MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988
1988-06-22 784. öe. - 1988_VB 784/29
6 Kisérleti jelleggel bevezettük a vendéghallgató rendszert. A kezdeményezés lényege, hogy érdeklődési kör és önkéntesség alapján - előzetes jelentkezéssel - bármely párttag, illetve pártonkívüli bekapcsolódhat a három főtárgy egyikének önálló hallgatásába az előadásokon, konzultációkon, szabadon részt vehetnek. Az oktatáson való részvételt vizsgakötelezettség nem terheli, de mód van erre is, ha a hallgató azt kéri. Az oktatást a hallgatói véleményekre, igényekre építve kívánjuk továbbfejleszteni. Felmérésünk is alátámasztja azt a szándékunkat, hogy az MLEE vonzó, szellemi-kulturális központja legyen kerületünk politikai és társadalmi életének. Erre jó alapot ad az oktatói kollektíva kínálta "szellemi kapacitás", valamint a szakcsoport szintű kutatómunka is. A következő oktatási évtől a pszichológiától a pedagógiáig, a nyelvoktatástól a retorikán át, az aktuális politikai kérdéseket is választható tantárgyként indítjuk. A tömegoktatásban fontos tényező a helyi viszonyokra és adottságokra épülő egyedi megoldások kialakítása. Figyelemre méltó az átgondolt, igényekhez igazodó, differenciált képzési struktúra kialakítására való törekvés a Ferihegyi Repülőtéren. Az ott dolgozó pártszervezetek jól kihasználják a területi közelségben rejlő előnyöket - az ellenőrzés önállóságának feladása nélkül - a közös "Politikai Akadémia" előadásos propaganda megszervezésével. Pártbizottságunk régebbi kezdeményezése az újonnan funkcióba került titkárok, vezetőségi tagok képzése. A gyakorló párttitkárok valódi politikai helyzetre épülő életszerű példákkal adják át ismereteiket a következő nemzedéknek, az utánpótlásnak, a jelen és a jövő reszortfelelőseinek. Párttagságunk gyakran teszi szóvá az információáramlás hiányosságait. A kritikák jogosságát elismerve fejlesztettük munkánkat. Az információs munkát fontos és kétirányú csatornának tartjuk, törekszünk a titkosság feloldására, a nyilvánosság komolyan vett értelmezésére. Korábban a hangkazettás "hírlánc" és az információs fórum megszervezésével kívántunk megfelelni párttagságunk igényeinek. Jelenleg a konkrét felvetésekre adott konkrét válaszokkal jelezzük vissza álláspontunkat a felvetett problémákra. Információs jelentéseink ezért különböző mellékletekkel l*