Kecskemét, 1947. január (2. évfolyam, 1-14. szám)

1947-01-31 / 14. szám

Nagyszabású orvostalál­kozó a Kisgazdapár ban Kovács József dr.( a világhírű magyar orvosprofesszor február 8-i előadása nagyszabású orvostaláliko- zóvá szélesül ,a iKisgazdapártban. Az előadásra meghívták a kecske­méti orvosszakszervezet minden tag­ját és a környező városok- Nagy­kőrös, Cegléd, Kiskunfélegyháza, valamint a környékbeli községek orvosait is. Az előadás kapcsán Csehszombathy László népjóléti ál­lamtitkár bevonásával közérdekű orvosproblémákat tárgyalnak meg az orvosok, majd ugyanott közös vacsorán vesznek részt. Testvériség - KMTE blrkázóverseny lesz vasárnap A magyar birkózósport egyik régi, nagynevű együttese, a Budapesti Testvériség látogat le vasárnap Kecskemétre és méri össze erejét a KMTE jóformában lévő csapatával. Mindkét együ’tes a legjobb összeál­lításban veszi fel a tűzdel met s így a vasárnapi összecsapás pompás cse­megének ígérkezik. A nagyok ver­senye előtt az utánpótlás bárom ver­senyzője is szőnyegre lép. A Test­vériség—KMTE verseny délután fél 5 órakor kezdődik az ókol légiont tor­natermében. Lezajlott az első kosárlabdámé* kőzés Koliég um—öreg kollégisták 40:28 (15:10) A piarista gimnázium tornatermé­ben zajlott le hétfőn délután az idény első kosárlabda mérkőzés® a kollé­gium mo-stanj és öregdiákjai között. A mindvégig izgalmas, változatos mérkőzést a gyors, lelkes fiatalok megérdemelten nyerték az edzés­hiánnyal íküzdő öregök- ellen. Kosár­dobók: Ma/tolcsy (17), Major (14), Merétey (7), Szappanos és Sárkány, illetve Polgár (22), Szemerey (2), Nagy (2) és Osváth (2). ' A verseny után Szemerey Pál, a KAC kosárlabda-edzője jólsikerüK játókostoborzót tairtott. SZÍS HAZ Egész nap fűtöttéit a színházat a ma esr$ „TOSCA“ elf adásra Az Állami. Operaház művészeinek felléptével ma este kerül színre szín­házunkban Puccini világhírű nagy­operája: a „Tosca“. A színtársulat serényen készül az előadásra és a pesti művészek fogadására. A nehéz szénellátás ellenére is a színházat reggel óta fűtfeti a színigazgató s így a díszelőadásra jövő közönséget kellemes meleg levegő fogadja ma este. Csütörtökön: Tosca. Szombaton, vasárnap délután és ele: Elvált asszony. Fall Leo operett. Rákóczi-út 20. Telefon: TI. Eladó: város belterületén jól beve­zetett üzletház, az egész ingatlan üzlettel, raktárra', lakással elfoglal, ható 30.000-ért. — Elfoglalható 1 s 'obás magánház, raklárral, garázs- zsal, istálló és kocsiszínnel 30.000- ért — Nagytelkű üzletház, borház­zal, műhellyel, több lakás 25.000-ért- Kisebb-nagyobb házak eladók. ELADÓ 2 öl szalma (két kúp szár; Hujjyadi- várp® 2. ^ödiékwél. 704 ELADÓ féjrfi télilkabáf, sötétszürke és '' ala­csony termetire ” való Hirdessen a Xecskemét-beii ELADÓ szánkók, féde ros parasztkocsi és kere­kek. Vízkelethy-u. 9. 664 kétszemélyes reka­mie, sezlop, kocsiülés. ol csóbbfajta szekrény, gaét­metre - • v«l,°|BÉRBB-vennék kisebb csá-.^oMaita szekrény, gaet- szmok.ng Kapus szabó. ládi há t Értekezés: Rá.1 nyitható vaságy eladó. Bocskai-utca 2. 670, Értekezés: jkóczi-város 25. r, , , , - ,ikocz,-varos 376 Volt Festö u. 9-, most Be­JÓ házból való tanulóig . n, * , Irányi Pál-u 9 666 csemege- és fűszerüzletbej^ \,24 l™1 c (Írjtui- ELADÓ) hasas tehén és felvétetik. Csikós, W«»Jrádió Galamb u. 3-a. ifíáskocsi. - Falsőszéktó you szám. Faggyúi selényi-ut-ca 10. BELTERÜLETEN két­szobás lakás! keresek, — esetleg- sérti he t is, má­jus 1 -re. Cím: Végh 2ísigmond, Szabadság-tér tér 1. 689 JÓ bizonyítvánnyal ren­delkező férfjt, aki a lova­kat szereti, mindenesnek felveszi Csősz Gergely, Belsöbullószög 313. 688 NAGY teherbírású szán­kó eladó. Száva-u. 1. 681 HÁZI mindenest felve­szek, aki a jószágot sze­re1! Ugyanott tengeri- szárat veszek. 679 ELADÓ Szent Miklós-út ca 25. számú nagytelkű üzlet- és lakóház. 671 BÚTOROZOTT 59315 a. 6M 3 HOLD szőlő feléből ki­adó a Szolnoki-hegyben. Értekezés: IV., Bánffy-u. 7. szám. 151 Biirseprtit, npvényolaja* hulladék zsírt megveszünk, vagy szappanra becseréljük Fekete szap-^rkSlyt veszek, háztól e]- panfőző Csongródi-út 58-.Mállítom. Király Károlyié. Trcési ■' 410 Széchenyi-tér 10 sz. — Bel ' '»önyir 47. 18» NAGY FOTÓ Luther-palota 3634 ELADÓ Hunyadi-városban, ‘2 SZOBA- előszoba, fürdő­szobás, terraszos összes mellékhelyiségekből álló — adómentes — új villa sür­gősen eladó. Érdeklődni le­het: Nagykőrösi-u. 7- szám, a ,Iópásztcr..-árda mögö» Berber és Halásznál, vagy félig elkészül' VTATÖA HOLD tanyádöld el­ELADÓ generábávítoitt j Kiilsőnyírben, aiso- 4 henS-i,p Ford tehöJ m(,góllóná|. ­motor §s haroni darab fci. a helyszínen Pe'őf+Ú m6egSávor 676 Marosi Józsefnél. Ugyan- őÍéVES Vatos -meS-°'r ^ bold föld tanyává] négyszobás Nagvkőrösi-utca 1«., Ger. Ér- heréknél. 346 530 ELADÓ »egy egész és egy félport-ájú családi ház. — Szegedi-út 99—b. és 15. Ferenczy. 548 mer kod ne j ómegjelenésű 40—50 óv közötti .ipstgá- nos barna nővel. Levele­ket ..Csalatkoztam“ jel­igére a (kiadóba. 682 TAJTÉ.KP1FA elevszett hétfőn este 6 órakor. — Megtaláló jutái ómban ré­szesül Borz-u. 4. 683 irtesitem a t. gazda­közönséget, hogy hízott-sertést és vá gómarhát, pontba bcszá- míthatót készpónzfize'és mellett bármikor átve­szek. Oláh György jogo­sított élő állatkereskedő. Simon István (Burga) ut­ca 24. Telefon: 27]. 704 ZONGORA, bécsi, príma karban eladó. Mathiász János-u. 6. sz. Kiss. Vil­lanegyed. 694 együtt .feléből kiadó. 587 BORT napi áron vásárolok Munkácsy-utca 17. 678 üszők hordók két darab elsőrendű, ú hordó 26—28 hektósak eladók Ugyanott minden szak­mába vágó munkát jutá nyosan spontosan vállalok Papp Gyuín kädärtneUer 657 fecskémet, Hosszt- h: 3. SOR ÉS SZIKVIZ állandóan 6ERGÍLY-SORRAKTAR NYÁR UTCA 2. S Z HIRDESSEN lalábián, bádogpajzson Plakatok utcai és kirakati közzététel és röp­cédulaosztogatás engedélyezése. Hirdető iroda Kecskeméti Kirendeltség vezeti je: UPY LÁSZLÓ (Reszvénynyomda — .Kecskémé * szerkesztősége) Melegágy! és vegyestrágya vagonté’e ben megrendelheti! a „Kecskeméti Őttermelók Szőve kőzeténél Rákóczi-út 5. I. e. 678 Gáti-Reiner bérautó Fűtött kocsik, Budapestre 719 naponta járat. Batthyány-utca 1. Telefonok: Í35 212 67 Bóráitok Fűtött kocsik 7a® Előjegyezhetők Satthyany-utca 1. Éelefonok: 135, 212, 67 BORT es Baksa islvin, Festfi-iTca 7. s?ám. a legmagasabb napi áron állandóan veszek nagy választékban Óra, ékszer, karikagyűrűk Óra- és ékszerjavitást vállalok. — Aranyat, brilliánst veszek Vöröss ékszerész,N‘grk6r6si'utca EE9 Sertés- és vegyestrágyák szállítását megkezdtem. Megrendelhető Kecskemét és környékére Welsz Gézénél, Kecskemét, Wesselényi-utc,a 6. szám alatt. SZÉKELY OSZKÁR utóda, Barta Sándor trágyakereskedó, Budapest, V., Légrady Károty-utca 48/A 3587 BORT állandóan napiáron vásárolunk Mmíapiücészet, Széchenyi-tér 12. sz. Értesítés! Értesítem a t. vásárló- közönséget, hogy a volt Tatár féle űszerüzletet (Rákóczi-út 17—19 sz.) megnyitódul*. A t. vásárlóközönség szíves pártfogását kérjük Mócia Endre, Kósa János fűszer&ereskedők. 7)4 Bort állandóan veszek FARKAS 57 Szentmiklós-u. 12, EGÉSZ új zománeos für­dőkád, fot-elágy, kályha eladó. Hosszú n. 4. 624 KECSKEMÉT a Kisgazdapárt politikai lapja Felelős szerkesztő és kiadó: HOMOKI JÓZSEF Főszerkesztő: RÉVÉSZ LÁSZLÓ DR. Szerkesztőség és kiadót»tv»tat Részvény-nyomda KéttempJnm-kőz Telefon: 10­t SÜRGŐSEN eladó Uj- ■jcrdő-u. 25. számú ház. 5 Értekezni lehet: Pásztor- ' utca 29. 712 EGY hold elsőrendű prí- >ma gyümölcsös szőlő el­őadó Koháry-szőlők meg­állónál. Hétvezér-utca 3. jszámú adómentes ház el­őadó. Értekezni lehel: Szü- lag-utca 2. az. 630-'NAGYOBB mennyiségű -kozsszalma- törek, polyva ^jeladó. Értekezés: Fehér­- utca 9. 571 $ ELADÓ 2 hold szőlő h 3 városhoz közel épülettel. " Cím: a kiadóban. 67- ELADÓ másfél holdas l szőlő Uri-hegyben. Ér­- tekezés: Révész—Fejér i ügyvédeknél. Rákóczi-út- 8. szám. 6l8 5 Hízott sertést . és jobb minőségű vágó­• marhát állandóan átve­szek. Halász Károly ke- r reskedő. Gsongrácíi-út 51. . szám. 631- ELADÓ egy 16 mázsát- bíró széleskocsi, egy pa- i ripaló és eöy kancaló. -> ■ Közép-u 15. sz. 645 ÖT hold föld eladó Mat­. kőn. Értekezni: Szegedi- i út 1. 575 ■ EGY jólföző mindenes- lányt felveszek. Bajcsi­■ Zsilinszky (Mezei) utca i 6 szám. 579 : VILLA eladó. Hunyadi­, város 44—a., nagyállo- ' : mással szemben Bőveb­béi: a helyszínen 581 r6 DRB melegágy és zöld- ségeskút felszereléssel el- : adó. Kaszap-u. 11. 5% 1 ELADÓ menyasszonyi 1 ruha, amely estélyi ruhá- 1 nak is alkalmas és telje- 1 sen ió mély gyermefkko- ■csi. Dobó István-utca 11. ■ szám. 602 ■ 3 HOLD közeli szőlő, jó ; veteményes földdel. 1—1 >jholdas parcelláikban is el- 1 adó. Csongrídi-út 37. 599 ' VARRÓGÉP jó állapot­ban és parasztkocsi et­! adó. Rudai-hegv 67. 601 béleletlen barna bőrkesztyű, új eladó. — • Gyencs-tér 1. sz. 595 ,- FEJNI tudó mindenest . azonnalra felveszeik. Szé­1 chenyi-tér 24. 7l3 3 5 DARÁB hólánc autó­• hoz és tüskésdrót eladó 2 Fürdő-u. 15—b. 7l5- BÚTOROZOTT szoba, t különbé járatú egy vagy Z két úr részére kiadó. — • Szarvas-u. 29. 716 .épületgerendát 5 keresek megvételre sür­gősen. Cím: Lord cipő- 'szalon. Nagykőrösi-u. 717 9 GYERMEKAGY eladó. - t Nyár-u. 2. sz. 718 J ELADÓ új erős féderes j parasztkocsi és egy köny­- nyű isaroglyás fédeTesko­- esi. Csevép-u. 12. 721 5 ELADÓ igásszánkó, 25— • 30 mázsát bíró széleskocsi . tetőzettel ég 750 kjg-os má. . zsa. Széchenyiért. i. 723 Z EGY jó erős szánkó el­- adó. Bethlem-várog 15. sz.- Mátyás-téri iskola mel­- lett. 724-JÓ állapotban lévő fehér ; sport- és egy mély gyer- ) mékkocsi és egy férfi ke- , rékpár eladó, H., Fiirdő- > a tea 22. 725 i VADÁSZKUTYA, mely t gazdájától elmaradt, hoz- ! iám szegődött. Tulaj do- -■nosa jutalom ellenében t átveheti. 1—3 éves faj*- tiszta, rozsdavörös, hosz­. szú farkú, hím. Cím: Ja* S kabszállás-posta. 726 i EGY jólfőző mindenest . felveszek. Rákóczi-út 5. -Kerékpár üzlet. Ugyanott i egy használt íróasztal eL J adó. 727 . LAKÁST. 2—r3 szoba, kony- r. has'« keresek. — Cím: ; Batt-iiyány-utca 26. 326 1 FÖZÖNŐT fe]vesz Bódogh ■ festékkereskedő. 543 , FEKÁLTRAGYA príma- érett kocsiszámra kiszál­• lítva is kapható a köz­■ tisztasági telepről. Érte* 1 kezni: Mezei-utca 23. sz. -Telefon: 205. 66- FÉRFI öltönyök 43.*? 1 férfi cipők és csizinauadráp- eladó. Talfája-utca 8. Al­ii mást. 5?- ZÖLDSÉGKERTÉSZT- keresek. Értekezés: Szé­chenyi-tér 24. 580 LADÁK olcsó kiárusítá­sa Ambrus sóraktárban Koháry-utea. 70S 3+1-ES Eka-rádiió és hatszemélyes étkészlet el­adó. öz-u. 6. sz. 695 ELADÓ Sürgősen ebéd­lőszekrény. Zöldfa-utca 49. sz. 697 PERFEKT főzömmde nest [keresek. Arpád-dro. géria. 696 KEVESET használt sza­bó varrógép eladó. Ma ros-uitóa 3. sz. 70C KÁRTOLÓGÉP sürgősen eladó. Cím: Rákóczi-út 17—19. I. em. 4. sz. 68í MODERN nagy kom­binált szekrény eladó. — Cím: Erkel-u. 5. 686 AGY szoba-ikonyhás la­kást keresek istállóval. IV., Bethlen-város 60. szám. 687 MÜFOGAK, fogsorok, fog­sor javítások szakszerű ké­szítse. 'Fogtechnikai labo­ratórium. VII., Szegedi La­jos-utca 9. (volt Forrás­ul ca). 705 ELADÓ erős igásszánkó, többféle ikocsi famunka. nyírfa kocsirudak. Olcsó árak. VU,, Kossuth JkÖrút 55. szám. 702 ELADÓ elsőrendű diófa- háló, szobák, kombinált szekrények. Zana testvé­rek műbútorasztalosok. Borz-u. 16. SJ. 706 EGY komplett háló és ebédlő, azonkívül egy sez. kxn és egy mély gyer­mekkocsi eladó. Cím: a kiadóban. 707 EGY üzlet Jókai-utca 29. alatt kiadó. Ugyanott egy kiakasztós kirakat és e[mtábla eladó. 708 KOCSMAHELYISÉG ki­adó nagypovtájú lakással, bevezetett forgalmas he­lyen. Bővebbet Fehór-u. 28. szám. Marozsi Bélá- nénál. 709 ELÁDÖ új igás-, féde- reskocsj és égy igásszán­kó. V., Klapka-u. 23. 711 ELADÓ mély gyermek­kocsi- Hosszú-u. 27. 629 ELADÓ 2 lóra való igás- Uocsi és igá8ló. Szélma- loiu-u. 9. 7®

Next

/
Thumbnails
Contents