MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989

1989-08-30 805. öe. - 1989_VB 805/30

- 0 ­Javitani szükséges a vezetőknek, elsősorban a közép- és felső­szintű vezetőknek a munkásokkal való kapcsolatait. A pártszerve­zetek gondoskodjanak azon kötetlen fórumok létrehozásáról, ahol a vezetők'és a munkások őszinte véleménycserét folytathatnak.. Meg kell vizsgálni a munkások és alkalmazottak kapcsolataiban az utóbbi időben tapasztalható feszültségek okait. (3) -ol­vasható a XI. kerületi anyagban. Ugyanerről a III. kerületi előterjesztés igy ir: "Sokkal több az olyan munkás, aki érthetetlen indokok alapján adja vissza a tagkönyvét. Mind kevesebb az olyan munkás, aki sa­ját elhatározása alapján kéri felvételét a pártba.(4)" Talákozunk olyanokkal is, akik egyetértenek a párt politikájá­val, de mégsem vállalják a párttal való együttműködést. "-mondta az egyik felszólaló a III. kerületi testületi ülésen. (5) a hetvenes évek végénv:-~: : • A Budapesti Pártbizottság 198o-as pártértekezletéig ter­jedő időben három alkalommal foglalkozott olyan témával, amely közvetlenül érintette a főváros munkásságát. 1978-ban a fővárosi munkásművelődéssel, 1979-ben a nagyüzemi dolgozók bér,-és jövedelem viszonyaival, valamint a szakmunkás­képzés fejlesztésével foglalkozott. Megállapította, hogy a munkások műveltségének, kedvezőbb alaku­lását, a fejlődés lehetőségeit és ütemét döntően befolyásolták a gazdaságban bekövetkezett változások, az életszínvonal emel­kedése, a szabadidő növelése, a munka jellegének változása, a korszerűbb technológiai folyamatok alkalmazása, a társadalom 3. &&/Arch./16 f./6Ö8./1977.IX.21.MSZMP XI. kerületi PB. 4. BB/Arc/|./8.f./4.öe./1979.lX.28. MSZMP III. kerületi PB 5. Ugyanott. Zo

Next

/
Thumbnails
Contents