MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989
1989-08-30 805. öe. - 1989_VB 805/35
- 13 Az 198o. március 8-9.-i budapesti pártértekezlet beszámolójában például igy írtak erről: " Az elmúlt Öt esztendő tapasztalatai a fővárosban is a munkásosztály politikai érettségét bizonyitják. A munkások körében találnak leginkább visszautasításra a szocializmustól idegen, vagy azzal ellentétes nézetek. A munkások értik pártunk politikáját, egyetértenek e politikával, kiállnak érte és mellette. Budapesten minden fontos politika-társadalmi akció a munkáskollektívák kezdeményezésére indult Ugyanakkor a munkások határozottan elmondják a gazdasággal, az életmóddal összefüggő kritikai megjegyzéseket is. Helyeslik a párt politikáját és határozatait, ugyanakkor bírálják, ha nem tapasztalnak következetes végrehajtást, és nem titkolják, hogy nehezen viselik el a munka szervezetlenségét, a szocialista társadalomtól idegen, visszás helyzeteket " (9) Az 198o-as pártértekezlet utáni években a BPB mindössze két izben tárgyalt munkásokat érintő témát. 198o-ban a munkásszállásokon folyó közművelődési munkáról, 1982-ben a fővárosi munkaerőhelyzetről hallgatott meg előterjesztést. A több mint félmillió fizikai munkás lo %-a, kb. 55-6o ezer ember élt munkásszállásokon. Jelentős számú ingázókkal együtt ez a fővárosban dolgozó fizikai munkások 3o %-át jelentette. A munkásszállásokon lakók 35-4o %-a nem végezte el a nyolc általánost, a lakók közel felét kitevő cigány származásúak egyötöde analfabéta volt. A szállók anyagi tárgyi feltételei között jelentős eltérés volt tapasztalható. Többségük az azt megelőző lo-2o évben épült, megfelelő közösségi helyiségek nélkül. Ez, valamint a leszűkült emberi kapcsolatok kevés ösztönzést adtak a tanuláshoz, az önműveléshez, de a kultúrált szórakozáshoz is. 9. BB./Arch./l.f./2 öe. /198o. március 8-9 B P .-i pártértekezlet