MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1988

1988-06-22 784. öe. - 1988_VB 784/27

4 Tömegpolitikai munkánk másik fő iránya a politikai hangulat befolyá­solása mozgalmi eszközökkel. A testületi tagoktól, az apparátus tag­jaitól egyaránt elvárjuk, hogy tömegkapcsolataikat szélesítsék, mi­nél többet, minél többen aktívan vegyenek részt különböző pártrendez­vényeken és más összejöveteleken. Úgy gondoljuk, hogy a kerület poli­tikai, társadalmi vezetőinek, apparátusának nem csupán lehetősége, hanem kötelessége is a tömegbázis erősítése, a felvetődő kérdések megválaszolása. Például kötetlen, beszélgetéses, vitatkozó és gondol­kodtató formában próbáltuk tudatosítani és elfogadtatni az adórend­szer módosításának szükségességét, várható politikai hatását, mint­egy elébe menve az előre láthatóan éles, értetlen megnyilvánulások­nak. A párttagság színvonalasabb tájékoztatása érdekében újítottuk fel "Előadói Irodánk" káderállományát is jól képzett, egy-egy területre szakosodott előadó bevonásával. Jó hasznát vesszük most ennek, amikor a változások felgyorsultak olyannyira, hogy egy-egy politikai vezető nem tud eléggé felkészült lenni minden kérdésben. Előrejelzés esetén így a pártszervezetek kérhetnek a témában jártas előadót. Politikai munkánk fontos területe a mozgalmi ünnepségek újszerű szer­vezése is a jól bevált hagyományok fenntartása mellett. Öt esztendeje csak egy helyen rendezünk központi koszorúzást, a többi emlékhelyen öntevékenységre is építő megemlékezéseket tartunk. Több mint egy évtizedes hagyományainkhoz híven szervezzük meg a ke­rületi majálist, ahol a vállalatok, intézmények, társadalmi és tömeg­szervezetek cselekvő közreműködésével és anyagi hozzájárulásával kí­vánjuk kielégíteni a lakosság szórakozási igényeit. Kulturális és sportprogramok, felnőtteknek és gyermekeknek szóló rendezvények soka­sága teszi emlékezetessé, színesebbé a munka ünnepét. Ennek mintájára egy-két tanácstag saját körzete lakosságával külön megszervezi az úgy­nevezett "kismajálisát", vagy juniálisát. Politikai munkánk szervezésében a differenciáltságra is törekszünk, melyben egy-egy réteghez, csoporthoz közelítve, a közös érdekek alap­ján kívánjuk megnyerni őket kerületi céljaink megvalósítására. I*

Next

/
Thumbnails
Contents