Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1981-1985

1983

egszabadulni a ránkerőltetett kötöttségektől, az erőszak kényszerítő hatalmától, s szabadon, hittel élni és játszani — mindannyiunk legszebb, legemberibb vágyait fogalmazza meg Federico Garcia Lorca a Don Cristobalban. Hasonló gondolat húzódik meg Alexander Biok Komédiásdijának egyik rétegében is. Mindkét szerző fájdalmas, embertelen korszakok költője volt; talán ezért, hogy műveik szövetét minduntalan fölhasítja a bunkóval magyarázó direktor, illetve az öntelt, giccsszer- ző egyaránt fantáziahiányban szenvedő figuráinak képében megjelenő erőszak.

fi játékok szereplői azonban képtelenek megfelelni a gonoszság és együgyűség törvényeinek. Miközben fergeteges vásári komédiát látunk, — a Lorca darabban — időnként meg-meg- szólalnak saját, kétségbeesett emberi hangjukon is, hogy végül megalázva és saját gyöngeségük által elárulva, mégis hitet tegyenek az igazi színház mellett. Biok művének szereplőit már meg sem érinti a színre tolakodó szerző dühöngése; ők nem játsszák, egyszerűen élik a hagyományokból örökölt bohócfigurák sorsát. Számukra az igazi veszély a játékon belül megjelenő, még az álmokba is „betévedő” titokzatos maszkák jelenléte.

w

így és ezért tartozik össze ez a két egyfelvonásos egymással éppúgy, mint korunk emberi és művészi tragikomédiájával. S amíg kacagunk Lorca tréfáin, mosolygunk, vagy éppen meghatódunk Biok önirónikus, keserű líráján — eltöprenghetünk: mikor találkozunk szerzővel és direktorral abban a darabban, amelyben mi játsszuk ránkosztott szerepeinket.

(bodansky)