MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989
1989-03-16 798. öe. - 1989_VB 798/38
MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁGA Budapest, 1989. március 22. Pártszervezési Osztály A BPB információs rendszerének átmeneti időszakra történő módosítása (Elfogadta a BPVB 1989. március 16-ai ülése) A BPB információs rendszerének módosítását szükségessé teszi az, hogy: - A BPB módosította az apparátus feladatait és szervezeti felépítését. A jövőben a PSZO feladata a párton belüli tájékoztatás, információ; a PPMK feladata a politikai információgyűjtés, elemzés, a közvéleménykutatás. A TPO-nál marad a heti politikai hangulatjelentés, az esetenkénti gyorsinformáció. A konkrét munkamegosztást - a KB igényeit is figylembe véve - e szerint kell kialakítani. - Új feladatot jelent a BPB "Két Hét" című lapjának a beindítása. Olyan információs rendszert kell kialakítani, amely megfelelő háttér és híranyaggal látja el az újságot ahhoz, hogy céljának megfelelhessen. Ezt az igényt az újság Szerkesztő Bizottságának ki kell dolgoznia, majd be kell építeni az új információs rendszerbe. - A kerületi és kerületi jogú pártszervezetek munkájuk megújítása során növelik nyitottságukat, a pártmunka nyilvánosságát. Ezzel összhangban változik a tájékoztatási és információs rendszerük, de igényük is a BPB ezirányú munkája iránt. Ezt is figyelembe kell venni az új információs rendszer kialakításakor. - Az MSZMP KB módosítani fogja a párton belüli információs rendszert. E feladatot a jövőben a KB Pártpolitikai Osztálya koordinálja és végzi. A Politikai Bizottság 1989. I. 24-ei ülése tárgyalt az információs rendszer változásairól, amelyhez az igazodásunkat el kell végezni. 3<?