MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-01-20 774. öe. - 1988_VB 774/53
- 12 IV. A 80-as években a fővárosi közoktatás irányításában is sokrétű követelményeknek kellett megfelelni. A feltételhiányos helyzetek konfliktusainak folyamatos kezelésével, levezetésével egyidőben jelentkeztek a távlati tervezés, koncepcióalkotás feladatai is. A Fővárosi Tanács és szervei folyamatosan, a pillanatnyi és a távlati gondok megoldására koncentrálva foglalkoztak a közoktatás kérdéseivel. Az egyes tanévek körültekintő előkészítése, a személyi és tárgyi feltételek megteremtésére tett erőfeszítések eredményeképpen az oktatónevelő munka alapvető feltételei - eltérő színvonalon ugyan - biztosítottak. A bevezetőben említett koncepcióalkotó munkán túl kidolgozásra és végrehajtásra került az általános iskolák fejlesztési programja, megkezdődött és folyik a középiskolaépítési program végrehajtása. A főváros pedagógusszükségletének biztosítása, a korábbi tervezési és képzési hiányosságok ellensúlyozása évről-évre nagy figyelmet és gondosságot igényel a tanácsi irányítástól. A fővárosi közoktatás-irányításban és az intézményekben folyó szakmai, pedagógiai kísérletek az országos tapasztalatokat is gyarapították. Ennek eredményeképpen számos területen sikerült elébemenni azoknak a megújulási folyamatoknak, amelyeket az oktatási törvény és az országos fejlesztési koncepció is preferál, például az iskolai önállóság és a belső demokratizmus erősítésében, a szakmai és a pedagógiai tanácsadás (korábban felügyelet) új útjainak keresésében. A főváros sajátos érdekeinek képviseletét és érvényesítését - gyakran konfliktusok árán is - a Tanács testületei és szakapparátusa következetesen vállalja. Az irányító munka számára is új helyzetet idézett elő az oktatási törvény, illetőleg az annak végrehajtására született rendeletek. Az irányítás munkastílusának megváltozása mindenek előtt a szemléleti maradványok leküzdését követeli meg. A tanácsi irányítás jövőbeni S3