Kecskemét, 1949. március (3. évfolyam, 10-13. szám)

1949-03-27 / 13. szám

1949. március Z7. Kecskemét Ei3fcE->- IflBWin. Kecskemétről indul el vasárnap a hitelszövetkezetek demokratizálása A kormány elrendelte a Hitelszövet­kezetek megtisztítását az osztályidégen elemektől. Nagyon sok kulák húzódott meg a veze tőségükben & a tagság so­raiban, akik a Hilelszövelktezetet a .ma­guk házi bankjának tekintették és. spe­kulációs céljaik lebonyolítására lialal- mas összegeket vontak el a -dolgozó kis- és középparaszlság elől. Ezek az okok késztették az Országos Szövetke­zeti Hitelintézetet arra, hogy a tiszto­gatást mielőbb megkezdje. Az első meg­mozdulás a március 27-én Kecskemé­ten . tartandó lájérlekezlet, amelyen' Pest és Bács-Bodtoy megye. 22S '/ községe 'hitelszövetkezetének Idkül- r dőltei'vesznek részt. A két megye hosszú idő óta melegágya a kulákok gyarapodásának. Befolyásuk olyan nagy volt, hogy az 1948-ban a folyósítóit kölcsönök nagy részét ők kapták meg, a íöldmivesszövelkezelek- aek csak 15 százalék jutott. A kél"megye 113.050 hitclszőuet- krze'i tagjának mintegy 20—25 ■ ■ -százaléka kulák és kupac. • A Kecskeméten megtartandó tájértekez­let célja az, hogy mind a vezetőségekből, mind a tagság soraiból kizárja azokat, akik kerékkötői a hitelszövetkezetek de­mokratikus irányú fejlődésének. A kecskeméti Hitelszövetkezet demo­kratizálódása már a múlt év decembe­rében megkezdődött, amikor átszervez­ték az igazgatóságot. Azóta kölcsönöké-! csak dolgozó kis- és középparaszloknak nyújtanak, támogatják a i'öldmives- és te-melőszövelkezetekel, szorgalmazzák a korábban kibocsájtott kulák kölcsönök behajlását, amiket két hónap alatt akar­nak felszámolni. A meginduló tavaszi munkák során hetenként HO—150 kis- és közép- parasztnak folyósítanak túlélt. Értesülésünk szerint sok oda nem való kulákot zárnak ki a helyi Hitelszövet­kezetből is. Többek közölt kizárásra javasolták Héjjas Ferencet, Héjjas Iván apját, dr. lléjjas Istvánt, akit a vetés szabotálása miatt internállak, Szappa­nos István háborús bűnöst, akinek bir­tokát elkobozták, Kovács István volt horthysta ezredest, akinek 100 holdas birtokát ugyancsak elvették. Szabó Bé­lának nagy kölcsön hátraléka van, dó nem ez az egyedüli bűne: traktorát, cséplőjét szabálytalanságok miatt ko­boztál; el, most kizárják a szövetke­zeiből. Százával vannak olyanok, akiket a régi OKH delegált a kecskeméti igaz­gatóságba, azonban sohasem lakiak itt. igy a városhoz sem roll semmi közük. Tagja \oll az igazgatóságnak többek között Puryly Emit, Horthy sógora, valamint a váci püspökség néhány papja is. A kecskeméti értekezlet kíméletlen harcot hirdet a hitelszövetkezetben meg­búvó kidákok és kupecek ellen a dol­gozó parasztság jogainak védelmére. A tájértekezlel előadói Donátit Ferenc r MDP -központi vezetőségének tagja és Schiffer Pál OSzH vezérigazgató lesz­nek. Tartson lépést a kultúrmunka a politikai és gazdasági fejlődéssel A »Kultúrával Pestmegye dolgozói- ért« jelszóval megindult megyei kultúr- verseny első félévének eredményeit (ál­lapították meg vasárnap Kecskeméten. A díszközgyűlésen Vincze István, a Pesimegyei' Szabadművelődési Tanács titkárának jelentéséből és a hozzászó- Jáspkból érdekes tanulságok adódtak. Jól meg.kell ezeket jegyeznie minden­kinek, aki a magyar kultúra bármelyik területén dolgozik. Vincze elvfárs meg- állapilotta, hogy tervszerű kuli úr munkát akkor vég­zünk, ha tevékenységünk nyomon követi politikai életünk fejlődését, ha hangulati alátámasztást ad gazdá­sági törekvéseinknek. A szabadművelési munkát a Magyar Dolgozók Pártja ve­zető szerepének biztosítása mellett a tömegszervezelek végezték, de úgy, hogy a verseny mégis városok, községek és íanyaközpontok versenyévé fejlődött. Középpontja a 250 Szabad Föld téli este volt kb. 70.000 hallgatóval. 222 analfabéta tanfolyamon 5000 felnőttel tankollak meg irni-olvasni Az elsőben Nagykőrös, a másodikban tCscpel vilié cl a pálmát. Voltuk társa dalomíudományi, történelmi és termői szel tudó mányi tanfolyamok, ezenkívül ezer színié! őad ás. Kecskeméten a minő­ség emelésére törekedtek színjátszó cső ‘portjaink és ez a további haladás útja is. Az eredményeknél tanulságosabbak a hibák, az elhajlások. Egyes szabadmű­velődési ügyvezetők nem a töhiegszen vezetek kul'úrvezctőivel dolgoztak, ha­nem a falusi értelmiségei gyűjtötték maguk köré és igy akarták irányítani a dolgozó nép kulturális é'etót. Természetesen sikerte­lenül. Más helyen a tömegszervezetek nem ismerték el a szabadművelődési bizottságot és a maguk, feje után men­tek, ami őrszentmiklóson oda vezetett, hogy olyan színdarabot akartak elő­adni, amit a kultuszminisztérium be­tiltott. Még veszedelmesebbek voltak a romantikus elhajlások különösen a váci és a gödöllői járásban, ahol a papi reakció befolyása érvénye­sült. Nazarénus és jehovisía szekták is-igye- keztek elvonni a faluk dolgozó paraszt­ságát a kullúrmunkától, a kulákok pe­dig szabotálással 'és táncmulatságok sűrű megrendezésével küzdőitek a Sza­bad Föld téli esték ellen. Cegléd bérceién amerikai propaganda filméi játszattak le titkos kezek. Láthatjuk ezekből, hogy az oszlályliarc kiéleződésével a kultúra birodalma is harci terü­letié vált. A díszközgyűlés felhatalmazási «dalt az elnökségnek, hogy április 4-én kul­iéi versenyre hiúja ki az ország vala­mennyi szabadművelődési tanácsát. Kui- i úrbrigád ok szervezésével országos mi­nőségi versennyé kiváltják kiszélesíteni a pestrnegyei kullúrversenyt. Dőbrcntei Károlyné, Újpest polgár­mestere a minőségi kulíúrnnmka hiá­nyosságairól hozott fei példákat, ami­ket a jövőben kerülni kell. Házi Árpád alispán elvtárs osztotta ki az értékes dijakat. A városok között Kecskemét lett a második holtversenyben Váccal, a tanyák közül pedig a kecskeméti II. körzet kapta az első dijat. Vác külön kullúrversenyre liivía ki Kecskemétet, amit Czagány elvtárs ei is fogadott a város nevében, A délutáni díszelőadás igen színvo­nalas volt, csupán a kunszenlmiklósi és a szakmáéi láncesoportokban ész­leltünk népieskedő, gyöngyösbokretás marad v ányokat. Mi újság a nagyvilágban A hidegháború kudarca Három évvel ezelőtt indították meg az amerikai imperialisták az úgyne­vezett hidegháborúi. Céljuk az volt, hogy ezzel előkészítsék a talajt a forró, •«z igazi háborúra. Egyes állomásai voltak ennek a »hideg« hadjáratnak: a Truman-elv, a Marshall-terv, 'a Nyugati-Unió és végül az Északatlanti Szö­vetség. Ft akarták hitetni, hogy a Szovjetunió terjeszkedni akar és ezért vé­dekeznie, fegyverkeznie kell minden országnak. El akarták hitetni, hogy _ az Északamerikai Egyesült Államok a demokráciát akarják megvédeni. De nem sikerült elhitetniük és most azon törik a fejüket, hogyan érte őket ez a szörnyű kudarc? Belegabalyodtak a magukszőtte hazugsághálóba és nem tud­ják megfejteni, hogyan ismerték meg az igazságot azok a nemzetek, ame­lyeket be akartak csapni? Taft szenátor, a hírhedt rabszolga!örvény alkotója azt mondja: »minden lehetőség megvan arra, hogy az 'Európába szállított fegyvereket á szállítóik ■ellen használják fch. Ugyanezt állítja Kenni, az olasz szocialisták vezére, amikor kijelenti, hogy ami lehetséges volt Kínában, megismétlődhetik Olasz­országban, de még sok más országban is. Az imperialisták szállította fegy­vereket a szabadságharcosok elveszik az amerikaiak zsoldosaitól és ellenük használják fel. A francia, az angol, a norvég, a dán, a *holland, a .belga munkások is tudják már, kik ellen fordítsák a fegyvert, ha árulóik a kezükbe merik adni. A Szovjetunió ellen soha! Mindent a béke védelméért, mindent a háborús törekvések ellen! 'Ezektől a jelszavaiétól 'Visszhangzik az 'egész világ. Az imperialisták elszámitották magukat, mert lebecsülték a szocializmus halai más anyagi és erkölcsi erejét. A hidegháború idegháború és ’ebben az amerikai tőkések idegei mentek tönkre. Rengeteg dollárt költöttek a tüzes há- öora előkészítésére és most nincs hadseregük, amelyre rábízhatnák a 'tömér­dek 'fegyvert, amü gyártottak! Idegeik felmondják a szolgálatot, ha eszükbe jut, hogy most még csak a hadseregük fogyott el, de mi lesz, ha a "dollárok is elfogynak? Pártélet Számcnkárik a gabonabeszeigéitatást A Terménynyilvántartó Hivatal már­cius 25-én kezdi meg a gabonabeszol- gáltalással hátralékosok elszámoltatását Hét bizottságot állítottak fel, ezekbe a népi szervek is beküld ték megbízottai­kat. A hátralékosokat beidézik és eré­lyes intézkedéseket alkalmaznak majd a szabotáló kulákokkal szemben. A,szá­monkérés előreláthatóan két hétig tart. A kecskeméii felülvizsgálat eddigi eredményéről számolt be Fehér István nagykecskeméti titkár elvtárs az alapszervi titkárok értekezletén. A nem végleges adatok szerint felülvizsgáltak Kecskeméten 5761 tagot, kizártak 1260 lagot, visszaminősítettek 539-el, maradt tehát 3962 tag. A pártszervezet tagjai­nak szociális összetétele a következő képet mutatja a felülvizsgálat után: munkás 29.6°/o, paraszt 32.4«/o, értel­miségi 2.8<>/o,- alkalmazott 25.4o/q, tiszt­viselő 6°/o, önálló kisiparos és kiske­reskedő 3.80/0. A felülvizsgálat a mun­kások és dolgozó parasztok arányának 7.40/0-os emelkedését hozta, tehát párt- szervezetünk szociális összetétele meg­javult. A párttagság tevékenyebb lett, sok új kádert fedezlek fei, esete nagy- részét már páríiskolára küldték, vagy funkcióba állították. A felülvizsgálat po­litikai kiértékelésére még visszatérünk.» A jó pártmunka előfeltétele a tudás. Erről beszélt Hoch Áriámé, oktatási felelős elvtárs a nagy- akti ván. »Kezűnkben van a legjobb fegyver: az igazság« — mondotta — »de ez a fegyver még életlen, mert elv- társaink nem . köszörülik eléggé tudá­sukkal. Főképpen sokat kell tauulniok alapszervi vezetőinknek. A szemináriu­mok hallgatói igyekeznek tanulni, de néhány szemináriumvezető nem elég. lelkiismeretes. Rákosi és Kovács elv- társak beszámolóinak kiértékelése^ fo­lyamaiban van.« Négy népnevelő csoport indul vasárnap1 a környékre, Talajú1 rásra. Közben »Szabad Földe, agiíációí végeznek. A csoportok részletes tájé­koztatását szombaton délután látja el Székely János elvtárs. Hasznát! olcsó bútorok kdnyhakredencek, asztalok, székek, ágyak, íróasztalok vétele és eladása legelőnyösebben Winkler Frigyesnél, Síesta-épütet. Városháza háta mögött. — ílodolm bőrt puliit, feketít és impregnál. Mindenütt kapható. 1021 cipőt textilt, edényt, üvegé rút. élelmiszert, miHde*r Minden sorsjegy nyer ar. osztálysorsjáték április 8-án kezdődő húzásain Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 Forint Sorsjegyek kaphatók a fő- és alárusitóknál Ne mulassza el az új osztálysorsjátók kedvező esélyeit I A város központi sportolta a Olcsó árak! Sportolóknak árengedmény!

Next

/
Thumbnails
Contents