb a fizetség. Az állomás dolgozójának most már érdeke a jó termés, mert lii­rozottan egyes hibák kijavításához, pe­dig Szánk és Gátér példája bizonyítja, ha a kispolgári beállítottságú kufákok- kal pakláló funkcionáriusokat leváltjuk és a Pártból kizárjuk, milyen gyorsan válik eredményessé munkánk. Az em­líteti két község a legrosszabbak közül való volt és ma Szánk az elsők közölt van a lerménybegyűjtéssel Pest-megyé­ben közel 200 százalékos teljesítménnyel és Gátér szorosan a nyomában. Az is lényeges, hogy hibáink felelt ne huny­junk szemel és őszintén tárjuk fel azt, úgy magunk, mint a közösség tanulni fog ezekből. Az egyéni felelősség kell, hogy áthassa elvtársainkat és a krítika- önkritika fegyverét helyesen kell hasz- nálniok. Négy főszempontot jelölt meg irányelvként: 1. Áldozatkész kádereket kell nevelnünk, akik semmilyen fárad­ságtól nem riadnak vissza, ha a Párt ügyéről van szó. 2. Szerény legyen a legmagasabb funkcióban is, hogy sze­ressék a dolgozók. 3. őszinte legyen minden körülmények között. 4. Hűséges legyen a Párt iránt minden helyzet­ben. szén aszerint részesedik belőle. Óriási előny, hogy nem kell a munkálatokért készpénzzel fizetni, így nem kell az OSzil-lioz szaladgálni kölcsönérl. Elsőnek a termelőszövetkezetek je­lentkeztek szerződéskötésre. Eddig Köm csögön a Táncsics és Szabadság, Vá­rosföldön pedig a Dózsa és Törekvés Lermelőcsoportok kötötték meg. Egy-két napon belül sorra kerülnek Belsönyir- ben a Petőfi. Koháriszentlőrincen a Haladás és Jakabszálláson a Vörös Csillag termelőcsoportok. A szerződé­sekéi mindenütt taggyűlés keretében, ünnepélyes külsőségek közölt Írták alá. Az egyéni gazdálkodók, dolgozó kis- és középparnszlok is tudják, hogy mi­lyen hasznos a szerződés megkötése, ezért tömegesen jelentkeznek. ; — Ha ezeket a szempontokat be­tartjuk és hozzányúlunk kimeríthetetlen paraszti tartalékjainkhoz, dolgozó pa­rasztjaink közül Idernelt új kádereink szoros szövetségben a munkássággal mi­előbb felépítik a szocialista Magyar- országot! — fejezte be beszédét Németi elvtárs. Hosszú vita követte a beszámolót. Minden elvlársnak volt valami mon­danivalója, vagy az EPOSz fiatalok fo­kozottabb bekapcsolását, vagy az okta­tás mielőbbi kiterjesztését, az MNDSz asszonyainak kívánságát, akik szorosabb kapcsolatot szeretnének a Párttal, a ku­tak ok elleni kíméletlen harc szükséges­ségét, egy emberre túl sok feladat rábí­zását és sok-sok olyan kérdést hoztak fel az elvlársak, amivel egyrészt bi­zonyságot teltek komoly érdeklődésük­ről, másrészt előmozdították az érte­kezlet sikerét. Szabó Károly megyei kiküldött ösz- szegezte az eredményeket. Jóleső érzés­sel állapította meg, hogy az elvtársak foglalkoztak ezekkel a problémákkal, do nem tartja helyesnek, hogy a vitatha­tatlan sok jó eredmény mellett csak á hibákra mutattak rá. A jövőben ne fu­karkodjunk megdicsérni azt az elvtár­sat, aki igazán példaadóan jó munkát végez. Felhívja a figyelmet a fokozott éberségre a Párton belül és kívül is. A kulákság ellen az osztályharcot nagyobb erővel kell vinni. • i Szükségesnek tartja a nők és ifjúság fokozottabb bekapcsolását, öntudatra kell nevelni fiataljainkat és hűségre a munkásosztály iránt Azokat, akik nem a munkásosztály érdekeiért dolgoznak, ki fogjuk söpörni soraink "közül. Befejezésül kéri a jelenlévőket, hogy az itt tanultakat munkájukban Iiasznál- ják fel, hogy a Szovjetunió példájára a Párt útmutatása mellett Rákosi elv- társ vezetésével mielőbb felépíthessük a szocializmust. 1 Az értekezlet nagy lelkesedéssel üd­vözli Juhász elvíárs javaslatát, mely- lyel az új alkotmány elkészítése al­kalmából hűségünkről és ragaszkodá­sunkról biztosítjuk Rákosi elvlársat. Dolgozó parasztságunk tömegesen köt szerződést a gépállomással Oleg Kosevoj szelleme hatja át a kecskeméti szovjet-ösztöndíjas tábort A Faragó-kollégium előcsarnokában ■egyenruhás SzIT-es ifjak állnak sor­falai és kedvesen kalauzolják az érkező vendégeket. A feldíszített nagyterem har­sog a jókedvű ifjúság énekétől. A ven­dégek még egyre érkeznek. Itt a buda­pesti pártszervezet küldötte, a kultusz­minisztérium megbízottja, a helyi párt- szervezet képviselői és még sokan. Az ünnepség a köztársasági induló­val kezdődik, majd nyomban utána föl­hangzik a világ demokratikus ifjúságá­nak az indulója: Egy a jelszónk i Jbéke... Az ünnepi beszédet minduntalan fél Leszakítja az ifjúság lelkesedése, ami a sűrűn felharsanó tapsban és éljenzés­ben nyilvánul meg. v — A magyar ifjúság érette vált arra, i— mondja a pesLi elvtárs, — hogy be­töltse azt a hivatást, ami az új világ felé pite seben rá vár. \ Es valóban ezekről az if jakról su­gárzik az öntudat és a büszkeség. Át ■érzik, tudják, mit jelent az, hogy öt éven át a Szovjetunióban folytathatják tanulmányaikat. Tudják, hogy mégnem volt példa arra, hogy munkás vagy paraszlgyerekek külföldi tanulmányútra «lehessenek. Tudják azt is, hogy a Ma­gyar Dolgozók Párlja tette ezt lehetővé. Az ő munkájuk most a tanulás. Ta­nulni, tanulni — adta .ki az uíasitást Lenin elvtárs a Komszomölnak, ugyan­azt a feladatot tűzi most a Párt eléjük is. Olyan emberekké kell nevelniük ma­gukat, akik, ha visszajöttek á Szovjet­unióból, meggyorsítják utunkat a szo­cializmus felé. A tábor nevében az egyik ifjúmun­kás tesz fogadalmat: r — Fogadjuk, hogy hűen Pártunkhoz ■és osztályunkhoz, minden nehézséget le­gyűrve úg jogunk dolgozni és tanúim, hogy tanulmány unk befejezésekor a ha­ladó tudomány fegyverével felvértezve hozzájáruljunk hazánkban a szocialista társadalom mielőbbi megvalósításához. Minden cselekedetünkben a hős lenini Komszomol példáját fogjuk követni. Fiién szeretett Pártunk és az ifjúság nagy tanítómestere: Rákosi Mátyás elv­társi Ezután kultúrműsorban ismertetik a különböző népek ifjúságának harcát az elnyomók ellen. Részleteket adnak elő az »Ifjú Gárda* című színjátékból, »A dohányon veit kapitány* című szovjet operett pesti főszereplője énekel, aki szintén most készül ki a Szovjetunióba. A hallgatóság nem akarta különválasz­tani a darab értelmét és művészi elő­adásál, hanem együtt élvezte mind a keltőt. Amikor az énekkar a Sztálin kantátát énekelte, a hallgatóság hatal­mas, lelkes tapssal és harsogó éljen- fcéssel üdvözölle Sztálint. Az ünnep­séget az Internacionálé hangjaival fe­jeztük be és érezzük, hogy ^valóban nemzetközivé lesz holnapra a világ*. N Újítások a LENGYEL építőiparban Mint egy megzavart méhkasban, olyan a sürgés-forgás a Grochowi Konfekció­ipari Özem építkezésénél. Hatalmas áll­ványokról gyorskezű munkások >húz- Záki fel a falakat és az állandóan mozgó lift kimcrithetetlenül hordja fel a magasba a kész maltert. Százötven kőműves és vakoló dolgozik ilt, száz- ölvenük részére kell állandóan maltert keverni. A malterkeverést mindössze két ember végzi. Kurowski lassan meglörli homlokát és megelégedve néz fel a ^nagasba, ahol l>ercről-i>ercre növekszik, emelkedik a fal. — Te, szaki! — szól p mellette dol­gozóhoz. — Régen vagyok már a szak­mában, de azt soha nem Jiiltem volna, hogy mi kelten százcHven embert fö­dünk ellátni malterral. , — Ez bizony tizenöt ember jnunkája volt azelőtt — feleli a másik. — 'És mindezt Wóicik mester találmányának köszönhetjük. — Ahogy most elnézem ezt, a kö­zönséges drótból készült dobot, a ve­Munkások és parasztok lesznek a községi vállalatok vezetői Pénteken rendkívüli közgyűlésre hív­ták össze Kecskemét város törvényhutó- dági bizottságát. Ekkor döntenek az új községi vállalatok felállításáról és ve­zetőik személyéről is. Rövidesen meg­kezdheti majd önálló működését a Te­metkezési K. V., a Téglagyár K. V. és a 'Gépkocsiüzem K. V. Mind a három községi vállalat élére dolgozó munkás kerül. A javaslat szerint a téglagyár vállalatvezetője Varga Gergely kőmives- segéd, a gépgyár munkása lesz, a te­metkezési vállalaté Hideg Gábor szikrai kisparaszt, mig a gépkocsiüzemet Sinkó Vilmos kerekegyházi munkás fogja irá- nyilani. Mind a hárman részt vettek a demokrácia megerősítésében és kétség­telen, hogy új pozíciójukban is a dol­gozó nép érdekeit képviselik. gén a liullámforgató tekerőket ‘és apu­kor érzem azt múnkaközben, hogy nem kell erőlködnöm, mert a mész saját súlyánál fogva pofiik el a Jiálón, arra gondolok, hogy olyan egyszerű az egész, hogy én is rájöhettem volna. — Hát ha már erre nem jöttél rá,— felel vissza nevetve Kurowski — gon­dolkozz azon, 'hogyan lehetne ezt a dróthálódobot gépesíteni. I Eles szirénahang visit fel. A mozgás az állványokon azonban nem szűnik. I Még elhelyeznek két-három téglát és 1 a lift sem áll meg félúton. Pár perc múlva azonban a finom levest kana­lazzák és nevetve integetnek a szomszéd építkezés csinos munkásnőinek... A Grochowi Konfekcióipari Üzem építését az 1-es számú Állami Építő­ipari Vállalat végzi. Az itt dolgozók munkamódszereinek Ilire már eljutott az egész országba. A környező építkezé­sek dolgozói is átjönnek tapasztalaik- cseréré. De nemcsak a gépesített mal­terkeverés miatt, hanem azért is, mert itt dolgozik a rekorderedményekkel büszkélkedő y>vakolóhármas« is. A ti­zenhat vakoló csoport közül Otrze- chowski, Ratynski és Omylinski cso­portjai a legelsők. Kétszáz százalékon felüli normáléi je sitményt értek el és fejenként 10 ezer zloty helyeit J9 ezret keresnek. Nagyszerű eredményeikre,t a jó munka megszervezésének és annak köszönhetik, hogy a fasiszták által lerombolt Len­gyelország helyett új hazát építenek, de most már nem az uraknak, tőkéseknek, hanem sajátmaguknak. Kecskeméti Tüzelőszer és Epítőanyagértékesitö N.V. Fa, szén, brikett, koksz, faszén, épület- és butorfa. mész cement, cserép és egyéb mindennemű tüzelő és épületanyasok Kaphatók Kecskemét^Rákócai-város 30. Telefoni 194.

Next

/
Thumbnails
Contents