MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-04-13 779. öe. - 1988_VB 779/33
- 23 FELADATAINK A stabilizációs és kibontakozási program, a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó határozatok egyetemi végrehajtása megkívánja, hogy az egyetemen felhalmozott anyagi és szellemi erőt hatékonyabban állítsuk a képzés korszerűsítése, az ország műszaki-tudományos fejlődése szolgálatába. Az ifjúságpolitika területén a pártszervezetnek tudatosan számolnia kell az új jelenségekkel, folyamatokkal és ehhez mért rugalmas, hatásos munkaformákat kell kialakítania a hallgatók körében végzett politizálás és a párt befolyásának erősítése érdekében. Ebben elsősorban a KISZ szervezetre kell támaszkodnunk, egyidejűleg hangsúlyozva a munkamegosztást és az állami szerepvállalást, valamint a pártszervezet, a párttagok közvetlen felelősségét. Az ifjúság körében megnyilvánuló elégedetlenség, türelmetlenség, érték-' zavar, a sorozatos éles kritikai megnyilatkozások ellensúlyozása és pozitív irányba fordítása csak új megközelítést,új módszereket, aktiv személyes szerepvállalást megvalósítani képes pártélet révén érhető el. Annak érdekében, hogy a hallgatók aktiv, beavatott részesei legyenek egy demokratikus egyetemi közéletnek, a pártszervezetnek, az állami vezetésnek és a társadalmi szerveknek minden segítséget meg kell adniuk a kialakított keretek: a hallgatói képviseletek, a diákönkormányzatok, a kollégiumok, a sajtó érdemi, nem formális, konstruktív és felelősségteljes működtetéséhez. Pártszervezetünkben is érzékelve az ország jelenlegi helyzetéért és jövőjéért való aggódást, a bonyolult és nehéz feladatok megkívánják a pártmunka tartalmának, kereteinek és stílusának sokoldalú megújítását. Ennek érdekében - építve a pártban lezajlott beszélgetések és a tézisviták tapasztalataira is - kiemelten fontos feladataink: - A pártélet demokratizmusának fejlesztése, a pártszervezet alapstruktúráinak (pártcsoportok, alapszervezetek) erőteljes bekapcsolása az egyetempolitika alakításába, az elemzések és döntések előkészítésébe, a tájékoztatásba. - A pártalapszervezetekben folyó ideológiai-politikai tisztázó viták ösztönzése és segítése révén a pártmunka színvonalának javítása, a párt vonzóerejének és befolyásának növelése. A párttagság személyes szerepvállalásának előtérbe állítása (hallgatói pártépítés, mun^>3