Kecskemét, 1947. január (2. évfolyam, 1-14. szám)

1947-01-03 / 2. szám

Ltátetyöt© 'Xitstde*ui& Szilveszteri tréfa vagy valóság ? Az egyik kecskeméti újság de­cember 29-i számában olvastuk a következő felhívást: ,.B“-listásoá figyelmébe! Felhívom azokat a gazdákat akik az állattenyésztési alap tulajdonét képező tenyészbikák tartásáé vállal íiák. —■ nyolc napon belül jelen'­kezaenek ia város gazdasági ügy oszíályállal- Városháza, földszint :4. sz. Aláírás: közmunkaügyi fel ügyelő.“ Illetékes helyen érdeklődésünkre "kijeíenteWék. hogy a B-listásokkal kapcsolatban semmiféle olyan fel hívási nem bocsátottak ki. amely vonatkozásban állna n tenyészbikák­kal. ————nsa—■■mii 'lista—aa» NyilKér* * E rovatban közöltekért nem váltat fe- Mősaéget a szerkesztő ség. Tisztelt Szerkesztő Ur! A „Dét-Pestmegye december 25-én megjelent számában ..Feljelentés Tóth városi tanácsnok ellen a ku­korica és burgonya ügyek mia't“ cikkre vonatkozólag a tárgyi igaz­ság kedvéért szíveskedjék az alábbi észrevételeimet lapjában leközölni: Tény az, hogy szeptember köze­pén Békésben, Bácskában és Dunán­túlon u tengeri beszerzési lehetősége igen kedvezőnek mutatkozott. Erre az ígéretre számos intézmény je­gyeztetett elő tagjai részére tengerit Kezdetben eredményes is volt. mert vaus őstermelők Szövetkezete, Pa- rasztszövétség. Földmíves Szövö’- kezet, Parasztpárb stb. kb. lát) vagon tengerit szerzett, be a kecskeméti la­kosság részére. De legaljább még- 100 vagon tengerire let' volna szükség, hogy az összes elöjegyzöket kietégít- •eék. Én. az őstermelők Szövetkezete nevében szeptember 30-án és ok'éber 1-én összesen tizenötezer forintot vettem át ia Nyíri Hegyközség'öl kb. 400 mázsa tengeri leszállítására. Még az első szállítmány megérke­zés- előt'i, október hó 4-én értesítet­tem Darida József hegybírói', hogy több /előjegyzést, ne vegyen fel. mert én több tengerit nem tudok szállí­tani s így további pénzt sem vettem át. Rövidesen leszállítottam 252 ma- -asát és a hátralevő 10 mázsa cső- vestengeri november hó 1-re. való leszállításá-vt ' megállapodási, kötó'- tem Hábel István kevei'mesi keres­kedővel, akinek a tengeri árát még akkor ki is fizettem Hábel keres­kedő ezt a mennyiséget még -nem szállította le. l>»cember 19-én a Hegyközség négy választmányi tag­ja megjelent, nálam és határozatuk -érteimében, mivel nem hajlandók -tovább várai a tengerire, vissza­kérték a tengeri árá'. December hó 21-én vissza is fizettem. Burgonyára az előjegyzés' a Ter­melési Bizottság útján -a Közellátási Felügyelőség rendeletére, eszközöl­tem . Sajnálattal vettem későbben tudomásul, hogy a közelié tás ügyi minisztériumnak a felügyelőséghez leadott 'évirali rendele te téves «da­lokon alapult, amelyről szinten ér- fesih-'tem a hegybírót. Az őstermelők Szövetkezeteitek igazgatósága és tisztviselői a 400 mázsa tengeri szállításáról tudomás­sal bírtek. de ismoi-eHen volt clő'- iük a 45.000 Ft. tengeri és burgo- nynüzlet, amelyről összegszerű,«ég­ben nekem sem voll Áldomásom. 37 Tisztelettel: TÓTH DEZSŐ Minden évben kíváncsian leste a város lakossága, hogy vájjon fiú, vívgy leány-e a város első szülötte újesztendőkor. A fiúváró házaspárokkal közöljük a „lesújtó“ hírt, hogy az 1947-es esztendő előreláthatólag bő termést Tár nappal ezelőtt meghalt Bn- gacmonostoron özv. Kiss-Pái San- dómé született Juhász Erzsébet. Hozzátartozói a halálozás beje'cn- tésénél felmutatták az idős asszony hiteles és egykori okmányait, amely szerint Juhász Erzsébet 1842. no­vember 19-én született, tehát a‘niuP év novemberében töltötte be 104. életévét. Lapunk multhetj számában fog­lalkoztunk a sertés-vágók zsírbeszol- gáltatási 'köt e le ze tt s égé veil. Ezen cikkünkbe téves információból ere­dő tévedés csúszott be, az alapfej- adag mennyiségét illetőleg. Most közöljük a város serlésvá- góival, hogy az alapfejadag, sajnos, nem 2, hanem 4 kg. Tehát, ha egy család, melyben négy családtag van sertést vág, 4 kg. zsírt köteles a kijelölt gyűjtőnek átadni. Ha a családiban 5, vagy 6 személy van, A „Kecskemét“ tudósítójától. Megírtuk, hogy az állami adóhi­vatalban a muH hét egyik éjszaká­ján betörést követtek el és ellopták a hivatal bélyegzőit. A betörők sem­mi más értéket néni vittek el, a kasszához és a bezárt fiókokhoz hozzá sem nyúltak. Nyilvánvalóan csak a bélyegzőkre volt szükségük, valószínűleg azért, hogy hamisítást kövessenek el velük. A bélyegzőket hétfőn délután váratlanul megtalálták. Örkényben hoz leányokban, mert az első szü­lött: leánv, mégpedig Erdődi Pál kályihássegéd és Leit Stefánia, Beth- len-körút 38-a. sz. alatti lakosok leánya: Stefánia. És mivel a baj nem jön egyedül, u második is leány. Kiss-Pál Sándorné idős kora e'dc- náre jól bírta magát, állandóan ftntjárt, egésznapi elfoglaltsága- pe­dig az volt, hogy régi rokkáján szö­vögette a család háziszőtt,escit. A mindenkihez kedves matróna köz- megbecsülésben állott, temetésén az egész falu megjelent és vett tőle búcsút. T • I akkor 2 kg. a zsírbeszolgáltatási kö­telezettség. Ha pedig 7 személy vagy ennél több vág egy sertést, nem kelj beszolgáltatni semmit. Ha négy személynél keveseb vág sertést, minden személy után 2 kg zsírt kel] még beszolgáltatni a 4 kg- on felül. Teháf 3 s2emély 6 kg-ot, 2 személy 8 kg-ot, 1 személy pedig !0 ksj. zsírt köteles beszolgáltatni összesen 1 darab- sertés után. A beszolgáifatási zsír ára kg-onként 9.40 forint.. az állomás mögött, a hóban az á!- lomásfőnök bukkant rá egy kis cso­magra és legnagyobb meglepetéséro a kecskeméti adóhivatal eltűnt bé­lyegzőit ismerte fel benne. Az első vonattal beküldőbe a‘kecskeméti ál­lomásfőnökségre, ahonnan vissza, szállították az adóhivatalhoz. A rendőrség most nagyarányú nyomo­zást folytat annak kiderítésére, hogy kik követték el a különös betörést és milyen szélhámosságot vittek véghez az ellopott bélyegzőkkel. Szombat: városi bál Mint már több ízben jelentettük, a Városi Alkalmazottak Országos Szabad Szakszervezetének kecske­méti csoportja január 4-ten, este fél 9 órai kezdettel a városháza köz­gyűlési termében Városi Bált ren­dez. Belépőjegy 10 forint, családi- jegy 25 forint, táncosjegy 5 forint. Estélyi ruha nem kötelező. A bá! tiszta jövedelmét a szlovákiai mene­kültek felsegélyezéséTe és a Városi Alkalmazottak Jóléti Alapja javára fordítja a rendezőség. Mint értesülünk, a -bál védnökei­nek jelentős adakozása, valamint a városszerte megnyilvánuló hatalmas érdeklődés lehetővé tesri, hogy az agilis rendezőség célját erkölcsileg is és anyagilag is elérje. A meghí­vók, melyeknek pompás kivitele a kecskeméti nyomdászok páratlan szakszerűségéi dicséri, már kimen­tek. Akik tévedésből nem kapták meg meghívóikat, a bálirodán (Gás­pár Amdrás-utca 2.) délelőtt 8—2 óráig átvehetik azokat. A nagyszabású bálon zenét a színház 8 tagú jazz zenekarai vala­mint Zsákay Laci és .cigányzene- kara szolgáltatja. Az estre Kecskemétre érkezik a bál díszvédnöke, Mr. Sommer is. valamint Szamay Lajos nemzetgyű. lési képviselő, a VAOSz főtitkára. 4 hónap, 6 hónap Sorra büntetik a piaci árdrágítókat Sz. Tóth Gergely dr. uzsorabíró kedden két újabb árdrágítási ügyet tárgyalt. Kiss Jakab János helybeli piaci árus, az elmúlt) év végén a tejfel deciliterjét 64 fillérre tartotta. A vevők a drága tejfel hallatáit rend­őrt hívtak. A bíróság árdrágító visszaélés bűntettében, mondotta ki bűnösnek Jakabot és jogerősen 6 hónapi bör­tönre ítélte. Muesi Gyula a sót a megállapított 2.40 forintos ár helyett 3 forin'ra mondta. Mucsit árdrágító visszaélés kísérletében találta bűnösnek a M- róság és ezért 4 hónapi börtönnel sújtotta. Népi« esi A 'Kecskemét thj. városi Szabad­művelődi Felügyelőség meghívás Ara. vidéki körútja során a helybeli Ka tolikus Egylet székházának sárga- termében népi estet rendez a Sze­gedi Egyetemi és Főiskolai Ifjúság Magyarság-Munkaközössége. A műsoron népballadák kerül­nek sorra: Görög Ilona. Szép Ilona. Kőműves Kelemen, Borsos Sándor betyárballadája népi táncbetétekke’, ősi magyar népdalok, népmesék. Mátyás király aranyszőrű bárányt. A nagy érdeklődéssel várt e'ő- adás Vízkereszt napján, január 6-an délután fél 4 órakor lesz. Felhívás a dohánvtermelőkhöz A városi adóhivatal újból felhív­ja azokat a. gazdákat akik az 1947. évre dohánytermeléssel akarnak fog­lalkozni, hogy bejelen--'siike. január 15-ig fed'étlenül tegyék meg. Egyben a városi adóhivatal felhívja mind­azokat a dohánytermelőket, akik be­jelentési kötelezeättesükr'ek eleget tettek, hogy 1947. évre szóló * do- hányengedélv átvétele vége*-! nyolc napion belül a városi adóhivatalnál., földszint 9. sz., jelentkezzenek a hi­vatalos órák alatt. fftfyUS ß'f'&’C&ö'lc&Mi' íHd’i t’C’fyC'S Késik a Voelker és Dárdai-telep világítása 'Kecskemét bel- és külterületén már hónapok óta folyik a közvilágí­tás helyreállítása. Ennek során elér­tek a békevilágítás 50 százalékát. A multban alkalmazott világítási rend­szert a villamosmű elvetette és 'he­lyette a körülményeknek inkább megfelelő középvilágítást alkalmaz­na, ami jelentősen növeli a fény­erőt. Dán Kamill igazgató közölte, hogy ha a fővárosi gyár időben le­szállítja a megrendelt égőket, 4—5 hónapon belül elérjük, sőt túlhalad­juk a háború előtti közvilágítást. A Voelker-telep és Dárdai-telep világítási berendezésének pótlása (ismeretlen tettesek teljes egészében leszerelték és értékesítették) azért késik, mert az érdekelt gyár a szük­séges rézmennyiségei még nem küldte el. Január hónapba a városi villamos­mű szénkiutalást még nem kapott hz csak a közeli napokban várható. MOZIK MŰSORA: # Otthon: csütörtökön fél 5, fék 7: Sárga kalózok (amerikai kalandor- film) és Pánik a cirkuszban, pénte­ken fél 5, fél 7: Moszkvai éjszakák (Annabella, P. R. Willm. Hurry Baur). Városi: csütörtökön cis pénteken fél 5, fél 7: Fantom Lady, a rejté­lyes asszony (új amerikai film, Franchot Tone, Ella Raines). BUGACMONOSTORON meghalt Kecskemét legöregebb asszonya a 104 éves Kiss-Pál Sándorné, szül. Juhász Erzsébet NEM 2, HANEM 4 kg. zsírt kell beszolgáltatni négy személynek 1 drb. sertés után Megkerültek az adóhivatal ellopott bélyegzői Örkényben, az állomás mögött a hóban találták meg őket

Next

/
Thumbnails
Contents