MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-07-06 785. öe. - 1988_VB 785/61
- 3 aminek tudatos leépítésére - megfelelő gazdálkodási körülmények megteremtése esetén - a következő években kerülhet sor. Az alacsony hatékonyságú munkahelyek felszámolását eredményező intézkedések még nem számottevőek, de a folyamat érzékelhetően megindult. Ezek eddig főként a kisszervezeteket érintették, de szanálási eljárásra néhány fővárosi nagyüzemben is sor került. Központi intézkedések hatására - a tevékenység és a szervezet felülvizsgálata nyomán - a költségvetési intézményekben is létszámleépítési folyamat indult be. Az eddig megtett és biztató intézkedések - a fővárosi nagyságrendeket is figyelembe véve - azonban még nem elégségesek, elmaradnak mind a várt, mind a lehetséges mértéktől. Még ma sem vált általános gyakorlattá a tudatos létszámleépítés, a belső tartalékok következetes feltárása. A munkáltatók inkább a felvételi zárlattal élnek, a létszám mérséklését a spontán /dolgozói kezdeményezésű/ kilépések által, esetleg részfoglalkozású dolgozók, vagy nyugdíjasaik leépítésével kívánják elérni. A helyzet alakulásáért nem egyértelműen a munkáltatók hibáztathatok, hiszen évtizedek alatt a tartalékolásra, a taktikázásra kényszerültek a gazdasági szabályozás kiszámíthatatlansága, gyakori változtatása miatt, sőt egyes bérszabályozási formák kifejezetten ösztönöztek a "pufferiétszám" tartására. Ha azonban a gazdasági szerkezetváltás felgyorsul, a piaci viszonyok egyértelműen kialakulnak, az elkülönült béres keresetszabályozás megszűnik, továbbá a vagyonérdekeltség és a vállalkozói szellem meghonosodik a gazdaságban, a vállalati magatartásban is gyökeres változások következnek be. Az utóbbi években élénkítöen hatott a munkaerő-mobilitásra a különböző új típusú kisszervezetek /kisvállalat, leányvállalat, kisszövetkezet/, a különböző vállalkozási formák /szakcsoportok, polgári jogi társaságok, gazdasági munkaközösségek/ számának gyarapodása és a magánszektorban bővülő foolalkoztatási lehetőség. QA