MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-02-08 775. öe. - 1988_VB 775/267
4/1 25 - A gondoskodó állam eszményének feladása gazdasági kényszer. Ez azonban nem jelentheti, hogy hagyjuk az egyént teljes mértékben kiszolgáltatni a gazdasági viszonyoknak. Vannak olyan helyzetek, amikor az államnak segíteni kell. A gondoskodó állam feladása ne jelentse a szociális vívmányok felszámolását. - Van olyan vélemény, mely szerint nagyon nehéz lesz a párt, az állam, a gazdaság különválasztása a gyakorlatban, mivel a célok meghatározása és az operativitás merevebb elkülönítése csak elméletben egyszerű. A felsőbb pártszervek szintjén ennek átértékelése könnyebben megvalósítható, míg más szinteken ez ellentmondásos. - Általános vélemény, hogy az államélet demokratizmusának növeléséhez nincsenek meg a társadalmi, tudati feltételek. Úgy látják, hogy ezek megteremtése a párt feladata. - Egyetértenek azzal, hogy szükséges a szocialista állam szerepének, önállóságának, felelősségének növelése. Támogatják az új alkotmány kidolgozását, de igénylik elfogadása előtt annak széles körű társadalmi vitáját. - Egyértelműbb kifejtést kivan a politikai intézményrendszer felépítése, benne az államszervezet funkciójának, feladatkörének változása. /Pl. az Országgyűlésnek a népképviseleti funkciója mellett, néphatalmi funkciójának és az ebből következő jogosítványainak hangsúlyozása./ - Nem egyértelmű a párt és a jogrendszer kapcsolata, ennek alkotmányos összefüggése. /Többekben felmerült, hogy vajon játszhat-e a párt jogrendszeren kívüli szerepet./ A szocialista állam funkcióinak elvi és gyakorlati átgondolását feltétlenül szükségesnek ítélik meg. Szükségesnek tartják az egyes ágazatok, alágazatok meglévő és igen erőteljes "kerítésszemléletének" oldását. Zfr