Délpestmegyei Népújság, 1949. május (3. évfolyam, 18-22. szám)
1949-05-08 / 19. szám
1949. május 8. Délpeslmegyei Népújság Örült hadügyminiszter Forres tall, az Amerikai Egyesült Államok igen tiszteletreméltó hadügyminisztere, megbolondult. A hir nem okozott különösebb meglepetést, az emberek manapság mindenre el vannak készülve, talán akkor sem lepődnének meg, ha történetesen az derülne ki, hogy egy amerikai miniszter épelméjű. Egy szép áprilisi reggelen történt, hogy .Forrestall kiszaladt az utcára és ki- ■áltozni kezdeti: »Itt a Vörös Hadsereg! A Szovjetunió megszállta Amerikát.«. Forreslallt szép csendesen kényszerzubbonyba bujtatták és egy jól kipár- názolt cellába vezették, nehogy isten- - ments kárt tehessen magában. Forrcs- tall nemigen lehetett normális már az elmúlt év decemberében sem, amikor ■azt javasolta Truman elnöknek, gyártson Amerika néhány műholdat, ahonnan Moszkvát bombázhatnák. Az amerikai katonai szakértők szellemi színvonala sem leheteti sokkal magasabb, minthogy ezl az elmeháborodott javaslatot hetekig komolyan tárgyalták. Firt restall addig kürtölte tele a világot a háborús rémhírekkel, inig akadt valaki, aki elhitte, ö marja. Be is csukták <a bolondok házába. —....... I » im »IllírH-IH'-II i «.m-n k Levelesláda :"j Örülök, hogy rendőr lettem Iparos szülők gyermeke vagyok és a felszabadulás ulán kerültem be a rendőrségre. Szép számmal vannak paraszti és haladó értelmiségi tagjai is testületünknek. Demokráciánk lehetőséget nyújtóit arra, liog'y minden becsületesen dolgozó paraszt és ipari munkás fiatalja tanulhasson. így van ez a rendőrségben is. A megindult különféle tanosztályok, lisztképző iskolák mind ezt célozzák. A rendőr ma nemcsak védelmezője, hanem barátja is a dolgozóknak, ami igen sok formában meg is nyilvánul. A Hortliy-rezsimnek az voll a célja, hogy a népből verbuvált rendőrséggel a dolgozó nép elnyomatását erősítse meg. Nem volt céljuk, hogy egyszerű embereket lisztképző iskolákba vigyék. Ezzel szemben a helyzet ma az, hogy igen sok paraszt és ipari munkás foglal helyet a rendőrség különféle igen fontos funkciójában, hol mindenkor azt a népet szolgátja, melyből fakadt. A fiatal rendőrtisztek és örsparancs- nokok ma a nép érdekeinek védelmezőiként állnak dacosan a falvakban és városokban egyaránt és harcolnak a nép ellenségei ellen, harcolnak azok ellen, akik mindenáron meg akarják akadályozni demokráciánk fejlődését. Ezek a rendőrök soha sem fognak a nép ellen fordulni, sohasem fognak azok pártjára állani, akik üldöztetés különféle formáival akarták a nép fejlődéséi meggálolni. örülök, hogy rendőr letíem, hogy demokratikus rendőr ie- helíeni. Kecskemét. 1949. május 3. Berente Antal. A Népfrontra szavazok A Magyar Kommunisla Párt vezetésével és a munkásosztály áldozatkészsége folytán országunkat újjáépítettük. Munkásjóléti intézményeket létesítettünk. Munkásüdülőket létesítettünk * ott, ahol eddig kizárólag a tőkések nyaralhattak és ahova a munkás he sem feli eile a lábát. A tudomány, az iskola nem az úri osztály kiváltsága többé. A nép egyszerű fiai részt vesznek az ország kormányzásában, az országunkat dolgozó emberek vezetik. A demokrácia nem feledkezett meg a parasztságról sem. Nemcsak földet adott neki, hanem módot adott arra, hogy azt meg is tarthassa magának. Most a dolgozókon a sor! Tegyünk tanúbizonyságot arról, hogy meg vagyunk elégedve a hároméves terv eredményeivel. Bizonyítsuk be, hogy az urak országából megalkottuk a .dolgozók országát és szavazzunk a Függetlenségi Népfrontra! Kiskunfélegyháza, 1949. április 29. Trer.ka Zoltán szénrakodó munkás. Kiosztották a tanulmányi segélyeket a félegyházi általános iskolákban Nagy ünnepség keretében adiákálaz áííaláno .‘iskola megju'almazott tanulóinak a tanulmányi segélyeke!. Több énekszám és szavalat után Gyeivai József a lanúlmányi segély bizottság elnöke méltatta a nap jelentősségét: Az MDP lehetővé tette a tanulást minden magyar gyermek számára és ezért köszönetét fejezi ki az MDP vezérének Rákosi Mátyásnak. A szűnni nem akaró taps élénk kifejezője annak az érzésnek, amellyel a jelenlévők a nép nagy vezére iránt viseltetnek. A járási Úttörő vezető pajtás hangoztatja, hogy az állam tanulmányi segélyt ad a dolgozók gyermekeinek, ezt annak köszönhetjük, hogy a hatalom a dolgozók kezében van. Kiosztották a segélyeket: 53 á taláiios iskolai tanulónak. Az MNDSz részéről Kádárné. az ifjúság részéről Horváth József mond köszönetét. Az Állami Mezőgazdasági Gépüzem kecskéméi alközpontjában most á litják össze a tavaszi szántás eredményeit. Az alközponthoz tartozik a kecskeméti, kiskunfélegyházi. kiskunmajsai, solti. Örkényi, nagykőrösi és kunszenlmiklósi gépállomás. A közeli gépállomások közül a legnagyobb munkát a jé egyházi végezte több mint 1700 holdat szántott fel a dolgozó parasztoknak. A kecskeméti szántás 1500 hold, a majsai 825 hold volt. ,A legjobb traktoros Félegyházán Nagy István, Majsán: Farkas János, Kecske- méten Virág András és Sándor József. Most a gépállomások trágyafuvarozási végeznek a dolgozó parasztság számára, de már megkezdik a cséplési munka megszervezését is. A gépállomások áldásos munkáját igen sokan megismerték. Dolgozó parasztságunk örömmel veszi, hogy a gépállomás végkép megszabadítja aku- iákság igauzssorájától. Márki Kálmán Jakabszállásról Írja: »Kitűnő, lelkiismeretes jó munkál végeznek a kecskéméi! gépállomás gépei és gépei, ők demokráciánk erősségei. K. Kiss Imre jakabszállási gazda szerint a szániás kifogástalan. Nagyon örül hogy a földhöz juttatókon segítenek és pern a kuiákokon. A Constantinum szavalókórusa és a Szent István iskola úttörő csapatának énekkara uíán Cseh László polgármester emelkedik szólásra: — A demokrácia mindig segítségére síel az arra rászorulóknak: tavaly meg csak 35, ma pedig már 158 tanuló kap segélyt Kiskunfélegyháza téridőién Ez még mindig csak a kezdete annak a munkának, mely lehetővé teszi mindenki számára a tanulást. A hatalmas lelkesedésből arra következtél, hogv az itt jelenlévő szülők aligha akarják gyermekeiket egy újabb háború borzaim u- nak kitenni, Az 5 éves terv biztosítja a békéi, a felemelkedési és ei-re fogunk hi le l lenni május 15-én, amikor a Népfionlra szavazunk. Az ünnepély az úttörő induló elének- íéséve! ért véget, majd a tanulók zári sorokban, énekelve vonultak vissza az isko'a épületébe. Számtalan i'yen elismerő és köszönő levél érkezett Ágasegyházáról, Fülöp- száilásról és Városföldről, de más községekből is. A gépállomások jó munkál végeznek és méltán kiérdemelik dolgozó parasztjaink szereidét és ragaszkodásál. Mit mondanak a traktorok derék vezetői. Sándor József igy nyilatkozik: — Ha visszagondolok az elmúlt bélre, szép beszélgetések jutnak az eszembe. Kint szántottam az ágasegy- iiázi határban és az egyik napon he keilett mennem a földmivessszövelkc- zeibe. A szövetkezel irodája mellett van egy kis vendéglő, ahová a szomjúság engem is hekergetett. Ott találtam a jegyzőt öt emberrel beszélgetve. A választás fontosságáról beszélt. Ezek után én is bekapcsolódtam és elmondtam, hogy a választás nem a pártok civa- kodása lesz, hanem mindannyiunk ün- nepéiyes eseménye. Egy jó félórai he - széigelés után meleg kézfogással búcsúztunk el egymástól — fejezte he Sándor elvlárs. A gépállomás ilyenformán is nagy szolgálalol lesz a munkás-paraszt szőve íség megszi! árdii ásának. Az alközpont nemrégiben érlesitésst kapott, hogy a közeli betekben Kerekegyházán állítanak fel állami gépállomást. Mit kapott a népi demokráciától? Ezzel a kérdéssel fordult lapunk munkalársa Szabó Józsefhez, a KMTK népszerű »Joszteréhez . — Apám szegény kisipa os és t m t- talni nem tudott. Ideig-óráig eltengődhettem tolna játéktudásomból, de érnie i életre és főleg fövöm biztosítására nem is (gondolhattam. Képi demokráciánknak köszönhetem, hogy munkalehetőséghez segített, mérj pedig o'y an- l.oz, amilyenre azelőtt csak az urak,« gye mekei számit ha fik. Városházi IFzt- ui'e’u lettem és igyekszem munkahelyemen is ágy. mai. a zöld gyepen, szolgálni jgéj i demokráciánkat. — .Ír természetes, hoy / a Xépjront rá a át i harcából s/.orto’ó társaimmal egt/üll teljes erővel veszem Id a részemé!, mert tudom mit adott már eddig a liá ómé vés terv és milyen hihetetlen fejlődést jede ni a: ötéves terv s„j:o élvonal on is. Az Anyag és Adatszolgáltatás választási száma ismerteti a békéért folyó világküzdel- met. az. Északatlanti Szerződés támadó jellegét, a kommunistáknak a honvédelemmel kapcsolatos állásfoglalását., Két költségvetés'« címen szembeállítja a Szovjetunió hékeköllségveíésévcl az Északamerikai Egyesült Államok háborús költségvetését, beszúrna1 a népi demokrácia országainak gazdasági fellendüléséről, azután pedig részletes tájé- Ivoziatót ad a Há’oméves Terv eredményeiről és az ötéves Terv jcladaíai- fról. s végül .ismerteti a Marschall országok munkásainak helyzetét. A rendkívül gazdag anyagot tartalmazó választási szám agitátorok, propagandisták, előadók, megyei pártbi- zoltsági tagok és a választási munka minden tevékeny résztvevője számára nélkü’özhelellen. Megrendelhető: MDP Propagandaaiyage jerz'őnél. Bprst. IV. Deák Ferenc-u. 15. Előfizetési ár: negyedévre: 8.—, félévre 15.—. egyes szám ára 3.— forinl. — ORVOSI ITIBEK. I)r. Bo’yos Mihály főorvos, szülész és sebész szakorvos (Rákóczi-úl 6.) rendelése d. e. 11— 12 és d. u. 3—5 között. Telefon: 111. J)r. Janik Kálmán főorvos, gyermek- gyógyász szakorvos rendeléséi Rákóczi- út 6. sz. alatt megkezdte. Rendel ■ d. e. 8—10 Sás d. u. 5—fi között. Tel.: 111. Kcreketyjltáza gépállomást kap A hároméves terv utolsó éve vízvezetéket ad Kecskemétnek Kecskemét dolgozóinak nagy örömet hozott a hároméves terv utolsó éve, megvalósul évtizedes álmuk: a vízvezeték. Kecskemét az egyetlen város az országban, de lalán egész Európában, aliol nem építettek vízvezetéket. Évtizedeken ál lárgyalgattak, tervezgettek, határozatokat hoztak róla Gyűlt a papir- halmaz, de viz nem lelt belőle. A népi demokrácia pótolja ezen a téren is a reakció régi mulasztását. A kecskeméti vízmű építését 1901-ben határozta el a város közgyűlése. 1905- ben (elrendelték a tervek elkészítését, 190G-ban kezdték meg a próbafúrásokat a széktói kaszálón. Az eredeti terv szerint a Rákóczi-úl végén víztornyot akartak emelni Rákóczi emlékművel kombinálva. Az 1911-es földrengés után a víztoronyról lemondtak. 1910-ben tartották meg a versenytárgyalásokat a kutak fúrására és 1916-ban készült el a tiz kút. 1919-ben ismét felvetődött a vízmű építésének szüksége most már víztorony .nélkül. 1921-ben a városi tanács ismét foglalkozott a tervvel, azután elaludt minden. A reakció urainak minden fontosabb volt, mint az, hogy a város lakossága vízvezetéket kapjon, A felszabadulás ulán 1946-ban dolgozott ki a mérnöki hivatal egy tervet a vízmű részletekben való megépítésére. Az Országos Tervhivatalban Lő vei Henrik elvtárs karolta fel az ötletet és teljes támogatásáról biztosította Czagány polgármester elvtársat. A tervet elfogadta az Országos Vízgazdálkodási Hivatal és a Magyar Dolgozók Pártja közbenjárására a hároméves tervben biztosították a szükséges 3 millió forintot. 1949 februárban megkezdődlek az anyagszállítások és a harminckét év óta lezárL kutak helyreállítása. Egy kút elkészült már és május végén elkezdik a csövek lefektetését is. Kimentünk a Rú lakhoz és megtekintettük a munkálatokat. Hatalmas gőz- szivatlyú tisztítja a kúlakal. Sasvár Károly fúrómester elmondja, hogy ere- rjylileg 400 liier vizet adott egy kút egy perc alatt, de most már Í300 liter a teljesítőképessége. Ge.lányi Mihály fűtő örömmel vesz részt a munkálatokban, mert ezáltal a múlt egyik bűnét segít kiküszöbölni. A vízvezeték építésével kapcsolatosan felkerestük a tisztiorvosi hivatalt, ahol dr. Szántó Andor tisztiorvos nyilatkozott; — A vízvezeték fel mérhe tetten jelentőséggel bir. Kecskemét területén eddig 28 közkút szolgáltatta a vizet. Ezek- jnek a latiaknak rozoga szíva ívűi nagyrészben elavullak. Karban'arlásuk és ellenőrzésük szinte inegoldhalat'an. A kúíak állandó lömegbeí.'gségek terjesztésének a veszélyét hordják magukban. Lehetetlen állapot az, hogy pé'dául az OTI-nál vagy a nemibe cggondozó intézetben nem rendelkeznek folyóvízzel! Most kellő mennyiségű vizünk lesz és ezáltal a köztisztaság is nagy mértékben javulni fog. A viz jobb, tisztább és egészségesebb lesz. mint a kút vizek — fejezte be nyilatkozatát dr. Szántó A vízvezeték megépítéséi a város lakossága a legnagyobb örömmel üdvözli, üdvözli. Megszűnik végre a kúlrajárás, sokszor fél kilo méternyi távolságra. Lesz végre tiszta, friss, egészséges ivó- és fürdő viz minden házban, csak a csapol keli kinyitni 1 Goda Lajosnc Dobó Islván-u. 23. sz. alatti lakos igy beszél: — A liáziasz- szonyok részére elképzelhetetlen előnyt Jeleni a víznek a házakba való bevezetése. fin Újpestről jöttem és bizony ko- moranan láttam az itteni elmaradt állapotokat. Ezért különös örömmel üdvözlöm a haladásnak ezl az újabb bízó nyi tékát. Sikari József gyári munkás, Pelőfi-u. 4. sz. alatti lakos: — A vízvezeték bevezetése jelentősen megkönnyíti az életünket. Ha az ember az egésznapefl munka ulán fáradtan hazamegy, megkapja a lehetőségét annak, hogy tisztálkodjék és felfrissiise magát. Csorba Pálné Hosszú-u. 1. sz. alatti lakos igy nyilatkozik: — A kút mindig akkor romlott el, amikor a legjobban szükség volt rá. Az esőzések ulán a szennyes viz befolyt a kútba és ihatatlanná lelte a vizet. Ezért örülünk, a Vízvezetéknek és köszönjük a demokráciának, hogy. megcsinálja. Tarapcsik Józsefné, Sörház-u. 4. — Bár már ihalnám a jó, egészséges vizel. Már eleget cipeltem) a nehéz vödröt 300 méteren át! Ugylátom Kecskemét is megindult a fejlődés utján. Amikor vizet iszunk, mindig a 3 éves terv áldásaira fogunk gondolni! \