MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989

1989-07-12 804. öe. - 1989_VB 804/23

- 3 Ív5yv^ Okjróber 30. y A budapesti pártháznál elesettek tiszteletére a Köztársaság téren és a M ező.Imre úti temetőb en, a sírsétányon lévő síroknál hagyományos koszorúzási ünnepséget tartsiik meg. f November 4 íhAJH^ ^^HÍ ^^rMJ^yt 1. Ajánljuk a Belügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztérium­nak, hogy a Mező Imre úti temetőben az emlékműnél szervezzenek koszorúzási ünnepséget. /Szükségesnek -táncjuk a folirat ncgvál­TrrztatáséiJ— 2. Kezdeményezzük a fővárosi sajtóban a korszak, a történelmi események árnyalt és valós bemutatását. November 7. 1. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 72 évfordulóján, november 7-én délelőtt a Dózsa György úton a Lenin szobornál az MSZMP Központi és Budapesti Bizottsága helyezzen el koszo­rút. A Budapesti Pártbizottságot Dassó Mihály és Bielek 3ózsef képviselje. 2. Az alapszervezetek a soros taggyűlésen emlékezzenek meg az évfordulóról. Ehhez használják fel a pártsajtóban megjelenő írásokat, tanulmányokat. December 21. Kezdeményezzük a fővárosi képviselőkön keresztül, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány meg­alakulásának 45. évfordulójáról az Országgyűlés - a közel eső időpontban - külön napirendként emlékezzen meg. 23

Next

/
Thumbnails
Contents