Kecskemét, 1946. október (1. évfolyam, 14-27. szám)

1946-10-13 / 19. szám

Halálra gázolt a vonat egy kislányt A „Kecskemét“ tudósítójától. Szerdán délután Dióss Éva három éves Dárdai-telep III.-u. 17. szám alatti kislány kint játszadozott a Dárdai-telepnél elhúzódó vasúti sínek mellett. Amikor nagynénje félóra múlva érte ment, a kislányt beszakadt fejjel találta a vasúti árokban. A szemtanuk állítása szerint a gyermeket a vonat ütötte ei. Azon­nal behozták a Kaszap-dtoai kór­házba, mire azonban beértek vele, már halott volt. Az orvosok meg­állapítása szerint a halál oka kopo­nyaalapi törés. Négytagú család 4 kiló zsírt szolgáltat be a levágott sertésből Kontingenst kapott a város 20 marha vágására Kecskeméten november közepén megkezdődnek a téli sertésvágások. A közönség táékoztatására közöljük a legfontosabb vágásra vonatkozó tudnivalókat. Magánháztartások engedélyt a he­lyi hatóságtól kaphatnak. Ha egy disznót vágnak: hét családtag 0, öt, vagy hat 2, négy 4, három 6, kettő 8. egy családtag pedig 10 kg zsírt köteles beszolgáltatni. A rendelet értelmében négy személyre jut egy sertés. Ha két disznót vágnak: nyolc 8, hét 10, hat 12, öt családtag pedig 14 kg zsírt szolgáltat be. Hentesek közfogyasztásra nem vá. súrolhatnak és nem vághatnak ser­tést. Kényszervágás esetén kötelesek a zsírt beszolgáltatni és a húst a közellátási felügyelőség rendelkezése szerint felhasználni. Magánháztartások kényszervágása hatósági állatorvosi igazolvány alap-, ián a helyi hatóság engedélyével történik, de a vágást előbb be kell jelenteni a közellátási felügyelőség. nek. Az állat meddősége, vagy vén- 8égé nem jogcím a kényszervágásra, azt a hatósági állatorvosnak kell javasolnia ,,8 hús megmentése ér. dekében“. Szarvasmarhát, bivalyt, bivaly­borjút, birkát, bárányt abban a helységben kell felhasználni, ahol levágták- Tartósítani (kolbász, sza­lámi gyártása, konzerválás, stb.) a húst nem szabad. Erre csak a mi­niszter adhat engedélyt. A kényszervágott szarvasmarha és sertés húsának szállítására a me­gye területén a közellátási felügye­lőség ad engedélyt. A 3 kg-ot meg nem haladó, saját háztartás céljára szánt húst engedély nélkül lehet szállítani. A kényszervágott marha beszámít, a kényszervágott sertés ellenben nem számít be a beszolgáltatásba. Kecskemét város októberre húsz marha vágására kapott kontingenst, amit azonban a kényszervágások miatt nem használhat fel. fSŰ.ÚOÖ fcütdéti kdt cfttf Uá& Megindult ax Ingatlanforgalom A „Kecskemét“ tudósítójától. Az ingatlanforgalom lassan kezd megindulni. Szeptember hónapban már 5 ház és 3 földbirtok cserélt gazdát. A Széchenyi-tér 15. számú ház 80.000 forintért, a Szilády Károly- utea 10. számú ház 25.000, a Dam- janich-utca 7. számú 18.500, a Sze- gedi-út 1. számú 9800 és a Cédula- ház-utca 1. számú 6000 forintért kelt el. ABLAKTALAN KOCSIKBAN állnak és fáznak az utasok Zsúfolva ax auióbusx A közeledő tél meglehetősen készü­letlenül éri a vasútat. Anyaghiány miatt a kocsik berendezését még nem tudták rendbehozni s így a fá­zó. didergő utasoknak a tavalyi tél nélkülözéseiben van ismét részük. Ablak- és padnélküli kocsik közle­kednek még mindig, főként a mel­lékvonalakon és sokan állva teszik meg az utat Kecskemét és Budapest között. Jellemző a vasút viszonylagos drágaságára, hogy az autóbusz ál­landóan zsúfolva jár. A mindem te­kintetben kényelmes, rövid ideig tárté országúti utazás majdnem fe­leannyiba kerül, mint a gyorsvona­ti. 190.000 HEKTÓ BOR TERMETT KECSKEMÉTEN A szüret befejezése után érdekes számadatok kerültek nyilvánosság­éi. 19.000 kataszitrálijs holdon kö­zel 190.000 hektó bor termett. A több hetes munkára körülbelül 30 ezer napszámot lehet számítani. A szüret 4—5000 munkást foglalkoz­tatott állandóan, akiket azonban a szőlőbirtokosok ezután is alkalmaz^ nak a fedési munkák elvégzésénél s a szőlővesszők szedésénél. Ami a borforgalimat illeti: nagy a kereslet, de a gazdák tartózkodnak az eladástól. Boráxak minőiség sze­rint 1.20—1.40 között váltakoznak. Míg a jégverte területeken egyál­talán nem volt termés, egyes helye­ken minden képzeletet felülmúló az eredmény. Egyik hetényegyházi sző­lőben holdanként 40 hektót szüre­teltek. Másutt viszont csák 5—6 hektó a termés. Rázuhant a boroshardá, azonnal meghalt Október 10-én délután halálos szerencsétlenség történt a kerek­egyházi betonúton. Tamóczi János’ szabadszállási lakos boroshordókká1 megrakott kocsival Haladt. Erősen ittas állapotban. Eddig még ki nem derített módon a kocsi felfordult. Egy 600 literes mustos hordó Tar- nóczira esett. A szerencsétlen em­bert azonnal agyonnyomta. KÖZEL 600 UTAS UTAZIK NAPONTA A BUGACI VASÚTON Emelkedik a KGV forgalma A Gazdasági Vasút igazgatóságá­nak pénteken megtartott ülésén Lu­kács András üzemigazigató örvende­tes adatokat iterjesztett elő a vasút forgalmának növekedéséről. Szep­tember folyamán az üzem bevétele S0.000 forint, kiadása 67.000 forint volt. Az utasok létszáma 17.216, a napi átlag 574 volt. Ugyancsak szeptember folyamán 154 vagon fe­hérárut szállított a vasút, közte 22 vagon mustot. , A Kisgazdapárt vasárnapi nagy­gyűlésén a politikai rendőrség em­berei előállították ■& gyűlés egyik, résztvevőjét azzal az indokolássá!, hogy a miniszterelnök beszéde során a demokrácia védelméről szóló tör­vényibe ütköző kifejezésekre ragad­tatta magát. A jelenlevő vidéki fő­kapitány személyes utasítására az előállított férfit, Csontos Sándor bognármestert rögtön szabadlábra .helyezték, de két nappal később is­mét bevitték a rendőrségire, majd internálás végett Budapestre kísér­tek. Mint értesülünk, a Kisgazdapárt vizsgálatot rendelt el .az ügyben ési az őrizetbe vett Csontos Sándor közvetlen környezetében állott ta­nuk vallomásából megállapította, hogy a Csontosnak tulajdonított ki­fejezések egyáltalán nem hangzot­tak el. A Kisgazdapárt ennélfogva személyes okokból eredő' politikai h jszának minősíti az ügyet és máris erélyes lépéseket tett, hogy Csontos Sándort helyezzék szabad­lábra. Súlyos szerencsétlenség a Körösi-útón Tegnap este 7 órakor majdnem végzetessé vált súlyos baleset tör­tént a körösi úton, a Gyermekmen- hely előtt. A hold még nem jött fel és a valósággal egyiptomi sötétség­ben két kivilágítatlan kerékpár egy­másnak rohant. Az egyik kerékpá­ros a csomagtartóra kötve hasábos fákat vitt magával és az összeütkö­zés nyomán a fadarabok még sú­lyosbították a két biciklista sérülé­seit. Mivel a baj nem jár egyedül, ezekben a pilanatokban érkezett oda nagy sebességei egy teherautó is és csak a soffőr lélekjelenlétének lehet betudni, hogy a karambol nem végződött halálesetekkel. Ez a rendkívül forgalmas útsza­kasz mindenképpen megérdemli, he gy a Villamosmű néhány világító- lámpát helyezzen el, a rendőrség pe­dig jól tenné, ha néhány valóban elrettentő büntetés kiszabásával szerezne érvényt annak a rendelke­zésnek, hogy a kerékpárokat az este beálltával ki kell világítani. Megér-e 100 forintot egy almafa lemosása? Drágák a védekezőszerek Keoskemét határában a pajzstetű borzalmas pusztítása nyomán egy­másután mennek tönkre a gyü- .mölcsfák. A védekezőanyagök rend­kívül drágák s a gazdák képtelenek íregvenni azokat. A kénpor kilója 6.50, a kukacosodás elleni Arzola 13.95. Egy nagyobb almafa őszi le­mosása Novenda-sárgával közel 100. forintba kerül. Miközben az illetékesek „kert­város“, ,kertmegye“ s más hangza­tos szavakba öntik ábrándjaikat, a -meglévő kevés gyümölcsössel sem törődnek és sajnos, kilátás van rá, hogy jövőre egy szem almát sem lá­tunk a piacon. Úgy látszik, a gyárak keveslik a védekezőszerek árát, mert újabb 30 százalékos emelést kértek, amit va­lószínűleg meg is kapnak. A gazdák érdekében felvetjük a gondolatot: létesítsen a földműve­lésügyi minisztérium alapot, amiből kedvezményt nyújt a védőanyagok vásárlásához. A segélyalaphoz szűk. séges pénzt sem nehéz előteremteni. A felvásárlásaikhoz állami kölcsönt kapó konzervgyárak és gyümöl'cs-i kereskedők járuljanak hozzá kjsebb- nagyobb összeggel a segélyalap lé­tesítésiéhez — ha egyáltalán almát akarnak látni a (következő esztendő­ben. Árpáért, zabért, kölesért vagy tengeriért búza- és rizsvetőnaget ad az Őstermelőit Szövetkezete Rákóczi-út 5, I. 3. 1570 HÍREK BUDAPESTRŐL A legújabb tervek szerint robban­tásokkal tüntetik el Budapesten a romházakat. Az UNRRA újabb egymillió dol­lár értékű segítséget nyújt Magyar- országnak. Tizenegy fővárosi pék nem tud elszámolni 400 mázsa elfeketiézett lisztről, ötöt rögtön letartóztattak Közülük. A Szlovák Liga azt kívánja, hogy a szlovák-magyar lakosságcsere al­kalmával II. Rákóczi Ferenc sírját is telepítsék át Magyarországra a kassai dómból­Az angol kormány közölte Nagy Ferenc miniszterelnökkel, hogy 200 ezer font értékű szerszámgépet ad ajándékba Magyarországnak. Megkezdték a pesti és budai olda­lon a Margit-híd építését. A Kisgazdapárt Mm A Független Kisgazdapárt 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a párt- ház nagytermében több fontos és időszerű kérdés megbeszélése cél­jából értekezletet tart, amelyre a párttagok minél nagyobb számban való megjelenését kéri a pártveze­tőség. Az október 20-án tartandó ipa­ros és kereskedő nagygyűlésen, ahol Szolnoki István *dr. kereskedelem­ügyi államltiitkár tartja majd nagy érdeklődéssel várt tájékoztató elő­adását, a Kisgazdapárt vezetősége párfkülönbség nélkül szívesen látja az érdeklődő iparosokat és kereske­dőket. Október 20-án Helvécia kisgazda társadalma nagygyűlést tart. Erre a I 21: gygyűlésre meghívta a 20-i kecs­keméti kereskedő és iparos napon résztvevő kisgazdapolitikusokat és Partba Albert honvédelmi minisz­tert. A gyűlésen a miniszteren kí­vül Révész László' dr. és Törő Jó- • zsef is felszólal. A délutáni nagy­gyűlés után a fővárosi vendégek, a kecskeméti vezetőség és Helvécia kisgazdái társasvacsorán vesznek részt, amelyet szüreti bál követ. MOZI MŰSOR: Városi: York őrmester. Budapes­tet megelőzve. (Pénteken lelt néző­tér előtt!) Eőladások: 4, fél 7, va­sárnap 3, fél és 8 órakor. Árpád: Utolsó dal- Eladások: 5, 7, vasárnap 4, 6 és 8 órakor. Otthon: Algir. Előadások 4, 6, va­sárnap 3, 5 és 7 órakor. Politikai hajsza egy bognármester ellen

Next

/
Thumbnails
Contents