MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1989
1989-01-11 795. öe. - 1989_VB 795/21
- 12 IV. Összefoglalás Az 198l-es Politikai Bizottsági határozat reális elemzés alapján többségében megfelelő és szükséges feladatokat határozott meg. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem hátrányos helyzetben, jórészt korszerűtlen körülmények között biztositja a"hazai orvosképzésnek csaknem felét. A határozatok végrehajtásától az oktató munka feltételeinek jelent s javulását vártuk. A végrehajtási időszakban kiderült, hogy olyan határozatok jelentek meg, amelyek mögül hiányoztak az anyagi feltételek. Ennek ellenére az egyetem állami és pártvezetése jelentős erőfeszitéseket tett a határozat szellemének végrehajtására, az oktatónevelő munka színvonalának emelésére. Nem volt képes azonban, annak az ellentmondásnak a feloldására, amely az egyetemmel szemben mutatkozó fokozott elvárásokban és a szükséges anyagi feltételek hiányában rajzolódott ki. Az 1987-es határozat ezeket a körülményeket megállapította, de lényegesen javitani nem tudta. A végrehajtás időszakában a Központi Bizottság nem értékelte kellőképpen azokat a jelzéseket, amelyek az egyetemekről és főiskolákról általában - igy a SOTE-ról is - érkeztek és ezzel ezeket az intézményeket politikailag alulbecsülte. Ugyan ebben az időszakban a Budapesti Pártbizottság részéről folyamatos támogatást kaptunk, amely elsősorban a helyzet tisztázását szolgálta és segitette a politikai feszültségek feltárását, oldását. A tárgyalt Politikai Bizottsági és Kormányzati döntések ellenére a felsőoktatásban, igy a Semmelweis Orvostudományi Egyetem munkájában is tapasztalható ellentmondások feloldása elmaradt. Az ellentmondások változatlanul jelen vannak. A legfontosabb ellentmondások a következők: - az egyetemi önállóság hangoztatása, ugyanakkor annak hiánya, - az egyetemekkel kapcsolatos fokozott elvárások, ugyanakkor azok alultámogatása, - az egyetemek helyzetük javitását célzó munkáiból származó jövedelmek bevételének állami elvonása (pl. KK, külföldi oktatás),ugyanakkor az egyetem deviza-igényes műszerfejlesztésének visszafogása. ZA