MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989

1989-04-26 800. öe. - 1989_VB 800/38

- 2 1956. után az egypártrendszer keretében egy megszelidített, liberalizált posztsztálini politikai struktúra épült ki a maga fejlődésképességével, reformszándékával és ellenkezőjével a centrálisán és monolitikusán vezérelt politikai intézményrendszerével, társadalmi-gazdasági viszonyaival, az ezt leképező ideológiával. A politikai pluraritásnak, az önigazgatásra épülő, a demokratizmust szervesen biztosító szerveződéseknek nem volt terepük. 1956-ban még a látszat többpártrendszer sem jöhetett létre. A párt és a társadalmi szervezetek újjászervezése a kétfrontos harc jegyében kiszorította az alulról jövő kezdeményezéseket és a szélsőségeket egyaránt. A konszolidációs időszakban az MSZMP határozott és eredményeket is szép számmal felmutató politikájával szemben csak szórványos fellépést, kritikai pozíciót lehetett fellelni. 1957. tavaszán Bérei Andor közgazdasági reformbírálata és Révai József kritikája a vezetéssel szemben, Lukács György, és Molnár Erik munkássága fémjelezte csupán a demokratikus-szocialista pártellenzék jelenlétét. Az ellenzékiség szervezett megjelenését fékezte az értelmiség politikai megnyerését célzó felvilágosultabb, nyitottabb kultur- és művelődéspolitika meghirdetése és gyakorlata is. A hatvanas évek második felében a gazdaság reformja a szellemi élet megújulását is szimbolizálta még akkor is, ha a gazdaság reformja szűk politikai konzervatizmussal jellemezhető intézménystruktúrában tette meg kezdőlépéseit 1968-ban. A politikai mozgástér korlátait az 1968-as csehszlovák eseményekbe való kollektív beavatkozás ellen tiltakozó megnyilvánulásokra történő reflexiók világosan jelezték. Hegedűs Andrással, Heller Ágnessel,Márkus Györggyel, Fehér Ferenccel szemben politikai és aminisztratív fellépés történt. A Lukács-iskola tanítványait revizionista nézeteikért elitélték. Antimarxistának minősítették Kemény István, Szelényi Iván és Konrád György írásait. A hetvenes 2*